Honnan tudhatom, hogy jó-e, amit írtam?

Sok író számára az egyik legnehezebb kérdés nem az, hogy mit írjon, hanem az, hogy vajon elég jó-e, amit már megírt. Egy történet megalkotása után természetes, ha az ember elbizonytalanodik: működik-e, amit létrehozott, megérinti-e majd az olvasókat, van-e benne igazi erő, és nem fogja-e az első néhány oldal után letenni a reménybeli olvasója. Szerencsére vannak olyan módszerek és eszközök, amelyek abban segítenek, hogy egy (kezdő) író reálisan fel tudja mérni, hol tart a munkájával, és mikor érdemes külső szemhez fordulnia. Ebben egy önellenőrző kérdéssor is a segítségünkre lesz.

Mitől „jó” egy könyv?

A „jó könyv” fogalma sem abszolút. Másképp nézi az író, az olvasó, a szakmai szerkesztő és a piac. Egy író szempontjából például egy regény akkor jó, ha megvalósítja azt, amit a szerző közölni akart: hitelesek a karakterek, világos a mondanivaló és „életszagú”, azaz valóságosnak tűnik. Egy olvasó számára viszont sokszor inkább az számít, hogy érzelmileg hogyan hat rá a történet – vagyis leköti-e, elgondolkodtatja-e, vagy akár megnevetteti-e. Szakmai szempontból egy jó könyvnek olyan kritériumai lehetnek, hogy jól szerkesztett-e, nyelvileg igényes-e és logikus szerkezetű-e, míg a piaci szempont ez esetben arra fókuszál, hogy a mű megtalálja-e a maga közönségét, eladható-e, esetleg folytatást is kíván-e. A „jó” tehát mindig több nézőpont metszéspontjában születik meg.

Amit az író maga is ellenőrizhet

Egy bizonyos szintig természetesen az író maga is képes reálisan felmérni a műve minőségét. Ehhez először érdemes a tartalom és szerkezet felől közelítenie a kézirathoz. Ebben olyan kérdések segíthetnek például, hogy van-e világos központi konfliktus, amely végigviszi a történetet? Fejlődnek-e a karakterek, változnak-e a döntéseik és az érzéseik a történet alakulása nyomán? Ha ez alapján az derül ki, hogy a cselekmény logikus, a jelenetek mind a történetet szolgálják, és nincsenek motiváció nélküli tettek, az már jó alap.

De érdemes górcső alá venni a stílust és a nyelvezetet is. Kulcskérdés ugyanis, hogy elég következetes-e a regény hangja, illik-e a műfajához. Akárcsak az, hogy a párbeszédek nemcsak az információ közlésén túl karaktert is építenek-e. Aztán azt is meg lehet figyelni, hogy van-e ritmus, zeneiség a szövegben. Végül ott van a tematikus és érzelmi réteg: a történet mélyén érezhető-e valamilyen belső kérdés, üzenet, emberi tapasztalat, tanulság? Egy igazán jó szöveg mindig hagy valamit az olvasóban, még akkor is, ha nem tudja pontosan ezt pontosan megfogalmazni, kimondani.

Vannak egyébként kérdések, amelyekre csak maga az alkotó tudja a választ.

Ő tudja megítélni például, hogy a szöveg megvalósítja-e az eredeti szándékát – vagyis átadja-e azt az érzést, hangulatot, gondolatot, amit közvetíteni akart. Ezen kívül többnyire ő tudja eldönteni, hogy a mű összhangban van-e a célközönségével: nem túl gyermeteg-e a felnőtteknek szánt regény, vagy nem túl nehéz-e a fiatal olvasóknak. És végül az író az, aki érzi, hogy a kézirat késznek érződik-e – ha nem is tökéletesnek, de legalább olyan állapotúnak, amelyen ő már csak ismételne, nem javítana. Ez a pillanat annak a jele, hogy elérkezett az idő a külső visszajelzésre.

Mikor és kitől kérjünk visszajelzést?

Amikor egy író elér arra a pontra, amikor már nem látja tisztán a saját szövegét (márpedig mindenki eljut ide előbb vagy utóbb), akkor elengedhetetlen egy külső szem(lélő) bevonása. A bétaolvasók – akik lehetnek barátok, tapasztalt olvasók vagy írói közösségek tagjai – abban segítenek, hogy lássuk, hogyan hat a történet. Ők meg tudják mondani, hol unták, hol izgultak, mi volt zavaros, feledhető vagy éppen felejthetetlen. (Ne feledjük: a barátok csak fenntartásokkal használhatók bétaolvasókként, mivel a hozzánk fűződő személyes kapcsolatuk miatt kevésbé számíthatunk arra, hogy a kendőzetlen igazságot mondják a szemünkbe, talán nem is veszik észre természetes elfogultságuk miatt. De a véleményük ettől függetlenül is nagyon fontos és építő lehet!)

A szerkesztő vagy egy írómentor ezzel szemben szakmai szemmel nézi a kéziratot: a szerkezettől, a narratíváról, a karakterívekről, a nézőpont-kezelésről tud véleményt alkotni. Az első komoly kéziratunknál már érdemes szakemberhez (akár egy vagy több kiadóhoz, vagy egy hivatásos szerkesztőhöz) fordulni, mert rengeteg tanulási lehetőséget rejt a közös munka. De legalább ilyen hasznosak lehetnek a workshopok és írói közösségek is: ezekben hozzánk hasonló szinten lévő alkotókkal lehet tapasztalatot cserélni, és az ember mások hibáiból is rengeteget tanul.

Hogyan döntsünk a külső segítség bevonásáról?

Ennek is többféle szempontja lehet. Ha már elkészült legalább egy teljes változat, és nem csupán fejezetek, ötletfoszlányok vannak, bizonyosan érdemes megmutatni valakinek. Ha pedig az író azt érzi, hogy valami nem működik, de nem tudja pontosan megfogni, miért, akkor különösen hasznos a külső szem. Ugyanez igaz akkor is, ha már több újraíráson túl van, és még mindig ugyanazok a problémák térnek vissza – ez annak a jele, hogy túl kell lépni a „saját árnyékán”. Ne feledjük: a külső segítség nem gyengeség, hanem az alkotói érettség jele, annak felismerése, hogy a szöveg már túlnőtt az író személyes nézőpontján, és készen áll arra, hogy megszólítsa a világot.

Egy regény nem attól lesz jó, hogy hibátlan, hanem attól, hogy a szerzője kitartóan dolgozik rajta, figyel, tanul és újraír. A minőség e folyamat során születik, nem az első változatban. Ahogy Stephen King fogalmazott: „A jó írók olvasnak, írnak, és nem félnek kihúzni, ami nem működik.” Az önreflexió, a bátor kérdezés és a külső visszajelzések elfogadása az út, amelyen a kezdeti bizonytalanságból valódi írói magabiztosság születhet.

Végül íme egy önellenőrző kérdéssor (ha bizonytalanok lennénk magunkban):

• Mi a könyvem központi kérdése vagy üzenete?
• Miért érdekes ez másoknak rajtam kívül?
• Ki az ideális olvasóm, és hogyan reagálna a történetre?
• Hol unalmas vagy túlmagyarázott a szöveg?
• Mikor utoljára olvastam, éreztem-e, hogy működik?
• Van-e olyan jelenet, amit csak azért hagyok meg benne, mert „nehezen írtam meg”?
• Össze tudnám-e egy mondatban foglalni, miről szól a történet?

Borítókép: Andraz Lazic / Unsplash.com