Ízelítő / A lámpás nyomában
T. C. Lang A lámpás nyomában – Küldetés, mely a Pokolba visz című regényében egy hétköznapi lány, Sarah rábukkan egy, a Mennyen kívül rekedt angyalra, akinek vissza kell szereznie az Alvilágból az ellopott Lámpást. Ahhoz, hogy lejuthasson, előbb fel kell kutatnia a Földön rejtőzködő Lovasokat – a számára ismeretlen, emberi világban való eligazodáshoz pedig a lány segítségét kéri. Sodró lendületű történetet, rengeteg izgalommal, kalanddal, romantikával – és egy csipet erotikával.
Már jócskán benne jártak a délutánban, amikor Sarah egy nőre lett figyelmes. A fiatalasszony egyik kezével egy négy év körüli, visító fiúcskát húzott maga után, aki mindenáron az ellenkező irányba akart menni, másik karjával pedig egy csöppséget ölelt. Szemeiből patakzottak a könnyek. A kórházba igyekeztek. A lány felpattant, és odarohant hozzájuk.
– Segíthetek?
Az asszony a saját nyelvén hadart valamit, amiből Sarah egy kukkot sem értett, de a nő gesztikulációjából tudni vélte, hogy a kisbabával valami nagy baj történt. Megnézte a kicsit: csukott szemeit hosszú, fekete pillák keretezték, aprócska, tátott száján keresztül szaporán pihegett, végtagjai magatehetetlenül himbálóztak a levegőben – úgy tűnt, mintha csak aludna, azonban teste forró volt a láztól, és az anyja akárhogyan próbálkozott, nem tudta felébreszteni.
Sarah segélykérő pillantást küldött Ronael felé.
– Kór támadta meg a kisdedet – foglalta össze röviden a férfi, amit a nő mondott.
– Kérlek, nézd meg, hátha tudsz segíteni rajta!
– Sarah, nem ezért vagyunk itt – jelentette ki szenvtelenül az angyal.
– Nem lehetsz ilyen érzéketlen!
– Nem erről van szó. Ha lejárt az ideje, mennie kell. Hidd el, a létező legcsodásabb helyre kerül!
– És ez rohadtul vigasztalja azt az anyát, aki itt marad egy halott gyermek emlékével! Te ezt nem értheted, hogyan is érthetnéd?! Hogy mekkora űrt hagy egy emberben, ha elveszíti egy hozzátartozóját! Hogy milyen fájdalommal jár annak, akit itt hagynak! – Sarah arca kipirult a haragtól, szemeit a düh és együttérzés könnyei lepték el. Édesanyja elvesztése még túl frissen élt benne, és ez megnövelte a belőle feltörő indulatok hevességét. – A tudat, hogy többé már nem ölelheti őt át, nem érezheti az illatát, hogy nem mondhatja neki, mennyire szereti! Főleg ha egy ártatlan kisbabáról van szó! Hiszen még azt sem tudja, mi az az élet! Annyi szép várhatna még rá! Próbálj már meg egy kicsit emberi módon gondolkodni, próbáld meg magadat ennek a szerencsétlen asszonynak a helyébe képzelni!
Ronael bosszúsan lehajtotta a fejét, mégis úgy festett, megszívlelte Sarah tanácsát. Többszöri erőfeszítés után összeráncolta a homlokát, tenyerével megdörzsölte a mellkasát, majd felegyenesedett. Komoly tekintetét a lányra emelte, aki fejét felszegve, harciasan nézett vissza rá. Hosszú másodpercek teltek így el, mire megadóan odaballagott hozzájuk.
A haiti nő reménykedve tartotta a gyermeket feléje, mintha sejtette volna, hogy ő képes csodát tenni vele. Ronael ráhelyezte kezét a csöppnyi testre, behunyta a szemét, majd lemondóan megrázta a fejét.
– Már alig van benne élet. Nem tehetek semmit.
– Nem tudsz, vagy nem akarsz? Legalább próbáld meg! – húzta össze Sarah mérgesen a szemöldökét, és egy ingerült mozdulattal letörölte arcáról a könnycseppeket.
Ismét farkasszemet néztek. A férfi kapta el először a pillantását. A földet bámulta, amíg tétovázott, majd újra kihúzta magát, és némán átvette a kisbabát; a nőket otthagyva visszaült vele az árnyékba. Az apróságot az ölébe fektette, egyik kezével átkarolta, a másikat pedig a felsőtestére helyezte, szemeit becsukta, és erősen koncentrált.
Az asszony Sarah-ba kapaszkodott, miközben le sem vette tekintetét kisebbik gyermekéről. Addigra a nagyobbik is elhallgatott, mintha ő is tudta volna, hogy valami fontos dolog történik. Mindannyian áhítattal nézték az elébük táruló látványt.
Ronael homloka gyöngyözött az összpontosítástól. A két nő érzékcsalódás áldozatává vált: úgy tűnt számukra, mintha a férfi már órák óta tartaná karjaiban a kisbabát, a valóságban azonban csak néhány perc telt el. Pár pillanattal később pedig a csöppség felsírt.
Az anya örömkönnyeket hullajtva kapta ki a gyereket az angyal kezéből, és szorosan magához ölelte, csókolgatta, miközben nem győzött hálálkodni. A lány is nyelte a könnyeit meghatottságában. A férfi zihált; kimerülten a fa törzsének dőlt, kezét a térdén pihentette, arcát az ég felé fordította, és lehunyta a szemeit.
Sarah a szája elé helyezte mutatóujját, ezzel intve a nőt arra, hogy tartsa titokban a történteket. Az asszony megértette, lelkesen bólogatott, majd elsietett a gyermekeivel.
A lány odatelepedett az angyal mellé.
– Köszönöm – súgta lágyan a fülébe.
Ronael meggyötört ábrázattal nézett Sarah csillogó szemeibe.
– Kérlek, ne kívánd tőlem még egyszer, hogy valakit a halál markából hozzak vissza – nyögte. Látszott rajta, hogy minden szó megformálása nagy erőfeszítésébe kerül. Hangja egyszerre csengett szigorúan és könyörgően.
A lány a megviselt férfit elnézve döbbent rá arra, hogy milyen óriási, már-már lehetetlen feladatra kérte meg – mi több, utasította –, mekkora megterhelést jelentett ez a művelet a számára, mennyi energiáját emésztette fel. Megszólalt a lelkiismerete, hogy vajon volt-e ehhez bármiféle joga? Elszégyellte magát. A szavak a torkára forrtak. Szerette volna valahogyan viszonozni a férfi jótettét, de nem tudta, milyen módon. Csendben belekarolt, fejét a mellkasára helyezte, és finoman a kézfejét simogatta. Ezúttal nem jártatta feleslegesen a száját.
Az angyal kemény csatát vívott az ébren maradásért, hátha megjelenik Pestis, és a tettek mezejére kell lépnie, ám két csendben eltöltött óra után alulmaradt a küzdelemben, és elszunnyadt.
Sarah érezte, hogy Ronael teste elernyedt. Felemelte a fejét, és az angyal kisimult arcában gyönyörködött. A szerelem rózsaszínű szemüvegén keresztül nézve a világ legjóképűbb férfijának találta, és attól tartott, hogy ezek után már nem tud ugyanúgy nézni egyetlen földi halandóra sem.
Elszomorodott.
Hiszen hogyan szerethetne bele egy angyal egy olyan közönséges evilági lénybe, mint ő?
Visszakuporodott a mellkasára, és hallgatta a szíve egyenletes dobogását.
„De hát benne is egy eleven szív lüktet! Talán mégis van remény!” – bizakodott.
A kötet megrendelhető a szerzőtől.