Regényújság / Földönkívüliek a Pénzverem utcában ÷ Francia pezsgő

Rácz Katalin groteszk novelláit sokan Örkény István egyperceseihez hasonlítják, de vannak, akik Rejtő Jenő humorát fedezik fel bennük. Olyan kérdéseket bolygatnak, minthogy van-e az ölelésnek áfája, vagy hordanak-e a földönkívüliek parókát. Az e heti novellánk tárgya, hogy milyen hatással van egy drága francia pezsgő Kovácsék családi életére.

Kétszer is megkerülte a bevásárlóközpont parkolóját sárga Barkasával Kovács László mosógépszerelő, míg végre helyet talált. A második fordulónál kis híján elütött egy cicát. Cirmos volt, nem pláza, de azért kár lett volna érte.

Leállította a motort, kiszállt, átment a kocsi másik oldalára, és lesegítette a feleségét. No, nem udvariasságból, az ilyen hívságok már jó ideje távol álltak tőle, hanem mert az asszony ízületei olyan rozsdásak voltak, hogy egyedül nehezen boldogult volna a magas lépcsővel.

– Elhoztad a bevásárló listát? – kérdezte az asszonyt. – Felírtad a sört is? Meg a füstölt kolbászt is?

Az asszony csak bólogatott, nem fárasztotta magát a beszéddel, hiszen az ura már harmadszorra kérdezte, mióta elindultak. Mindig így tett, amikor péntekenként együtt mentek a heti nagybevásárlásra.

László ma a szokásosnál is éhesebb volt, reggel óta egy falatot sem evett. Lenke ugyan csomagolt neki ebédet bőségesen, de hát annak szomorú vége lett. Nem mindenki számára szomorú, mert a tépett fülű foxikeverék, amelyik a nyitott kocsiból meglógott a finom kolbásszal, bizonyára nem szomorkodott miatta. Legfeljebb a kovászos uborkával nem tudott mit kezdeni, a többit jóízűen megebédelte. Helyettem! – gondolta László, aki persze mindezt nem merte bevallani Lenkének, így aztán korgó gyomorral indult neki a bevásárlásnak.

Bementek a bevásárlóközpontba, Kovács elől, az asszony utána. Kovács hátra sem nézett, nem az ő dolga, hogy ne tévesszék szem elől egymást, hanem az asszonyé. Ha a férje elveszett a tömegben, Lenke kerülgethette lázasan az embereket, amíg meg nem találta. Az ura ugyan hátra nem nézett, hogy megvan-e még élete párja! Lenke már megszokta, az évek során rájött, hogy minden férfi ilyen, nem bosszankodott már miatta.

Kovács fogott egy bevásárlókocsit, betolta az eladótérbe, megállt egy viszonylag nyugodt zugban, az italok és a kekszek között. Egy fiatal, szőke hajú fiatalember köszönt bátortalanul rájuk.

– Ez ki volt? – kérdezte kíváncsian Lenke.

– Délelőtt javítottam a mosógépét – felelte Kovács. – Azt hiszem, valami levéltárosféle.

Az asszony szórakozottan nézett a fiatalember után, majd elővette a listát, és mint mindig, osztozkodni kezdtek.

– Én elmegyek a zöldségeshez krumpliért, hagymáért meg zöldpaprikáért, te addig vedd meg a tejet meg a tejfölt – mondta az asszony, és már el is váltak, a kocsit a sarokban hagyva. A férfiért vissza előbb, megvárta az asszonyt, majd újra felosztották a tennivalókat:

– Megveszem a húsokat a hentespultnál, te addig hozd a cukrot, lisztet meg az olajat – utasította a férjét.

A második forduló után, amikor Kovács az olajat tette be a kocsiba, meglepetten vette észre, hogy egy üveg francia pezsgő van ott. Felemelte, megforgatta, jó drága pezsgő lehetett, dry, azaz száraz. Most már tudta, hogy ez mit jelent. Régebben azt hitte, hogy három évig érlelték, vagy háromszor palackozták, mert úgy gondolta, hogy a dry az valamilyen nyelven hármat jelent, de egyszer Ottó, az alkoholista fogorvos elmagyarázta neki az egész választékot: doux, demi sec, sec, dry, extra dry. De még ott volt a brut meg a cuvée. Ez itt cuvée is, dry is. Ezekről Ottó sohasem beszélt. Megforgatta, megszagolta a palackot, mintha legalábbis az üvegen keresztül érezne valamit, a fény felé fordította. Ekkor észrevette, hogy Lenke közeledik a gondolák között. A pezsgőt gyorsan visszarakta a bevásárlókocsiba, buzgón a lista fölé hajolt, amíg az asszony kiosztotta a következő tennivalókat.

Ment minden tovább, látszólag a megszokott mederben. De csak látszólag, mert Kovács minden forduló után rámeredt a francia pezsgőre, melynek már csak a nyaka látszott ki a sok áru alól, miközben agya kerekei lázasan forogtak, de nem adtak több eredményt, mint amennyi lisztet a kiszáradt patak melletti vízimalom őröl.

A pénztárhoz érve Kovács kifigyelte, hogy a pezsgő 9800 forint, de Lenkének alig rebbent meg a szeme, nem kommentálta. Szó nélkül pakoltak be mindent a Barkasba. A hazaút csendesen zajlott, nem sokat beszéltek. Kovács nem is bánta, mert egyfolytában csak a pezsgőre tudott gondolni.

A születésnapom csak nyáron lesz – fordult be az utcájukba. A névnapom meg már régen elmúlt – állította meg a kocsit. – Az asszonynak sem lesz mostanában sem névnapja, sem születésnapja. – Kipakolta a szatyrokat, a könnyebbeket odaadta az asszonynak, a nehezebbeket meghagyta magának – A fiunknak sem lesz semmilyen ünnepelnivalója mostanában, ha csak az nem, hogy végre rátalált a szerelemre, de hát ezt nem nekünk kell megünnepelni.

Bevitte a szatyrokat a konyhába, lerakta őket a sarokba, a kipakolást Lenkére hagyta, mint mindig. Átöltözött, öntött magának egy pohár sört, miközben fél szemmel érzékelte, hogy Lenke, némi töprengés után a pezsgőt beviszi a bárszekrénybe.

Csak jövőre lesz a negyvenedik házassági évfordulónk – állapította meg. Különben is, pezsgőt inni csak szilveszterkor szoktunk, de akkor sem franciát. Most meg még csak május van. Mi a csudáról feledkezhettem meg?

– Lenyírom a füvet, amíg megfőzöd a vacsorát – kiment a kertbe, de előtte kinyitotta az étkező ajtaját, hogy észrevétlenül vissza tudjon jönni.

 

 

Az utcafronton kezdte a fűnyírást, oda az asszony nem látott ki, és a rádiótól (mert folyton szólt, a nélkül nem megy a főzés, mondta mindig Lenke) nem hallotta, ha esetleg abbahagyná a munkát.

Tízpercnyi fűnyírás után, beosont az étkező ajtaján, átment a hálószobába, kivette a szekrényből Lenke kézitáskáját, kicsit pironkodva kotorászni kezdett benne, kivette a személyi igazolványt, és alaposan megszemlélte. – Igen, jól emlékeztem, hát persze, a születésnapja tényleg decemberben lesz. – Ment vissza füvet nyírni.

Lenke felaprította a hagymát és a húst a pörkölthöz, megmosta, megtörülte kezét, majd beosont a nappaliba. Kinyitotta a bárszekrény ajtaját, újra megnézte a pezsgőt. Fekete fólia fedte a végét.

Temetésre nem szoktak pezsgőt vinni – gondolta. És különben is, tudná, ha meghalt volna valaki. Bár László nagynénje Esztergomban már megvan vagy kilencvenéves. Minden nap én veszem ki a postát a postaládából, biztos tudnám, ha bármi ilyesmi történt volna – döntötte el.

László befejezte a fűnyírást, elővette kis zsebnaptárját, és lapozni kezdte.

– Hát te meg mit keresel? – kérdezte Lenke.

– Semmit, semmit – morogta Kovács. – Csak azt keresem, milyen napra esik a jövő hét szerda. Tudod, a kártyaparti. – Közben gyorsan végiglapozta, megkereste a felesége és a fia névnapját, még a sajátját is megnézte, hogy biztosan júniusban van-e. Majd visszatette a naptárt a tálalószekrényre, és kiment, hogy kivigye a kukát a reggeli szemétszállításhoz.

Lenke visszaosont a bárszekrényhez, ismét szemügyre vette a pezsgőt. Veuve Cliquot – olvasta. A telefonhoz sietett, felhívta Rozit, a kozmetikust, akinek volt otthon egy francia szótára, még az albérlője felejtette ott 1999-ben, és megkérte, keresse ki a két szót.

– Zörgő özvegy – szólt bele a telefonba Rozi némi várakozás után.

Szórakozottan megvacsoráztak, de egyiküknek sem a finom ennivalón járt az esze.

Szokásával ellentétben vacsora után Kovács nem ment be azonnal tévézni, hanem kint maradt a konyhában, míg Lenke mosogatott.

– Mikor van Józsi kutyájának neve napja? – kérdezte az asszonyt, mivel tudta, hogy a kocsmáros kutyája mindenféle szeszesitalt szeret, még a pezsgőt is.

– Hogy hívják? – így Lenke.

– Buksinak.

– Akkor nem tudom.

– Nem találtam a naptárban sem.

– Miért érdekel ez téged? – kérdezte vissza Lenke.

– Hát csak úgy – válaszolta Kovács.

Az asszony végzett a mosogatással, mindketten bementek a nappaliba, de a tévét egyikük sem kapcsolta be.

– Mi lehet Aliz nénivel Esztergomban? – érdeklődött Lenke.

– Nem tudom, régen nem hallottam felőle. Talán felhívhatnánk. Ma már ne, mert már késő van, de talán holnap. Majd figyelmeztess.

– Nincs valami bajod? – faggatózik tovább Lenke.

– Bajom? Már miért lenne?

– Hát csak úgy!

– Az embernek nem szokott hát csak úgy baja lenni. Bár, most hogy mondod, az ujjaimban az ízület már hetek óta rendetlenkedik. Tegnap is minden munkát Sanyinak kellett elvégeznie, mert alig tudtam megfogni a szerszámokat.

– Menj el a körzeti orvoshoz, hátha ír rá valamit. Egyébként meg ízületi gyulladásban nem szoktak meghalni.

– Meghalni? Már miért kéne meghalni? – hökkent meg Kovács.

– Kéne, nem kéne! – csattant fel Lenke. – Nem akarok özvegy lenni! Különösen nem zörgő özvegy – tette hozzá nyomatékosan.

– Zörgő özvegy? – hökkent meg Kovács. – Hiszen olyan kövér vagy, hogy lehetnél zörgő özvegy?

– Hát lefogynék bánatomban.

– Ennyire szeretsz? – ölelte meg Kovács az asszonyt.

Elalvás előtt még megbeszélték, hogy vasárnap feltétlenül meglátogatják Aliz nénit Esztergomban, hétfőn pedig László elmegy a háziorvoshoz, és részletes kivizsgálást kér. Lenke is elmegy a régen esedékes szűrővizsgálatokra. A csontokat ezen túl nem dobják ki, hanem elviszik Józsi kutyájának. Minden pénteken tévémentes estét tartanak, amikor finom vacsora után lefekvésig beszélgetni fognak.

– Meghívhatnánk holnap Sanyit és az új barátnőjét vacsorára – mondta Lenke.

– Jó. Ha már úgyis ott van az a pezsgő… – tette hozzá Kovács tétován, Lenkére sandítva, de Lenke egyszerűen csak így felelt:

– Már úgyis szívesen megismerném azt a kislányt.

* * *

Ezt jól elpezsgőztem! – sóhajtott Guszti, a levéltáros, miután feladta elkeseredett kutatását a pezsgő után. Végre igazi hölgyvendége lett volna, de nincs mivel megvendégelni! Pedig biztosan emlékezett rá, hogy az italt beletette a bevásárlókocsiba. Már minden üzlet bezárt, most mit tegyen?

Más választása nem lévén, felhívta Julikát, és – izlandi nagybátyja váratlan betoppanására hivatkozva – lemondta a randevút.

A KÖTET ELŐZŐ NOVELLÁJA ELOLVASHATÓ ITT.

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva. A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.