Kell-e tehetség az íráshoz?
Sokan mondják, hogy az íráshoz tehetség kell, ebben a cikkben szeretném ezt a kijelentést körüljárni.
A tehetség megfoghatatlan. Amikor elolvassuk valaki szövegét és azt mondjuk: hű, neked ehhez van tehetséged, mire gondolunk pontosan? Általában arra, hogy tetszik nekünk ez a szöveg, illetve jobb, mint amire számítottunk. Néha azt értjük ilyenkor: ez jobb (szebb stílusú, ötletesebb, eredetibb), mint amire én képes vagyok. De valóban ez a tehetség?
Nem egyszerű a feladatunk, ha ennek a mélyére ásunk. Nézzünk meg előbb néhány definíciót!
Herskovits-definíció a tehetséghez
”Komplex, nem egységesen definiálható tulajdonságcsoport, amely legáltalánosabban valamely, társadalmilag hasznos tevékenységnek az átlagosnál magasabb színvonalú elvégzésére tesz képessé.”
Nos, eleve megkapjuk, hogy ez nem definiálható, de azért van itt érdekesség is: az egyik, hogy a tehetséget hasznos tevékenységhez társítjuk. Tehát nem tehetség, ha valaki szépen rebegteti a szempilláját? Mondjuk. Szerintem szituációtól függ. Mindenesetre az írás hasznos: szórakoztat, sokszor tanít is. Tehát az írásban ezen meghatározás szerint lehetünk tehetségesnek. És akkor milyenek is vagyunk? Az átlagnál magasabb színvonalon teljesítünk. Ezzel az átlag meghatározásának fogalmához érkezünk, ami csalóka. Ha mondjuk az internetes hozzászólásokat nézzük, jogos az érzés, hogy mi felettébb tehetségesek vagyunk, mert ennél mi magasabban jobb színvonalat hozunk.
Gyarmathy-definíció a tehetséghez
„Nem egyszerűen a képességek kiemelkedő volta, hanem sajátos attitűd és viszonyulás, amelynek alapja a kiemelkedő teljesítményhez vezető szokásostól eltérő észlelést és reakciómódot adó különleges idegrendszer.”
Ez a meghatározás tovább lép eggyel: kimondja, hogy az előző megállapítás, a kiemelkedő színvonal önmagában kevés. Hozzáállásról beszél és eltérő észlelésről: ezzel én személyesen azonosulok, mert úgy vélem, az író valójában egy ügyes és analitikus szemlélő, akinek a szeme fejlett, nem a keze. Azaz jó író abból a személyből lesz, aki észreveszi a világ érdekességeit, ezeket izgalmasan látja.
Renzulli-definíció a tehetséghez
„Átlag feletti általános képességek, átlagot meghaladó speciális képességek, kreativitás és a feladat iránti elkötelezettség összese.”
Ez a modell általánosan elfogadott a tehetséggondozásban. A meghatározás alapul veszi azt, hogy a személy eleve okos (mondjuk így), jó képességei vannak. Hozzáveszi a specialitást: azaz amikor írásról beszélünk, akkor ezen felül szükséges a jó írásbeli kifejezőkészség, vagy a metaforák egyedi használata. A kreativitás, azaz egyedi feladatmegoldás további magyarázatot nem igényel: olvasás közben érezzük, a szöveg kreatív-e vagy sem, az író új ötleteket és megoldási módokat ad-e. Az elkötelezettség viszont számomra különleges, meglepő tényező a tehetség definíciójában. A modell márpedig egyértelműen kimondja, hogy a tehetség nem értelmezhető érdeklődés, teljesítés, befektetett energia nélkül.
Ha ezt az írásra vonatkoztatjuk, ez gyakorlatilag azt mondja, hogy gyakoroljunk, keressük a fejlődést, a modell tartalmazza a versenyszellemet és a kihívások szeretetét. Azaz csak akkor leszünk tehetségesek az írásban, ha feladatokat oldunk meg, ha sokat írunk, ha feszegetjük a határainkat, ha pályázatokon veszünk részt. Érdekes ezt az aspektust belevenni az írástehetségbe!
Írhatunk tehetség nélkül?
A definíciók vizsgálata után láthatjuk, hogy a tehetség nem egy van-nincs képlet megoldása. Renzulli modelljében négy aspektus szerint vizsgálhatjuk meg önmagunkat, van-e tehetségünk, illetve hogy kiemelkedőek vagyunk-e, van-e különleges érzékünk az íráshoz. Ezek tehát mind viszonylagosak. Ha egy sikeres szépíróval hasonlítjuk össze magunkat, talán kevésbé vagyunk tehetségesek, de ha egy osztálytársunk vagy kollégánk szövegét olvassuk, nála tehetségesebbnek tarthatjuk magunkat.
Persze ekkor még mindig nem tudjuk, elég-e ez a tehetség. Hogy lehetünk-e sikeres írók, jó írók, szeretik majd-e az emberek, amit írunk. Ez azonban már egy másik kérdés: lehet valaki csapnivaló író, mégis követhetik ezrek, százezrek a közösségi médiában írt posztjait. Az is lehet, hogy valakit őrülten tehetségesnek tartanak, a kiadó kiadja a művét – azután nem veszi senki, mert nem találja meg a célközönséget. Az írás befogadása oly bonyolult mechanizmus, hogy én nem merem azt mondani, függ a tehetségtől. Ha jól választunk témát, kellő érzékkel írjuk meg, logikusan és érthetően, érzelemmel és érzéssel, és az olvasó szívesen fogadja be – jó írók lehetünk. Ne gyötörjük magunkat azzal, van-e tehetségünk vagy mekkora. Írjunk, olvassunk, gyakoroljunk!
Nádasi Krisz író, szerkesztő