„Ki ne szeretne megmenteni egy királyságot vagy harcos hercegnő lenni?”

„Olyan volt, mintha ők maguk akartak volna létrejönni, én csak az eszköz voltam ehhez” – meséli Helga Liara, miért volt izgalmas a különleges lényeket megteremteni első fantasy regényéhez, Az Elhagyotthoz. A Könyv Guru Kiadónál megjelent kötet szerzője azt is elárulja, mit örökölt „könyvmoly” nagymamáitól, milyen izgalmakat és dilemmákat hordoz a világépítés, hogyan készült el másfél év alatt a 600 oldalas kézirattal és miért nem ihatott mindenki rumot a történetben.

Hogyan született meg Annie és Relictus történetének alapötlete, és az elhatározás, hogy ebből regényt írjon? A köszönetnyilvánításban sok-sok év vágyakozásról és reménykedésről ír…

Az írásra közel két évtizeden át csak hobbiként gondoltam, de mindig különleges, misztikus történetek keringtek a fejemben. Az Elhagyott abból a gondolatból született meg, hogy milyen lenne, ha egyetlen kontinens maradna a Földön és ott az ember lenne az elnyomott faj a természetfeletti lényekkel szemben. Ezután a karakterek, a különleges lények, elnevezések és a történet váza is elég hamar megszületett. Sokáig csak a világépítéssel és tervezgetéssel foglalkoztam, aztán megírtam az első száz oldalt. Ezután azonban egy-két évre félretettem az írást. Azokban az években sokat dolgoztam önmagamon és amikor 2023-ban újra a regényhez nyúltam, már azzal az elhatározással tettem, hogy ezt szeretném másoknak is megmutatni.

Végső soron ez egy szerelmes történet, vagy inkább a világ megmentéséről szóló regény? És hogyan foglalná össze a legfőbb üzenetét, tanulságát az olvasók számára?

Tulajdonképpen mindkettő. Könyvmolyként nagyon sok történetet olvasok, leginkább fantasyket és én akkor tudok igazán élvezni egy könyvet, ha abban keveredik a romantika az akcióval és a kalanddal. Számomra elképzelhetetlen lett volna egy olyan világmegmentős történet, amiben nincsen szerelem, de egy olyan romantikus történet is, amiben nem forog kockán senkinek az élete. Az Elhagyott legfőbb üzenetének azt tudom megfogalmazni, amit az ajánlóba is írtam: ne hagyd senkinek, hogy akadályozzon az álmaid megvalósításában. Annie mindent kockára tesz, hogy bizonyítson és elérje a kitűzött célt, sok akadály kerül az útjába, de nem engedi, hogy ezek eltántorítsák. Relictusnak pedig eddig nem is volt lehetősége, hogy igazán álmodozni merjen, ő azért küzd, hogy megkapja ehhez az esélyt.

Egy igen összetett világot alkotott Az Elhagyottban, részben elpusztult világgal, egy felhők közé zárt várossal, az emberen túl különféle fajokkal. Mennyire volt minden előre megtervezve, és mi az, ami menet közben alakult?

A különleges lényeket szinte rögtön, az alapötlet megszületése után kitaláltam. Az elnevezésüket, a külsejüket, a jellemüket és néhányról már azt is tudtam, milyen szerepet fognak betölteni a történetben. Ez a része olyan volt, mintha ők maguk akartak volna létrejönni, én csak az eszköz voltam ehhez. A helyszínekhez számtalan térképet rajzoltam kézzel és digitálisan is. Európa térképét vettem alapul, de aztán ez folyamatosan átalakult a könyv írása közben. Plusz hegyeket emeltem, arrébb vittem pár folyót, kibővítettem az erdőket. Elvégre a Természet Tisztogatása igazolja, hogy miért alakult át a jelenleg ismert földrajzunk. Korábban részt vettem egy világalkotó kurzuson, ami után olyan kérdésekkel is foglalkoztam, mint a gazdaság, a kereskedelmi útvonalak, a vallás, a társadalmi szokások kialakítása. Ez egy nagyon izgalmas folyamat volt, amit imádtam!

Írói szempontból mi a vonzó és mi a nehéz egy új világ felépítésében? És hogy kezdett Az Elhagyott világának megtervezésébe? Mennyi időt vett igénybe a tervezési fázis, és ezt milyen módszerrel csinálta?

A legvonzóbb természetesen maga az alkotás öröme. Az írói szabadság, az, hogy csak a fantáziád szab határt egy új világ létrehozásában. A legnehezebb pedig szembesülni azzal, hogy bár a fantáziád szárnyalhat, azért a logikai felépítésre figyelni kell. A legjobb példa erre az, amit a világalkotó kurzuson mondott az oktató:

lehet neked két Holdad, de gondold végig, mi mindenre vannak azok hatással! A vízállásra, az éghajlatra, a mezőgazdaságra stb.

Ezek mind befolyásolhatják a világodat és a karaktereid életét. Az Elhagyott esetében könnyebb dolgom volt, hiszen a Földet vettem alapul, így ilyen nagy horderejű, környezetet befolyásoló tényezőkkel nem kellett foglalkoznom. Azonban végig kellett gondolnom például azt, hogy ihat-e mindenki rumot, ha a rumhoz cukornád kell, amihez meleg éghajlat, ami azonban a kontinens csak kis részén jellemző. Izgalmas volt az ehhez szükséges kutatás. A világ váza viszonylag hamar, pár hét alatt megszületett bennem az alapötlet után, de az apróbb részletek az azt követő években teremtettem meg. Komolyabb kutatásba akkor fogtam, amikor már kiadási szándékkal estem neki újra a kéziratomnak. Akkor írás közben folyamatosan figyeltem olyasmikre is, minthogy csak olyan növényekkel pakoljam tele a környezetet, amik a történet idején, tavasszal valóban előfordulnak. Az biztos, hogy a Google böngészési előzményeim elég változatosak. Összességében a kézirat kiadónak is elküldött vázlata nagyjából másfél év alatt készült el.

Nemrégiben készült egy felmérés, hogy mely országokban melyik műfaj a legnépszerűbb, és az derült ki, hogy a fantasyt alapvetően Európában szeretik, a németajkú országokban, Lengyelországban és Oroszországban volt első helyen, és máshol is a toplista tetején helyezkedik el. Mivel magyarázza, hogy ilyen népszerű manapság a fantasy?

Ki ne szeretne megmenteni egy királyságot, harcos hercegnő, vagy akár morally gray rosszfiú lenni, sárkányok hátán lovagolni, kardpárbajokat vívni? A fantasy olyan életeket és világokat mutat meg nekünk, amik kiszakítanak a szürke hétköznapokból. Olyan izgalmas és szó szerint varázslatos élményt adnak, amiket a valóságunk korlátai miatt nem élhetünk át máshogy, csak az írott szó által. Írni csodálatos élmény, fantasyt írni pedig maga a mágia.

Mennyi ideig tartott ennek a közel 600 oldalas regénynek a megírása az első ötlettől a kézirat lezárásáig? És milyenek voltak az ideális körülmények a munkához?

Ha tényleg az első ötletet veszem alapul, akkor több, mint hat év. Ha azt nézem, hogy mikor fogtam bele újra a kéziratba, kiadási szándékkal, akkor bő másfél év. Leginkább akkor tudok haladni az írással, ha egész nap csak arra koncentrálhatok. Általában kiveszek egy hét szabadságot, amikor csak az írás van fókuszban. Éjszakai bagoly vagyok, szeretem, ha a reggelek kényelmesen indulnak, így ilyenkor a cél az, hogy délelőtt tíz óráig elkezdjem az írást. Utána csak az ebéd és a kutyám sétáltatása szakítja meg a folyamatot, és akár éjszakába nyúlóan írok. Legtöbbször csend vesz körül, ha zenét kapcsolok, akkor olyat, aminek nincsen szövege, hogy az se terelje el a figyelmemet. Nagy kedvenceim Ludovico Einaudi zongoradarabjai vagy Hans Zimmer filmzenéi.

Milyen nehézségei akadtak az írási folyamat során? Előfordult-e, hogy elakadt a munkával? Ha igen, hogyan lépett tovább?

Természeten volt, hogy a szereplők olyan irányba kanyarodtak, hogy fejtörést okozott, hogy onnan milyen módszerrel fogom visszaterelni őket arra az útra, amire én akarom. Sokat segített, hogy remek elő olvasóim voltak, akik jelezték, ha valami épp túl kevés vagy épp túl sok volt. Emiatt sok átirat készült, de végeredményben abszolút megérte. Ha írói válságban érzem magam, akkor előre veszek egy olyan jelenetet, ami jobban tetszik, izgalmasabb, vagy épp csak én is nagyon várom már, hogy odáig elérjen a sztori. Ez általában ismét meghozza a lendületet és vissza tudok térni ahhoz a részhez, aminél megrekedtem.

Ha jól látom, olyan írói álnevet választott magának, ami félig igazi: a keresztnevét megtartotta. Milyen megfontolásból döntött úgy, hogy szerzői nevet használ? Mik voltak a szempontjai az írói név kiválasztásakor?

Sajnálatos, de igaz, hogy

az olvasók előbb nyúlnak olyan könyvekhez, amiken külföldi az írói név.

Abban mindig is biztos voltam, hogy nem szeretném a saját, teljes nevemet használni. A magán és szakmai életem, a családom érdekében sem. Viszont számomra minden név jelentőséggel bír az írásaimban is, így egyértelmű volt, hogy magamnak sem fogok akármilyen nevet választani. A keresztnevemet meg akartam tartani, mert ahhoz nehezen szoktam volna hozzá, hogy teljesen más néven hívjanak. A vezetéknevemet, a Liarát pedig a nagymamáim keresztnevéből raktam össze. A családomban rajtam kívül még ők a könyvmolyok és nagyon hálás vagyok nekik, amiért a könyvek szeretetét örökségül hagyták nekem.

A kötet ajánlásában köszönetet is mond nekik a „könyvmoly génekért”. Mit tanítottak önnek a nagymamái a könyvekről, olvasásról?

Elsősorban azt, hogy mekkora ajándék, ha képes vagy elveszni egy jó történetben. A nagymamáimnál láttam példát arra, hogy milyen fantasztikus érzés, ha könyvekkel megpakolt polcok vesznek körül. Ők értettek meg legelőször, amikor elújságoltam nekik, hogy egész hétvégén olvastam és milyen izgalmas volt!

A regény végén több bétaolvasónak is köszönetet mond. Mit adtak az első olvasók a történetnek?

Elsősorban nekem adtak motivációt, új lendületet. A visszajelzéseik ösztökéltek arra, hogy átgondoljak bizonyos fordulatokat, a karakterek jellemét, fejlődését. Nekem sok minden egyértelmű volt az alkotott világgal kapcsolatban, hiszen tulajdonképpen már évek óta ott éltem. Ők rávilágítottak dolgokra, amik bővebb magyarázatot igényeltek, esetleg félreérthetőek voltak. Emiatt történt több átnevezés is az eredeti kézirathoz képest. A sagitták például lovasok voltak, Orion pedig Sarkcsillag.

Jelzi azt is, hogy Annie és Relictus történetének ez a regény csak a kezdete. Hogyan képzeli el a folytatás(oka)t? Hogy áll a munkával? Mikorra várható a következő kötet?

Jelenlegi tervek szerint Annie és Relictus története négykötetes lesz. A második kötetet már írom, szeretném ha maximum egy éven belül az is kiadásra kerülne, hogy az olvasóknak ne kelljen olyan sokat várnia rá. Emellett több ötletem van más történetekhez is, de egyelőre csak Vaalbarára koncentrálok.