Krisz ötletei / Hogyan fejezzünk be dokumentumregényt?

A dokumentumregény az egyik legérdekesebb műfaj, ugyanis egyszerre fiktív és igaz történet, azaz tulajdonképpen egyik sem. A magyar műfajmeghatározások szerint a dokumentumregény a regények közé tartozik, a két nagy kategória közül (szép-, illetve szakirodalom) a szépirodalomba, az angol rendszer szerint azonban a fiction és non-fiction a két főkategória (elképzelt vagy valósággal kapcsolatos irodalom), ahol a non-fiction kategóriába sorolják ezeket a könyveket.

A mai cikkben ennek az érdekes hibridműfajnak az írásával kapcsolatban szeretném bemutatni, milyen egy történet ideális lezárása.

A történetek lezárásáról írtam már itt és itt, e cikkben nézzünk meg néhány valódi történetvéget. Kiválasztottam öt különböző szerzőt, aki dokumentumregényt írt, nézzük meg az ő utolsó bekezdéseiket és tanuljuk meg tőlük, amit lehet!

Útinapló lezárása

Sokan ismerik a Gondolat kiadó Világjárók sorozatát, melyben magyar és külföldi szerzők regényes beszámolói jelentek meg a világ különféle tájairól. Ezek a könyvek mindig igaz történeteket, szokásokat, helyi kultúrát mutatnak be. A nem helyi utazó adott környezetben töltött utazásáról szólnak, így könnyű meghatározni e történet elejét és végét. Ezek a könyvek szinte minden esetben az utazó hazatérésével végződnek, mint például Poczik Miklós kötete, a Sebész voltam Etiópiában.

E könyv így záródik:

„Örökkévalóságnak tűnt, amíg az óriási gép az addiszi betonról a levegőbe emelkedett. Nagyon vártuk ezeket a perceket, három év után hazaindultunk, végre haza. A gép simán repült, tiszta volt az ég, jól látszott alattunk a jellegzetes etióp táj. Már ismerős volt a nemrég még meghökkentő kép. Néztük a felhőbe vesző hegyeket, a töredezett platókat, az elszórt tukulokat. Egyszerre elhagyott bennünket az elindulás boldogsága, talán éppen Desszie felett repültünk, nekünk legalábbis úgy tűnt.

A kisfiam szólalt meg:

– Apu, ez a hegy olyan, mint a dessziéi Tossza-csúcs.

Szemünk a pici ablakon keresztül a sok közül azt az egy hegyet kereste. Máris nosztalgiát éreztünk. Szomorúan köszöntünk el a tájtól, az emberektől, búcsúztunk Etiópiától, életünknek egy darabjától.”

Ez a részlet jól mutatja, hogy ha dokumentumregényünk fókusza egyértelmű, akkor az adott véget írjuk meg a könyv végeként is. Nincs értelme bonyolítani a témát!

Tényfeltáró dokumentumregény lezárása

Nézzük a következő művet, A pokolra szánt hajót a francia Gilbert Sinoué-től, amely a fellelhető dokumentumok segítségével rekonstruálja a II. világháború idejéből egy zsidókkal Kubába induló hamburgi hajó útját. A lezárást is egy távirat adja meg:

„Ennek a rendkívüli, június 17-i napnak a végén Morris Troper az alábbi szűkszavú táviratot küldte a New York-i Jointnak:

A 907 utas szétosztása befejeződött stop gondolom minden rendben stop életem legfeszültebb tizenhét órája után most megyek lefeküdni

Gondolom, minden rendben.”

A lezárás érdekessége, hogy egy tárgyi emléket használ fel a konfliktus megoldásának érzékeltetésére, mégpedig zseniálisan. Megismétli az ebben a táviratban szereplő egyetlen, bizonytalanságra utaló mondatot: Gondolom, minden rendben. Ez ugyanis a történelmi események ismeretében egyenesen szatirikus, mint azt Sinoué az epilógusban le is írja. A főbb szereplők sorsáról számot ad: szinte mindenki, aki megmenekült a Hamburgba való visszatéréstől és letelepedhetett Európában, a későbbiekben Auschwitzba került és meghalt, amikor az adott országban is elkezdődtek a tisztogatások. Tehát valójában semmi sem volt rendben, a legtöbb utas életéért feleslegesen küzdött a kapitány és az általa mozgósított segítők. A szerzőnek sikerült egy olyan kulcsmondatot kiemelnie, mely érzékletesen szemlélteti a teljes világháború lényegét.

Történelmi életrajz lezárása

Nézzünk most egy hasonló könyvet, amely még korábbi eseményeket dolgoz fel! Ivan Ivanji jugoszláv író, költő, műfordító Diocletianus című műve szintén korabeli emlékek és dokumentumok alapján rekonstruálja az illír származású Diocletianus császár életét.

A regény akkor kezdődik, amikor a későbbi császár még csupán tábornok, és akkor fejeződik be, amikor a férfi meghal. Az utolsó jelenet lényegében a haláláról szól, a valós tényeken alapuló fiktív történetet olvashatjuk, hogyan is zajlott az uralkodó haldoklása, majd az Ivanji által használt rendszer szerint dőlt betűs résszel következik e jelenet igazságtartalma:

„A Docleából származó Dioclest hivatalosan istennek ismerték el, aki az istenek közé távozott. Utóda, Constantinus, akit nemsokára Nagynak kezdtek nevezni, a keresztény Isten nevében uralkodott, s egy új korszak alapjait vetette meg. Licinius hadat indított Maximinus Daia ellen, legyőzte, elfogta a halott Diocletianus feleségét és leányát, Priscát és Valériát, s megparancsolta, hogy azonnal öljék meg őket. Diocletianus ekkor már a szarkofágjában feküdt, amelyen Meleagrosz és a kalüdóni vadkanvadászat ábrázolása domborodott.

A tenger Splitnél, Diocletianus palotája előtt éppúgy mormol, mint azon az estén, amikor szíve megszűnt dobogni; a holdfény csendes csónakázásokra csábít az ezüstös hullámokon. Brac és Solta szigete most is őrt áll a nyílt tenger kapujában. A palota életben maradt, amint az építője kívánsága volt.

Diocletianus valószínűleg 313 tavaszán halt meg. Aurelius Victor azt írja, hogy megmérgezték; Lactantius, hogy öngyilkos lett, attól való félelmében, hogy megölik; Zonarasz szerint Constantinus parancsára megfojtották; Eusebius pedig azt állítja, hogy betegség vitte el – egyik verzió sem bizonyítható.

Licinius 314-ben legyőzte Maximinus Daiát, aki menekülés közben halt meg. Licinius lassanként kezdte elveszíteni lába alól a talajt. 323-tól Constantinus – Flavius Valerius Aurelius Constantinus –, ki már 306-ban caesar lett, egymaga maradt mint augustus, s egészen 337-ben bekövetkezett haláláig az egész római birodalom fölött uralkodott. Fiait caesaroknak nevezte ki, s így újra visszaállította az öröklődő császári hatalmat.”

A lezárás tulajdonképpen négyszer történik meg, így nyomatékosan, egyértelműen befejezi a regényt. Az első réteg maga a halál bemutatása (ez a fenti részletben nem szerepel). A második az ezutáni időszakról ad egy rövid összefoglalást. A harmadik lezárás egy költői kép, célja annak bemutatása, hogy a halál ellenére az élet folyik tovább. A negyedik zárókép pedig a bizonyítható tények és nem biztos teóriák felsorolása.

Kultúrát bemutató regény lezárása

Térjünk át egy olyan írásra, amelynek története fiktív, így nem nevezhető dokumentumregénynek, ám a csángó magyarok sorsáról szól, tehát a kultúrát mutatja be dokumentarista valósághűséggel. Ignácz Rózsa Született Moldovában című regényének záró sorai így szólnak:

„Kiléptek az utcára. Enyhe este volt. Langyos eső szitált. Ritkás, hosszúfonalú, párizsi eső. Bucurestiben orkán dühöngött akkor este és Moldovában a hegyek puha fészkében vastagon, mindent elfödőn és betakarva, lágyan szakadt a hó…”

A záró bekezdés előtt egy párbeszédes jelenet szerepel, amely elvarrja szereplők sorsát, az azt megelőző jelenet pedig a főszereplő halálával kapcsolatos. Maga ez a bekezdés két jellemző miatt érdekes: az egyik, hogy a csángó kultúrához tér vissza, tehát pontosan a regény fő témáját látjuk az utolsó szavakban, a másik pedig, hogy mindezt az időjáráshoz hasonlítja. Amikor Párizsban esik, akkor Bukarestben orkán tombol, Moldovában pedig puha hó szállingózik – a természeti kép kifejezőn tárja elénk a kulturális különbséget.

Tudománytörténeti dokumentumregény lezárása

Végezetül vegyünk egy olyan dokumentumregényt, amely a tudomány történetéből mutat be egy igaz sztorit. Deborah Cadbury brit író Dinoszauruszvadászok címmel írt a történelem előtti világ felfedezéséről. A könyv bemutatja, hogy politikai puccs vezetett ahhoz, hogy Richard Owent könyvelték el a dinoszauruszok mint olyan felfedezőjének – noha egyáltalán nem ő volt az, aki megtalálta az első fosszíliákat, vagy aki elkezdte a kutatást.

A könyv utolsó bekezdése:

„Owennek a viktoriánus Angliát 1854-ben megihlető, orrszarvúszerű dinoszaurusz-modelljei még mindig megtekinthetők a London déli részén fekvő Sydenham Kristálypalotának a helyén. A fiatal tudomány e trófeái egykor büszkén néztek át a Kristálypalota kertjében csobogó szökőkutak vizén, de mára már levetették XIX. századi glóriájukat. Darabokat törtek le belőlük, festésük már rég megfakult, és meglehetősen elütnek környezetüktől: óriási vízköpő sárkányokként pislognak a huszonegyedik századra a dúsan burjánzó aljnövényzetből, s bizarr módon emlékeztetnek elfeledett reményekre és elfeledett vitákra. A brit bürökrácia furcsa fintoraként még ma is első osztályú építményként vannak regisztrálva.”

Itt a befejezés megmutatja az annak idején történtek következményét, hasonlóképp előrevetít, mint Sinoué a zsidó utasok sorsával kapcsolatban. Mégis más ez a zárás, mert közvetlenül a mában mutatja meg, hogy tulajdonképpen nem volt ráhatása Owennek a dínók mai felfogására, hiszen a tudomány továbbhaladt, túlhaladta őt, ami a tudományokra jellemző – a történelemre viszont nem.

A narrátor, azaz a szerző a véleményét sommázza ezzel a képpel, ha csak ezt az egy bekezdést olvassuk el a könyvből, ezzel is pontosan érzékeljük a regény hangulatát és végkövetkeztetését.

Hogyan fejeződjön be egy dokumentumregény?

Nézzük az összefoglalást, milyen legyen egy dokumentumregény lezárása:

• mindenképpen egyértelmű, tényszerű lezárásra van szükség;
• lehet ez annyira tényszerű, hogy pontos forrás idézésével zárunk;
• vagy ehhez a forráshoz fűzzünk egy olyan megjegyzést, amely értékeli a tényeket vagy előrevetít bizonyos eseményeket, melyek bekövetkeztét a mából tekintve már látjuk;
• ez az előrevetítés vonatkozhat a szereplők közvetlen sorsára is, de akár a mai megítélésükre is;
• a valódi történet természetes ívét vegyük alapul, és ennek zárópontja legyen a regény vége, például az utazás vége, az életrajz alanyának halála, a búcsúzás;
• ezt a részt követheti egy olyan bekezdés, amely a zárópont által előidézett cselekményeket is összefoglalja;
• záródhat a regény a szereplők beszélgetésével és cselekedeteivel, de a szerző konklúziója, véleménye mindenképpen tűnjön elő;
• zárhatunk egy költői, természeti képpel;
• a témát is zárjuk le, ne csak az eseményeket, utaljunk még egyszer, utoljára a központi témára.

A fenti gyakorlati tanácsokkal és példákkal gyerekjáték lesz a dokumentumregény lezárása. Itt is, mint a teljes regényben, törekedjünk a valósághűségre, ne vigyük el a hangulatot a szentimentalizmus felé!

Nádasi Krisz író, szerkesztő