Kettős látás – Mester Györgyi novellája
A távolról sem zökkenőmentes, zűrökkel teli tanév után, igazán jól jött volna egy kis nyári lazulás, lustálkodás, pihenés…
Muszáj gondolnia azonban a jövőre is, hiszen szeptembertől végzős lesz a középiskolában, és kell majd a pénz az őszi kirándulásokra, a karácsonyi ajándékvásárlásra, a szilveszteri és egyéb bulikra, nem beszélve a szalagavatóról, a februári farsangról, és így tovább.
Az elhatározást, mármint a pénzkeresési szándékot, tett követte: munkát vállalt a helyi postahivatalban, ahol kézbesítőnek alkalmazták. Tengerparti település volt az övék, néhányszáz fős lélekszámmal, kis területen, nem kellett attól félni, hogy megszakad a nagy cipekedésben, vagy, hogy nem tudja gyalogosan bejárni a körzetét.
A második héten nagyobb, bélelt borítékot kellett kivinnie az egyik, közvetlenül a tengerparton fekvő villához. A nap végére időzítette a kézbesítést, hiszen onnan már egyenesen hazamehetett, a címtől három utcányira laktak.
A boríték középen dudoros volt, egyébként pehelykönnyű „csomagocska”. Sohasem firtatta, hogy vajon mit rejt az általa házhoz vitt küldemény. Végül is, bármi lehet benne: sokoldalas szerelmes levél, üzleti papírok, de akár irodalmi kézirat, amit éppen visszaküldött a kiadó…
Amikor becsöngetett a vízparti házba, azonnal ajtót nyitottak. Egy középkorú – megnyerő külsejű, mákosan ősz hajú, jó felépítésű – férfival találta magát szemben. A férfi mosolyogva üdvözölte, Joe-ként mutatkozott be, majd azonnal a lényegre tért.
– Maga bizonyára az új kézbesítő. Na, kerüljön beljebb. Gondolom, a munkaideje véget ért mára. A kezdőket – főként az iskolai szünetben alkalmazott fiatalokat – még azok a csúnya multik se szokták agyonhajszolni. Odabenn hűvös van, jöjjön, fújja ki magát,
megkínálom egy üdítővel.
A férfi térült-fordult, hozott egy pohár gyümölcslevet, még váltottak pár szót, aztán eltűnt.
Alighogy vendéglátója kiment a tűző napsütést ellensúlyozandó, remekül leárnyékolt nappaliból, ő egy nagy slukkal azonnal beleivott az italába. Rendkívül jólesett. Olyannyira, hogy pillanatokkal később úgy érezte, felüdült, szinte lebegett a megkönnyebbüléstől, mintha még a szeme is káprázott volna. Ezt egyértelműen annak tudta be, hogy nagyon ki volt melegedve, szinte kitikkadt a délutáni hőségtől, a szervezete pedig a hideg üdítővel életelixírt
kapott…
Gondolataiból az zökkentette ki, hogy egy férfi lépett be az ajtón, de nem a házigazda. Talán a fia lehetett. Ugyanolyan magas, jóvágású, a haját sötétnek látta, és a mosolya szintén nyájas, a szavai kedvesek, a hangja bársonyos volt… Danielként mutatkozott be.
– Az öregnek el kellett mennie, délutánonként ilyenkor kezdődik a bridzspartija – mondta magyarázatul.
Letelepedett mellé a heverőre, és oldottan beszélgetni kezdtek. Olyan gyorsan elszaladt az idő, hogy szinte észre se vette, már egy órája a villában időzött. Akár aggódhatnak is érte otthon, érezte, indulnia kell.
Míg hazafelé sétált, végig olyan könnyűnek érezte magát. Szinte repülni vágyott. Hogy a
hűsítő ital, avagy a kellemes beszélgetés tette-e a jóképű fiatalemberrel – nem tudta, de igazán nem is akart eltöprengeni ezen. Jó volt úgy, ahogy volt.
Már majdnem el is feledkezett a dologról, amikor a következő hét ugyanazon napján, kezébe akadt egy újabb, nagyméretű, bélelt boríték, melynek címzettje a parti villa lakója volt.
Meglepetésére, a házigazda ismét behívta, megkínálta egy pohár kólával, váltottak néhány szót, majd az öreg eltűnt, és pár perc múlva megjelent Daniel.
A lelke mélyén – ha őszinte akart lenni magához -, számított is rá.
A fiatal férfi ismerősként huppant le mellé a heverőre, és mintha abba se hagyták volna egy héttel korábbi beszélgetésüket, oldottan diskurálni kezdett vele. Beszéltette, az
életkörülményei felől érdeklődött, na meg persze az iskoláról, és hogy mik a tervei a jövőre nézve.
Megint csak gyorsan elszállt az idő, kapkodnia kellett a lábát, ne késsen sokat, és odahaza ne kérhessék számon, hol csavargott munkaidő után. A hangulata most is emelkedett volt, szinte
lebegni érezte magát, aminek nyilván a jóképű fiúval folytatott beszélgetés lehetett az oka. Kicsit ugyan szédült, fülzúgást is észlelt, ami meglepte, de hát a kinti nagy meleg, meg a hirtelen hűvösség a nappaliban, plusz a gyorsan, egy slukkra lehúzott jéghideg ital…mindezek előidézhették. Nincs ezen mit töprengeni.
A rákövetkező hét szerdája, újabb levelet hozott. A címzett villához már behunyt szemmel is odatalált volna. Hogy behívták, hideg üdítővel kínálták …azon meg sem lepődött. Kedves emberek, az apa meg a fia.
Daniel igencsak bizalmas volt hozzá, de nem is bánta. Egyre jobban tetszett neki a fiú. Végül is, a nyár nem szólhat kizárólag a munkáról. Belefér abba egy kis flört, vagy akár egy komoly, bimbózó szerelem is.
A negyedik héten, vagyis egy hónappal a munkába állása után, Daniel megcsókolta. Tudta, a fiú megnyugtatta, az öreg nem jön haza éjfél előtt, így nem esett zavarba. Sőt, kifejezetten élvezte a helyzetet.
Már júliusban jártak, és ő mondhatta volna, hogy ténylegesen van egy fiúja, akivel rendszeresen találkozik. Igaz, hetente csak egyszer, a postaérkezés napján…de mégis. Hiszen már rutinosan csókolóznak. Ha ez így megy tovább, még több is megeshet a nyár végéig…
Augusztus elején az anyja megjegyezte, hogy a hét egy napján mindig olyan furcsa állapotban jön haza. Lehet, a munkája kezdi kimeríteni, esetleg beteg lesz. Persze, a nagy hőség is lehet az oka. Nem szokott ilyen hosszan tartó, nagy kánikula lenni. De mégis. Amikor szerdánként hazajön, az arca, a melegtől való kipirosodás helyett, sápadt, és mintha remegne, reszket a keze. A múltkor is, mellényúlt a tányérnak, majdnem elejtette. Mintha kettős látása lenne. És ráadásul, ami a legrosszabbat sejteti, az egyik ilyen napon dülöngélt is. Csak nem iszik?! Talán leitatta valamelyik címzett?!
Ekkor ő megnyugtatta az anyját, hogy tényleg volt, aki megkínálta, de csak gyümölcslével, vagy kólával. El se fogadna mást, ne izguljon. Magában pedig azt gondolta, valószínűleg ilyen testi „tünetekkel” jár a szerelem…
Ami várható volt, be is következett. Majd háromhónapnyi „együtt járás” után, érthető volt, hogy a testi kontaktusra is sor került. Annyira nem volt már kislány, hogy ne tudja, mire kell vigyázni – nem hiába oktatták ki az idősebb barátnői -, de be kellett vallania, hogy ez volt a nyár legizgalmasabb élménye, kalandja. Boldog volt, és elégedett. Már azon kombinált,
milyen folytatás várható… Hiszen hamarosan befejezi az iskolát, lehet, hogy a városban tanul tovább, aztán ki tudja, bármi megtörténhet…
Közben, szinte észrevétlen gyorsasággal, véget ért a nyár, egyben az ő postahivatalbeli ügyködése is. Sebaj, a cím megvan. Tudja ő, hova kell mennie, kit kell keresni…
Már megkezdődött az iskola, amikor az első hét szerdáján – csak poénból – beugrott a
postahivatalba, hogy rákérdezzen, megérkezett-e a hetente esedékes levél a parti villa címére?
A válasz kissé meglepte, mármint hogy nem jött semmiféle küldemény.
Gondolt egyet, és az utolsó óra után, az iskolából hazafelé menet, elsétált az ismert címre. Meglepődve vette észre, hogy az összes ablak zárva van, a redőnyök lehúzva. Talán már visszaköltözött a család a városba?! Hiszen még véget se ért a jó idő! Ilyen hamar lezárták volna a villát? Azért ez nem szokványos dolog – morfondírozott magában.
Amint ott ácsorgott a kapu előtt, megérkezett a szomszéd ház tulajdonosa. Látván, hogy ő csak álldogál, nem megy tovább, odakiáltott neki:
– Joe-t keresi? Már visszament a városba. Végleg.
Úgy érezte, ha már megszólították, muszáj szóba elegyednie a szomszéddal.
– Nem Joe-t keresem. Danielt, a fiát.
– Kit? Itt nem lakik, és nem is lakott Daniel nevű férfi.
– Bocsánat, talán nem jól mondtam, Daniel az öccse volt Joe-nak, nem a fia.
– Rosszul tudja kislány. Joe-nak se öccse, se fia nincs. Nem is volt, soha. Évek óta élünk egymás szomszédságában. A közelség miatt, én mindig látom, ki jön hozzá, és ki megy el. Magácskát is láttam, hetente egyszer. Nekem elhiheti, a villában, egyes-egyedül, minden nyáron, csak Joe tartózkodott. Egyébként tudottan nagy nőfaló, egyben nagy különc hírében áll. Állítólag, a rossz nyelvek szerint, a nők mellett, a drogokkal is jó barátságban van, bár ez nem nyert teljes bizonyosságot…
Úgy meghökkent, hogy szinte ledermedt. Udvarias embernek tartotta magát, de most meg se köszönte a felvilágosítást, mert attól függetlenül, amit hallott, azonnal megvilágosodott előtte minden.
Az üdítő, a kóla, azért dobta fel annyira, attól remegett, akart repülni, hallucinált, és vágyott kontrollálatlanul a testi közelségre is, mert Joe bedrogozta. A kábítószer okozta révületben látta a férfit fiatalnak, sötét hajúnak, megnyerőnek,…..és bele se mert gondolni…vele szexelt…Kettős látása volt…
A nyáron betöltötte a tizennyolcat. Önszántából jött a villába, és maradt ott.
Mit tehetett hát mást…gyászolt. Gyászolta Danielt, aki úgy halt meg, hogy nem is élt….