Krisz ötletei: Írhatunk-e 2026-ban regényt mesterséges intelligenciával?
Az irodalmi világot megrázta, amikor február elején kiderült: egy gyors tollú romantikus író, aki a Harlequinnek ír Romana- és Júlia-jellegű sztorikat, egy éve MI modellel íratja a regényeit. A New York Times riportere, Alexandra Alter figyelt fel rá, hogy Coral Hart regényeiben ugyanazok a kifejezések ismétlődnek újra és újra – különösen a ragged prayer, azaz a rongyos ima. (Olvasóink visszajelzéseit Facebook-oldalunkon várjuk, hogyan mondanák magyarul azt a képtelenséget, hogy „a nevem úgy hangzott ajkán, mint egy rongyos ima”).
Így pattant ki a botrány, miszerint a hölgy (akinek valódi nevét nem tudjuk) 51 álnéven 200 romantikus regényt íratott egy év alatt, és noha regényei értékelése nem kiváló, összesen 50 ezer példány fogyott belőlük. A befektetett munka tehát megérte.
Mit gondoljunk egy AI által írt regényről?
A könyves szakma egy emberként háborodott fel, noha mindig is benne volt a pakliban, hogy ezek a nyelvi modellek egyszer majd képesek lesznek egy teljes regény megírására. A pillanat elérkezett: Coral Hart kikísérletezte, hogyan kell instruálnia melyik nyelvi modellt (a Claude-ot használja), hogy egyből használható szöveget kapjon. Egy év gyakorlás után ma már oda jutott, hogy 45 perc alatt „megír” egy regényt.
Ez vajon regény?
Az az érdekes trend látszik már most, hogy írók és olvasók egyöntetűen jelentik ki: nem. Az AI által írt mondathalmaz nem regény, mert nincs benne lélek, nincs benne az író akarata, üzenete, a vágy, ami őt hajtja, hogy átadjon valamit.
De eddig ez a pont nem is volt benne a regény definíciójában!
C.H.e. (azaz Coral Hart előtt) a regényt egyszerűen epikai műfajként azonosítottuk, ahol a történetnek van eleje, közepe és vége, főhőse, legalább egy történetszála. (Van is benne irónia, hogy épp romantikus regényeket írat a hölgy egy géppel.)
Akkor az írók nem használhatnak AI-t?
Írtam egy négyrészes sorozatot a mesterséges intelligencián alapuló nyelvi modellekről (a cikkek linkje a poszt végén található), azaz hogyan is állítsuk a szolgálatunkba az AI-t. Ha technológiailag lehetséges is, akkor sem javaslom a teljes regény megírására a használatát. Nemcsak a fenti ok miatt. Hiszen gondolhatjuk, hogy ha az írói üzenetünk megvan, a sztoriötletünk megvan, és tulajdonképpen már csak megírni kell, akkor meg lehet gyorsítani a folyamatot AI-jal.
Meg lehet gyorsítani, igen. De akkor kinek a hangján ír az MI modell?
Nem azért írunk, mert mi magunk akarunk elmondani a saját hangunkon egy történetet?
És a következő könyvünk biztosan ilyen lesz? Eltalálja majd a modell ugyanezt az írói hangot?
Az is logikus gondolat az „író” oldalán, hogy ha MI írja a szöveget, akkor az eleve jó, nem kell szerkeszteni. No de a szerkesztés is emberi folyamat – sőt éppen ez az igazán emberi, egy AI által írt szöveget éppenhogy muszáj szerkeszteni, mert a gép összeír mindenfélét. A gép nem érez, ezért nem tud érzelmet írni. Sőt. Elképesztően blőd mondatokat ír, tipikusan elrontja a hasonlatokat, költői képeket: olyan dolgokat hasonlít össze, amelyek egyáltalán nincsenek egy érzékelési szinten (például a napnyugta olyan, mint a szerda, hogy egy nagyon egyszerű példát mondjak – általában hosszabb hasonlatokat ír ennél, és nehezebb észrevenni benne a szinteltérést, mert a sok szóból az agyunk jellemzően összerak egy érzelmi választ, és olvasunk tovább).
Az írás művészet és kreatív önkifejezés, nem pedig gyár – még ha a könyvkiadás üzlet is. Sokan mondják, hogy amint AI-t használunk a szövegírásra, épp az írás lényege vész el. És Coral Hart is ezzel lövi szíven az írókat, a NYT-nak adott interjúban kifejezetten versenynek titulálja az írást. De a valódi írók nem teljesítményre mennek, hanem minőségre. Ők az alkotás varázsát élvezik. Hol az alkotás varázsa az AI promptok sorozatában?
Az AI sok mindent nem képes jelenleg helyén kezelni. Például még nem érti, hogy egy nem vékony nő igenis szexi, és egy férfi gondolhat rá vágyakozva; és ha ez a főhősnő leül, akkor a széknek nem kell nyikorognia vagy ad abszurdum összetörnie alatta. Az AI olyan szöveget akar írni, mint amilyen portréfotót is készít: tökéletest. (Aki még nem próbált nem szép, nem fiatalos embert rajzoltatni MI modellel: rajta!) A rasszizmussal sem tud mit kezdeni, és egy sor további témával, melyek politikailag érzékenyként lettek a programba építve.
Abba is gondoljunk bele, hogy ha az MI-vel elvégeztetjük a szövegírást, akkor mi hogyan fejlődünk íróként? Van esélyünk fejlődni egyáltalán? Nyilván nincs – mások írásának összekevert és újraépített kliséiből épített, történetnek látszó szöveg olvasói (és jó esetben szerkesztői) leszünk csupán, nem írók. Kiszolgáljuk az AI modellt, nem ő szolgál bennünket. Coral Hart történetei eleve klisés helyzetekkel és szereplőkkel dolgoznak, semmi eredetit nem várhat tőle az olvasó – tehát „az író” sem. Ilyen történetek vázát kitalálni favágás, végigolvasni kész unalom. Már pusztán az felér egy kínzással, hogy az ezt legyártó írónak illik végigolvasnia, mielőtt publikálnia.
Biztos vagyok benne, hogy Könyv Guru olvasói nem így akarnak íróvá válni. Ez igazán nem alkotás, ez pontosan olyan monoton munka, mint a Tescóban ülni a pénztárgép mögött… illetve ott emberekkel találkozunk, az egy fokkal határozottan jobb.
Használjunk tehát AI-t, de ne írásra! Cikksorozatunk tanácsai még mindig érvényesek: