Élménybeszámoló a Könyvhétről

Most Könyv Guru szerzői mondják el hogy érezték magukat a 89. Ünnepi Könyvhéten:


Kun Mia

Köszönöm mindenkinek, aki kijött a Könyhétre és a lehetőséget, hogy ott lehettem és dedikálhattam.

Elsőkönyves szerzőként nagy izgalommal vártam a dedikálás napját, hiszen soha azelőtt nem volt még semmi ehhez fogható esemény az életemben. Egész nap izgatottan vártam, hogy végre hat óra legyen és kinn lehessek a Könyvhéten. Éppen emiatt jó két órával korábban ki is mentem a barátnőimmel, hiszen képtelen lettem volna egyhelyben ülni és tétlenül várni az idő múlását.

Amint kiértem a Könyvhét különleges hangulata azonnal magával ragadott és még jobban fokozta az izgalmamat, ami hat óráig szűnni sem akart. Bár még akkor sem múlt el igazán, azt hiszem talán csak a második könyv dedikálása után hagyta abba a kezem a remegést.

Nagyon jó és egyben hihetetlen érzés volt, hogy annyi ember kijött támogatni, mivel a könyvem csak nemrég jelent meg. Ám mindenkinek, aki ott volt annak nagyon örültem, annak pedig végképp, hogy az emberek csak úgy váltogatták egymást az egy óra leforgása alatt. Jó érzés volt végre a könyvemről beszélni és megosztani másokkal is a hozzá kapcsolódó élményeimet. Szerencsére az idő is kedvezett nekem, gyönyörű napos idő volt és a nyárnak köszönhetően a nap sokáig fennmaradt.

Az egy órás dedikálás szinte villámcsapás alatt telt el, de felemelő érzés volt látni annyi ember kezei között a könyvemet, és az izgalmukat, hiszen ők is nagyon várták, hogy végre elolvashassák a művet. Én pedig még nagyobb izgalommal várom, hogy ki mit fog szólni hozzá.

Egész este, sőt még másnap is levakarhatatlan volt a mosolyom. Nagyon jól éreztem magamat, köszönöm.


George Hannmer

Elvesztettem egy fogadást! 🙂 Dedikációmon mégsem értem el a száz főt, de eb ura fakó!
A rendezvényt tökéletesgyanúsra jelölöm. Nem hinném, hogy sikerülhetne ennél jobb hangulatúra egy
ilyen program. Köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített, élén a kiadóval, nektek pedig, kedves olvasóim
külön hála azért, mert még erősebben hiszek az írott szó erejében! Üdv: www.georgehannmer.hu