„Már az is boldogít, ha egyetlen valakit sikerül megszólítanom”

„A versek maguk fogalmazzák meg az élményeket, érzéseket és tapasztalatokat, és azért abban a formában, amiben, mert máshogy nem lehetséges, legalábbis a nyelv eszközkészletével nem” – vallja Dancs Szabolcs, akivel első verseskötete, a résen át megjelenése alkalmából beszélgettünk. A Könyv Guru Kiadó gondozásában napvilágot látott kötet szerzője arról is mesélt, hogy a gyerekkori zsengéktől milyen út vezetett az érettebb versek publikálásáig, hogyan szolgáltak terápiás célt is ezek az írások, és milyen folyamat során születnek a versei.

Hogyan és mikor kezdett verseket írni? Gondolt-e arra akkor, hogy egyszer ki is adja őket? És mi adta meg most a végső lökést, hogy kötetbe rendezze őket?

Gyerekfejjel kezdtem verset írni, már 7-8 éves koromban. Némelyik fenn is maradt, szüleim elrakták őket az „emlékes dobozba”, az első sikerültebb rajzok és a kihullajtott tejfogak mellé. Arany János, Petőfi és Ady versei ihlettek meg akkor, meg a Dörmögő Dömötörben közölt gyerekversek. Azután évekre „elhallgattam”, majd a gimnáziumi és egyetemi évek alatt újra próbálkoztam. Sokáig nem gondoltam arra, hogy kiadjam őket. Azután az utóbbi években néhány versem itt-ott megjelent, és az ismerőseim közül páran noszogatni kezdtek, hogy adjam közre önálló kötetben az írásaimat.

Miért a résen át című költeménye lett a kötet címadó verse? És melyik verse a személyes kedvence?

A verset az orosz-ukrán háború ihlette, illetve az arról szóló első híradások, bár ez valószínűleg elsőre nem nyilvánvaló. A világot nem csupán a harckocsikban ülők szemlélik a résen keresztül, ez valahol mindannyiunk nézőpontja, mint ahogyan a különféle híradásokból való tájékozódás szűk perspektívája is. Ennek ellenére involváljuk a háborús konfliktust, és reagálunk rá a magunk természetes, emberi módján: többek között erről szeretne szólni a Woolf 2 című versem. A kötet elég sok írása érinti a háborút, illetve az emberi helytállás kérdését egy ilyen helyzetben. Az én kedvencem a kötetből egyébként talán a Gólem, amely viszont a személyes traumákkal való szembenézést hivatott megénekelni. Nagyon sokat dolgoztam rajta, keserves munka gyümölcse, de ez talán nem látszik: van egyfajta természetes sodrása, többek között ezért szeretem.

Hogyan születik egy-egy verse? Egy érzésből vagy egy képből indul ki, vagy esetleg rögtön hosszabb részletek kipattannak a fejéből? És mennyit kell csiszolni a szavakon, mondatokon, rímeken a végső formáig?

Konkrét érzésekhez, élményekhez keresek képet, formát. Eleinte jegyzetelek, azután próbálom szerkezetbe foglalni a különböző elemeket, szóképeket, amelyek közül végül sokat „kiszórok”. Igazából a szerkezet, a struktúra már az elején ott van a fejemben, de abban az értelemben természetesen fejlődik, hogy eleinte nem tudható, mely szavak, alakzatok válnak végül stabil építőelemmé. Sokszor átírok, átszerkesztek, hozzáteszek, kihúzok. Kicsit gyötrelmesen megy már ez így felnőtt fejjel.

A versekben szó esik a „költőt” ért sérelmekről, csalódásokról, megaláztatásokról, frusztrációkról. Volt esetleg terápiás célja (vagy hatása) is az alkotásnak? És ha igen, betöltötték ezt a szerepüket a versek?

Igen, egyértelműen volt terápiás cél, és, legalábbis részben, hatásosnak mondható a gyógykezelés. Van egy-két trauma, amelynek nem én vagyok az elsődleges elszenvedője, és valahol segíteni szerettem volna ezek feldolgozását. Ha ez segítségként könyvelhető el, sikerült megrendítenem, olykor megríkatnom az érintetteket.

Az utóbbi évek költeményeiből áradó keserűség, rezignáltság, reménytelenség az alaptermészetéből, a világ változásaiból fakad, vagy inkább költői állásfoglalás?

A válaszom röviden: mindhárom. Sok minden ad okot a szorongásra a – már emlegetett – háborúkon kívül is. Ennek ellenére nem vagyok egy búskomor természet, és akad olyan is, amiben kifejezett örömömet lelem, ilyen például, ahogy arra utalok is itt-ott a verseimben, a fiam létezése.

Évtizedek óta születnek versei. Meg lehet határozni, hogy milyen élmények, érzések, tapasztalatok válnak többnyire ihletforrássá, vagy inkább véletlenszerű, hogy miből születik vers?

Azt gondolom, inkább arról van szó, hogy a versek maguk fogalmazzák meg az élményeket, érzéseket és tapasztalatokat, és azért abban a formában, amiben, mert máshogy nem lehetséges, legalábbis a nyelv eszközkészletével nem. Vagyis minden bennük foglalt érzés és élmény egyedi, ahogy az is, amilyen érzést és élményt „létrehoznak” a befogadó oldalán. Az én esetemben nem véletlenszerű a versírás, a téma és forma megválasztása is eléggé tudatos.

Mennyire vall bátorságra manapság – amikor egyre kevesebben olvasnak, pláne költeményeket – verseskötetet kiadni? Kiknek szánja a kötetét? Elképzeli-e írás közben az olvasóit, vagy fontosabb a gondolatainak, érzéseinek a kifejezése, művészi megformálása?

Szoktam gondolni az olvasóimra, de bevallom, hogy – ilyen értelemben legalábbis – szerény vagyok: örülök annak a néhány nagyon szívmelengető visszajelzésnek is, amelyet eddig kaptam, és már az is boldogít, ha egyetlen valakit sikerül megszólítanom. Azoknak írok, akik szeretettel olvasnak, és azt se bánom, ha csak nagyon kevés ilyen ember akad, mert érteni vélem, hogy kicsit másról szól ez a mai világ.

Kik hatottak a költészetére? Inkább kortársak, vagy a korábbi évtizedek költői? Magyarok vagy külföldiek?

Nagyon sok költeményt olvastam életemben, és jó párat fejből is tudok, de az utóbbi időben erőteljesen csökkentettem az adagot, igyekezve a saját hangot megtalálni, ami egyesek szerint sikerült is. Persze mindaz, amit olvastam, szerettem, nyilván lecsapódott bennem valahogy, és hatott a verseimre.

Minden alkotása bekerült most ebbe a kötetbe, vagy maradt a fiókban is? Utóbbi esetben milyen szempontok alapján válogatott? Esetleg volt, akinek kikérte a véleményét?

Vannak versek a fiókban, de ezek nagy része átdolgozásra/kidolgozásra szorul. Ami a kötetbe válogatást illeti, a szempont egyszerűen az volt, mit tekintek késznek, és a magam mércéje szerint vállalhatónak. Kaptam hasznos tanácsokat, értékes visszajelzéseket, de ezek nem a kötet tartalmára, szerkezetére vonatkoztak.

Tervezi további kötet kiadását is? Netán új műfaj(ok)ban kipróbálva önmagát?

Jelenleg a versek egy részének a megzenésítésével foglalkozom. A jövőben talán új kötettel is jelentkezem, de lassan írok, sokat szöszölve, ahogy erre utaltam is. Szóval kell egy kis idő, hogy összegyűljön annyi, amennyit érdemes volna kötetbe rendezni. Regényírásban is gondolkodom, föl is skicceltem már pár gondolatot, körvonalazódik az alapkoncepció, de attól tartok, a kidolgozásra már csak a nyugdíjas éveimben lesz elég időm, ha megérem.