„Becsüljük meg a pillanatot, amit szerelemben tölthettünk, mert az élet elveheti”

Tapasztalat és érzelem nélkül a versek üresek – vallja Debreczeni Tibor, akivel Belvárosi fergeteg című új kötete kapcsán beszélgettünk. Szó esett arról is, mit tanult barátjától, Faludy Györgytől, és hogyan egészíti ki verseiben egymást szerelem és fájdalom.

Olvas tovább

„Ma még Ady Endrének sem lenne könnyű dolga”

Hipnózisban kapott ihletet a versíráshoz Eiger Levente János, akivel hetvenéves kora után megjelent első verseskötetéről beszélgettünk. A pásztor visszatért szerzője úgy véli: a versekben legkönnyebb mérlegre tenni az ember életét, de nem szabad azt sem elfelejteni, hogy manapság ez igen szűk réteghez tud csak eljutni.

Olvas tovább

„Úgy éreztem, nem tudnék többet írni, kimerültem”

Az életét és szerelmeit is belefoglalta a kötetébe Barna Zsolt, amikor kiválasztotta Az első negyvenkilenc című könyv verseit. A szerzővel verseskönyv illusztrációiról, az elektronikus kiadás előnyeről és éjszakai alkotásról is beszélgettünk.

Olvas tovább

Rajczi Regő: Félhomályos karcolatok

Hogyan élik meg korunk fiataljai a társadalmi elidegenedést, a közösségi média által okozott magányt? Veszélyeztetheti-e ez a romantikus szerelmet? Többek

Olvas tovább

Egy soha meg nem írt novella töredékei – Pauer Emánuel írása

Fruzsinának,

Mert eszembe jutott, haragszom és hiányzik…

Olvas tovább

Diagnózis: Tudatelégtelenség – Sajter Gizella írása

Verseimet ennek az útnak egy szakasza és a vele járó millió kérdés írta, és, bár korántsem ért véget, nagyon hálás vagyok minden olyan érzésért, eseményért, amelyet nem tudásommal és nem tudatosságommal teremtettem, okoztam, hisz nélkülük sem kérdések, sem ezek a versek nem lennének.

Olvas tovább

Ízelítő / Nők és Férfiak

Részlet George Hannmer Nők és Férfiak című verseskötetéből.

Olvas tovább

Ízelítő / Fáj-dalom

Részlet George Hannmer Fáj-dalom című verseskötetéből.

Olvas tovább

„Az idő nemcsak ellenség, hanem barát is, hiszen arra ösztönöz, hogy alkossunk”

„A hallgatás, a látás, az olvasás mindig része az alkotási folyamatnak” – hangsúlyozza Bárdosi Attila, akinek immár nyolcadik verseskötete jelenik

Olvas tovább

„Gyerekkoromtól kezdve szomjasan keresem az élet igazságait”

Időhiány miatt regény helyett inkább aforizmákban vall az életről Solti Gabriella, aki most megjelenő kötete kapcsán elmeséli azt is, miként hatott az írásaira, hogy éveket töltött külföldön, különböző kultúrkörökben.

Olvas tovább