„Mára elhatároztam, hogy nem fogok éjszakákat a gép előtt tölteni”
„Tapasztalatom szerint minden bírósági végrehajtó igyekszik emberségesen és jóindulatúan hozzáállni az az egyes esetekhez, az emberekhez, és igyekszik a problémák megoldását elősegíteni, de a törvény betartása a bírósági végrehajtó számára nem lehetőség, hanem kötelezettség” – fogalmazza meg a végrehajtási terület emberi és szakmai oldalának kettősségét dr. Pataki János István ügyvéd, végrehajtási jogi szakjogász hiánypótló kötete kapcsán. A végrehajtó és az adós – A bírósági végrehajtás gyakorlati ütközőpontjai című szakmunka pár éve jelent meg az Ad Librum Kiadó gondozásában, és célja, hogy iránymutatás keretében igyekezzen válaszokat adni minden érdeklődő és érintett fél számára. A szerző az interjúban beszél arról, hogy milyen tévképzeteket szeretett volna eloszlatni a végrehajtással kapcsolatosan, mely esetekben a leggyakoribbak a konfliktusok efféle jogi helyzetekben és hogy milyen, nem várt nehézségekkel kellett megküzdenie az anyaggyűjtés során.
A bíróság végrehajtás fogalma az átlagemberben elég kellemetlen érzéseket, hogy ne mondjam, ellenérzéseket kelt, senki sem szeretne ilyesmibe keveredni, és hajlamosak vagyunk valamiféle hatalmaskodásnak tekinteni, esetleg összekeverjük a nem törvényesen zajló bűnözői behajtásokkal. Mint a bevezetőben is jelzi, éppen a különféle hamis képzetek ellen küzdve írta meg a kötetét. Milyen főbb félreértéseket akart eloszlatni, és Ön szerint hogyan kellene társadalmi szinten helyesen gondolkodni a végrehajtásról?
Álláspontom szerint mindenekelőtt azt kell láttatni és bemutatni, hogy a bírósági végrehajtás a világon mindenütt a társadalmi jogi és gazdasági alrendszerének a része, és mint ilyen egyáltalán nem negatív előjelű a jogintézmény által ellátott szerepkör. Fontos továbbá annak a kiemelése, hogy a bírósági végrehajtás jogi garanciákkal alátámasztott módon egyfajta állami (főként egyedi vagyoni) kényszer alkalmazását jelenti.
A követeléskezeléssel foglalkozó gazdasági társaságok teljesen más jogi paraméterrendszer alapján fejtik ki tevékenységüket (rájuk nem vonatkoznak az 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról, a továbbiakban: Vht.) előírásai. Ezekre a gazdasági társaságokra az MNB felügyelete mellett az általános polgári jogi szabályrendszer vonatkozik (a Vht. speciális szabályozást jelent). Ebből következően alapjaiban más a vonatkozó működési, feltétel-, keret- és szabályrendszer.
A harmadik és egyben legrosszabb az úgynevezett behajtó cégek működése. Rájuk még minimális felügyeleti előírásrendszer sem vonatkozik. Ügyvédként találkozom olyan esetekkel, amelyek már a büntetőjog kategóriájába sorolandóak.
Ki kell emelni, hogy az adós (nem is beszélve a végrehajtást kérőről) számára is a legtöbb és legmagasabb szintű törvényi garanciát – a létező működésbeli problémák ellenére is – a bírósági végrehajtás jogintézménye biztosítja. A többi rendszer működése tapasztalatom szerint sok esetben a törvényesség határán egyensúlyozva valamiféle egyéb presszió gyakorlásának kifejtésével igyekszik minél nagyobb anyagi hasznot realizálni, és a társadalom tájékozatlansága ebben közvetlen módon is káros segítséget jelent a számukra.
Milyen gyakorlati példákkal tudná röviden érzékeltetni, hogy miért fontos minden állampolgár számára a végrehajtás intézménye?
A legrelevánsabbnak tekinthető példát, véleményem szerint az jelenti a bírósági végrehajtás tekintetében, hogy az eljárásban érintett felek jogorvoslati lehetőségei a panasz és a végrehajtási kifogás igénybevételének lehetőségével kitágultak. Ezek a jogorvoslati lehetőségek más esetekben egyáltalán nem állnak rendelkezésre, így ott a joghoz fordulás lehetősége korlátozottabb. Emlékezetem szerint a Vht. 217. §. szabályozása szerint minden olyan esetben beterjeszthető, amennyiben az érdekelt fél jogát, vagy jogos érdekét lényegesen sérti a bírósági végrehajtó intézkedése, vagy egy intézkedés elmulasztása, és magának a kifogásnak az elbírálása a végrehajtást elrendelő bíróság hatáskörébe és illetékessége alá tartozik. A törvény minden olyan jogszabálysértést jelentősnek minősít ebben a körben, amelynek érdemi kihatása van vagy lehet a végrehajtási eljárás lefolytatásának vonatkozásában. Önmagában ennek a lehetőségnek a megléte egyértelműen minőségi többletgaranciát hordoz és jelent a végrehajtási eljárásban érintett összes érdekelt fél számára, ellentétben a követeléskezelés és az úgynevezett behajtás gyakorlatával szemben.
Amikor írta a könyvét, kiknek szánta: inkább a végrehajtóknak, vagy azoknak, akiken végrehajtják az eljárást, esetleg tankönyvnek gondolta? És mi a tapasztalata, kik forgatják?
A könyv megírását közvetlenül egyrészt az indukálta, hogy amikor bírósági végrehajtói irodában dolgoztam, a helyszíni eljárási cselekmények foganatosításakor sorozatosan és kifejezetten nagyon sok esetben hasonló problémákkal találkoztam, amely problémák jó része az emberek tájékozatlanságából fakad. Ügyvédként, valamely érintett fél jogi képviselőjeként ma is jelen vagyok ilyen eljárásokkor, és az a tapasztalatom, hogy a helyzet ebben a tekintetben nem változott.
A könyv megírására másrészt az is inspirálta, amikor azt tapasztaltam, hogy olyan úgynevezett érdekvédők igyekeznek nevet és profitot szerezni az adósoktól, akiknek a tevékenysége finoman szólva is kifogásolható. Egyikük egyszer szó szerint így érvelt: „Én a joggal nem foglalkozom”. Álláspontom szerint az ilyen tevékenység nem védi az adósi érdekeket, hanem csakis és kizárólag károkat okoz a társadalom egésze számára.
Ilyen indíttatás után nem volt határozott elképzelésem a célközönség vonatkozásában, és ezt a tapasztalataim is alátámasztják. Kaptam negatív visszajelzést abban a formában, hogy nem elég tudományos a könyv hangvétele, de nem is az volt a célom annak megírásakor, és sosem szántam tankönyvnek. A témában ilyen jelleggel írt művel nem találkoztam sem abban az időszakban, sem napjainkban. Ugyanakkor sok pozitív visszajelzés is érkezett hozzám mind végrehajtói, mind adósi, mind végrehajtást kérő olvasóktól is.
2012 szeptemberében zárta le a kéziratot, már az új alkotmány hatályba lépése után. Van-e azóta olyan törvényi változtatás, ami alapján pontosítani, változtatni kellene a szövegen? Ha igen, tervez-e egy újabb kiadást?
Természetesen sok és jelentősnek nevezhető törvényi, jogszabályi változás lépett hatályba a könyv megjelenése óta. Maga a Vht. is kifejezetten sok módosításon esett át, valamint a szervezeti keretrendszer is megváltozott. Ebből adódóan vannak olyan részek, amelyeken változtatni, pontosítani kellene, ugyanakkor a könyvben vázolt problémák zöme mind a mai napig fennáll, az ott megfogalmazottak ma is érvényesek. Terveim szerint ebben az évben jelenik meg egy újabb könyvem a témához kapcsolódóan, amely azonban inkább tudományos jellegű lesz.
Könyvében még a végrehajtási ügyek számának jelentős növekedéséről írt szűk egy évtized alatt. Azóta változott a helyzet?
A 2011-2012. években kirívóan magas számértéket mutattak az induló végrehajtási ügyszámok. Ilyesmiről jelenleg nem beszélhetünk, sőt az elmúlt pár évben csökkent az ügyszám, de a statisztikák szerint az elmúlt évben (pl. a karácsonyi időszakban) jelentősen megnőtt a hitelfelvételek száma, és ez óhatatlanul ügyszámnövekedést is jelent.
Az előszó szerzője, Dr. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jelenlegi elnöke úgy fogalmaz: a kötet „a vizsgálat centrumába azon élet- és jogi helyzeteket emeli, amelyekben a bírósági végrehajtó és a végrehajtási eljárás által érintett személyek „találkozása” a konfliktus lehetőségét hordozza magában.” A tapasztalatok alapján mely esetekben a leggyakoribbak a konfliktusok a végrehajtások során? Hogyan lehetne ezeket elkerülni?
A konfliktusok lehetőségét önmagában a vagyoni kényszer alkalmazása jelenti, amelyek a bírósági végrehajtási eljárás foganatosítási szakaszában csúcsosodnak ki. A bírósági végrehajtó és az eljárásban érintett felek találkozása jelenti az egyik frontot. Ilyennek tekinthető klasszikusan a helyszíni eljárási cselekmények foganatosítása, illetve a becsérték meghatározás kérdésköre.
Ilyen problémák lehetnek pl. végrehajtó vagy behajtó; a beengedem, nem engedem be; én nem kaptam semmiféle értesítést; az adott vagyonelem többet vagy kevesebbet ér; stb.
Egyfelől a problémák elkerülésének a legjobb módja nyilvánvalóan az lenne, ha az ország gazdasága oly mértékben javulna, hogy kevés végrehajtási ügyet kellene indítani a jövőben, illetve az, hogy a társadalom morális szintje pozitív irányban változna meg. A másik mód pedig a társadalom tagjainak tájékoztatása, az ismeretek terjesztése lehet, amely ismeret tágítás nem csak a végrehajtási eljárásra szorítkozik, hanem a végrehajtásokat kiváltó okokra is, megelőzve a végrehajtás elrendelési szakaszát is. Gondolok itt többek között arra, hogy az „előnyös” módozatú hitelként hirdetettekkel szemben másféle tájékoztatásra lenne szükség, hiszen pénzt/árut kapni jó, de vissza is kell fizetni a felvett hiteleket.
A kötetet alapvetően jogi megközelítésű, de nyilván tudja, hogy sok érintett számára ezek a végrehajtási ügyek egzisztenciába vágó, súlyos emberi drámák is. Mennyire tudja magában feloldani a jog szigora által képviselt igazságosság és az emberi szenvedések közti feszültséget?
Pontosan azt célozta az alapvetően jogi megközelítés, hogy az olvasó érzékelhesse azokat a többlet jogszabályi garanciákat, amit a bírósági végrehajtás jogintézménye biztosít az érdekelt felek számára. Minden végrehajtási ügy egyedi. Minden végrehajtási ügyben legalább egy végrehajtást kérő és egy adós is szerepel mint érintett fél. A jogpolitika, a jogalkotó állapítja meg az adós- és hitelezővédelem egyensúlyát. A bírósági végrehajtó, ahogyan az a nevében is szerepel, végrehajt. Betartja a jogszabályi előírásokat, nem engedhet el követelést, azt nem mérsékelheti. A bírósági végrehajtó nem rendelkezik nyomozati hatáskörrel, nem minősítheti a végrehajtható okiratban foglaltakat. A jogalkotó feladata a szabályrendszer felállítása és meghatározása.
A végrehajtás gyakorlatában elmondható, hogy minden egyes végrehajtó az évek múlásával sok-sok ügyet kezel, sok-sok emberi drámát lát. A végrehajtó munkájával járó stressz kezelése, az ilyen irányú felkészítésük napjainkban egyáltalán nem megoldott, sőt még megoldandó kérdésként sem szerepel sehol, így azt minden egyes bírósági végrehajtó egyedileg dolgozza fel és éli meg. Egyöntetű tapasztalatom szerint minden bírósági végrehajtó igyekszik emberségesen és jóindulatúan hozzáállni az az egyes esetekhez, az emberekhez, és igyekszik a problémák megoldását elősegíteni, de a törvény betartása a bírósági végrehajtó számára nem lehetőség, hanem kötelezettség.
Önt személy szerint miért foglalkoztatják ennyire a végrehajtással kapcsolatos kérdések? Ügyvédi praxisában került közel ezekhez az ügyekhez?
Munkám során különböző aspektusokból immár több mint húsz éve foglalkozom vagyonelemekkel. Eredendően közgazdász és mérlegképes könyvelő végzettséggel rendelkezem, de a munkám és a vagyonelemek okán mindig volt közvetlen kapcsolatom a joggal. A jogi egyetemen szerettem meg a polgári eljárásjogot. Az egyetem elvégzése után több bírósági végrehajtó irodájában is dolgoztam, és csak ilyen előzmények után lettem ügyvéd. A végrehajtó-irodában eltöltött időszak ma az ügyvédi hivatás gyakorlása közben is értékes tapasztalatokat jelent.
Nézetem szerint a végrehajtással kapcsolatos problémák és kérdések ma is jelen vannak a társadalomban, csak átmenetileg kevesebb nyilvánosságot kapnak a problémák. A kisebb nyilvánosság viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy a problémák megszűntek, azok jelen vannak, maximum egy kicsit átalakultak az egyes kérdéskörök részelemei, így véleményem szerint ezekkel továbbra is foglalkozni kell.
Egy szakkönyvet sok szempontból másképp kell írni, mint egy szépirodalmi művet. Hogyan kezdett hozzá a könyvhöz? Milyen előkészületek előzték meg a szöveg írását? Hogyan gyűjtött forrásokat a munkához?
A gyakorlati életben tapasztaltak alapján kezdtem el megírni a könyvet. Fokozatosan, több változaton keresztül nyerte el végső terjedelmét és formáját. Meggyőződésem, hogy a fogalmak megértése és azok tartalmának tisztázása, magyarázata előbbre visz, és ennek eredményeképpen lehet elkerülni egyes alapvető félreértéseket. A végrehajtási jog rendszere minden egyes országban egyedi, és sajátos ország-specifikus vonásokat hordoz, amely egyedi vonások eredete történeti jellegű, így sok órát töltöttem könyvtárban és forrásmunkák tanulmányozásával.
Mindezeken felül sok segítséget kaptam barátaimtól, bírósági végrehajtóktól, egyetemi tanáraimtól egyéni konzultációk és megbeszélések által. A Szegedi Egyetem Állam-és Jogtudományi Doktori Iskoláját akkoriban végezve témavezetőm, Prof. Dr. Szabó Imre és a Doktori Iskola oktatói is sok segítséget nyújtottak számomra. Sok segítséget kaptam továbbá a Corvinus Egyetemen, később Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol meghívott oktatóként tanítottam több féléven keresztül.
A legnagyobb segítséget mégis a családom, a feleségem és a fiam pozitív hozzáállása jelentette és jelenti mind a mai napig a számomra.
Mi okozta a legnagyobb nehézséget a kötet összeállításában? És hogyan küzdötte le azt/azokat?
A munka melletti, éjszakánkénti írás kifejezetten megterhelő feladat mindenki számára, de amikor eldöntöttem, hogy megírom a könyvet, akkor ez már nem jelentett kérdést. A legnagyobb nehézséget a statisztikai adatok beszerzése okozta, mert ugyan elvileg ezek nyilvános adatok, az adatgazdák egyáltalán nem örültek, hogy ilyen adatokat szeretnék kérni, és egyáltalán nem voltak segítőkészek. Volt, ahol 64 oldalnyi Excel-táblázatot kaptam, de csak papír alapon kinyomtatva, így minden adatot újra be kellett írni a gépbe. Volt, ahol egyáltalán nem is akartak és nem is adtak adatot, így más helyekről kellett beszerezni azokat.
Mikor jutott ideje az írásra munka mellett, milyen rendszerességgel dolgozott rajta, és mit csinálna esetleg másképp, ha ma kéne megírni a könyvét?
Sok esetben éjszaka, illetve majdnem minden hosszabb ünnepi időszak alatt sikerült csak az írásra időt szakítani. Mára már elhatároztam, hogy nem fogok éjszakákat a gép előtt tölteni, de majd a jövőben derül majd ki, mennyire sikerül ezt betartanom.
Mennyi ideig tartott ennek a könyvnek az elkészítése a tervezés elejétől a kézirat lezárásáig? Melyik fázis tartott a legtovább?
Magának a könyvnek a megírása nagyjából két évet vett igénybe, jórészt az időhiánynak köszönhetően. A leghosszabb és legproblémásabb időszak az egyes adatok beszerzése volt, illetve előmunkálatokként több egyéb publikáció is született közben egy-egy szűkebb témakör kapcsán.
Hogyan keresett kiadót a kötetének, és milyen tanácsokat tudna adni ezek alapján a hasonló műfajban könyvet író szerzőknek?
Nehéz volt kiadót találni. Összességében elmondható, hogy kifejezetten nehézkes bármiféle publikációt megjelentetni. Kiadót sok utánajárás és ajánlás útján sikerült találnom, és mind a mai napig örülök annak, hogy az Ad Librumot választottam, és ebből adódóan tanácsként minden szerző számára csak ajánlani tudom őket.