„Meg lehetne írni kétszer ennyi leütéssel, de azt csak én élvezném”

„Akkora a könyvkínálat, hogy muszáj a szerzőnek is besegítenie a könyve megismertetésébe” – vallja T. H. Fabling, alias Hámori Tamás, akinek legújabb regénye, a Visszavágó a Könyhétre jelent meg. A Könyv Guru kiadó által kihozott regény szerzője kérdéseinkre mesélt arról, milyen tanulságokat vont le az előző kötetéből, miért ír rövid történeteket és miért fedte fel korábban álnévvel gondosan őrzött inkongnitóját.

Ezek szerint első kötete, a Tiltott győzelem szépen fogyott? Előző interjúnkban ugyanis azt mondta: készülő második regénye kiadásának ez lehet a feltétele a kiadó részéről.

Ezek szerint igen. Persze a sok vagy kevés relatív dolog. Valaha Magyarországon volt tíz kiadó, nagyjából ötven szerző és három millió olvasó, akik nagyon olcsón, komoly állami dotációval jutottak a könyvekhez. Ma a Könyvhéten 167 kiadó kínált kiadónként több szerzőtől könyveket. Piaci áron, ami valljuk be, nem kevés. Miközben az olvasók egyáltalán nem lettek többen. Ráadásul a SF [sci-fi] rétegműfaj, nyilván kevesebben olvassák, mint egy kellemes romantikus történetet.

Új kötete, a Visszavágó előszavában utal az első regényre kapott visszajelzésekre. Mi lepte meg leginkább ezek közül? Mi volt, ami változtatásra ösztönözte a második kötetében?

A leginkább meglepő? Talán az, hogy egy kedves olvasó felhívta a figyelmemet, az őrmester a franciában ugyan tényleg sergent, de a csendőrségnél gendarme. Jogos.

Változtatás? Többen említették, hogy túl sokszor vált idősíkot a történet, oda kell figyelni, hogy ne tévedjen el az olvasó. Megpróbáltam ezen változtatni.

Mi az, amiben úgy érzi, sikerült tovább lépnie (akár íróilag, akár történetvezetésileg, akár stílusában, stb.) az új regényében? Mit tanult a Tiltott győzelemből?

Azt hiszem, azt majd az olvasók, bírálók döntik el, hogy sikerült-e továbblépni. Mit tanultam? Talán azt, hogy a jó bornak is kell cégér. Már, ha jó… Akkora a könyvkínálat, hogy muszáj a szerzőnek is besegítenie a könyve megismertetésébe. Másként a potenciális olvasók jó része tudni sem fogja, létezik a könyv.

Olvasható-e önállóan az új regény, vagy mindenképpen kell hozzá ismerni az előzőt?

Olvasható. Erre tudatosan vigyáztam. Aztán, ha valaki kedvet kap, és utólag olvassa el az első részt, annak örülök. És arra is figyeltem, ilyen esetben az első azért tartogasson még izgalmat.

Viszonylag rövid történeteket ír. Így sikerülnek, vagy van valamilyen koncepció abban, hogy nem megy 150 oldal fölé? Mi a titka annak, hogy röviden el lehessen mondani egy jó történetet?

Nincs külön koncepció. Ezekben a történetekben szerintem ennyi van. Persze, meg lehetne írni kétszer ennyi leütéssel, de azt csak én élvezném.
De hozzá tartozik az is, hogy a nyomda elég kis betűméretet és ügyes tördelést használ.

Ugyanez a 32-36 ezer szó adhatna több oldalt, de azt hiszem, a Kiadónak igaza van abban, hogy ezeket a könyveket így könnyű zsebre vágni, bedobni egy retikülbe. És a titok? Önfegyelem. És a szerkesztő iránti empátia.

„Azt gondolom, az író a művében, a művével legyen jelen, nem akartam, hogy kirakatban, könyvespolcon lássák a nevemet” – nyilatkozta legutóbb írói álneve kapcsán. Azóta már tudhatják a polgári nevét az olvasók, és írói facebook-oldalán tartja is velük a kapcsolatot, várja a visszajelzéseiket. A felfogásában változott valami, vagy ez egy természetes folyamat következménye?

Így adódott. Továbbra sem a nevem a lényeg, de túl bonyolult lenne szigorú inkognitót tartani, ráadásul szeretek beszélgetni.

Maradt még ötlet a tarsolyában? Készül további regényre? És ha igen, folytatja-e az eddigi szálat, vagy más irányokat is felfedez?

Maradt. Készül a harmadik könyv. Nem SF, hagyományos bűnügyi történet. Egyrészt több kedves ismerős (és épp most a Könyvhéten ismeretlen olvasó) mondott olyat, hogy ők nem olvasnak scifit, hát akkor legyen, másrészt kíváncsi vagyok, megbirkózom-e egy sokkal fegyelmezettebb munkát kívánó műfajjal.

Ugyanakkor, bár a „német vonalban” szerintem ennyi volt, motoszkál bennem egy TDS történet a magyar történelem egy érdekes epizódjáról. Majd meglátjuk.