„Minél több pofon ért, annál inkább írtam”

Mély istenhitét és a világban történő rossz miatti tehetetlen dühét is beledolgozta Hegedűs Rita új, immár harmadik regényébe, Az Ember fia című, a minap megjelent kötetbe. A Jézus Krisztus történetét mai, magyar viszonyok közé helyező szerző az interjúban egyebek mellett beszél arról, hogy miért tartja aktuálisnak a témáját, mit tett, hogy ne sértődhessenek meg a kisregény szereplőiként feltűnő valós személyek, és hogy miért hasonlít a könyvkiadás folyamata a szüléshez.

Kémregények szoktak így kezdődni: egy amnéziás, sebekkel borított, 30 körüli férfi magához tér egy kis település közelében, egy idős házaspár befogadja, és kiderül, hogy az ember hivatalosan nem is létezik… Aztán a történet mégsem lövöldözéssel és üldözésekkel folytatódik, hanem egy evangéliumi parabolával, Jézus Krisztus modernkori történetével. Miért gondolja, hogy most, a 21. század elején szükség van a Biblia üzenetét regénybe fordítani? 

Amikor elkezdtem dolgozni az anyagon, nem gondoltam, hogy bármiféle példázatot kell adnom bárkinek is. Ráadásul az elejét és a végét tudtam biztosan, a közte lévő rész közben formálódott. Tehát az elején nem volt semmiféle tanító szándék, csak maga a közlés. Később változott a cél és a szándék is. Írás közben rájöttem ugyanis, hogy mennyire aktuális a Biblia, abból is az Újszövetség. Eltelt 2000 év, és az ember mint faj, semmit sem változott.

Nincsenek másféle bűnök, nincsenek másféle érdekek. Csak emberi bűnök és emberi érdekek.

És ezekkel együtt emberi gyarlóságok. Én csupán maira fordítottam az Evangéliumot, hogy bizonyítsam, újra kellene valaki, aki ráébreszti a mostani kor emberét, hogy még mindig van mit javítani.

Mik azok a társadalmi problémák, emberi konfliktusok, amelyek Ön szerint megkívánták ezt az aktualizálást? 

Valaki megkérdezte tőlem nem is olyan régen, el tudom-e képzelni, hogy Jézus eljön ide, egy búzamező közepére, és megint megtörténik vele minden. Azt válaszoltam: „De hiszen nem így van most is?” Csodálkozva nézett rám, pedig hitem szerint ott van minden szenvedő öreg emberben, akit magára hagynak; de ott van a tehetetlen, beteg gyermekben is százszorosan, ezerszeresen. A fájdalmunkban, a félelmeikben, Önben, bennem, valamennyiünkben. És ott van harmatos reggeli fűben, a margaréta egyszerű szépségében, a bodros felhőben az égen, a fák ág-bogában.
Csak épp elkövetünk egy nagy ostobaságot: nem vesszük észre!
Minden konfliktus, amiről írtam, valóságon alapszik. Kivéve a végjeleneteket. Az emberi gyarlóságok: hazugság, kéjvágy, megalázás, kihasználás, féltékenység, rágalom mind-mind ismert hibák. Számomra annyira megsokszorozódtak , hogy elviselhetetlen a nyomásuk. Ki kellett írnom őket magamból, hogy csökkenjen az általuk okozott feszültség.

Jól felismerhető a szövegben a tékozló fiú története vagy a víz borrá változtatásáról szóló kánai menyegzőé. Kiszámolta, hogy hány bibliai történetet dolgozott bele a regénybe?

Nem, nem is gondoltam rá. Végül is nem a számuk az érdekes… Bár, ha belegondolok, lehetett volna több.

Az evangéliumokban Jézus több, mint hatvanszor hivatkozik magára mint az „Emberfiára”. Ez a regénye címe is, a borítón egy szenvedő Krisztus-arc látható és a regény amnéziás főhősét Barnasának hívják, ami abból az arám kifejezésből származik, amit Jézus is használ magára a Bibliában. Nem fél attól, hogy ezek az utalások szájbarágóssá, didaktikussá teszik a regényt, illetve, hogy esetleg ezek az utalások eltántorítanak olyanokat az olvasástól, akiknek pedig leginkább szólna a kötet? 

Nem félek. Ha belegondolunk abba, hogy a katolikus imák többsége is állandó ismétlésen alapulnak, akkor még jól is jöhet. Szerintem úgyis annak fog mondani bármit is, akit érdekel a téma, vagy hozzám hasonlóan szenved a sokféle emberi gyarlóságtól. És joggal szegezheti nekem most a vádat bárki, hogy én talán bűntelen életet élek, vagy aszkéta vagyok? Szó sincs róla, az üzenet nekem éppúgy szól, mint bárki másnak.

A regény melyik részét volt a legnehezebb megírni, és miért?

Talán azt a részt, amikor Barnasa asszonyokkal beszélget munka közben. A témák adottak voltak, hiszen a szereplők élő személyek alakított figurái, de vigyáznom kellett, hogy ne bántsam azt, akiről mintázom, és a tanítása mégis erős legyen.

Sokszor megálltam írás közben, mert követnem kellett a tanítások eredeti menetét, ugyanakkor vannak élethelyzetek, amik közbeszóltak a folyamatos ihletszerzésbe, és egyébként sem tudtam mindig úgy koncentrálni, ahogy szerettem volna.

Hogyan kerülte el, hogy a megemlített valós személyek megbántódhassanak?

Volt, hogy a nevét változtattam meg, de olykor a jellemvonásait is. Máskor pedig a történetet formáltam másképp, mint az életben történt, megint más alkalommal a szereplő külső tulajdonságain változtattam…

Honlapján a kiadási folyamatot a gyerekszüléshez hasonlítja. Ezt inkább pozitív vagy negatív értelemben gondolja: vagyis a procedúra „fájdalmaira” vagy örömteliségére utalt ezzel?

Mindkettőre: az ember, amikor gyereket vállal, pláne először, többnyire nem tudja, mire vállalkozik. Elolvas rengeteg könyvet, mit hogyan kell csinálnia, aztán rájön, hogy az ő gyereke nem akar úgy csinálni semmit, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Azután többet szül, és már rutinosabb, már nem hisz könyveknek, még a gyerekorvossal is szembeszáll, ha biztosan tudja, mert ismeri a gyermekét, hogy mi a gond, vagy hogy egyáltalán gond van.

Megszüljük a gyereket, akinek az érkezése tényleg valódi öröm, bár akkor a legtöbben azt gondoljuk: soha többet.

Aztán ott van az ember kezében, önfeledten teljes önátadással az anyja karjába simul, aki azt mondja: még egyszer!

Így van ez az írással is: nem könnyű megírni egy regényt. Aztán, amikor kész van, átfésülik még sokan, rendezgetik, alakítják, elvesznek az eredeti szavak, de valószínűleg jobb lesz tőle az egész alkotás. Aztán nézegeti az ember a kész könyvet, forgatja, simogatja, és az jut eszébe: kell egy következő!

Azt írja: „Számítógépem mindig készen áll, hogy megnyissam, de ihlet hozzá nem mindig társul. Akkor tudok leginkább alkotni – így vagyok a festéssel is –, ha valamilyen erős érzelmi hatás ér.” Milyen érzelmi hatások adják a legjobb ihletet? Az Ember fiát is egy ilyen érzelmi hatás indította el?

Az Ember fiát a saját tehetetlen dühöm hozta életre. Annyi szennyet láttam, hogy muszáj volt leírnom. Minél több pofon ért, annál inkább írtam. Ahogy formálódtak a szavak és a történet, úgy éreztem magam nyugodtabbnak, és teljesebbnek. Ugyanakkor érdekes dolog történt velem. Sokszor imádkozom a Rózsafüzért. Aki szintén ezt teszi, vagy ismeri, az tudja, hogy az Újszövetség elemeit mondja végig, amelyek Mária és Jézus életében fontosak vagy döntőek voltak. És azt vettem észre, hogy egy idő után, mikor már jó sok történet készen volt a könyvből, a saját történetem jelenete villant föl bennem ima közben, mint egy filmjelenet…

Bár ott a számítógépe, de sok az elfoglaltsága is: család, munka, gyerek. Mikor tud időt szakítani az írásra? Kialakult már, hogy melyek a nap vagy a hét legalkalmasabb szakai?

Sokan felteszik nekem ezt a kérdést. De a válasz sajnos egyszerű: akkor írok, amikor ráérek, vagyis éjszaka. Nem vagyok nyugodt, ha nincs kész az ebéd vagy a vacsora, ha nem javítottam ki a dolgozatokat, ha nincs tiszta ruha, ha a házit nem ellenőriztem. Ha minden megvan, senki nem beteg, nem sorjáznak a gondok, és nem vagyok túl fáradt, nos, akkor írok.

Az érzelmi hatásokon kívül mi segíti az írásban, illetve mi segíti át a holtpontokon?

Lehet, hogy most bigottnak tartanak az olvasók, de sokszor a hitem és a gyerekek. Otthon és az iskolában. Ők azok, akik a holtpontokon átsegítenek, illetve egy-két valódi barát figyelme.
Egyébként, ha jó dolgok történnek velem, szárnyakat kapok. Ilyen lehet, ha jól felelnek a tanítványaim, ha sikereket érnek el versenyen, ha azt látom, hogy bíznak bennem, ha megbecsülést kapok a kollégáktól, főnökeimtől, ha jól sikerül egy-egy írásom, és tetszik másoknak is. Vagy hazamegyek fáradtan, és olykor vacsora vár, mert főzött a lányom, vagy kitakarítottak otthon, és meleg, jó szagú, tiszta környezetbe érek haza. Vagy a szeretteim ölelése. Szerintem az ölelés a legjobb dolog, amit az emberiség adhat a másiknak.

Mennyi ideig tartott ennek a regénynek a megírása?

Egy évnél is tovább. Sokszor átírtam, gondolkoztam rajta, formáltam a történteket. Hosszú volt, nem terhelt meg még írás ennyire, mint ez.

Kik az írói példaképei?

Szeretem Kosztolányit, Babitsot, Szabó Magdát, Fekete Istvánt, külföldről pedig lenyűgöz Beckett, Brecht, J. Austin, Ken Follett, és Dan Brown.

Kikkel olvastatja el előre a szövegeit, és milyen tanácsokat vár, illetve fogad meg tőlük?

A lányom az első olvasóm, majd pótanyai barátnőm, Kapui Ágota költő. Mindenféle tanácsot el tudok fogadni. Lehet persze, hogy először halálra sértődöm, de mindig átgondolom, amit hallok. Ők fontosak nekem bírálati szempontból is.

Már harmadik könyvét adta ki. Mik azok a tapasztalatok, amiket leszűrt ezekből az alkotási, kiadási folyamatokból? Mi a nehezebb: megírni vagy kiadni egy regényt? Mit tanácsol kezdő szerzőknek, milyen csapdákat kerüljenek el?

Mindegyik folyamat nehéz lehet. Ha valakinek egyáltalán nincs ihlete vagy tehetsége, akkor maga az írás is nehéz. Sokszor elég az egyik, ha megfelelő emberek állnak az alkotó mögött. Sajnos, nincs túl jó tapasztalatom. Meglehetősen sok az önjelölt író manapság, ami engem nagyon zavar. Annyira tisztelem a valódi írókat, olyan mélységesen fölnézek rájuk, hogy az is zavarba ejt, amikor engem titulálnak írónak. Még mindig nem érzem magam annak, és nem is nekem kell ezt megállapítanom.

A kezdőknek azt tanácsolom: higgyenek magukban, és találjanak valakit, aki fölkarolja és tanáccsal segíti őket!

Most én is ezt teszem az iskolában: feltett szándékom, hogy segítek a fiataloknak, akik írni szeretnének. Sokat beszélgetek velük, könyveket ajánlok nekik, mert olvasás nélkül nem lehet jól írni. A legnagyobb csapda ugyanis, amibe belekerülhetnek, az az öncsalás, ami azzal kezdődik, hogy nem kell olvasni. Aztán van egy másik csapda, az önértékelési hiba. Sokat javíthat az ember magán, ha megfogadja mások tanácsit, de ha nem szenvedélye az írás, jobb, ha időben abbahagyja. Akkor lesz valakiből író, vagy orvos, vagy mérnök vagy bármi, ha amikor felkel, akkor is arra gondol, és úgy fekszik le, hogy az az utolsó gondolata. A tudatosság szenvedélye nélkül nincs célba jutás!

Az Ember fia témája alapján adódhatott volna, hogy egyházi kiadónál jelentesse meg. Ez fel sem merült? 

Felmerült, válaszra sem méltattak. A nevem még túl szerény…

Megmutatta-e papnak vagy valamilyen más, egyházi személynek a szöveget, hogy mit gondol róla?

A végleges szöveget nem mutattam meg, de idős pap barátomnak, aki húsz éve istápolja az én és a családom lelkét, elmondtam, miről szól a kisregény. Már nagyon várja, és szeretné minél több családhoz eljuttatni.

Milyen korosztálynak ajánlja a kötetet? Példázatszerű, mesélős ugyan a szövege, de vannak benne olyan történetek is, amelyek nem feltétlenül valók gyerekeknek…

Nem kifejezetten korosztályban gondolkodtam, egyfajta lelki érettség kell hozzá. Ehhez alkalmas lehet egy érettebb 14-15 éves fiatal, de elsősorban a már érettebb korosztálynak szól.
– – – – – – – – –