„Nagyon örülök, hogy nem folytatást írtam, hanem egy új történetet”

Második regényéből kihagyott jó pár mellékszereplőt, mert az első kötetében az olvasók nehezen követték a sok karaktert – meséli Ángyán Patrícia, aki egy éven belül jelentkezett két kötettel. Ezúttal Az utolsó hiba című romantikus regénye kapcsán beszélgettünk. A Könyv Guru Kiadó gondozásában megjelent történet szerzőjével egyebek mellett arról is beszélgettünk, hogyan sikerült ilyen gyorsan összehozni a második regényt, ami ráadásul nem az első folytatása, miért pont Horvátországba tette a cselekményt, és miért mondott Istennek is köszönetet a kötet bevezetőjében.

Legutóbb idén év elején beszélgettünk az első kötete, a Szakításunk naplója megjelenése alkalmából. Milyen egy év alatt már „másodkönyves” szerzőnek lenni? Gondolta volna tavaly ilyenkor, hogy egy év múlva 2 kötete is a könyvesboltokban lesz?

Álmomban sem gondoltam volna, hogy leszek olyan szerencsés, hogy alig 10 hónapon belül már két regényem fog díszelegni a könyvesboltok polcain. Elmondhatatlan érzés! Nagyon felemelő és megtisztelő. Bár majdnem másként alakult. Úgy terveztem, hogy 2024 tavaszán fogom kiadatni Az utolsó hibát, hogy minden évnek meglegyen a maga sikere. Azonban jött egy váratlan lehetőség, amivel még idén meg tudott jelenni. És hát, minden okkal történik, nem? Úgyhogy boldogan fogadtam el az ajánlatot.

Mennyit számított ebben a lendületben, hogy a közösségi médiában sokat tett az első regénye népszerűsítéséért, a rajongókkal, olvasókkal való kapcsolattartásért?

Nagyon sokat segítettek nekem az olvasók és az érdeklődök. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, amitől csak jobban megerősödött bennem, hogy valóban ez az én utam. Bár Az utolsó hiba regényt még a Szakításunk naplója megjelenése előtt kezdtem el írni, akkor is hatalmas visszacsatolás volt, hogy ezt is ki kell adatnom, ha lehetséges, minél előbb, hogy a köztudatban maradjak, illetve törjek fel még előre!

És milyen visszajelzéseket kapott az olvasóktól? Volt, ami elkeserítette, vagy éppenséggel szárnyakat adott?

A legtöbb visszajelzés nagyon pozitív volt, de természetesen nem tudok én sem mindenki elvárásainak megfelelni. Szeretem, ha az olvasók őszintén elmondják a könyveimmel kapcsolatos érzéseiket. Természetesen semmi bajom nincs azzal, ha valakinek nem az én könyveim lesznek a kedvencei, hiszen mindenkinek más elbeszélés mód, cselekmény vagy fogalmazásmód tetszik jobban. Az építő jellegű kritikákat is szívesen fogadom, hiszen abból is csak tanulok. Viszont úgy gondolom, hogy szépen, diplomatikusan is meg lehet fogalmazni egy véleményt anélkül, hogy másoknak azzal elvennénk a kedvét az olvasástól vagy épp az írástól. Mindenkinek meglehet a maga véleménye, hogy azt ki hogyan közli, az már őt minősíti.

Ismét romantikus kapcsolat története elevenedik meg az új regénye lapjain: Tiara, illetve szerelmei, Kolin és Trevor háromszöge. Lehet továbblépésnek értelmezni, hogy az előző kötet szakítása után itt egy bonyolultabb kapcsolati dinamikában kell dűlőre jutni?

Mivel Az utolsó hiba nem a Szakításunk naplója folytatása, hanem egy különálló regény, így mondhatni, tartalmilag egyáltalán nem kapcsolódik hozzá, azonban érzelmi szinten valóban lehet benne párhuzamot találni. Tudatosan terveztem így, hogy a könyveimben is legyen egyfajta átmenet, fejlődés.

Fel tudja idézni, hogyan és miért született meg a cselekmény alapötlete? És hogy jött a történet színhelye, Horvátország? Van személyes kötődése ehhez a vidékhez?

A cselekmény alapötlete a Szakításunk naplója befejezése után fogant meg bennem. Tavaly szeptemberben kezdtem el írni egészen decemberig, majd a vizsgaidőszak miatt abba kellett hagynom, de azalatt a pár hónap alatt elkészültem a könyv háromnegyedével. Majd idén év elejétől néha-néha eszembe jutott pár ötlet a Szakításunk naplója folytatásához is – mivel tudom, hogy az olvasók többsége szereti a folytatásos történetet -, amit Az utolsó hibával párhuzamosan írtam, de az előbbivel nem nagyon jutottam egyről a kettőre, így annak az ötletét elvetettem. Nem akartam erőltetni és örülök is, hogy végül így alakult. Éppen ezért arra jutottam, hogy csak Az utolsó hibára fogok koncentrálni. Azzal, hogy csak egy történetre fókuszáltam, nem ragadtam le a régi szereplőknél, helyszínnél vagy gondoknál, hanem ez az új könyv sokkal több teret és kreativitást hozott ki belőlem. Úgyhogy nagyon örülök, hogy nem folytatást írtam, hanem egy új történetet, amit nagyon-nagyon szeretek! Mellesleg Az utolsó hibát trilógiának tervezem. Horvátországot pedig azért választottam, mert anyai ágon félig horvát vagyok. Maga Rovinj városa már nem tudom honnan jutott az eszembe, azonban a megjelenés után édesapukám említette, hogy életében először Rovinjban volt külföldön… ami nagyon durva, mert nekem erről sejtésem sem volt, úgyhogy valóban minden okkal történik.

Kulcskérdés Az utolsó hiba történetében, hogy Tiara miként dolgozza fel korábbi, zátonyra futott kapcsolatának a traumáját. Mit gondol, miért bonyolódnak bele olyan sokan egy feldolgozatlan kapcsolat után egy másikba? Vagy ez törvényszerű, hogy így akarják gyógyítani a sebeket? És miből lehet(ne) tudni, hogy már begyógyultak a sérülések?

Szerintem minden ember más és más okból talál viszonylag hamar egy újabb kapcsolatot, vagy épp az ellenkezője, hogy szeretne egyedül maradni. Az előbbit talán úgy magyarázhatnánk, hogy fél a magánytól, vagy felejteni szeretne, vagy mert annyira fájt a szakítás, az elválás, hogy mástól várja a segítséget. Az utóbbinál pedig talán arról lehet szó, hogy olyan nagy lett a feldolgozatlan trauma, hogy fél nyitni mások felé. Fél az ismert fájdalomtól és attól, hogy újra elszenvedi. Szerintem semmi sem törvényszerű, hiszen annak az ellenpéldája a csoda. Tiara életében pedig Trevor volt a csoda, de a spoilerek elkerülése végett ezt nem szeretném részletezni.

Mi az, amin az első regény tapasztalatai alapján változtatott a második történet írása/kiadása során? Mennyivel lett érettebb író egy kiadott könyvvel a háta mögött? Előfordult, hogy az olvasók visszajelzéseinek hatására változtatott valamin?

Egyes dolgokon valóban azért változtattam, mert az olvasók elmondták az első regényről az őszinte véleményüket. Ilyen volt, hogy Az utolsó hibában már sokkal kevesebb mellékszereplő van. Kaptam olyan visszajelzést (nagyon diplomatikusan), hogy imádta a sztorit, csak nem tudta követni, hogy kik a mellékszereplők, mert elég sok volt belőlük, ami miatt nem ment olyan gördülékenyen az olvasás. Így hát ezt a tanácsot megfogadva csak olyan szereplőket alkottam, akik elengedhetetlenek a sztoriban. Nagyon remélem, hogy ezzel a lépéssel is sikerül elnyernem sokak tetszését. Illetve a fogalmazásmódon is változtattam kicsit.

Mi tanácsolna a könyvírást fontolgató kor- és pályatársainak? Mi az a legfontosabb néhány dolog, amikre ügyelni kell könyvírás (és -kiadás) során?

Egyszer olvastam egy érdekes cikket, amiben egy bestseller író kifejtette, hogy ne írjunk olyan fejezeteket a könyvbe, amelyek elengedhetőek, amelyekre nincs akkora szükség, mert elhagyható. Ezt a tanácsot is követve próbáltam a legjobb tudásom szerint megírni Az utolsó hibát, hogy minden fejezetnek meg legyen a maga értelme és izgalma. Nyilván itt is vannak olyan fejeztek, amelyek inkább leíró stílusúak, de arra azért van szükség, hogy megértsük a főszereplő, Tiara gondolatmenetét és cselekedeteit. További tanácsom még az lenne, hogy ha az illető tudja, mit akar, akkor senki és semmi ne állítsa meg abban, hogy megvalósítsa. Az akadályok, a gonosz emberek, a sikertelenségek vagy a kudarcok. Mindenki átélte már ezeket. És? Menni kell tovább. Mi magunk vagyunk felelősek a saját életünkért, álmainkért és céljainkért. Nekünk kell értük tenni, és szerencsések vagyunk, akkor, ha vannak mellettünk olyanok, akik támogatnak benne.

Volt esetleg ezúttal olyan nehézség az írás során, amire nem számított? Ha igen, hogyan oldotta meg?

Egy-kétszer fordult elő, hogy nem nagyon jött az ihlet. Olyankor elmentem sétálni, zenét hallgattam vagy beszélgettem valakivel és azok olyan gondolatokhoz, ötletekhez vezettek, amelyekből született a regény. De nagyobb nehézségeim szerencsére nem voltak. Sokszor jutnak eszembe ötletek, amiket később simán elfelejtek, éppen ezért mindig feljegyzem ezeket a telefonom jegyzetfüzetébe, és otthon elkezdem írni annak a kifejtését. Nagyjából mindig tudom, mit szeretnék kihozni a történetből, hogy mi legyen a mondanivalója.

Szokatlan, hogy egy szerző a köszönetnyilvánításban Istennek is hálát ad, amiért „jobbnál jobb ötletekkel áld meg, és elég erőt és bátorságot ad ahhoz, hogy le merjem írni a gondolataimat”. Ha nem érzi tolakodásnak, tudna röviden mesélni arról, milyen szerepet tölt be a hit a munkához, regényíráshoz való hozzáállásában, a nehézségek és kudarcok feldolgozásában?

Szeretném felvállalni a hitemet és azt, amiben hiszek, ezért is írtam bele már rögtön a köszönetnyilvánításba. Az, hogy milyen szerepet tölt be a hit a munkában úgy tudnám a legjobban megfogalmazni, hogy nekem is vannak félelmeim. Félek attól, hogy mi van, ha alig fog fogyni a könyvem, mi van, ha nem fogják szeretni vagy ha több lesz a negatív reakció rá, mint a pozitív. Mit fognak gondolni mások: az olvasók, a család, a barátok, az ismeretlenek, a haverok stb… De ilyenkor, amikor a félelem átveszi felettem az uralmat, át kell gondolnom és rá kell jönnöm arra, hogy okkal csinálom ezt. Tudom, hogy van hozzá tehetségem, hinnem kell magamban és abban, ami a Bibliában is benne van, hogy minden ember okkal van ezen a földön, és mindenkinek van egy hivatása, amit Isten adott neki, amiben nagyon kiemelkedő. Én úgy gondolom, és hiszem, hogy nálam ez az írás. Ezért is szeretném ebben a formában népszerűsíteni valamilyen szinten a hitemet és azokat a motiváló dolgokat, amiket azoktól kapok, akik hasonló értékrend szerint élnek.

Ennél kevésbé lehet egyértelműbben kifejezni, hogy folytatni fogja a történetet, mint ahogy abbahagyta ezt a regényt. Hogy áll a következő résszel? Azt is pár hónapon belül várhatjuk? És mi lesz annak a történetnek a tétje, ha szabad elárulni?

A történet folytatása már jegyzetekben áll a telefonomban. Rengeteg ötletem van és kezd összeállni a fejemben, hogy mi is legyen a második rész kimenetele. Nagyon izgatott vagyok, szerintem a második rész is nagyon izgalmasnak ígérkezik! Igyekszem minél előbb, még idén nekiállni a folytatásának, mert tényleg sok gondolat és ötlet lapul bennem! A történet tétje Tiara érzelmeinek a felismerése lesz, hogy mit szeretne valójában és hogyan fogja tudni azt megvalósítani.