„Nem akart senki felett ítélkezni”

„Szinte látjuk magunk előtt a szereplőket, velünk nevetünk és velük sírunk” – így mutatja be az általa fordított kötet stílusát Pomázi Ferencné, aki egy második világháborús német katona visszaemlékezését ültette át magyarra. A kötet különlegessége, hogy a szerző, Ewald Pick 83 éves koráig őrizgette magában a megrázó emlékeket a szovjet fogságról, és kései visszaemlékezésének második magyar kiadását már nem érhette meg. Példája azonban, mint a fordító említi, máig hatnak a fiatalabb generációkra, és tanulhatnak belőle bajtársiasságot, segítőkészséget, felebaráti szeretetet, küzdeni tudást és találékonyságot.

Mit lehet tudni a szibériai fogságról könyvet író Ewald Pickről, aki nyolcvanhárom évesen vetette papírra emlékeit a második világháborút követő hadifogságról, de már nem érhette meg a magyar kiadás megjelenését? Milyen kapcsolata volt Magyarországgal, a magyarokkal?

Ewald Picket egy kolleganőmön keresztül ismertem meg. A szerzőt és kolleganőm családját régi kapcsolat fűzte egymáshoz. Édesapja együtt volt hadifogságban a könyv szerzőjével, aki a hatvanas években kereste fel a könyvben is említett Csömöz Mihályt Szolnokon, valamint a volt hadifogolytársait Magyarországon, Romániában és a Felvidéken. Ewald Pick testvére Törökszentmiklós környékén esett el a II. világháború idején. A szerző vezető szerepet játszott a magyarországi német katonai sírok felkutatásában és a katonák méltó helyre való temetésében. Édesanyja kérésére kezdte el fivére sírját keresni, így Törökszentmiklóson egy házat vásároltak és minden évben a nyarat itt töltötték, kihasználva a gyógyfürdő lehetőségét, mivel feleségének ízületi problémái voltak. Így sok magyarral kötött barátságot, részben azokkal akik segítettek neki volt bajtársai és a katonasírok felkutatásában, másrészt azokkal, akikkel itt tartózkodása alatt ismerkedett meg. Szerette Magyarországot és a magyar embereket. Nemzedékről nemzedékre szálltak át kapcsolatok, barátságok.

Milyen lelki okok vezettek oda, hogy az életének csak ebben a késői szakaszában fogott bele a szerző az átéltek leírásába?

A lelki okok a hadifogságban átélt eseményekből fakadtak. Mint ahogy a könyv elején írta: „Még ma is nehezemre esik írnom néhány eseményről.” Második felesége megértése, türelme segített neki a történtek feldolgozásában. A sok-sok találkozás a régi bajtársakkal hozta elő benne az emlékeket, így határozta el, hogy papírra veti ezeket.

Különös fogadalom egy Szibériát megjárt embertől, hogy „csak a szép emlékeket” írja le. Mit gondol, miért tette Ewald Pick ezt a fogadalmat, és mennyire sikerült megfelelni ennek?

A „Csak a szép emlékeket írom le” fogadalom valóban különlegesnek tűnik, de véleményem szerint nagyon is érthető. Egyrészt lelkileg nagyon megterhelő lehetett felidézni az ott történteket. A másik a könyv fordítójaként abban látom, hogy a szerző célja az volt, hogy az olvasó tényszerű, józan gondolkodással megírt képet kapjon történelmünk ezen szakaszáról, mely nehezen feldolgozható ugyan, de mégis történelmünk része. Mindig is távol tartotta magát a politikától, nem akart senki felett ítélkezni. Ott egyek voltak. Embersége, mély empátiája a sorok között is kiolvasható.

Ewald Pick a náci Németországban felnőtt emberként került szovjet fogságba. Mit gondol, miben különbözik az ő látásmódja, memoárja az egykori magyar katonákétól?

Hivatalos dokumentumok, feljegyzések nem készültek erről az időszakról, így csak az utólagos emlékezés lehet a történelmi forrás, amely visszatükrözi a hadifogságot. Csak rövidebb írásokat olvastam volt magyar hadifoglyokról, amelyek főként tényszerű leírások voltak. Ewald Pick által megírt visszaemlékezés szemléletes, szinte látjuk magunk előtt a szereplőket, velünk nevetünk és velük sírunk. A humor sem hiányzik a leírásból, az emberi leleményesség nagy szerepet játszik a visszaemlékezésben. Bölcsessége, tenni akarása, segítőkészsége mindannyiunknak példa lehet. Személyes találkozásaink is ezeket a tulajdonságait bizonyították.

Milyen hatással lehetnek a sokszor szívszorító és ma már elképzelhetetlen körülményekről tanúskodó lágerélmények a mai generációkra?

A visszaemlékezés a fiatal nemzedéknek is szól, hogy egy kis betekintést nyerjenek az akkori történelmi időkbe. Elgondolkozásra késztetheti őket, hogy éltek az akkori fiatalok, és hogy élnek ma. És hogy ilyen időszak soha ne ismétlődjön meg. Példát kapnak ilyen tulajdonságokról, mint bajtársiasság, segítőkészség, felebaráti szeretet, küzdeni tudás, találékonyság.

Mit gondol, mi a legnagyobb erénye Ewald Pick történetének? Mi az az érdekesség, különlegesség benne, amit máshol eddig a magyar közönség nem olvashatott?

A legnagyobb erénye az ő történetének az, hogy egy 83 éves, egyszerű, rendszeres íráshoz nem szokott, de tapasztalatait az utókorra hagyni akaró ember adta közre agyába mélyen bevésődő eseményeket/tényeket, melyeket józan gondolkodással és ítélőképességgel tár elénk.

Fordítóként milyen nehézségekkel szembesült a kötet magyarra ültetésekor, illetve a magyar kiadás elkészítése közben?

A legnagyobb nehézségem annak a szempontnak a figyelembevételéből eredt, hogy megpróbáljam hűen lefordítani mondatait, megőrizve stílusát, beszédfordulatait, mindezeket persze a magyar stilisztikai és nyelvtani szabályoknak megfelelően. Nehézséget okoztak még a helységnevek, személynevek, néhány orosz kifejezés, melyeket a szerző csak hallás után jegyzett meg, ezért előfordultak pontatlanságok. Történelem-orosz-német szakos tanárként nagy kihívás, óriási megtiszteltetés és ismereteim további bővítése álltak a lista élén.

Hol és mikor jelent meg az eredeti szöveg? Milyen fogadtatása volt?

Az eredeti szöveg 2008-ban jelent meg, először németül, majd magyarul. A szerző magánkiadásban jelentette meg mindkettőt, melyek elsősorban ismerősök és azok ajánlásai alapján jutottak el az érdeklődőkhöz, valamint néhány bajtárshoz. Németországban az evangélikus egyház is terjesztette.

Hogyan jött az ötlet, hogy magyarul újra megjelentessék ezt a kötetet? Milyen ismeretség nyomán bízták meg Önt a fordítással? És miként jutott a kötet a Személyes Történelem kiadóhoz?

A szerző magyarországi kötődése igen erős volt, részben amiatt, hogy fivére itt esett el, részben azért, mert itt rátalált néhány egykori fogolytársára, és azért is, mert segédkezett a magyarországi katonasírok felkutatásában és a katonák méltó helyre való temetésében. Mint ahogy említettem, a könyvben is szereplő Csömöz Mihály, E. P. egykori fogolytársa kolleganőm, Szerdahelyi Gáborné édesapja volt, s mint a Pick család barátja ajánlotta fel nekem a lehetőséget a fordításra. Történelem-orosz-német szakos tanárként örömmel vállaltam. Lendületet adott, hogy a magánkiadásban megjelent csekély példányszámú könyvre volt érdeklődés. A Személyes Történelem kiadóra az interneten keresztül bukkantam, mikor lehetséges kiadókat kerestem. Felvettem a kapcsolatot a kiadóval, profiljukba beleillő volt a téma, így kiadásra megfelelőnek találták a visszaemlékezést. E kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.