Segítség! Nem tudom elkezdeni a regényemet

Volt már olyan érzésünk, hogy minden összeállt, megvan a könyvünk története, tudjuk, hogy kik a főbb szereplők, van már vázlat is a sztorihoz, csak épp elkezdeni nem tudjuk az írást? Nem jön az ihlet az első mondathoz, az első fejezethez, nem tudjuk, honnan kellene úgy elindulni, hogy az olvasók végig velünk maradjanak? Ráadásul nyomaszt az a tudat is, hogy a könyv elejét nem lehet elrontani, mert az annyira fontos, ezen múlik a regény sikere? (Ami persze nem igaz teljesen, de azért szívesen hangoztatják a regényírással foglalkozó oldalakon.) Mit szólnánk ahhoz, ha valaki azt mondaná, hogy nem is kell a regény elejével kezdeni az írást? Bár meredeken hangzik elsőre, ebben a posztban erről lesz szó. Merthogy jó pár érv szól amellett, hogy ne az első mondattal kezdjük az írást, hanem a történet egy másik pontján.

Honnan tudjuk, honnan induljunk, amíg nem tisztázódott az, hová akarunk eljutni?

A regények végén általában valamilyen probléma/rejtély megoldódik, valamilyen fontos kérdésre választ kapunk. De amíg nem tudjuk, mi is lesz ez, addig nehéz igazán jó kiindulópontot találni a sztorinak. Ezért érdemes megfontolni, hogy a legelejét csak akkor írjuk meg (vagy véglegesítsük), amikor már minden kétséget kizáróan tudjuk, hová lyukad ki a könyvünk. Ez a bizonytalanság, „visszafelé dolgozás” okozhat persze némi nehézséget, de egy másik szempontból megnyugtató is lehet a tudat, hogy nem kell izgulni, ha nem csiszoljuk rögtön tökéletesre az elejét. Még akkor is van bőven időnk és lehetőségünk rajta gondolkodni, amikor már lezártuk a történetet, sőt lehet, hogy akkor jön a legjobb ötletünk, ami miatt kihúzunk bekezdéseket, fejezeteket, esetleg egy teljesen új nyitást alkotunk.

Túl fontos ahhoz, hogy ezzel kezdjük

Egy másik felfogás szerint nem is szabad az elejével kezdeni egy regény írását, hiszen ez az egyik legfontosabb része a könyvünknek, tehát semmiképpen sem szabad elkapkodni. A legjobb kezdőmondatot/-bekezdést leghamarabb akkor lehet kitalálni, ha már rendelkezésünkre áll egy tekintélyesebb szövegmennyiség, kialakult a stílusunk, világossá vált a történet iránya, és ezek alapján lehet megtalálni a felütést. Tehát jobbat teszünk a regényünknek, ha nem siettetjük a kezdés megírását, inkább hagyjuk „megérni”.

In medias res

A jól ismert latin kifejezés („a dolgok közepébe vágva”) számtalan irodalmi alkotás kezdeténél működik, és jó eséllyel mi sem fogunk mellé, ha ilyesmivel próbálkozunk. (A legtöbb olvasó amúgy sem szereti a szép tájleírást vagy egy hosszú történeti bevezetőt a könyv elején, hanem örül, ha rögtön elkapja a cselekmény lendülete.) De ahhoz, hogy igazán eltaláljuk, hol is „vágjunk a közepébe”, szintén nem árt, ha már valami készen van a regényből. Azt persze az olvasónak és a szerkesztőnek már nem kell tudnia, hogy ehhez egy-két későbbi fejezetet kellett csak megírni, vagy egy fél regényt, aminek aztán eldobtuk a kétharmadát, a lényeg, hogy a későbbiek ismeretében könnyebb az ütős első mondatokat kitalálni.

A vázlat is kezdésnek számít

Legalább két iskola létezik regényírás tekintetében: az egyikbe tartozók alapos vázlatot készítenek, mielőtt nekilátnak a könyvnek, a másik tagjai intuitív módon írják különösebb tervezés nélkül, ahogy diktálja az ihlet. A kezdő mondatok, fejezetek tekintetében azonban alighanem némi előnyben vannak az első csoport tagjai, mivel ők már fejben (vagy papíron) sokat foglalkoztak a sztorival. Egy jó vázlat megírása komoly intellektuális munka, ha nem is jelenetről-jelenetre, de elég részletekbe menően végig kell gondolni hozzá a cselekmény ívét, a szereplőket, a kapcsolataikat és konfliktusaikat, a regény főbb fordulatait, lezárását. Magyarán olyan, mintha már egy részét megírta volna a szerző, mire hozzákezd a tényleges íráshoz. Ilyenkor pedig már sokkal könnyebb az elejét jól kitalálni, ráérezni arra, milyen felütéssel lehet megragadni az olvasó figyelmét.

Jól jöhet az írói blokk legyőzéséhez

Nemcsak a regény elején törhet ránk az írásképtelenség, hanem a munka során is, lényegében bármikor. Az írói blokk azonban nem gyógyíthatatlan betegség, hanem kezelhető, átmeneti probléma. Ha a könyvünk elején érezzük úgy, hogy nem jön az ihlet, sorra dobjuk el a kiizzadt ötleteinket, akkor gyors és hatékony segítséget jelenthet, ha nem az első mondatokkal gyötörjük tovább magunkat, hanem olyan helyen kezdjük írni a történetet, ami jobban kézre áll. Ez pedig hamar önbizalmat adhat, így könnyebben visszatérünk majd az elejére. Mi több, a korábbiaknál jobb ötleteket is hozhat (lásd a korábbi szempontokat).

Persze azt senki sem állítja, hogy mindenkinek a 2. vagy az 5. fejezetnél kellene elkezdenie a regényírást. A lényeg, hogy érezzük szabadnak magunkat, és ne ragadjunk le a „tökéletes” első mondat keresésénél, mert valójában a szöveg sokkal rugalmasabban is készülhet, mint ahogy elsőre gondolnánk, ami pedig esetlenség benne, azt egy második-harmadik átolvasásnál könnyen kiszűrhetjük.

Borítókép: Jukan Tateisi / Unsplash.com