3+1 bizarr írói gyakorlat
A regényünket írni remek dolog, de érdemes különböző irányított gyakorlatokat is végeznünk egy-egy részképesség fejlesztésére. Erre a célra jó a novellaírás is egy adott szempont hangsúlyosabb figyelembevételével, de írhatunk egyszerűen szövegeket is, a történetiség figyelembe vétele nélkül. Azaz: nem kell minden írásunkba csattanó, nem kötelező tartani az eleje-közepe-vége szerkezetet!
A két alapvető részképesség, amelyen érdemes dolgozni, a leíró részek gyakorlása és a párbeszédek gyakorlása. Lássunk erre egy-egy érdekes, mondhatni bizarr gyakorlatot!
A leírás gyakorlása
Ki nem szeret temetőben körbejárni? Az írók egyik kedvenc helyszíne ez, azaz bármilyen sírkert, ahol sírkövek találhatóak. Minél érdekesebb, annál jobb, például egy kelta templom kertje vagy a prágai Visegrád, ahol híres írók, zenészek és egyéb művészek sírja található, egészen biztosan megihlet minket. De ne menjünk messzire! Bőven elegendő a napi utunkba ejteni egy egyszerű temetőt akár egy kicsi faluban, akár egy nagyvárosi kerületben. A budaörsi vagy a leányfalui temető is hangulatos, dombra épült területén különféle sírhelyeket találunk. Sétáljunk be, és figyeljünk, mi húz minket: a díszesebb kövek felé indul el a lábunk, vagy a mohával benőtt, régi sírok felé, esetleg egy fa tövéhez? Engedjünk az ösztöneinknek!
Keressünk egy sírt, ami különösen megfog bennünket, olvassunk el több feliratot is, és engedjük szabadjára a gondolatainkat. Ki lehetett ez az ember?
Most pedig vegyünk elő egy füzetet, és írjunk! Több választási lehetőségünk is van:
- Írjunk jellemrajzot az elképzelt emberről egy választott életkorában (például amikor annyi idős volt, mint most mi – ez is izgalmas, hogy milyen életkort választunk neki, miért éppen ezt!). Jegyezzük le, milyennek képzeljük a külsejét, hol él, milyen a szobája-lakása-háza-kertje, mi a foglalkozása, a hobbija, ki a családja, mit tart fontosnak az életben. Írjuk ezt a jellemrajzot igényesen, arra törekedve, hogy ha ez egy valódi ember lenne, az ismerősei szívesen olvassák végig! Fűzhetünk bele anekdotákat is a személy elképzelt életéből, de egyáltalán ne törekedjünk novella írására. Fogjuk ezt fel jellemtanulmányként.
- A sír környezetét írjuk le. Válasszunk stílusos szavakat, kifejezéseket a környezetleírásra. Figyeljünk meg apró részleteket a tájban, elemezzük az illatokat, hangokat is! (Ennek módjáról itt található egy korábbi cikk, illetve egy külön kiadványt is készítettem ehhez a gyakorlathoz, ami az Amazonról megrendelhető.)
- Képzeljük el, hogy az az ember nem is halt meg, hanem itt áll a sírja mellett. Hogy történhetett ez? Keressünk rá megoldást, és írjuk ezt meg novellában. Amire figyeljünk, az annak leírása legyen, milyen gondolati folyamat megy végbe a főszereplőben. Írjunk mellé történést és párbeszédet is, ha úgy tartja kedvünk, de ne erre koncentráljunk, hanem a gondolatokra, és hogy kiderüljön a főhős számára, mi történt vele.
A párbeszéd gyakorlása
Ezt a gyakorlatot elvégezhetjük a temetőben, oda menet vagy onnan hazafelé is. Az kell hozzá, hogy több ember legyen a közelünkben, és legyen ezen emberek közt interakció, beszélgetés. Például hazafelé utazva figyeljünk a buszon, vagy álljunk meg egy kávézóban, egy parkban. Ha nem kötjük össze ezt a feladatot a temetőlátogatással, akkor is mindenképpen menjünk el otthonról: egy olyan helyre, ahol emberek összetalálkoznak egymással. Lehet ez egy piac, bolt, művelődési ház, iskola, cukrászda, vagy akár egy baráti találkozó.
Fogjunk egy füzetet, és jegyezzünk le kérdéseket! Odafigyelhetünk persze a válaszokra, de ehhez a gyakorlathoz csakis a kérdések kellenek. (A hallgatózásról mint gyakorlatról, és a párbeszéd lejegyzéséről korábban itt írtam, és ehhez a gyakorlathoz is készítettem az Amazonra jegyzetfüzetet, itt rendelhető meg.)
Gyakoroljuk a segítségükkel, hogyan tehetjük a párbeszédet érdekessé!
Mi ennek a módja?
Használjuk azt a tippet, hogy a szereplő sokszor nem azt mondja, amit valóban szeretne, hanem egy udvarias vagy semmitmondó kérdéssel leplezi a valódi indítékát. Tehát 10-15 kérdés begyűjtése után figyeljünk csakis a füzetünkre, és írjunk meglepő válaszokat. Képzeljünk el helyzeteket, és ezekben a kérdező valódi szándékát, a kérdezett lelkiállapotát – vagy egyszerűen csak hagyjuk, hogy elragadjon a fantázia, minden tudatosság nélkül.
A „Mi van Janival?” kérdésre például nem az a jó válasz, hogy „Kösz, jól van” vagy „A múlt héten műtötték a lábát” – ezek közhelyek. De mondjuk érdekes az, hogy „Úgy érted, azóta, hogy elragadta a tűzokádó sárkány?” vagy „Megnyerte a választásokat, nem láttad a tévében?” vagy „A temetése óta csak egyszer láttam, akkor nem beszéltünk, szóval gőzöm sincs”.
Minden egyes kérdéshez írjunk annyi választ, amennyit csak kedvünk tartja! Természetesen ha megtetszik egy kérdés-válasz páros, továbbgondolhatjuk, és készülhet belőle novella, integrálhatjuk a regényünkbe. Csakúgy, mint a temetői leíró gyakorlat esetében. Azonban ne erőltessünk minden írói gyakorlathoz történetet, hagyjuk meg ezeket annak, aminek a legjobbak: gyakorlatnak. Ez tökéletes végcél. Írjunk a fejlődés érdekében is!