3+1 bizarr írói gyakorlat

A regényünket írni remek dolog, de érdemes különböző irányított gyakorlatokat is végeznünk egy-egy részképesség fejlesztésére. Erre a célra jó a novellaírás is egy adott szempont hangsúlyosabb figyelembevételével, de írhatunk egyszerűen szövegeket is, a történetiség figyelembe vétele nélkül. Azaz: nem kell minden írásunkba csattanó, nem kötelező tartani az eleje-közepe-vége szerkezetet!

A két alapvető részképesség, amelyen érdemes dolgozni, a leíró részek gyakorlása és a párbeszédek gyakorlása. Lássunk erre egy-egy érdekes, mondhatni bizarr gyakorlatot!

A leírás gyakorlása

Ki nem szeret temetőben körbejárni? Az írók egyik kedvenc helyszíne ez, azaz bármilyen sírkert, ahol sírkövek találhatóak. Minél érdekesebb, annál jobb, például egy kelta templom kertje vagy a prágai Visegrád, ahol híres írók, zenészek és egyéb művészek sírja található, egészen biztosan megihlet minket. De ne menjünk messzire! Bőven elegendő a napi utunkba ejteni egy egyszerű temetőt akár egy kicsi faluban, akár egy nagyvárosi kerületben. Sétáljunk be, és figyeljünk, mi húz minket: a díszesebb kövek felé indul el a lábunk, vagy a mohával benőtt, régi sírok felé, esetleg egy fa tövéhez? Engedjünk az ösztöneinknek!

Keressünk egy sírt, ami különösen megfog bennünket, olvassunk el több feliratot is, és engedjük szabadjára a gondolatainkat. Ki lehetett ez az ember?

Most pedig vegyünk elő egy füzetet, és írjunk! Több választási lehetőségünk is van:

  1. Írjunk jellemrajzot az elképzelt emberről egy választott életkorában (például amikor annyi idős volt, mint most mi – ez is izgalmas, hogy milyen életkort választunk neki, miért éppen ezt!). Jegyezzük le, milyennek képzeljük a külsejét, hol él, milyen a szobája-lakása-háza-kertje, mi a foglalkozása, a hobbija, ki a családja, mit tart fontosnak az életben. Írjuk ezt a jellemrajzot igényesen, arra törekedve, hogy ha ez egy valódi ember lenne, az ismerősei szívesen olvassák végig! Fűzhetünk bele anekdotákat is a személy elképzelt életéből.
  2. A sír környezetét írjuk le. Válasszunk stílusos szavakat, kifejezéseket a környezetleírásra. Figyeljünk meg apró részleteket a tájban, elemezzük az illatokat, hangokat is! (Ennek módjáról itt található egy korábbi cikk, illetve egy külön kiadványt is készítettem ehhez a gyakorlathoz, ami az Amazonról megrendelhető.)
  3. Képzeljük el, hogy az az ember nem is halt meg, hanem itt áll a sírja mellett. Hogy történhetett ez? Keressünk rá megoldást, és írjuk ezt meg történetben. Amire figyeljünk, az annak leírása legyen, milyen gondolati folyamat megy végbe a főszereplőben. Írjunk mellé történést és párbeszédet is, ha úgy tartja kedvünk, de ne erre koncentráljunk, hanem a gondolatokra, és hogy kiderüljön a főhős számára, mi történt vele.

A párbeszéd gyakorlása

Ezt a gyakorlatot elvégezhetjük a temetőben, oda menet vagy onnan hazafelé is. Az kell hozzá, hogy több ember legyen a közelünkben, és legyen ezen emberek közt interakció, beszélgetés. Mindenképpen menjünk el otthonról egy olyan helyre, ahol emberek összetalálkoznak egymással. Lehet ez egy piac, bolt, művelődési ház, iskola, kávézó, vagy akár egy baráti találkozó.

Fogjunk egy füzetet, és jegyezzünk le kérdéseket! (A hallgatózásról mint gyakorlatról, és a párbeszéd lejegyzéséről korábban itt írtam, és ehhez a gyakorlathoz is készítettem jegyzetfüzetet, itt rendelhető meg.) Odafigyelhetünk persze a válaszokra, de ehhez a gyakorlathoz csakis a kérdések kellenek.

Gyakoroljuk a segítségükkel, hogyan tehetjük a párbeszédet érdekessé!

Mi ennek a módja?

Használjuk azt a tippet, hogy a szereplő sokszor nem azt mondja, amit valóban szeretne, hanem egy udvarias vagy semmitmondó kérdéssel leplezi a valódi indítékát. Tehát 10-15 kérdés begyűjtése után figyeljünk csakis a füzetünkre, és írjunk meglepő válaszokat. Képzeljünk el helyzeteket, és ezekben a kérdező valódi szándékát, a kérdezett lelkiállapotát – vagy egyszerűen csak hagyjuk, hogy elragadjon a fantázia, minden tudatosság nélkül.

A „Mi van Janival?” kérdésre például nem az a jó válasz, hogy „Kösz, jól van” vagy „A múl héten műtötték a lábát” – ezek közhelyek. De mondjuk érdekes az, hogy „Úgy érted, azóta, hogy elragadta a tűzokádó sárkány?” vagy „Megnyerte a választásokat, nem láttad a tévében?” vagy „A temetése óta csak egyszer láttam, akkor nem beszéltünk, szóval gőzöm sincs”.

Minden egyes kérdéshez írjunk annyi választ, amennyit csak kedvünk tartja! Természetesen ha megtetszik egy kérdés-válasz páros, továbbgondolhatjuk, és készülhet belőle novella, integrálhatjuk a regényünkbe. Csakúgy, mint a temetői leíró gyakorlat esetében. Azonban ne erőltessünk minden írói gyakorlathoz történetet, hagyjuk meg ezeket annak, aminek a legjobbnak: gyakorlatnak. Ez tökéletes végcél. Írjunk a fejlődés érdekében is!

Nádasi Krisz író, szerkesztő


Írt egy könyvet? Adja ki!