„Számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy egy leírt gondolat hatást gyakorol egy másik emberre”

„Aki a könyv elolvasása után ráébred, hogy sokkal színesebb a világ, ha érdeklődve, nyíltabban, befogadóbban, több oldalról is megvizsgál mindent, ami a szeme elé vagy az életébe kerül, az már biztosan hasznos tanulság” – vallja Brett O’Conor, Az üreg című regény szerzője. A Könyv Guru Kiadó gondozásában most megjelent kötet alkotójával beszélgetve egyebek mellett szóba került, hogy mi köze az angliai Stonehenge-nek az emberiség technikához való viszonyához, hogyan tudja egyszerre spontánul, mégis előre megtervezve írni a regényeit, és miért egy állatmenhelyen választott írói álnevet.

Pár hétig ítéletidő van Angliában, majd Stonehenge-nél egy hatalmas, titokzatos üreg képződik. Honnan jött a regénye alapötlete? És mikor döntött úgy, ebből regényt ír?

Idén január végén fejeztem be egy utópisztikus trilógiámat, és hagytam magamnak néhány nap pihenést, de hiányzott az írás. Volt két regény-ötlet a fejemben, viszont egyikkel sem akart elindulni a munka. Beszélgettünk a párommal és felvetődött, hogy menjünk el Stonehenge-hez. Akkor jött Az üreg „hangulata” és pár nap múlva elkezdtem a kéziratot. Az alapötletet az adta, amit a társadalom technikához való viszonyulásának fényében látok és tapasztalok. Úgy tűnik, sajnos mi vagyunk a technikáért és nem a technika értünk. Mi leszünk zaklatottak, ha lemerül a telefonunk, mi idegeskedünk, ha elromlik a tévé. Mi válunk elveszetté, céltalanná, ha egy órányi áramszünet miatt sötétbe borul a ház és amíg amiatt stresszelünk, hogy felborult a komfortzónánk, ezer más élményről maradunk le. Valójában az egyensúly borult fel és az sem az utóbbi években, hanem már jóval korábban. Elfordultunk a világtól és bár a digitalizáció a szabadság illúzióját kelti, valójában az egy kényszerpályán rohanó, mattfényű börtönkocsi. Digitalizáció kontra Valóság – sajnos a Valóság áll vesztésre!

Sci-fi, politikai intrikák és az emberiség végső boldogságát érintő filozófiai kérdések is felmerülnek a történet során. Mi volt a fő célja a regénnyel, a szórakoztatás vagy az elgondolkodtatás? És milyen tanulságot szűrhetnek le majd az olvasók Ön szerint?

Szórakoztatás és gondolatébresztés egyaránt. Ha szórakozás közben gazdagodunk bármilyen élménnyel vagy ébredünk rá fontos gondolatokra, életérzésekre, esetleg tartalmas kikapcsolódás közben fedezünk fel egy-egy olyan hibát, hiányosságot az életünkben, ami visszavet a hétköznapokban, az mindig mélyebb nyomot hagy és inspirálóbb, mint a „tanáros” intelmek vagy a mostanában annyira divatos kioktatás. Ugyanakkor ez egy feloldhatatlan paradoxont is eredményez, mert hajlamosak vagyunk kívül keresni önmagunkat és a válaszokat a kérdéseinkre, miközben viszont ellenállunk még egy ártatlan baráti beszélgetésnek is, ha úgy érezzük, hogy az valami felé tol vagy éppen valamitől távol akar tartani minket. Azonban egy könyv elolvasása közben még akkor is egyedül vagyunk, ha olvasmányunkat vagy az abból leszűrt gondolatokat, élményeket és tapasztalatokat megosztjuk másokkal is. Amikor olvasunk, csak a könyv a társaságunk és ez kellően intim környezet ahhoz, hogy magunkba nézzünk.

Ha megtesszük magunknak azt a szívességet, hogy egy kicsit befelé fordulunk, biztosak lehetünk benne, hogy jó irányba fordultak a vitorlák és előbb-utóbb megtaláljuk a válaszokat.

Hogy ki, milyen tanulságot szűrhet vagy szűr le a regényből azt talán nem is nekem kell elmondanom, hanem minden olvasónak magának kellene rájönnie, mit adott neki a könyv. Ha valaki leül elolvasni és csupán annyi történik, hogy szerez vele magának egy kellemes vasárnap délutánt, arra már lehet egyfajta tanulságként tekinteni. Ha bárki, aki elolvassa úgy dönt, hogy naponta csak öt perccel kevesebbet nyomkodja a telefonját, az már kézzelfogható tanulság. Aki a könyv elolvasása után ráébred, hogy sokkal színesebb a világ, ha érdeklődve, nyíltabban, befogadóbban, több oldalról is megvizsgál mindent, ami a szeme elé vagy az életébe kerül, az már biztosan hasznos tanulság! Időnként egy pillanatra megállni, rácsodálkozni a világra, nyitott szemmel járni és „benézni a kövek alá is”, sokkal több élményt nyújt, mint csupán arrafelé figyelni, amerre éppen haladunk. És ha bárki egy kicsit tudatosabban tekint önmagára, a környezetére és a világra, akkor az már nemcsak tanulság, hanem a cél és az eredmény is egyben.

Milyen előzetes kutatásokat kellett végeznie, minek kellett utánanéznie, hogy hihető legyen Az üreg sztorija? Volt esetleg valami valóságalapja is a történetnek?

Az első és legfontosabb, az egyetlen valóságos személy, Mike Parker Pearson professzor, Stonehenge-ről közzétett kutatási eredményeinek az áttekintése volt. Az ő tanulmányai mérföldkőnek számítanak az oda köthető kultuszok megismerésében és nem akartam pontatlan hivatkozásokat, illetve tényeket „belesimítani” a történetbe. Bár a regényben ezek csak egy rövid utalás erejéig kerülnek szóba, és akkor is kérdőjelek veszik körbe a publikációit, ez az egyik sarkalatos pontja volt az előkészületeknek. A Sir Henry karakterének szájából elhangzó kétkedés pedig a saját, szubjektív véleményem kivetülése, miszerint Stonehenge jóval több és összetettebb szerepet játszott az ottani népek életében. Sok kutatást igényeltek a matematikai hivatkozások. Ezek egy jelentős részét a teremtés vagy ősrobbanás pillanatáról jelen pillanatban tudott, tudható ismeretek, tények és/vagy tézisek pontos feltérképezése tette ki. Sok keresgélés után találtam meg a megfelelő „hobbit” a matematikus szereplő számára. A regény témájában feltűnő spiritualitás hivatkozások, valamint az azokhoz kapcsolódó események, vonatkozások és rítusok leírásai hosszú tanulási és kutatási folyamat eredményeinek egyszerűsített kivonatai. Ezzel foglalkozom, így előzetes kutatásnak tekinthetők, de nem szervesen a könyv, illetve a történet kedvéért zajlottak. A Stonehenge egykori szerepén kívül, a könyv témája teljes egészében kitalált történet. 

Melyik táborhoz tartozik: akik alaposan megtervezik a cselekményt, vagy akik spontánul írják, és hagyják, hogy az alapötlet kreatívan alakuljon menet közben?

Ez az egyik kedvenc kérdésem! Az a szűk kör, akik tudják, hogy írással is foglalkozom, gyakran felteszik nekem és én mindig örülök, mert újra és újra elgondolkodtatnak, így mindig rá kell jönnöm, hogy a válaszban rejlik az én paradoxonom. A tudatosságra inspirálom magam és a hozzám közelállókat, de megyek az utcán, beszélgetek valakivel, élvezem egy erdő csendjét… és akkor meglátok egy pillanatnyi életképet. Megérzek egy illatot vagy meghallok egy zenét, és ha az valamilyen, bármilyen módon kapcsolódik valami olyan kérdéshez, ami foglalkoztat, vagy hirtelen megteremt egy hangulatot, ami az én ihletem – és akkor jön az ötlet, illetve a téma. Akárhányszor gondolok vissza a kézirataim keletkezésére, mindig ugyanaz a „sablon”. A hangulatból kerekedik egy történetszál, majd azonnal összeáll a könyv vége, utána pedig az eleje. Amikor e két pont megvan, beugranak a történet sarkalatos eseményei, a főbb karakterek és „kész”. Az összes többi, hacsak nem igényel kutatást vagy utánajárást, spontán alakul. Egy-egy ötletet feljegyzek, ha hirtelen érkezik és éppen nincs időm vagy lehetőségem beleélni magam az epizódba, de legnagyobb részben csak hagyom, hogy írás közben jöjjenek a gondolatok. Ha módom van beleélni magam egy-egy bevillanó ötletbe, akkor megteszem és ezek rendszerint meg is jelennek a kéziratokban.

Gyakran előfordul, hogy két-három könyvön „dolgozom” fejben, de mindig csak egy olyan van, ami valóban épül.

Így talán a legpontosabb válasz, ha azt mondom, egy kicsit és olykor nagyon mindkét táborhoz tartozom. A spontán írók táborába azért, mert soha nem tervezem meg lépésről lépésre a könyveket. Gyakran menet közben kerülnek bele olyan részek, amik addig eszembe sem jutottak. A tervező típusú írókhoz pedig azért tartozom, mert a kéziratokban tényként hivatkozott tények, mint például két épület távolsága egy városban vagy egy tudományosan bizonyított tézis, mindig; az események helyszínei és a megemlített helyek pedig szinte mindig valósak. Ezek igényelnek némi tervezést. Ha írás közben felvetődik egy jó ötlet vagy epizód, esetleg megjelenik egy érdekes karakter, de nem illeszkedik a történetbe vagy valamilyen okból mégis kimarad, azt félreteszem egy másik történethez.

És akkor milyen mélységig tervezte meg a történetet, és mennyire sikerült az előzetesen elképzeltekhez tartania magát? 

Általában nem készítek vázlatot, legfeljebb egy-egy lényeges pontot jegyzek le magamnak. Amikor lehetőségem van fejben belepillantani egy még meg nem írt, de már egyszer elképzelt epizódba, leginkább annak hangulatát próbálom átérezni. Így amikor odaérek az írásban, már van legalább egy élmény róla és ez valamiért mindig terjedelmesebbé formálja a tényleges leírást.

Milyen poénos utalásokat rejtett el a szövegben azon kívül, hogy a filléres kínai technológia megbízhatóbban működik, mint a hadsereg méregdrága kütyüjei?

Kettéválasztanám a humort vagy inkább a humor műfaját. Egyik fele, az élethelyzetek okozta vicces lecsapódás, mint például, amit a kérdésében is megemlített. A másik oldala, az abszurd viselkedés kifigurázása egy csipetnyi szarkazmussal. Ha az ember tanújává válik egy ilyen humoros megnyilvánulásnak, érdemes tanulni belőle. Ez utóbbira talán a legjobb példa, az egyébként igencsak cinikus matematikus produkciója a gyufával. Az abba az epizódba beépített humor egy tipikus és jellemző élethelyzet görbe tükre. Az a tapasztalatom, hogy nem vagyunk jelen az életünkben. Tesszük a dolgunkat, de fejben valahol máshol járunk és ennek eredményeként egyáltalán nem figyelünk oda magunkra. Másokra pedig még annyira sem.

A legalapvetőbb szokásait sem ismerjük azoknak, akikkel nap mint nap találkozunk vagy együtt vagyunk.

És ha ezt a figyelmetlenséget megfejeljük a gondolkodás nélküli bizonyítási vággyal, akkor igencsak oktalan, de kívülről nézve, rendkívül humoros helyzetekbe sodorhatjuk magunkat. De ugyanebben a kontextusban említhetném Sir Henry szócsatáját is a miniszterrel.

Miért és mi alapján választott írói álnevet? Mit gondol, milyen előnye van annak, ha nem a saját neve alatt jelenteti meg a regényét? 

A természeti népekhez és a kultúráikhoz, kultuszaikhoz való vonzalmam segített hozzá a választáshoz. Néhány éve a párommal elmentünk egy állatklinikára, ahol megmentett állatokkal foglalkoznak. Főként, de nem kizárólag, ragadozó madarakkal. Fantasztikus emberek végzik ezt az áldozatos munkát és sikerült megmenteniük egy norvég fekete hollót is – Odin madara, és nekem is az egyik kedvencem. A megmentett madár neve volt Brett. Gondozói nem kis csodálkozására, rögtön összebarátkoztunk, így amikor az írói álnév kérdését végig gondoltam, nem volt kétség a választás felől. A vezetéknév tekintetében szintén az analógiákban való gondolkodás hozta meg a választ. Bár ebben a formájában nem használatos, a név azt jelenti, farkasok barátja. Így dőlt el a kérdés. Ennyire konkrétan nem tettem mérlegre az előnyöket és a hátrányokat. Talán az az előnye, hogy egy könyv témája, cselekménye, szófordulatai, karakter- és jellemformálása, a mondanivalója, illetve az olvasó által leszűrt gondolatok alakítják a képet az íróról.

A hitelesség kedvéért ráadásul az Angliában játszódó történetben angolszász mértékegységeket használ. Nem tart attól, hogy az olvasóknak nem lesz pontos képe például az üreg méreteiről, amikor „hárommillió köbyardnyi földről” ír?

Az üreg méretei kardinális szerepet töltenek be a regényben, ugyanakkor központi szereplővé emelik a matematikus karakterét. Az üreg legfontosabb adatai átváltásra kerülnek és ezek azok a tényezők, amik a lényegi információkat szolgáltatják. Az üreg térfogata sem köbyardban, sem köbméterben kifejezve nem játszik érdemi szerepet, így, az angol geológus szóhasználatában kerül be a regénybe. Alakíthattam volna a történetet úgy, hogy előkerül egy olyan összefüggés, amiben a köbyard mértékegysége is átváltásra kerül, de elvonhatta volna a figyelmet a lényegről. Ebben a formájában egy egyszerű származtatott adat, ami az eseményekhez kapcsolódó számokból képződik

Milyen nehézségekkel szembesült az alkotási folyamat során? Hogyan lendült át rajtuk? És mennyi időt vett igénybe a regény megírása az alapötlettől a kiadónak való leadásig?

Különösebb nehézségekkel nem kellett „megküzdenem”, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy napi szinten kevesebb időt tudtam rászánni, mint amennyit szerettem volna. Napi két-három oldalnyi munka legalább kell, hogy ne essek ki a ritmusból és a történetből. Ha ki kell hagynom néhány napot, hosszabb időbe telik visszakerülni eseményekbe és a hangulatba. Ezt az időt tudatos koncentrációval, összpontosított figyelemmel tudom csak rövidíteni. Ez a módszer segít, hogy gyorsabban átlépjek a határon. Valamivel több, mint két hónap alatt sikerült megírni. Kicsit pihentem, pihentettem a kéziratot is, aztán az előzetes egyeztetések után, nyár elején elkezdtük a közös munkát a kiadóval.  

Megmutatta a kiadón kívül valakinek a regényét megjelenés előtt? Ha igen, fogadott meg tanácsokat? Ha nem, miért döntött így?

A párom mindig naprakész, hogy hol tartok éppen egy-egy munkával, de a kéziratba senki nem kap betekintést. A szüleim és három közeli jóbarát kapott néhány oldalnyi „mintát”, de a könyv egésze nekik is újdonság lesz. Sokat adok mindegyikük véleményére, mert fontosak a meglátásaik, de a megjelent könyvön már nem változtathatok és nem is tenném. Az elolvasás után felvetődő gondolataikat, meglátásaikat már csak a következő munkánál építhetem be. Ez se nem makacsság, se nem egoizmus a részemről, egyszerűen így láttam helyesnek. Hiszem, hogy csak élesben tanulunk meg jól játszani, ezért ez egyfajta próba és főpróba nélküli premier, ami arra ösztönöz, hogy mindig próbáljam a legjobbat nyújtani és folyamatosan fejlődni.

Mi az, amit tanulságként leszűrt magának a regényírás folyamatából? Mit tanult az alkotás során, és mit csinálna másként, ha újra kezdhetné a regényét, vagy, ha egy újabb történetet írna?

Elsősorban azt, hogy az írás teljes embert, maradéktalan odafigyelést kíván. Őszintén, tiszta szándékkal, szívet-lelket beleadva kell összefűzni a sorokat, mert számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy egy leírt gondolat hatást gyakorol egy másik emberre. Hogy ez a hatás „csak” egy kellemes, olvasással telt nap, egy jó könyvvel megkoronázott nyaralás vagy éppen egy markáns életszemlélet váltás, az nem számít! Nincs olyan, hogy kisebb és nagyobb, fontosabb vagy lényegtelenebb hatás. Ha csak ezt az imént említett három eshetőséget nézem, akkor sem lehet különbséget tenni közöttük. Egyformán fontosnak kell lenniük az írónak, mert ez felelősséggel jár. A legnagyobb tapasztalatom egyébként az időbeosztáshoz kapcsolódik. Nem biztos, hogy többet tudnék ráfordítani, de másként osztanám be az időmet. 

A történet végében akár a folytatás esélye is benne van. Hogy tervezi: lesz második rész? Vagy valami másba fog?

Igen, lesz második rész. Jelenleg egy másik történeten dolgozom, de amint azt befejeztem, Az üreg folytatása lesz a következő.