„Színvonalasabb lett, mint amit egyedül tudtunk volna alkotni”

„Szerintem minden párnak érdemes lenne kipróbálni, akik szeretnének közösen alkotni (…) csak megerősíthet egy jó párkapcsolatot” – fogalmaz Miko Monori, aki a férjével Endi Monorival közösen készítette első fantasyregényüket, A holdfényhajú lány krónikája című, most megjelent kötetet. A Könyv Guru Kiadó gondozásában napvilágot látott történet szerzőivel arról is beszélgettünk, hogyan osztották fel egymás között a regényírás feladatait, milyen fortélyai vannak egy világépítésnek, hogyan tudták fejben tartani és irányítani a rengeteg szereplőt, és miért választottak álnevet saját maguknak.

Talán illene a regénnyel kezdeni a beszélgetést, de igen ritkán fordul elő, hogy egy fikciós könyvet szerzőpáros, ráadásul férj és feleség írjanak, ezért mindenekelőtt arra lennék kíváncsi, hogyan jött az ötlet, hogy ketten írják A holdfényhajú lány krónikáját? Mennyire volt megfontolt ötlet, vagy inkább hirtelen felindulásból választották ezt a megoldást?

Endi Monori, a férj: A történet váza egy 2020–2021-es asztali szerepjáték során született, amelyet kettesben játszottunk: én voltam a mesélő és Miko irányította a főszereplőt. Amikor láttuk, hogy milyen színvonalasra sikerült, arra gondoltunk, ezt megérné publikálni. Mindketten érdeklődtünk az írás iránt, ez pedig már eleve közös alkotásunkként jött létre, ezért adta magát, hogy közösen írjuk meg.

Miko Monori, a feleség: Mivel a játék folyamán egy meglévő világot használtunk, így először azzal kezdtük, hogy új világot alkottunk köré és utána kezdtünk megírni a történetet a jegyzeteink és emlékeink alapján. Szeretek verseket írni, innen jött az ötlet, hogy „sor haiku” formában minden fejezetbe írok egy verset, amiket a főszereplő dalként, imádságként ad elő.

Volt valamilyen munkamegosztás is? Hogy kell elképzelni azt a helyzetet a hétköznapokban, hogy valaki a férjével/feleségével közösen ír regényt?

Endi: 2021 márciusától szabadságaink során rászántunk egy-egy hetet az alkotásra, és felosztottuk egymás között a jeleneteket. A könyvben egymást váltja a két nézőpont: amikor Inanna E/1-ben beszél az élményeiről, illetve amikor a narrátor meséli a történteket. Előbbiek első változatát Miko írta, a haiku-láncokkal együtt, utóbbiakat pedig én. Ezután átnéztük, kiegészítettük az egymás által írt részeket. A térképeket Miko rajzolta. A történet váza már megvolt a játékból, viszont több dolgot változtattunk benne, itt ugyanis már szempont volt az is, hogy Inanna, a főszereplő az olvasó számára megérthető és szerethető legyen. Számos új jelenet született az írás során, illetve a világ részleteit is ekkor dolgoztuk ki. 2023 első napjaira elkészült az első teljes kézirat, amelyet több családtagunk és barátunk véleményezett – volt, aki már korábban is észrevételezett részleteket, amiből sokat tanultunk. Ez alapján pedig még két körben átdolgozásra került a szöveg, amelynek véglegesítésében én vállaltam több feladatot.

Miko: És persze mindketten többször átolvastuk és belejavítottunk a másik részébe. Ezt megkönnyítette, hogy a munka egy online megosztott Word fájlban zajlott, leginkább a szabadságaink alatt.

Utólag visszatekintve hogy látják: a regényírás szempontjából milyen előnyökkel és hátrányokkal járt az, hogy közösen dolgoztak a könyvön?

Endi: Előnye, hogy színvonalasabb lett, mint amit egyedül tudtunk volna alkotni, illetve az időráfordítás is megoszlott két ember között. Természetesen sok mindenben meg kellett állapodnunk egymással az alkotási folyamat során, de ezek általában viszonylag könnyű alkudozások voltak.

Miko: Szerintem csak előnyökkel járt. Egyrészt közösen sokkal jobb minőségű művet tudtunk alkotni, amire egyedül képesek lettünk volna. Másrészt egy nagyon jó közös élmény volt. Az egész folyamatot élveztem.

És párkapcsolati szempontból milyennek tartják a közös regényírást: ajánlják vagy lebeszélnének erről másokat?

Endi: Előnyünkre vált, mint egy közös álom, ami felé együtt haladtunk, illetve közös szórakozás is volt. Jó szívvel ajánlom másoknak is, főleg szerepjátékosoknak, akik hozzá vannak szokva a közös történetalkotáshoz.

Miko: Szerintem minden párnak érdemes lenne kipróbálni, akik szeretnének közösen alkotni. Kreatív és szórakoztató dolog. Bár azért voltak fárasztó részei. Fontos azonban, hogy a közös alkotás során mindig kompromisszumokat kössünk és ne az számítson, kinek van igaza, hanem az, hogy minél jobb legyen a közös mű. Egy ilyen közös folyamat, ha jól sikerül menedzselni, akkor csak megerősíthet egy jó párkapcsolatot. Még kiemelném, hogy a közös munkához elengedhetetlen a jó kommunikáció.

Rátérve a regényre: hogyan és mikor született meg Inanna figurája és titokzatos története? Hogyan kezdték a világépítést?

Inanna karakterének kiinduló ihlete – még a szerepjáték során– egy anime alapján született, de ez inkább csak a hangulatára és kinézetére hatott, a tettei és jelleme teljesen más irányba fejlődtek. A világ jellemzőinek kidolgozása több lépésben történt. Már a regény írásának elején elkezdtük kialakítani, de később tudatosan is tanultunk a világépítésről és egy második fázisban rászántunk még pár napot, hogy kidolgozzuk a részleteket. A háttérben sokkal több minden készült el hozzá, mint amennyit A holdfényhajú lány krónikájában relevánsnak éreztünk megjeleníteni.

A regényben embereken kívül elfek, orkok, törpök, sárkányok, sellők, sötételfek is benépesítik a kötet világát, és akkor még a különböző országokról, a különféle rendű és rangú nemesekről, püspökökről stb. nem is beszéltünk. Mi a titka egy ilyen bonyolult regénykörnyezet megalkotásának? Hogyan lehet biztosítani, hogy ne vesszenek el a részletekben a történet rovására?

Az alapoktól kell indulni, hogy legalább a szerző átfogóan ismerje és értse a saját világát. Inkább több részlet legyen meg, és kevesebbet használjunk fel belőle. Egyrészt az, hogy a történet váza készült el hamarabb, segített, hogy a leírások ne menjenek az olvasói élmény kárára.

Az írás során elég sokat küzdöttünk azzal, hogyan tudjuk a történelmi-politikai háttérről szóló fejtegetéseket, a nagy számú mellékszereplő bemutatását fellazítani egy-egy jelenet közbeékelésével vagy e tudásanyagnak a fejezetek közötti szétosztásával, hogy ne legyenek annyira hosszúak és unalmasak, ne lassítsák le túlságosan a történet folyását.

Ebben a bétatesztelők észrevételei is sokat segítettek.

A regényben megalkotott világ teljesen fiktív, a kontinensek, országok, királyságok mind kitaltáltak, a történet mégis az Úr 1231. esztendejében kezdődik. Miért használták a hagyományos keresztény időszámítást, ráadásul egy középkori dátummal? Nem lett volna praktikusabb valami mást kitalálni az időmeghatározásra is?

Ez tudatos választás volt, hogy erősítse az olvasóban a középkori hangulatot. Persze az „Úr” itt más istenséget takar, mint a keresztény Európában. A hónapnevekre saját változatokat alkottunk egy bétatesztelői felvetés alapján, bár azok is könnyen megjegyezhetőek az olvasó számára (például nyárelő, nyárközép, nyárutó).

Egy fantasy történetben hogyan érdemes egyensúlyozni az ismert és az új között? Miben érdemes újat (a mi ismert világunktól különbözőt) alkotni? Mit vár el a műfaj és a közönség? És mi az, amit semmiképpen sem szabad megváltoztatni jelen világunkhoz képest?

A célunk az volt, hogy a világ ismerős legyen az olvasó számára, de eléggé különbözzön is ahhoz, hogy érdekes legyen és jó hátterét adja a történetnek. Néhány nagyon is nyilvánvaló eltérés mellett, mint a mágia és az elfek jelenléte, a női egyenjogúság, a gyakori fürdés, a szabadosabb szexuális szokások és a fogamzásgátlás, Noa királyságának viszonyai tudatosan az érett középkor működését tükrözik. Nagyon szeretjük a középkort, több esetben még utána is olvastunk a valódi történelmi háttérnek. A vallás esetén a külsőségeket és a hangulatot megtartottunk, de tiszteletből megváltoztattunk néhány dolgot, hogy ne teljesen a kereszténység legyen jelen egy idegen világban. Az is lényeges volt, hogy a mai viszonyokhoz szokott olvasónak is komfortos legyen beleképzelnie magát a történetbe. Ezért tartottuk fontosnak például, hogy a szereplők napjaink értékrendje szerint is ápoltak, illatosak, egészségesek legyenek. Persze itt meg kell jegyezni, hogy a történet nagy részében a királyi udvart látjuk, ahol a vagyon és a varázstárgyakhoz való hozzáférés a köznépnél jóval magasabb színvonalú életvitelt tesz lehetővé.

Rengeteg név, szereplő, helyszín tűnik fel a történetben. Hogyan születtek az idegen hangzású nevek? Volt-e valami szabály a képzésükre, és hogyan nem zavarodtak bele a sok név használatába?

A nevek megalkotásának nem volt külön szabálya, bár figyeltünk arra, hogy nehogy véletlenül szerzői jog által védett neveket használjunk. A helység-, ország- és kontinensnevek kitalálását az írás során főként Miko végezte. A helyre illő magyar szót fordítóprogrammal különféle egzotikus nyelvekre fordítottuk le és azt választottuk ki, ami legjobban hangzott, majd a végén kicsit egységesítettük őket az írásmód, hangzás alapján, illetve a regénybeli nyelvek szerint. A családneveknél is hasonlóan jártunk el, vagy szimplán valami jól hangzót találtunk ki. A keresztnevek viszont az európai kultúrkörben létező nevek, kivéve Inannát, aki a sumer szerelemistennő nevét viseli. A neveket és rangokat táblázatba gyűjtöttük, így mindig átlátható volt a munkafolyamat során. Ugyanakkor a nevek menet közben is többször változtak, mire elnyerték végső formájukat.

A saját fotójukkal, de a szerzői álnevükön szerepelnek az interjúban. Miért döntöttek úgy, hogy szerzői néven jegyzik a regényt, és milyen szempontok alapján választották ki a nevüket?

Ennek egyrészt az az oka, hogy egy külön brandet építsünk fel az írói álnév köré, amely elkülönül a szakmai karrierünktől. A másik oka, hogy a regény népszerűsége esetén a magánéletünkben csak az tudjon arról, hogy mi írtuk, akiről mi is akarjuk, hogy tudja, tekintettel a regény felnőttesebb jeleneteire. A fényképünk viszont azért szerepelhet, mert például dedikálás során az olvasók úgyis találkozhatnak majd velünk.

Az álnév kiválasztása során szempont volt, hogy magyarul és a nagyobb külföldi nyelveken is könnyen kiejthető legyen, hátha később sikerül más nyelveken is megjelentetni.

Egyébként a saját nevünkből, becenevünkből, családtörténetünkből indultunk ki, és azt kódoltuk.

A kötet végén köszönetet mondanak a Szerepasztal Társaságnak a világépítéssel kapcsolatos képzésért. Mit lehet tudni erről a társaságról, és milyen ötleteket, tanácsokat köszönhetnek neki?

A Szerepasztal Társaságot barátaink hozták létre 2021-ben, mint szerepjátékos közösséget, és mi is aktív résztvevői voltunk. Különösen hasznosnak tartottuk a mesélőknek szóló havi „továbbképzéseket”, workshopokat, amelyek közül a regény készítése során a világépítésről szóló alkalmon tanultakat aktívan használtuk is, ezért tartottuk fontosnak kiemelni a Köszönetnyilvánításban. Sajnos egyik barátunk, a Társaság „szívének” tragikusan fiatalon bekövetkezett halála miatt a folyamat bő egy éve leállt. De azt a tudásanyagot és kapcsolatrendszert, amit a résztvevők felhalmoztak, mindannyian tovább őrizzük.

Noai krónikák a kötet alcíme. Ezek szerint sorozatot írnak? Hány részes lesz? És mikorra várható a következő rész?

Szeretnénk, ha lenne folytatása, a második kötetet már el is kezdtük szerepjátékként lejátszani. Jelenleg két-három további kötetben gondolkodunk a fő sorozaton belül, valamint az ebben a világban játszódó további spin-off regényekben. Reméljük, hogy a körülményeink megfelelően alakulnak ahhoz, hogy e terveket meg is tudjuk valósítani, de munka és reméljük, idővel gyerekek mellett bele fog telni némi időbe.