Ízelítő / Lelki aikido
Hering Zoltán József Lelki aikido könyvéből hoztunk részletet, amiben a szerző célja, hogy a saját élményei és a pszichológiai irodalom alapján felkeltse az olvasókban az önmagukra találás élményét, hogy azok passzív szenvedőkből életük aktív szereplőjévé válhassanak.
A SZERZŐ ELŐSZAVA
Régóta érlelődött bennem ennek a könyvnek a megírása. Számtalan okot és kifogást találtam arra, hogy miért nem fogok még hozzá (úgyse érdekel ez senkit se, az emberek nem szeretnek már olvasni, fiatal vagyok még az élet összegzéséhez, és író se vagyok).
Drága barátom, szegedi Papp Lajos több éve folyamatos nyomás alatt tartott, hogy ne keressek kibúvókat, kezdjek hozzá, mert ki tudja, mit tartogat az élet. Több mint húszéves barátságunk a mentálhigiénés képzésben kezdődött, és ma is tart. Egy nyelven beszélünk, félszavakból is tudjuk, mit akar mondani a másik. Referenciaszemélyek vagyunk egymás számára. Barátomról azt kell tudni, hogy professzionális lelki segítő, tanár, énekes és színész (alapítója a Villanások Színházának), és előző életekbe való visszavezetésekkel is foglalkozik. S.O.S. telefonos lelkisegély-szolgálatnál évekig segített, tehát hatalmas tapasztalattal rendelkezik.
Elhatározásom, hogy írni fogok, akkor vált véglegessé, amikor elolvastam Feldmár András (egyik példaképem) Credo című könyvét. Ekkor vált világossá számomra, hogy az embernek bizony van abban felelőssége, hogy ne „vigye el” magával a tapasztalatot, a látásmódot és a tudást, ha ez olyan értékeket hordoz, amiből a többi „úton levő” ember esetleg még időben tud profitálni.
A könyvem címével szeretnék utalni arra a belső lelki küzdelemre, ami először tudattalanul, később már egyre tudatosabban végigkísérte az életemet. Ez a küzdelem nagyon sok ember életét végigkíséri. Mindannyiunk saját története egyetemleges törvényekbe ágyazott, amelyek akkor is hatnak ránk, ha nem ismerjük őket. Akkor is hatnak ránk, ha nem hiszünk bennük. Ezért aztán a keresők már kevésbé vannak kiszolgáltatva az életükben bekövetkező változásoknak, mert egyfajta belátással, rálátással rendelkeznek. A japán küzdősport, az AIKIDO és a lelki küzdelem itt most analógiák.
Az aikido olyan út, amellyel le tudjuk győzni magunkban a konfliktusainkat, és amellyel békét teremthetünk a Világ egyetemben is.
Maga a küzdősport tradicionális alapokra épülő, modern japán harcművészet. Gyakorlati technikái a kifinomult mozgáson, az ellenfél erejének érzékelésén és elvezetésén vagy szétszórásán, vagy visszafordításán alapulnak. Gyakorlása során nem is létezik ellenség, hanem partner van, akit vezetnünk és irányítanunk kell. Művelőjének nem a pusztításra kell törekednie. Célja a Test és a Lélek edzése, őszinte és komoly emberek kifejlesztése.
Lelki küzdelmeinknek sem az a célja, hogy elemésszük, elpusztítsuk magunkat, hanem az, hogy megértsük: Mi miért történik velünk? Mi történik bennünk? Mert véletlenek nincsenek az életben!
Az igazi harcos mindig három fegyverrel rendelkezik:
• A békesség kardjával,
• a bátorság, bölcsesség és barátság tükrével, valamint
• a megvilágosodás értékes drágakövével!
Az aikido szót három ideogramma alkotja:
Az AI jelöli az egységet, az egyesítő cselekvést, a harmóniát és az egyesülést.
A KI írásjele a rizsfőzés során felszálló gőzt jelképezi, így a levegőhöz, a légzéshez kapcsolódik. A távol-keleti gondolkodásban az Univerzumot átható egyetemes energiát jelenti. A DO két részből álló, egy fejet, valamint az előrehaladó mozgást ábrázoló ideogramma, mely egy járás közben az útját fürkésző emberként értelmezhető. Ezt általában ösvénynek, útnak, az emberiség szolgálatában végrehajtott feladatnak fordítják (Wikipédia).
Így az aikidó leginkább ismert fordítása: „Az Univerzum energiájával való egyesülés útja.”
A könyvemben sokféle összefüggésre szeretnék rávilágítani, olyanokra, amik mindannyiunk életében jelen vannak, de nem biztos, hogy tudatosultak még bennünk. Az életutamon keresztül szeretném érzékeltetni, hogy a sorsfordító történéseink nem a véletlenek szerencsés vagy szerencsétlen egymásra hatásai miatt alakulnak ki, azonban van bizonyos mértékű szabad akaratunk is. Nemcsak passzív szemlélői és/vagy szenvedői vagyunk, lehetünk az életünknek, hanem aktív szereplői is. A világban minden mindennel összefügg, az Univerzumban rend van, és a dolgok nem csak e világi anyagi okaik által meghatározottak…
Amikor kezembe vettem az írószerszámot, hogy papírra vessem a gondolatokat, a szívem mélyén az a szándék vezérelt, hogy elgondolkoztassam a Kedves Olvasót a saját sorsával kapcsolatban is, ha ezt eddig még nem tette. Most itt a lehetőség erre is!
Könyvem hasonlóan épül fel, mint egy puzzle-kép, sok-sok kicsi, önmagában nem sokat mutató részképből. Ahhoz, hogy eljussunk a TELJES KÉP meglátásáig, minden kis részképet a maga helyére kell illesztenünk Önmagunkban. Itt a könyv fejezetei képezik a mozaikképeket.
Saját élettörténeti részem semmivel sem fontosabb, mint bárki másé. Mindenki megírhatja a maga részét helyette, de az ezután következő ismeretek már hozzájárulhatnak egy tudatosabb élet éléséhez. Ez a könyv is olyan, mint pl. a rádió, melynek csak akkor halljuk az adását, ha bekapcsoljuk, ráállunk a megfelelő hullámhosszra, és figyelünk.
A szakmai részhez igyekeztem a teljesség igénye nélkül olyan emberek idevágó gondolatait idézni, akik egy-egy téma kiváló ismerői és képviselői, valamint rám is nagy hatást gyakoroltak akár szóban, akár írásaikkal. Referenciaszemélyiségek ők is az én számomra. Abban reménykedem, hogy nem kell az olvasó embereknek több tucat könyvet elolvasniuk ahhoz, hogy „AHAélményhez” jussanak a saját életükkel kapcsolatosan. Könyvemben kísérletet teszek a sokféleség egyfajta szintetizálására is.
Tisztában vagyok azzal, hogy vállalkozásom nem egészen hétköznapi, de hiszek abban, hogy minden ember előbb vagy utóbb felteszi magának azokat a kérdéseket, amelyek a létezéssel és az elmúlással foglalkoznak. Ha nemcsak az életük alkonyán teszik ezt meg, hanem például egy veszteséges helyzetben, akkor e könyv által is esélyt kaphatnak egy új élet elkezdésére.
„Bár meg tudnám mutatni Neked, magányodban
vagy sötétségedben,
Bámulatos fényét Saját Lényednek!”
-HÁFIZ
MEGBOCSÁTÁS
Megtapasztaltam apám és feleségem elvesztését. A kórházban gondatlanok voltak, és félrekezelték őket. Cipelhetném életem végéig a düh, a neheztelés és tehetetlenség terhét. Beperelhettem volna a kórházat, hibáztathattam volna az orvosokat. Ám nem ezt tettem.
Meditáltam, pszichodrámáztam, hellingereztem, kidolgoztam magamból, és most a könyv írásakor már megértettem az egészet, hogy mi történt. Figyelmetlenség és hanyagság történt, de nem volt céljuk, hogy ártsanak.
Megbocsátottam. Nem cipelem magammal ezeket a terheket.
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy mentegetjük a másik viselkedését, vagy elnyomjuk a viselkedésük okozta érzéseket. Nem töröljük a történéseket az emlékeinkből, hanem azt jelenti, hogy újra kinyitjuk a kaput szívünk előtt, és felhagyunk a kétségekkel, hogy mi lett volna, ha nem így történik.
A megbocsátás az egyik legerősebb dolog, amit valaki tehet. Nehéz. Az egyik legkeményebb feladat megbocsátani, különösen akkor, ha jogosnak tartjuk a sérelmünket – írja Howard Martin.
Azt jelenti, hogy megszabadulunk a bennünk dolgozó energiaakadályoktól és a nehezteléstől, mert ezzel azt kockáztatjuk, hogy elszakadunk saját szívünktől. A gyűlölködés gátolja a szeretet és bölcsesség áramlását a szívünkben, szemben vele a megbocsátás lerázza vállunkról a terhet. Ha nem bocsátunk meg, akkor a harag igája alatt görnyedünk, nem tudunk kibontakozni, fejlődni.
Tehát rajtunk múlik, hogy megbocsátunk-e, általa ismét boldogok lehetünk, élhetjük tovább az életünket. A mérgek eltávoznak testünkből és lelkünkből. A múltat lezárjuk, és nem forgatjuk vissza az idő kerekét.
Az a baj a civilizációnkkal, hogy megfeledkeztünk a szívről – mondta Martin Luther King. Elválasztottuk az erőt a szeretettől, és a mohóság, az erőszak, a hatalom, a birtoklás és a fogyasztás kultúrájában élünk egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező bolygón. Ám ez a gondolkodás és életmód fenntarthatatlan…
A Kollektív Tudat egyre inkább megérti, hogy a jövőnk a szívünkben van. Az elme és az anyag összefügg. Emberi lényként az egyik legnagyobb kihívás, hogy igazi hidat verjünk az objektív és szubjektív világ között, és aközött, ami bennünk történik.
Ha változtatunk a gondolkodásmódunkon, annak látszódnia kell az életünkön, de ha nem találjuk meg az egyensúlyt okos agyunk és a szeretet között, akkor a jövőnk igen szegényesnek, sivárnak tűnik.
Az emberi faj számára végső soron az egyetlen, fenntartható, élhető lehetőség, ha elkezdünk szívből élni. Ha nagyobb hangsúlyt fektetünk a szeretetközpontú szemléletre, mert a háború, a terrorizmus, a társadalmi igazságtalanság élhető életünk ellen hat. Ideje lenne új evolúciós lépést tenni. A fizikai evolúció fokozatos, a kulturális sokkal gyorsabb. Az erkölcsi evolúció ezt követi, amikor már gondolkodni kezdünk tetteink helyességén vagy helytelenségén. Ezt követi a spirituális evolúció, amikor kezdünk részévé válni a természetnek, a végtelennek, az univerzumnak.
Ha meg akarjuk oldani ezeket a problémákat, változtatásra és elmozdulásra van szükség a tudatunkban. Ennek az elmozdulásnak az iránya a fejtől a szív felé mutat – mondja Deepak Chopra. Ha szívből élünk, és egyre többen kezdenek szívből élni, annak hullámhatása van. Szétterjed, majd visszatér hozzánk, közben megérint másokat. Tudatállapotunk alig képes erre. Ha szívből élünk, a többi emberi lénnyel való kapcsolatunkból azt kapjuk vissza, amit mi magunk is beleadunk.
Az út mindenki számára nyitva áll. Ha ezt az utat járjuk, a szív embere válhat belőlünk. Minden egyes nap számít, hisz a mai nap nem akármilyen nap: ez hátralévő életünk első napja, és életünk üzenet mások felé…