Krisz ötletei / Ó, az a gyönyörű borító!
Egy könyv lehet bármennyire minőségi – ha nem tetszik a borítója, nem vesszük meg. És viszont – egy gyönyörű, hívogató borítónak akkor sem tudunk ellenállni, ha esetleg a téma nem is igazán tartozik az érdeklődési körünkbe.
Mindenképpen akartam írni egy cikket borítókról, mégpedig úgy, hogy létező terveken mutatom meg, mitől figyelemfelkeltő egy könyv, miért érezzük azt, hogy jó. Gondolkodtam azon, ismét a top 100 könyveket vegyem-e példaképp, mint a könyvcímekről szóló cikkben, vagy mutassak-e be inkább borítóverseny-nyertes alkotásokat. Azután arra gondoltam, hogy mivel a borítónak a könyv tartalmát, hangulatát is illik tükröznie, egy olyan írást választok, melyet Önök már ismernek.
Tekintsük meg Agatha Christie: Az órák című könyvének különböző borítóterveit, hiszen erről a regényről mostanában sokat beszéltünk, így Önök is tudják, miről szól, milyen a hangulata. Az is előnyös, hogy van miből válogatni, hiszen csak angolul megért a regény legalább húsz különböző kiadást.
Nézzük, mitől működik egy borító!
1. Ami engem mindig megfog, az a jól eltalált szín.
Ha a legtöbb könyv kék, akkor a piros könyv például feltűnik. Amikor tehát saját könyvünk borítójáról döntünk, tisztában kell lenni a hasonló könyvek kinézetével. Ha jellemző mondjuk a sötét színvilág, akkor válasszunk világos hátteret. Ha nagyon színesek a könyvek, inkább egyszerű borítót kérjünk a tervezőtől és így tovább. Fontos, hogy a borító színei kontrasztosak legyenek, például a piros borítón ne rózsaszín legyen a felirat: nem fog látszani. A legjobb választás a komplementer színek használata, tehát a narancs és lila, piros és zöld, kék és sárga stb. „Az órák” borítóit végignézve például a színek tekintetében ez az egyik legérdekesebb:
…és íme egy szürke, önmagában nem figyelemfelkeltő borító:
2. A következő fontos elem a jól olvasható, kiugró cím.
Itt már nemcsak a szín, hanem a betűtípus is fontos. Az olvasó szereti a talpas betűvel írt címeket. Ezek általában jobban olvashatóak, mint a túldíszített, vagy kézírást imitáló betűtípusok. A méret is fontos, főképp manapság, amikor egyre több könyvet vásárolunk interneten (vagy találunk internetes könyvértékelő portálon) egy ujjlenyomat nagyságú kép alapján.
Ennek a könyvnek a címe nagyon jól olvasható, mert nagy a betűméret. Még az sem baj, hogy díszes a betűtípus:
Itt viszont csak sejtjük, mi is lehet ez a könyv, mert gyakorlatilag olvashatatlan rajta a felirat:
3. A harmadik legfontosabb tényező számomra az, hogy a könyv mutassa az írás hangulatát, első látásra beazonosíthassam, fedezzem fel a zsánerre jellemző jellegzetességeket.
A krimiket emiatt régen jellemzően véres borítóval tették az olvasó elé. Manapság már inkább a rejtély hangsúlyozásával, szürkeséggel, köddel, elmosódott alakokkal mutatják, mire is számítsunk. Ilyen egy mai borító:
…és így jelent meg a regény 1993-ban:
4. Szeretem, ha a borító utal a könyv tartalmára.
És ez egyben csapda is. Fontos ugyanis, hogy maga a borítókép, a rajta szereplő cím és a könyv tartalma is ugyanabba az irányba mutasson. Ha csak egy sarokpont is megbicsaklik, odavész a harmónia. Ha végignézzük Az órák borítóit, látjuk, hogy igen sok grafikus koncentrált a címre. Egyszerűen magát az órát vette alapnak, nem vette figyelembe, milyen kontextusban jelenik meg ez a motívum a könyvben. Például a fentebb mutatott szürke borítón egy darabig nem is értettem, mi szerepel. Kulcsok? Aztán persze rájöttem, hogy ezek óramutatók, aminek az órákhoz általánosságban van ugyan köze, de a könyvben szereplő órákhoz nincs. Vagy itt egy másik borító, ahol a tervező nemigen olvashatta a regényt:
Volt olyan illusztrátor is, aki komolyan vette, hogy a tartalmat meg kell jeleníteni a borítón. A baj ezzel a borítóval az, hogy a cselekményekhez kapcsolódik, de a címhez egyáltalán nem. A számlapot elsőre jegyzetfüzetnek néztem:
Aki elolvasta a könyvet, tudja, hogy létszámon felüli órák jelennek meg a gyilkosság helyszínéül szolgáló nappaliban. Ezen a borítón például látszik, hogy az illusztrátor tudta, miről van szó. A borítógrafika, a cím és a tartalom is rendben van:
5. A borítókra is igaz, hogy kimennek a divatból.
Változik az ízlésünk, változnak az elvárások. Volt olyan időszak, amikor illett a tartalom minden fontos darabkáját megjeleníteni az illusztráción, aztán annyira egyszerűsödtek a borítók, hogy sokszor csak a szöveg szerepelt rajtuk. Manapság azokat a könyveket szeretjük, amelyeken látszik a főszereplő: ha nem is az arca, de legalább az alakja, és/vagy a helyszín, ahol a történet játszódik. Olyan szerencsém van, hogy Az órákból jelent meg egy olyan régi kötet is, amin látjuk a helyszínt. Érdemes megfigyelni, miért tartjuk ódivatúnak: például a holttest ábrázolása olyan aprólékos, hogy az már életszerű.
…és találtam olyan borítót is, ami modern módon ábrázolja a Wilbraham félholdon végigsétáló Sheila Webbet. Kár, hogy ez a címhez nem kötődik semmiféleképpen:
6. Szeretem, ha látszik a borítón, hogy alaposan megtervezték, végiggondolták.
Ezt mutatja a könnyed kompozíció, az esetlegesen egymásba olvadó képrészletek, a gondosan elhelyezett szöveg, mely tökéletesen olvasható akkor is, ha kép került mögéje. Szeretem az illusztrált borítókat, de komolyabb témák esetén jobban kedvelem a fényképeket. Mindkét esetben fontosnak tartom, hogy a felirat legyen egyedi, érdekes, és a képpel együtt egy művészi alkotást hozzon létre. Sok író szereti, ha a grafikus megtervezi a betűket, és nem egy meglévő betűtípust használ. Ebből a szempontból például a fenti, fényképes borító nekem abszolút elnyerte a tetszésem.
Nem kedvelem az öt perc alatt, sablon alapján készült borítókat, amelyekről ordít, hogy az első, kulcsszó alapján megfelelő fotót használta fel a tervező. Mutatok egy régi magyar borítót, amelyen látjuk, hogy az olcsóság volt az első (vagy egyetlen?) szempont:
7. Előny, ha egy könyvet azonnal beazonosíthat az olvasó.
Agatha Christie műveit például bő húsz éve jellemzően úgy adják ki, hogy az író aláírása szerepel a szerző neve helyén. Ez az aláírás ugyanis emblémává nőtte ki magát. Christie-nél azt is elmondhatjuk, hogy nyomozói ikonikus személyiségek: a kötőtűvel ücsörgő idős hölgyről Miss Marple jut eszünkbe, a bajuszról és tojásalakú kopasz fejről pedig Poirot, amikor ezeket könyvborítón látjuk. Ezen túl David Suchet, a Poirot figuráját játszó színész alakja is egybeolvadt a magándetektívvel. Jó ötlet tehát az efféle egyértelmű elemeket, jeleket megjeleníteni a könyvborítón. Mint például itt:
Tekintsük át még egyszer, mi tesz figyelemfelkeltővé egy borítót:
- a jól eltalált szín, színvilág, a többi könyvtől különböző, de egymáshoz illő, komplementer színek;
- a jól olvasható, kiugró cím, talpas betűtípussal;
- a könyv mutassa az írás hangulatát;
- a borító utaljon a könyv tartalmára és kötődjön a címhez is;
- ne legyen ódivatú;
- lássék rajta, hogy alaposan megtervezték, végiggondolták;
- legyen könnyen beazonosítható, ha vannak az írónak, főszereplőnek, a sorozatnak egyedi jelei, képei.
Ön szerint a fentiek közül melyik a legjobb borító? Véleményét mondja el Facebookon, ahol szerkesztőink is nyilatkoznak kedvenceikről!