8 eszköz, amivel legyőzhetjük a lustaságot

Az írókra leselkedő veszélyek és nehézségek közül talán az egyik legkeményebb ellenfél a lustaság. Ki tudja, hány regény marad torzóban csak azért, mert a kezdeti lelkesedést lelohasztják a hétköznapi gondok, az első oldalak, fejezetek után elszállni látszó ihletet pedig nem pótolja a kitartó munka. Ezúttal azt fogjuk végigvenni, hogyan lehet úgy alakítani a belső és külső körülményeket, milyen korlátokat kell felállítani a munka során, hogy könnyen teljesíthessük a kitűzött írói céljainkat. (Ezzel egyúttal be is fejezzük sorozatunkat, amely a kezdő írók lelkére kötött tanácsokat dolgozta fel részletesebben.)

Belső elszámoltathatóság

Az első lépés, hogy az elképzelt álmunkat, vágyunkat megtanuljuk konkrét, végrehajtható feladatokra bontani, és önmagunk számára egy olyan feltételrendszert kialakítani, amely segít végig is csinálni azokat. Az alábbi eszközök segítenek ebben:

Kezdjük a miérttel

Apróságnak tűnik, de a legjobb motiváció, ha már rögtön az elején nagyon pontosan tudunk válaszolni erre a kérdésre a feladatainkkal kapcsolatban. Ez ebben is igaz. Vagyis, ha határidőket tűzünk ki magunknak, akkor legyen világos számunkra, miért akkorra akarunk elkészülni a könyvünkkel (kézirattal, az első felével stb.). Ha megértjük, milyen jelentősége van számunkra ennek a célnak, akkor kettőzött erővel fogunk tudni küzdeni érte. Ha viszont menet közben úgy érezzük, hogy csak önkényesen találtuk ki, akkor könnyen elveszíthetjük a kedvünket.

Bontsuk részfeladatokra

Tűzzünk ki hosszú és rövid távú célokat az alkotásban! Adjunk magunknak elég, de ne túlságosan sok időt az egész munka elvégzésére (például 4-12 hónapot egy normál méretű regényhez), majd bontsuk szét az egészet havi, heti, napi célokra. Havi távlatban gondolkodhatunk mondjuk fejezetek megírásában, naponta pedig például egy adott mennyiségű karakter/szó papírra vetésében. (Itt híres írók napi céljairól, elvégzett munkájáról írtunk bővebben.) Két fontos tanács: legyünk realisztikusak (csak olyasmit vállaljunk, ami belefér az életünkbe vagy a munkatempónkba), és a vállalt célokat rendszeresen kérjük számon magunkon (például úgy, hogy olyan szövegszerkesztőt használunk, amelybe be tudjuk táplálni a napi/heti penzumot).

Jutalmazzuk a teljesítményt

Igen, még akkor is így kell tenni, ha saját magunkról van szó. Nagyon sokfélék vagyunk persze, így ami jutalom az egyiknek, büntetés a másiknak. A lényeg, hogy ha nem is minden nap végén, de rendszeresen, az elvégzett nagyobb munkafolyamatok elkészültekor adjunk valamiféle jutalmat magunknak. Ez lehet egy tábla csoki, egy pihenőnap vagy egy koccintás a barátokkal – kit mi motivál. A rendszeressé tett jutalom (ha mégoly apróság is) segít emlékezetessé tenni a munka mérföldköveit, és a jól végzett munka örömével motivál további erőfeszítésre.

Büntetés elől menekülni

Jól tudjuk, hogy nem csak szép szóval lehet rávenni valakit a munkára, hanem valamiféle büntetés fenyegetésével is. Meglepően sokakat sarkall munkára, ha valami rosszat kell elkerülni. Nem kell persze szörnyű büntetésre gondolni, elég egy kis kellemetlenség, amit azonban mégis szeretnénk elkerülni. Manapság már válogathatunk különféle okostelefonos applikációk közül, amelyek figyelik, mennyire sikerül elérni a beállított céljainkat. De van olyan online írói szövegszerkesztő is, amelyben be lehet állítani konkrét célokat (például 15 perc alatt 500 szó), és ha ezeket nem teljesítjük, akkor a szoftver elkezdi törölni azt, amit addig írtunk (Write or Die).

Külső elszámoltathatóság

Ezek az eszközök sem feltétlenül elegendőek, hogy küzdjünk saját lustaságunk, halogatásunk ellen. Ha így érezzük, érdemes bevonni külső személyeket, akik képesek számon kérni rajtunk, amit vállaltunk. Már csak azért is, mert pszichológiai kutatások szerint azok, akik megosztják a terveiket és céljaikat egy baráttal, és hetente be is számolnak neki, hogy állnak a mukával, egyharmaddal nagyobb eséllyel fejezik is be az adott munkát.

Mondjuk el

Már az is sokat segíthet, ha elmondjuk másoknak, min dolgozunk. Vannak, akik ezt babonaságból rossz ötletnek tartják, mások attól félnek, hogy mit szólnak majd, ha mégsem sikerül. De akiket ez nem zavar, sokat nyerhetnek azzal, ha elmondják egy barátjuknak, hogy milyen célt tűztek ki, és megkérik, rendszeresen kérdezzen rá, hogy haladnak.

Szerződést is köthetünk

Na, nem mindjárt a kiadóval, hanem először csak azzal, akit megbízunk a számonkéréssel. Sokakat jobban motivál, ha írásba adtak valamit, és az így adott szavukat kell betartani. A szerződésben megadhatjuk a rövid és hosszú távú céljainkat, és ezek elvégzését aztán akár e-mailben, akár szóban igazolhatjuk. Ilyesmit tudományos dolgozatok megírásánál is szoktak csinálni. A szerződést ellenőrző fél pedig a nagyobb hatás kedvéért a szóbeli visszajelzés helyett a valóságban is ellenőrizheti, igazat mondtunk-e.

Kérjünk házi kritikát

Ennél tovább is lehet menni egy lépéssel, és megkérni például családtagokat vagy barátokat (akár csak egyet), hogy olvassa el, amivel elkészültünk, és adjon visszajelzést. Bár a családtagokkal óvatosan érdemes bánni (valóban meg kell bízni benne, hogy nem él vissza a bizalmunkkal), de ez a forma már dupla haszonnal járhat. Egyrészt igyekeznünk kell, hogy olyasmit adjunk oda, ami már értékelhető, másrészt hús-vér olvasói visszajelzést kapunk, ami – ha az illető nem túl elfogult – az egyik legfontosabb támpont lehet a regényünk fejlesztésében.

Keressünk bétákat

Az előző pont továbbfejlesztése a bétaolvasók bevonása a munkába. Őket már lehet céltudatosan úgy keresni, hogy beleessenek a könyv célcsoportjába (például a közösségi médiában keresve), viszont nem biztos, hogy szívesen bajlódnak nagyon kezdetleges regényrészletekkel. De ha már kicsit előrébb tartunk, érdemes teszteltni, mit vált ki belőlük a szöveg. És fontos, hogy a munkájukért és véleményükért cserébe tisztázzuk, mit szeretnének: egy köszönetnyilvánítást a könyvben, egy példányt a kész műből, vagy esetleg tőlünk is hasonló szívességet. (A bétákról itt írtunk bővebben.)

Borítókép: Thomas Bormans / Unsplash.com