7 tanács, amit minden kezdő szerző lelkére kötnek

Rengeteg ötletet, tippet és útmutatót találhat a kezdő író az interneten, csak győzze elolvasni mindet. Ez persze költői túlzás, hiszen semmiképpen sem kell egy reménybeli szerzőnek ilyesmivel tölteni az idejét, úgyis annyi az ismétlés ezekben a hasznos, vagy sokszor csak annak tűnő listákban. Könyv Guru most annak járt utána, mely tanácsok fordulnak elő a leggyakrabban – és közülük melyek a valóban hasznosak. Íme szerkesztőségünk válogatása:

Minél többet olvassunk!

Igen, az írás „előszobája” az olvasás. Rengeteg inspirációt meríthetünk mások szövegeiből, ezért sem szabad sohasem leállni vele. A legjobb persze, ha a legjobbaktól tanulunk – klasszikus vagy kortárs bestsellerszerzőktől. Ezek az olvasmányélmények nem csupán a stílusérzékünket fejlesztik, de észrevétlenül bővítik a szókincsünket is.

Az sem árt, ha az általunk művelt műfajban forgatunk minél több könyvet. Végső soron azonban az a lényeg, hogy tulajdonképpen bármit olvashatunk, minden számít. Na jó, nem a hűtőgép használati utasítására gondoltunk, de még egy villamoson elolvasott magazincikkből is lehet tanulni, vagy egy hangoskönyvből, amit ingázás közben hallgatunk. Sose higgyük el magunknak, ha azt állítjuk, hogy nincs időnk olvasni! Akkor írni sem lesz – amint azt sommásan megállapította Stephen King.

És még valami: egy idő után „nyugodtan” olvashatunk rossz könyveket is, mert azok forgatása közben is remekül fejleszthetjük írói készségünket. Ezekből fogjuk tudni, hogyan ne írjunk, szerkesszünk egy könyvet.

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!

Ez is elcsépelt, de annál hasznosabb tanács. Bizonyára tudjuk már életünk egyéb területeiről (sport, tanulás, munka), hogy a gyakorlás során rengeteget tanulunk a saját hibáinkból. Ne féljünk hát nekiülni, és írni, amikor csak lehet. Ahogy az izmok sem növekednek csak úgy meg éjszaka, hanem keményen meg kell dolgozni értük, hasonló a helyzet az írással. Ebben is gyakorlat teszi a mestert. A napi írás eleinte talán túlságosan nagy kötelezettség (főleg munka, család mellett), de ügyes tervezéssel, és némi áldozatvállalással ez is összejöhet, és sokan tanúsíthatják, hogy ha sikerül, az nagy megtartó erő.

Amúgy pedig a legjobb, ha eleinte többféle műfajban is kipróbáljuk magunkat, de persze nem kell mindegyikből regényt írni. Erre tökéletesen megteszik a novellák, rövidebb műfajok is. A gyakorlás terepe lehet egy írói blog vagy egy magánnapló, hiszen nem kell mindig publikálásra készíteni az írásokat. És ne feledjük: némi tervezés, vázlatkészítés mindig sokat segít az első félelmek legyőzésén, ezért ezt se hanyagoljuk el, ha kevés az önbizalmunk.

Kicsiben kezdjük!

Minden író könyvről álmodik, de kezdetnek hasznosabb valamilyen kisebb fába vágni a fejszénket (lásd a gyakorlás témaköre). Több érv is szól amellett, hogy ne rögtön regénnyel kezdjük. A legfőbb, hogy ha még nem írtunk nagyobb lélegzetvételű művet, könnyen lehet, hogy elszáll a lelkesedés menet közben (általában az első komolyabb nehézségek vagy kudarcok hatására), és egy életre elmehet a kedvünk valamitől, amit pedig meg tudnánk csinálni, ha tudatosan építenénk fel magunkat és a regényünket. De még ha a végére is érünk, tapasztalat nélkül elképzelhető, hogy olyan gyatra lesz a végeredmény, hogy sem nekünk, sem másnak nem lesz ereje helyrepofozni. Végül, de nem utolsósorban: egy komolyabb regény megírása nagyobb felkészültséget igényel (a szereplők megteremtése, a cselekmény szerkezetének felépítése, a párbeszédek életszerű kidolgozása, hogy csak néhány fontos feladatot említsünk), és ezt a legjobb részleteiben, kisebb feladatokon gyakorolni. Maradjunk tehát egy ideig a novelláknál, posztoknál, cikkeknél, esetleg egy-egy érdekes jelenet kidolgozásánál, amelyek ha „túl jól” sikerülnek, még be is kerülhetnek a tervezett regényünkbe.

Sok múlik a megfelelő környezeten

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy papír/füzet, de egyre inkább egy laptop elegendő, és máris szárba szökkennek a remek gondolatok. A realitás ezzel szemben az, hogy az írás – néhány kivételes, ihletett pillanattól eltekintve – kemény munka, amihez bizony sokszor nem fűlik a fogunk, és szívesen hárítjuk a „zavaró tényezőkre” a sikertelenséget.

Ezért fontos, hogy mielőbb kitapasztaljuk, milyen környezetben tudunk a legnyugodtabban alkotni, és ezt teremtsük is meg magunknak. Sokaknak ehhez teljes csendre és nyugalomra van szüksége, amit csak úgy lehet biztosítani, hogy kizárják a külvilágot (családot, telefont, közösségi médiát, internetet). Mások valamilyen zenét használnak inspirációként (csak ügyeljünk, hogy ne szöveges legyen, mert az jobban elvonja a figyelmünket). De elképzelhető, hogy (majd a járvány elmúltával) végül egy kávézóban találunk meghitt sarkot az alkotó munkához.

Ne szégyelljünk kutatni!

Mármint a szereplők, élethelyzetek, helyszínek után. Bármilyen élénk is fantáziánk, nem tudhatunk mindent, és nincs lehangolóbb, mint amikor hiteltelen egy könyv valamilyen tárgyi tévedés miatt. Ha rendőrről írunk, nézzünk kicsit utána, milyen körülmények között élhet, milyen hétköznapi tapasztalatok határozhatják meg a gondolkodását. Ha egy ismert nagyvárosban játszódik a cselekmény, járjunk utána az utcák, terek elhelyezkedésének, közlekedési jellegzetességeknek, hétköznapi szokásoknak. Amennyiben pedig valamilyen korábbi történelmi korról, eseményről írunk, ne sajnáljuk a fáradtságot az interneten vagy könyvtárban utána olvasni. Megéri az utánajárás, aki ismerős a témában, értékelni fogja a pontosságunkat, aki pedig nem, az tanul valamit a regényünkből.

Ne felejtsük el szerkeszteni sem a szöveget!

Általános tanács íróknak, hogy alkotás közben írjanak, ne szerkesszenek. Magyarán ne azzal foglalkozzanak, hogy helyesen írtak le egy szót, város- vagy személynevet, ne akarják tökéletesre csiszolni a mondatokat, ne aggódjanak, hogy biztosan nem redundánsak-e a párbeszédek, hanem csak arra ügyeljenek, hogy folytassák a történetet. Ha ezt sikerül betartani, az már fél siker, de csak fél. Merthogy az így elkészült szöveggel még sok dolog lesz – az említettek (és még sok minden más) ellenőrzése, javítgatása. De egy első kézirat (vázlat) már csak ilyen: szerkesztésre szorul. Ez pedig nem a kiadó feladata, hanem bizony a szerzőé, amihez – el kell ismerni – nem mindenkinek van kedve. Rengeteget lehet viszont tanulni a saját hibáinkból, ráadásul mi ismerjük csak olyan mélységig a történetet, hogy gyorsan átlássuk a hibákat. Bármennyire is fáradságos munka ez, ilyenkor nem szabad csüggedni. Ilyenkor jön jól egy megbízható stílusérzékű barát, családtag segítsége, aki esetleg elolvassa a kéziratot, és jelzi a hibák nagy részét.

Legyünk elszámoltathatók!

Mármint nem csak az adóhatóság felé, hanem önmagunk felé is. Ha vállatuk, hogy írni kezdünk, tegyünk meg mindent, hogy be is fejezzük. Ennek egyik legjobb módja, ha korlátokat, ösztönzőket állítunk fel. A legbeváltabb ezek közül a napi/heti penzum mennyiségének kitűzése. Lehet leütésben vagy szóban mérni az előrehaladásunkat (vagy akár elkészült oldalban), de mindenképpen vegyük komolyan ezt a tervezetet. Már egy kis siker is nagyon megerősít bennünket, és komoly megtartó erővel bír a továbbiakra.

De „elszámoltathat” minket egy barát, egy írói kör is, akikkel megosztottuk a tervünket. Kezdő írók sokszor nem szokták elmondani a legközelebbi családtagjaiknak, szélesebb baráti körüknek a készülő könyvük ötletét, mert félnek a kudarctól. De egy bensőséges baráttal tehetünk kivételt, aki rendszeres időközönként rákérdez majd, hogyan haladunk.

Vannak egyébként applikációk is, amelyek segítenek betartani az ígéreteinket, vagy akár olyan írói szoftverek, amelyek addig nem engednek mást csinálni a számítógépen, amíg el nem értük napi céljainkat. Nem biztos, hogy ilyen drasztikus módszerhez kell folyamodni, de lehet olyan helyzet, amikor erre van szükségünk.

(Az említett tanácsokat későbbi posztokban részletesebben is átnézzük.)

Borítókép: Matthew Lejune / Unsplash.com