„A belső hangunk mindig jó irányba visz minket”

„Amit eltervezek, abban nem hagyom magam eltántorítani, még akkor sem, ha kerülőutakat kell tenni a végső cél eléréséig, vagy újra kell tervezni, hogy merre menjek” – meséli saját és főhőse elszántságáról Susanna Park, aki nemrég publikálta első könyvét, a Tüskehegy. Amyta című kalandregényt. A Könyv Guru kiadónál megjelent kötet szerzője a valódi nevét nem árulta el, azt viszont igen, hogyan dolgozta bele a magyar mondavilágot a fantasy-sztoriba, miért lett éppen 17 éves a főhős, és mitől lesz felnőtt valaki – regényhősként és a való életben.

Hogyan jött az ihlet, hogy ezt a meseszerű, kicsit misztikus kalandregényt elkezdje írni? Mi volt az alapötlet hozzá, és hogyan építette fel abból a cselekményt?

Alapötletként a magyar mondavilágot szerettem volna feleleveníteni újra a nagyközönség számára. Csodálatos a magyarság története, mondái, és olyan főbb kultikus alakjai, mint a Csodaszarvas vagy a táltosok, amelyek ilyen formában egyetlen másik nép történetében és történelmében sem találhatóak meg. Hiszen táltosai csak a magyarságnak vannak és voltak, ők sokkal többek a sámánoknál vagy a varázslóknál. Ezeket az értékeket is szerettem volna felidézni újra és megismertetni azokkal a kedves olvasókkal, akik számára még új ez. Ezenfelül a mai kor adta az ötletet, mert úgy érzem, hogy sokan elveszve keresgélik manapság magukat a világban, és néha azt sem értik mi történik velük, csak sodródnak az eseményekkel.

Hogyan született meg Amyta, a harcos lány figurája? Mennyire tudott saját magából meríteni a főhős megalkotásakor?

Amyta talán elsőre harcosnak tűnik, és az is, de a szó hagyományos értelmében mégsem az, hiszen, ha fizikai harcról van szó, akkor annak ellenére, amit oly hosszú éveken át tanult, egyáltalán nem túl jó harcos. Viszont harcos szíve van, és nem adja fel, hogy valóra váltsa, amit eltervezett. Ebben azt hiszem, hogy nagyon is hasonlít rám. Amit eltervezek, abban nem hagyom magam eltántorítani, még akkor sem, ha kerülőutakat kell tenni a végső cél eléréséig, vagy újra kell tervezni, hogy merre menjek. Szerintem Amyta is ilyen. Legfőbb célja megtalálni szüleit, és ehhez képes megalkudni és alkalmazkodni még olyanokhoz is, akikben talán meg sem bízhatna.

Milyen főbb szimbólumokkal és metaforákkal dolgozott a regénye színes, meseszerű világának felépítéséhez? Hogyan értelmezhetők ezek a mai világban?

Mint már említettem, a legfőbb szimbólumok a magyarság történetéből kerülnek ki. Akik figyelmesen olvassák a regényt, még nagyon sok mindenre rá fognak ismerni, amiket a történelmünkből vettem, kicsit „átszabva”. Például a Hollók fekete-serege, vagy, hogy Amytáék végül heten kelnek át egy áthághatatlan hegyen…

A Tüskehegy sztorija, azon túl, hogy a hősök nyaktörő kalandokat élnek át, felnövekvés-történet is: Amyta felnőtté válásának is a története. Mennyire tudatosan került bele ez a vonulat a cselekménybe? És milyen tanulságo(ka)t tudott ezáltal átadni az olvasóknak?

Teljesen tudatosan formáltam Amytát 17 évessé a történet elején. Ekkor már az ember nem gyermek teljesen, de nem is felnőtt még igazán, viszont már tud felelős döntéseket hozni még akkor is, ha jól esik számára az iránymutatás. Az egyik legfontosabb dolog szerintem az életben, hogy

hozzuk meg bátran a döntéseinket, és vállaljuk értük a felelősséget

– mert csak ekkor válunk igazán felnőtté korunktól függetlenül.

Hogyan határozná meg a Tüskehegy műfaját: tündérmese, fantasy vagy valami más? És milyen közönségnek szánt: inkább lány- vagy fiúregény, és mennyire szól csak a fiatalabb korosztálynak?

Fantasy regénynek szántam, és szerintem bárki elolvashatja nemtől és kortól függetlenül. A regény mondanivalója nemcsak a fiatalabb korosztálynak szól, hiszen az életünkön változtatni, új kalandokra indulni sosem késő.

Miért választott írói álnevet a regényéhez? Milyen szempontok alapján született meg Susanna Park?

Célom, hogy Amyta történetén keresztül akár az egész világ egy eddig talán teljesen ismeretlen oldalról ismerje meg a magyarságot. Az írói álnév egyszerűen kipattant a fejemből, és úgy éreztem jó lesz.

Milyen munkabeosztással dolgozott, és mennyi idő alatt készült el a kétszáz oldalas regény?

Mivel hétköznap dolgozom, vasárnaponként volt időm írni. Körülbelül 4 hónap alatt készültem el a regénnyel.

Milyen nehézségekkel szembesült a munka során? Volt-e olyan pillanat, amikor legszívesebben abbahagyta volna az egészet (és ha igen, hogyan lendült túl a nehézségen)?

A legnehezebb az volt, hogy nem mindig volt időm írni, amikor akartam, mert a munkám miatt nem jutott rá idő. De egyébként egyetlen egyszer sem gondoltam rá, hogy abbahagyom. Sőt, nagyon is szeretném folytatni.

Mit tanult az első regényéből? Mi az, amit egy következő történetnél már másképp csinálna? És ennek kapcsán mit tanácsolna olyanoknak, akik most kezdenének bele első könyvük írásába?

Elsősorban azt tanultam, hogy ha az a bizonyos belső hang súg valamit, arra nagyon is hallgatni kell. Sokáig halogattam az írást, mondván biztosan téved – de nem –, a belső hangunk mindig jó irányba visz minket. Amit másképp kellett volna csinálni az az, hogy már sokkal korábban megbízhattam volna magamban, és elkezdhettem volna írni. A történet megmutatkozik, ha az ember átadja magát neki. Legalábbis én így tapasztaltam meg.

A regény címe – Tüskehegy. Amyta – azt sejteti, hogy ez a kötet csak az első része egy sorozatnak. Valóban készül a folytatásra? Ha igen, hogyan áll vele, és milyen irányba megy el a sztorival? Ha nem, töri már a fejét egy másik történeten?

Igen, valóban így van, ez egy trilógia első része, a második kötettel is szépen haladok már, habár úgy tűnik, ez jóval hosszabb lesz az elsőnél. Itt már kicsit máshogy van felépítve a cselekmény, nagyon sok mindent megtudhat az olvasó a szereplők addigi életéről, a régmúlt eseményeiről, ami a mostani cselekményhez vezet, de természetesen Amyta fejlődését, külső és belső küzdelmeit is tovább követhetik majd benne.