„A fájdalom, a szomorúság, az erőszak a mindennapjaink része”
„Ideális esetben az erőszak nem öncélú, hanem csak egy nyomatékosító eszköz, ami egy fontosabb dologra hívja fel a figyelmet, esetünkben – paradox módon – az emberben lakozó mérhetetlen ragaszkodásra és szeretetre” – fogalmaz Kuruc Attila új kötete, a „drámai thrillerként” meghatározott Árnyak könyve kapcsán. A Könyv Guru kiadónál megjelent írás szerzője az interjúban egyebek mellett mesélt arról, miért nem tudja zenehallgatás nélkül elképzelni az írást, milyen kiadási nehézségekkel szembesülnek a horror-történeteket író ismeretlen szerzők, és miért van szerinte szükség az erőszak ilyesfajta ábrázolására.
Nem könnyű olvasmány a könyve, amely misztikus és horrorisztikus is egyben. Hogyan határozná meg a stílusát?
Misztikusnak nem igazán mondanám, nincs benne túl sok rejtély, vagy titok, talán egy kevés. De lehet, hogy ezt csak én, mint szerző érzem így. Saját meghatározásom szerint a regény egy drámai thriller, horror elemekkel.
Kiknek ajánlaná az Árnyak könyvét? Milyen „ideális olvasó” lebegett a szeme előtt írás közben?
Azoknak, akik kedvelik a sötét, nyomasztó atmoszférájú történeteket és akik nem riadnak vissza a helyenkénti nyers, húsbavágó erőszakkitörésektől. Akik szeretnek elmerülni az emberi lélek mélységeiben, posványaiban. Nem kizárólag horrorrajongóknak szántam a könyvet, bár kell hozzá a zsáner iránti nyitottság, az biztos. Úgy gondolom, azok is megtalálhatják a számításaikat, akik szeretik a hiteles karakterrajzokat, az érdekes figurákat.
Könyve mottója: „Mindenkinek, aki vesztett már el valakit.” Van esetleg olyan magánéleti esemény a könyv születésének hátterében, amelyet megoszthat most az olvasókkal?
Igazából már jócskán benne voltam a történet írásában, mikor feltűnt, hogy mennyire körbejárom a halál és a gyász témáit, ami így visszanézve már teljesen természetesnek és logikusnak hat a cselekményt tekintve. Ezért gondoltam úgy, hogy az idézett ajánló, mottó ideális lehet, akik ugyanis elszenvedtek hasonló veszteségeket, azok még jobban megérthetik a karakterek motivációit, még inkább azonosulni tudnak velük és a történettel. Szóval, az előző kérdésre visszatérve, az ilyen tapasztalatokkal rendelkező olvasóknak is ajánlanám még a könyvet. Az én családomban is voltak halálesetek, elhunyt a nagymamám, az édesapám és a féltestvérem is. Ezeket a veszteségeket azonban sikerült teljesen feldolgozni és együtt élni velük, ettől függetlenül, nyilván hatással voltak rám és tudat alatt biztosan itt vannak bennem a mai napig. De a regényt nem ezek az események ihlették, ugyanakkor a sorok között biztosan megbújnak az ilyen tapasztalatok is.
A kötet végén köszönetet mond azon művészeknek, akik a horror zsánerében alkotnak, és hatottak Önre, elsősorban a Silent Hill japán túlélőhorror videójáték készítőinek. Mik azok az elemek, amik ebből a műfajból megihlették Önt? Van-e esetleg olyan más horror szubzsáner, amelybe az Árnyak könyve beletartozik?
Azt gyorsan szeretném letisztázni, hogy nagy hiba lenne az Árnyak könyvét a Silent Hill-szériához hasonlítani, mert nagyon más a kettő. Ezeknek a játékoknak van egy olyan része, amikor az addigi környezet átváltozik, eltorzul egy félelmetes, lepusztult, rothadó, rozsdás, mocskos és holttestekkel szegélyezett, önmagából kifordult hellyé. A valóság egy másik, ijesztő verziójává. Ez a „torzulás” ihletett meg és adott ötletet egy lehetséges történethez. Aztán elkezdtem gondolkodni ezen a sztorin és rájöttem, hogy mindenképpen szükség van az előzmények, az okok ismertetésére, amik kiváltják az okozatot, vagyis ezt a bizonyos lehetséges történetet. És ebből nőtte ki magát az Árnyak könyve, ami így lényegében az eredeti ötlet előzménye, ami most már, úgy érzem, bőven megáll a saját lábán is. Nem hinném, hogy bármelyik szubzsánerbe beletartozna a könyv, a thriller-dráma-horror triumvirátus szerintem helytálló.
Az ilyen jellegű erőszak, ami a könyvében megjelenik (mindenekelőtt a gyerekek elleni), finoman szólva is felkavaró. Mi az a hatás vagy írói cél, amelynek érdekében úgy érzi, szükség van erre? Másképp fogalmazva: hogyan tudná elmagyarázni az erőszaktól irtózóknak a horror műfajának értékeit, létjogosultságát?
A helyzet az, hogy a világ egy iszonyúan kegyetlen hely tud lenni. Erről azonban az emberek többsége nem szeretne tudni. A legtöbben ha látnak egy félkarú hajléktalant, vagy hallják, hogy a szomszédban a férj éppen a családot „öli”, akkor inkább elfordítják a fejüket, befogják a fülüket. Nem az ő dolguk. De hiába dugják homokba a fejüket, a fájdalom, a szomorúság, az erőszak a mindennapjaink része, ha tudomást veszünk róluk, ha nem. Minden nap megölnek, megerőszakolnak valakit, valaki éhen hal, vagy halálra fagy. Férfiak, nők, idősek és gyerekek is. Nyilván nem csak sötétség és fájdalom van a világban, de azt látom, hogy az emberek többsége nem hajlandó tudomást venni ezekről a dolgokról. Amikor pedig a közvetlen környezetükben történik valami szörnyűség, akkor odáig mennek, hogy képesek hazugnak bélyegezni az áldozatot és még önmaguknak is hazudva zárják ki a gonoszság lehetőségét. Számomra felfoghatatlan és dühítő az ilyesmi. Azzal, hogy én úgy jelenítem meg az erőszakot a könyvemben, ahogy, egyfajta ébresztőt szeretnék fújni, hogy bizony létezik, volt már, és lesz is még ilyen kegyetlenség a valóságban is. Félreértés ne essék, látni kell a szépet és a jót is a mindennapokban, de ha igazán ismerni akarjuk a világot, amiben élünk, akkor tisztában kell lennünk az összes arcával. Kellenek olyan alkotók is, akik a magasztos dolgokról értekeznek, a jóról és a rosszról való ismereteink egyensúlyban kell, hogy legyenek. A vicces az, hogy az én erőszak ábrázolásomra rá lehet mondani, hogy felkavaró, miközben a legtöbb szórakoztató médiumban (filmek, sorozatok, könyvek, novellák, videójátékok), amit az emberek nap mint nap fogyasztanak, általában jelen van valamilyen haláleset (gyilkosság, ugye), vagy az erőszak (akár egy verekedés). Érdekes ez az ellentmondás. Ezen felül, ideális esetben az erőszak nem öncélú, hanem csak egy nyomatékosító eszköz, ami egy fontosabb dologra hívja fel a figyelmet, esetünkben – paradox módon – az emberben lakozó mérhetetlen ragaszkodásra és szeretetre.
A kötet írása során milyen nehézségekkel szembesült, és ezeket hogyan küzdötte le? Hogyan tudja összeegyeztetni a civil munkáját, a magánéletét és az írással járó kötöttségeket?
A legnehezebb a rendszeresség volt. Egy olyan monoton és minden kreativitástól mentes munka után, amilyen az enyém, nehéz nap mint nap felszabadultan és kreatívan foglalkozni valamivel. Nem is mindig sikerült. Volt, hogy két órát ültem a gép előtt, mire sikerült ötszáz szót kisajtolnom magamból, amivel nagyjából elégedett voltam. Ugyanakkor jó dolog a következetesség, hogy ha törik, ha szakad, legalább heti négy-öt napot, napi két órát rászánjak az írásra. A saját szabályaimat be kellett tartanom. Még ha nem is voltak mindig eredményesek, legalább motiváltak. Arra is figyelnem kellett, hogy ne legyek se túl fáradt, se túl kómás még, alvás után. Egy másik elengedhetetlen segédeszköz, inspiráció nálam a zene. Az esetek 90%-ában szólt valamilyen muzsika, amiről úgy éreztem, hogy erre van szükségem a megfelelő hangulathoz. El sem tudom képzelni az írást zene nélkül, most is szól. A magánéletemben semmilyen fennakadást nem okozott a rendszeres alkotás, a párom maximálisan támogatja ezeket az igényeimet.
Hogyan talált kiadót a könyvének, és milyen jellegű tapasztalatokat tudna megosztani a kiadókereséssel kapcsolatban hasonló műfajban alkotó írótársaival?
A Könyv Guru hirdetését a moly.hu-n láttam meg és miután több helyről is elutasító, vagy konkrétan semmilyen választ nem kaptam, arra jutottam, hogy kénytelen leszek ezzel a lehetőséggel élni. Ami egészen biztos, hogy kell egy frappáns szinopszis, amivel felkelthetjük a kiadók figyelmét. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a részt sikeresen teljesítettem, nehéz egy oldalban ismertetni a sztorit, a karaktereket és az egymáshoz fűződő viszonyaikat úgy, hogy az még érdekesnek is hasson. Szóval, a tapasztalataim leginkább negatívak, a könyvkiadás ezen részét csalódásként éltem meg. Gyanítom, hogy ezzel a legtöbb feltörekvő, elsőkönyves író ugyanígy van, műfajtól függetlenül.
Önálló kötet marad az Árnyak könyve, vagy esetleg készül már a folytatásra? Esetleg egy teljesen új történetre?
Ahogy már mondtam, lényegében a folytatás ötelete előbb volt meg, mint az előzményé. Ennek ellenére egyetlen esetben fogom folytatni az Árnyak könyvét; ha számottevő érdeklődés mutatkozik majd iránta. Hogy erre mennyi az esély, azt nem tudom megítélni és ez amúgy is a jövő zenéje. Az biztos, hogy a következő projektem az a regény lesz, amin jelenleg is dolgozom (illetve most éppen szüneteltetem egy kicsit). Más lesz, mint az Árnyak könyve, például magyar környezetben játszódik majd, magyar szereplőkkel, de a horror elemeket ez a történet sem fogja nélkülözni.