A regény (és novella) első néhány mondata vízválasztó. Fontos a jó kezdés. De tulajdonképpen mit ért azon a kiadó, hogy jó a kezdés?
Megmutatok egy regénykezdést, ami érdekesnek tűnik, de sokkal jobb is lehetne. Vagy akár jó! Ezt fogjuk közösen megvizsgálni, pontosan mitől ad majd többet pontosan ugyanez a helyzet, tartalom. Na, lássuk:
Nóra elégedetten hátradőlt az ülésben, és körülnézett a repülőn. Végre nyaral! Szinte érezte a tenger sós levegőjének illatát… Hanem ekkor felfigyelt az előtte ülő gyanús alakra.
Mi az előnye ennek a kezdésnek?
- megtudjuk a főszereplő nevét (Nóra),
- a helyszínt (repülőn van),
- a helyzetet (nyaral, tengerhez utazik, egyedül),
- a hangulatát (elégedett),
- a leírás plusz érzékszervet használ (illat),
- és konfliktus is van (ül előtte egy gyanús alak!).
Nézzük meg mondatonként, illetve elemenként ezt a kezdést, mi a baj vele, és hogy miként lehetne jobb!
Nóra elégedetten hátradőlt az ülésben, és körülnézett a repülőn.
Az első mondatból azt tudjuk csak meg, hogy valaki repülőn utazik. Pici infót kapunk. Általánosságot. Semmi érdekeset. Egy teljesen átlagos nőt egy teljesen átlagos repülőn egy teljesen átlagos testhelyzetben.
De íróként nem azt akarjuk, hogy az olvasót máris megragadja a sztori?
Adjunk már az első mondatban érdekességet!
Mégpedig:
- képet a nőről, a mozgásáról, a koráról – és a repülőgépről,
- használjunk jelzőket és határozókat, adjunk érzetet a bevezető képről!
Például így:
Nóra könnyedén feltette bézs utazóbőröndjét a poggyásztartóra, és szőke haját végre kiengedve leült a Boeing kék bársonyszékére.
Mi változott?
Pontosan ugyanazok az utalások szerepelnek benne, mint az eredeti mondatban:
- megtudjuk a főszereplő nevét (Nóra),
- a helyszínt (a repülőn van),
- a hangulatát (elengedi magát).
Ezen kívül azonban kiderül még:
- a kora (könnyed emelés),
- a kinézete (szőke),
- a hangulata (elégedett: a haj kiengedése utal erre; valamin túl van: végre),
- a repülő márkanévvel.
- A színek hangulatot adnak (bézs, szőke, kék).
- A bársony puhaságot.
- És még valami történt: kihúztuk a nézést!
Kell-e nézetni a szereplőt ahhoz, hogy elmondhassuk, mi van körülötte?
Nem.
Sőt. A mai regényekben fájóan túlzó hangsúlyt kap a nézés, látás, a szem, a pillantás. Nóra nem nézett körül, mégis megmutattuk az olvasónak, milyen a repülő, a szék, a bőrönd és maga Nóra. Hogyan? Mozdulattal! Nem körbenézettük, hanem megmozdítottuk!
- Bőröndöt pakolt,
- leült,
- megigazította a haját.
Sokkal filmszerűbb ez a fajta kezdés.
De hogyan illesszük mellé a konfliktust?
Az érzékszerv használata jó ötlet volt, induljunk ki ebből. Tegyünk mellé még konkrétumokat. A „gyanús alak” ugyanis klisés, amatőr ötlet, nincs benne feszültség és kreativitás, bárki lehet gyanús – amikor ezt látja az olvasó, sokszor csalódik.
Legyen igazán tétje a főhős előtti utas kilétének, és ezt feszültségteremtéssel adjuk át, figyelve az információadagolásra! Írjunk valamit, amire az olvasó felfigyel, és megfogalmazódik benne egy kérdés – azután adjunk rá valamennyire választ is!
Mondjuk így:
Ekkor kellemetlen pacsuliszag ütötte meg az orrát. Apja használt ilyet… de őt… Előrehajolva szaglászott. Nem, az nem lehet…
Ez miért működik jobban?
- Benne van az érzékszerv, és ez üzen negativitást,
- a negativitás van összekötve az apával – ez figyelemfelkeltő, konfliktust sugall,
- az ellentétes kötőszó tovább növeli az izgalmat (de),
- utána újra mozgás van, azaz a cselekmény halad előre,
- majd továbbhaladunk az utas rejtélye felé a gondolattal, a nem szó további konfliktust és veszélyt sugall.
Ennek olvastán az olvasó kifejezetten szeretné tudni:
- ki ez az utas,
- tényleg az apa-e,
- miért nem lehet ő,
- mi történt az apával – vagy apa és lánya közt?
Nemcsak az a kérdés tehát, ki a gyanús alak – a fenti típusú folytatás kontextust ad! Belehelyezi a szereplőt az izgalomba, feszültségbe, érdekességbe. Így írjunk regénykezdést!
Nézzük meg még egyszer, honnan indultunk:
Nóra elégedetten hátradőlt az ülésben, és körülnézett a repülőn. Végre nyaral! Szinte érezte a tenger sós levegőjének illatát… Hanem ekkor felfigyelt az előtte ülő gyanús alakra.
Hová jutottunk:
Nóra könnyedén feltette bézs utazóbőröndjét a poggyásztartóra, és szőke haját végre kiengedve leült a Boeing kék bársonyszékére.
Ekkor kellemetlen pacsuliszag ütötte meg az orrát. Apja használt ilyet… de őt… Előrehajolva szaglászott. Nem, az nem lehet…
Nem az számít tehát az első mondatokban, hogy mi történik – hanem hogy mi az olvasó érzékelése, megélése a történtek olvasásakor! Erre próbáljunk tehát hatni, ne az események visszaadására törekedjünk!
