Nem önsegítő könyv, hanem regény, de sokat segít, hogy az olvasó felismerhesse azokat a helyzeteket, amelyekben egy nárcisztikus személyiség próbálja manipulálni – magyarázza A szürke szikla szíve című kötet elsőkönyves szerzője, Zenner Zora, aki álnéven jegyzi művét. A Könyv Guru kiadónál megjelent újdonság írójával arról is beszélgettünk, mit jelent a pszichológiában a címadó „szürke szikla”, miért olyan fontosak az álmok a regényben, mit tanulhatnak a férfiak egy lélektani regényből, és milyen tanácsokkal segítették munkáját egy írótanfolyamon.
Különös felállás, hogy a regénye főszereplője (Éda) egy pökhendi férfiban és egy anyáskodó, látszólag szeretetteljes nőben hasonló (negatív) tulajdonságokat fedez fel. Hogyan jött az ötlet, hogy ebből a történetből írjon regényt?
Pár éve foglalkoztat az írás, ezért olyan témát és ahhoz passzoló szereplőket szerettem volna választani, amit elsőkönyvesként a leghitelesebben tudok átadni az olvasónak. A könyvben Fellegvári és Zsanna karaktere látszólag egymás ellenpontjai, az egyik ridegen elutasító, de valahogy mindig felbukkan a főszereplő életében, a másik pedig őrangyalként tüsténkedik körülötte. Így az Édával való kapcsolatuk dinamikája teszi lendületessé a cselekményt. Időközben azonban kiderül, hogy Zsanna ugyanúgy nem létezik Éda számára, mint Fellegvári, mert szeretetteljes viselkedése nem őszinte. Majd amikor manipulatív eszközeit Éda felismeri, és szembesíti is velük, lelkifurdalás – és tulajdonképpen egyetlen szó – nélkül lép ki a kapcsolatból, mintha soha nem lett volna közük egymáshoz.
Nagyon életszerűen formálta meg a hősöket és a konfliktusokat a regényben. Hogyan gyúrta össze a valóságot a fikcióval? Vagy minden csak a fantázia műve lenne a sztoriban?
A történet egésze fikció, azonban személyes élményeken alapul. A vérszerinti családomban több olyan szerencsétlenség történt, amelyek miatt a traumákkal érintettségemet nagyobbnak érzékelem másokénál, mondjuk az átlagosnál, és ez indított arra, hogy e mintázatnak a személyiségben rejlő okait kutassam. Így elvégeztem a pszichológia szakot, és eközben a legvalószínűbb magyarázatot a családi traumáimra – persze leegyszerűsítve – a nárcisztikus személyiségtípusban találtam meg. Ez áll a könyv fókuszában, és ennek mintázatait vizsgálva jutottam arra, hogy megpróbáljam bemutatni, milyen nehéz az ilyen fajta eleve elrendeltség, meghatározottság súlyától megszabadulni, pláne mivel több arca van, amelyek ráadásul látszólag kicsit sem hasonlítanak egymásra. A felismerésük tehát nem mindig könnyű.
Lélektani regényként határozza meg A szürke szikla szíve műfaját. Mik a sajátosságai ennek a zsánernek? És milyen közönséghez szól? Mit tanulhatnak belőle a férfi olvasók?
Lélektani drámaként is meghatározható lett volna, eléggé sűrített a szöveg, de úgy érzem, annál a műfajnál kissé könnyedebb a történet hangulata, annak ellenére, hogy a főszereplő életének minden tragikus részlete felvillan benne. Nem akartam a műfaji meghatározással azt sugallni, hogy letaglózó érzelmi mélységek hatják át a történetet, sőt inkább beleszőttem egy kis humort, a főszereplő, Éda kissé cinikus, paradox világlátásának megnyilvánulásaként vagy épp egy-egy helyzet az, ami megmosolyogtató benne. Így talán azok is szívesen olvassák, akik egy patetikusan komor szöveget vagy vérben tocsogó sztorit nem vennének a kezükbe. Holott a történetben van mély szomorúságra okot adó, sőt véres esemény is, mint Éda öccsének öngyilkossága, amely a cselekmény játszódásakor már a múlté, de kihat a főszereplő jelenére.
A könyv azokhoz szól, akiket érdekelnek a pszichológiai jelenségek, megközelítések, a személyiség és annak bugyrai, de inkább történetként és nem konkrétan önsegítő könyvként érzik fogyaszthatóbbnak a témát. Ugyanakkor a könyv nem olyan szokványos szituációkban mutatja meg a bántó, mérgező viselkedést, mint párkapcsolat, gyerek-szülő viszony vagy akár hatalmi visszaélés. A helyzetek „ártatlanabbak” nem is lehetnének, mégis valahogy sorsszerűen adódnak és alakulnak. A könyv inkább szól nőknek, mint férfiaknak, női szemszögből íródott, de ha valakit férfiként érdekel a női lélek működése, illetve a nők egymáshoz viszonyulásának sokszínű palettája, szerintem a könyvből meríthet a megértéshez.
Az álmok nagy jelentőséget kapnak a regényében. Miért érzi ilyen fontosnak, hogy az álmokkal foglalkozzon és beleszője a történetbe? A hétköznapjaiban is írja az álmait? És hogyan lehet a regénybeli álmokat megírni, kitalálni? Nem nehezebb ez, mint magának a fiktív történetnek a kidolgozása?
A történet két fő szála közül az egyik lényegében egy terápiás kapcsolat. A könyv azonban nem a terapeuta szemszögéből dokumentálja a kezelés üléseit, hanem a főszereplő érzései e helyzettől némileg elvonatkoztatva jelennek meg, és olykor a fantázia is cselekménnyé szövődik. Az álmok lejegyzése naplóként működik, így e kapcsolatban egy olyan valóságos alap, amely hitelesíti Éda viszonyulását a terapeutához, a kibomló és elsodró érzelmeit, a felbolydult szenvedélyes, fájdalmas érzéseket, illetve az egész viszony álomszerűségének a realitáshoz kötődését és logikáját. Igen, olykor én is leírom az álmaimat, ha jelentősnek találom az érzelmi feldolgozáshoz, és pontosan emlékezni szeretnék a tartalmukra később is. Szerintem megadtam a választ arra a kérdésre is, hogy hozzám közel áll az álmok lejegyzése és értelmezése.
A regényben olyan manipulatív párkapcsolati módszerek is megjelennek, mint a gázlángozás, a love bombing, a ghosting stb. Miért fontos, hogy ezekről a módszerekről szó essen? Hogyan teszik ezek tönkre a kapcsolatokat?
Sok szakirodalom, önsegítő könyv, podcast, előadás foglalkozik azokkal az eszközökkel, amelyek a felsorolt, és leginkább a nárcisztikus személyiség működéséhez kapcsolható bántalmazó eszközök, és céljuk valóban a másik ember manipulálása. Fontosnak tartom, hogy mindenki felismerje, ha ilyennel találkozik, mert lerövidítheti a bántalmazó magatartás elviselését, továbbá a megértés segíti a felépülést, ezért szerintem nem lehet eleget foglalkozni velük. Ez a könyv annyiban különbözik más hasonló témában írtaktól – már említettem is -, hogy rendhagyó szituációkban mutatja meg, hogyan képesek ezek működésbe lépni, és uralomra törni. Szándékosan nyitva hagytam azt a kérdést, hogy a terapeuta tudatosan alkalmazza-e Édán, a főszereplőn ezeket az egyébként manipulatív stratégiákat – ezzel próbálva segíteni számára az ilyen természetű kapcsolatok felismerését és az elszakadást tőlük, illetve az ő, mint segítő személyéről leválását -, vagy pedig a saját személyiségéből fakad az Édával való viselkedése, amely Éda lelkében így is – úgy is mély nyomot hagy. A történet másik szálában, Éda és Zsanna kapcsolatában ez a kérdés nem így merül fel, Zsanna viselkedése ilyen értelemben nem megjátszott, Éda pedig kellően empatikus és nyíltszívű ahhoz, hogy minden tudása és tapasztalata ellenére belesétáljon a csapdába. Ám azután fel is fejti az események mozgatórugóit. Éda kapcsolata Zsannával olyan sorsszerű, hogy „elugrani sem lehet előle”, de érzelmileg kimászni belőle nagyon nehéz. Zsanna mesterien használja a manipulatív eszközöket, még ha nagyrészt nem is tudatosan, eddig mindenkin sikerrel alkalmazta. Az is lehet adekvát kérdés természetesen, hogy miért nem látott át még senki a szitán, miért maradt észrevétlen illetve következmény nélkül, hogy
a szeretetteli odafordulás, bizalomépítés és gondoskodás csak egy álcázott elkerülő vagy kontrollgyakorló viselkedés.
Felvetődhet, hogy azért nem, mert alapvetően játszmás világban élünk, és így igazán senkinek nem fűződik érdeke ennek „lebuktatásához”, ha észlel is bármi disszonanciát, inkább belemegy a játékba, mert abból több előnye származik, minthogy kikérje magának. De ugyanígy lehet releváns az, hogy Éda minden teherbíró képessége ellenére sebezhetőbb másoknál, ezért nem könnyen teszi túl magát ezen a két találkozáson vagy inkább nevezzük összeütközéseknek. Döntse el az olvasó. Az én véleményem afelé hajlik, hogy a bántalmazó viselkedés egyértelműen azonosítható, és minden helyzetben elfogadhatatlan. Utóbbi természetesen nem a személyt, hanem annak attitűdjét minősíti, ami annyira leuraló és bántó lehet bármilyen kapcsolatban, hogy nem szabad eltűrni, mert mérgező hatása van.
Mire utal a címben a szürke szikla? Hogyan jött ez a címötlet? Esetleg volt korábban más is?
A „szürke szikla”, vagy „szürke kő” egy módszer, amely a nárcisztikus személlyel szemben alkalmazható annak érdekében, hogy ne tudjon bántalmazni bennünket. Lényegében egy érzelmeket nem kimutató viszonyulás, a kapcsolat kényszerű fennmaradása esetén, tehát ha az nem szakítható meg. A legszükségesebb információk közlésére szorítkozást jelenti. Éda – ahogy maga is bevallja – nem szándékosan alkalmazza ezt a módszert, nem is kezdi el időben tudatosítani, hogy használhatná, és csak a történet végére jön rá egyáltalán a praktikusságára. Az utolsó beszélgetésben lényegében megvonja Zsannától annak a csalódásnak a fejéhez vágását, amit Éda átélt Zsanna utolsó nagy hazugsága következtében, ezzel visszaveszi tőle a kontrollt, és egészen más fordulattal fejezi be a kapcsolatot, mint amilyen végkifejlet felé Zsanna manipulálni szerette volna. Ugyanakkor a szürke szikla Éda személyiségének szimbóluma is, aki a sok megpróbáltatás ellenére sem roppan össze, hanem túlél, és igyekszik levonni a tanulságokat.
Milyen megfontolások miatt döntött úgy, hogy álnéven jegyzi a regényét? És milyen szempontok alapján választotta ki az írói nevét?
A foglalkozásom miatt nem szeretném az igazi nevemet megemlíteni. Annyit elárulhatok, hogy az álnév az egyik szépszülőm nevének betűiből összerakott anagramma.
Megmutatta a kész(ülő) szöveget valakinek a kiadó előtt? Ha igen, kapott olyan tanácsot, amit megfontolásra érdemesnek tartott?
Igen, megmutattam a szöveget hozzáértőnek és kaptam tőle tanácsokat. Egy írótanfolyam kurzusait végeztem el, és ott kaptam konkrétan ehhez a szöveghez is hasznos észrevételeket, valamint stilisztikai segítséget.
Mennyi idő alatt állt össze a regény az ötlettől a végső kéziratig? Milyen nehézségekkel szembesült írás közben (és hogyan oldotta meg őket)?
Körülbelül húsz évvel ezelőtt kezdtem megírni ennek a történetnek egy részét, majd az írótanfolyam kapcsán vetődött fel bennem, hogy esetleg már regénnyé érlelhető. A történet három fő karakterre épül, de több szereplője van, ezeknek a mellékszereplőknek a megformálása és a cselekménybe illesztése jelentett leginkább kihívást. Főleg azért, mert a könyv mindössze száznyolcvan oldal, tehát nem sok szituációban volt lehetőség a jellemük kibontására, de nem is éreztem szükségesnek velük kapcsolatban a megírtnál jobban belemenni a részletekbe ebben a történetben. A fő tanácsot egyébként pont e tekintetben kaptam, hogy vigyek mellékszereplőket a cselekménybe.
Milyen tapasztalatai vannak a kiadó keresésével kapcsolatban? Van olyan tanácsa e téren, amire a hasonló műfajban alkotó és/vagy az elsőkönyves szerzők figyelmét felhívná?
Mindössze két kiadónak küldtem el a szöveget, és ezért döntöttem az Ad Librum – azon belül a Könyvguru – mellett, mert a válasz nem azonnal, de nem is hosszú idő elteltével érkezett, amelyben rövid értékelést kaptam a kéziratról. Ez arra utalt, hogy a szöveg tartalma ismeretében vállalták a kiadását, és utóbbi fontosságára hívnám fel az elsőkönyves szerzők figyelmét.
Készül esetleg folytatása Éda sorsának? Ha igen, milyen irányba viszi tovább a történetet?
A történetnek több olyan szála is van, ami még úgy érzem, kibontásra érdemes lehet. Nem sorolnám, mert kellő részletezés nélkül félreérthető lehet. De „A szürke szikla szívé-hez” nem kapcsolódó történetek megírását is el tudom képzelni, amelyek fejben részben megvannak. Természetesen Éda életének folytatása is felmerült bennem, annál is inkább, mert az általános pszichológusi vélemény szerint – és elnézést, ha kissé pontatlan lennék, mert nem dolgozom terapeutaként – ha a nárcizmus elérte a személyiségzavar szintjét, majdnem kezelhetetlen kategória, szinte lehetetlen kezdeni vele valamit. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az áldozat kér segítséget, nem a nárcisztikus. Nagyon érdekel, létezik-e megoldása, és ha igen, Éda rátalál-e.
