A legbelsőbb fegyver két év után – interjú Dr. Kovács Gyula íróval

Pontosan két éve jelent meg a Könyv Guru Kiadónál A legbelsőbb fegyver, amely egy kiábrándult iszlám terrorista pokoljárásáról szól. A megjelenés évfordulójára készítettünk interjút a szerzővel, Dr. Kovács Gyulával.

– Két éve jelent meg a Könyv Guru Kiadónál második regénye, A legbelsőbb fegyver. Milyen érzés volt akkor kézbe venni?

– Csodálatos. A borító különösen tetszett, hiszen a kereszténység és az iszlám szimbólumával utalt a regény tartalmára.

– A regény témája az iszlám terrorizmus. Arról szól, hogy egy kisstílű francia bűnöző, Francois Delacroix kényszerből hogyan lesz iszlamista, majd hogyan szökik meg a terroristák karmai közül. Mennyire fikció a történet?

– A történet fikció, de igaz is lehetne. Hasonló esetekből jó néhány történt az elmúlt években Franciaországban, elég csak a keresztény templomok elleni támadásokra utalni. Csak a neveket kell kicserélni, meg alakítani egy kicsit a történeten. Olyan eseményeket és háttértörténetüket találtam ki, amilyenek bármelyik nap megtörténhetnek.

– A könyv megírásához milyen kutatómunkát végzett?

– Ahhoz, hogy a szereplők reálisnak tűnjenek, olvastam könyveket, néztem filmeket és internetes híreket. Az előbbiek közül Joby Warrick ”Fekete lobogók” című könyvét, illetve a National Geographic „Az állam” című minisorozatát emelném ki. A könyv és a sorozat is az Iszlám Állam működéséhez kapcsolódik.

– Az Iszlám Államnak leáldozott a csillaga az utóbbi néhány évben.

– Ez tényleg így van, csakhogy nem tűnt el, és bármikor felemelkedhet egy új szervezet is. A Közel–Keleten és a világ más részein azok az okok, amelyek létrehozzák a terrorszervezeteket, nem szűntek meg. A gyenge, korrupt állam, a szegénység, a vallási fanatizmus, s mindennek a következményei pedig Európára is átcsaphatnak.

– Mennyi idő alatt sikerült megírni a regényt?

– A témát ugyan legalább egy évig érleltem magamban, de a könyvet három hónap alatt megírtam, úgy, hogy közben kétszer át is átdolgoztam.

dr. Kovács Gyula

– Mi jellemzi az írói módszereit?

– A könyveimet jelenetpanelekből építem fel, így az írás során nem feltétlenül lineárisan haladok. Jeleneteket szúrok be, illetve veszek ki. Mivel évekkel ezelőtt filmforgatókönyvíró tanfolyamot végeztem, ennek pozitív, illetve negatív hatásait nem tudtam teljesen levetkőzni, de lehet, hogy nem is akarom. Még annyit mondanék, hogy egy–egy verzió megírása után néhány napig, esetleg két hétig is pihentetem a készülő könyvet, hogy aztán a kézirat újszerűnek tűnjön számomra, amikor újra dolgozom rajta. Így az esetleges hibákat is könnyebb észrevenni. Ezt a módszert Stephen Kingtől vettem át, és hasznosnak bizonyult.

– Milyen nehézségek adódtak a könyv kiadásakor?

– Szerencsére nem voltak komoly gondok. Hamar rátaláltam a Könyv Guru Kiadóra, utána a kiadás már gördülékenyen ment, és meg is jelent a könyv 2019 áprilisában.

– Mit üzenne azoknak, akik önhöz hasonlóan az első lépéseiket tették meg a magyar könyvpiacon?

– Alapvetően azt, hogy ne csüggedjenek, ha az első hónapokban vagy években kevés figyelem esik rájuk. A kitartás idővel gyümölcsöző lehet. És írás közben se feledkezzenek el az olvasásról. Az olvasóknak pedig azt, hogy olvassanak minél több magyar szerzőt!

A legbelsőbb fegyver megvásárolható minden nagyobb terjesztőnél, a kiadói webshopban pedig most jelentős kedvezménnyel kapható.

A képek forrása: dr. Kovács Gyula és a flickr.com.