„Amikor nem jött az ihlet, nem erőltettem”

„Volt, hogy befejeztem egy előre kitalált jelenetet, és nem tudtam, hogyan folytassam” – idézi fel a regényírás közben felmerült nehézségei egyikét Lily Defiant, alias Fodorné Lengyel Zsuzsanna. A Könyv Guru kiadónál megjelent Egan krónikák című kötet szerzője az interjúban mesél arról, miért használt minél több párbeszédet a történetben, miért fontos számára a „bűn és bűnhődés” motívuma, és hogyan érezte magát, amikor kiderült, hogy az egyik könyvesboltban zárt szekrényben „árulták” a kötetét.

Hogyan kezdett írni, és miként jött az ötlet, hogy fantasy-tündértörténet legyen az első regénye?

Az írás szeretete egészen gyerekkoromra visszavezethető. Kicsiként volt egy könyvtári mesekönyv, amit anyukám mindig meghosszabbított, mert nem akartam visszaadni. Mikor ez már nem volt lehetséges, úgy döntöttem, hogy írok magamnak egy mesét. Ceruzával leírtam és rajzoltam is hozzá. Emlékszem, egy maci és egy nyuszi barátságáról szólt. A fantasy onnan jött, hogy mindig is a műfaj szerelmese voltam. A tündértörténeteket azóta szeretem, hogy annak idején anyukám egy Ezüsthegedű című mesegyűjteményből olvasott fel nekem esti mesét. Abban a könyvben volt rengeteg tündértörténet.

Kik a példaképei a műfajban?

Az írói példaképem J.K. Rowling. Őt egy igazi zseninek tartom. Amellett, hogy a Harry Potter könyveken nőttem fel, az ő pályaútja is egészen lenyűgöz, hogy a semmiből képes volt egy ilyen összetett és fantasztikus regénysorozatot összehozni. Csak remélhetem, hogy egyszer majd megközelítem az ő szintjét.

A regény egyik központi motívuma a „bűn és bűnhődés”. Miért tartja ezt fontosnak, és mi az üzenete ezzel kapcsolatban az Egan krónikáknak?

Nagyon szeretem az olyan történeteket, ahol erősen érezhető a jellemfejlődés, nemcsak a főhősnél, hanem a mellékszereplőknél is. Számomra nagyon fontos az újrakezdés lehetősége, hiszen emberként mindannyian követünk el hibákat, annak ellenére, hogy milyen emberek vagyunk. Szeretnék idézni J. K. Rowlingtól, a Harry Potter ötödik részében Sirius Black azt mondta Harrynek: „Mindenkiben van fény és némi sötétség. A kérdés az, hogy melyik részre hallgatunk. Az jellemez minket.” Ez nagyon igaz a regényemre.

Kellett-e a történet megírásához valamit kutatnia (például a kelta mitológia világában)? És mennyi idejét emésztette ez fel?

Természetesen kellett, hiszen az egyik főszereplő maga is egy kelta isten. De több mitológiai nevet felhasználtam a regény írásakor. A történet maga fiktív alapú, de ragaszkodtam, ahhoz, hogy a szereplők hitelesek legyenek. Így amikor újabb elemet építettem a történetbe, igyekeztem alaposan utána nézni. Arányaiban nem töltöttem sok időt az utánajárással, mivel nem volt rá nagy szükség, hiszen a regény a jelenben játszódik.

Sokan mondják, hogy jó, életszerű párbeszédeket különösen nehéz írni, az Egan krónikákban mégis rengeteg a párbeszéd. Miért döntött úgy, hogy sok dialóguson keresztül viszi előre a cselekményt? És milyen nehézségekkel szembesült a párbeszédek írása, szerkesztése közben?

Nagyon szeretem a párbeszédeket. A való életben is szeretek sokat beszélgetni. Számomra fontos, hogy egy regényben sok legyen a párbeszéd, mivel úgy hiszem azokon keresztül lehet igazán megismertetni az olvasókkal a szereplőket. A kérdéseik, a válaszaik és a reakcióik sokat elárulnak a személyiségükről. Sokkal jobban, mint egy leírásban. Nekem egyáltalán nem okoz problémát párbeszédet írni. Számomra olyan, mintha én is jelen lennék és a szereplőkkel társalognék.

Milyen egyéb nehézségei voltak a regényírás közben? Hogyan lendült át rajtuk?

Voltak olyan részek regény írás közben, hogy befejeztem egy előre kitalált jelenetet és nem tudtam, hogyan folytassam. A vége már egészen hamar kirajzolódott a fejemben, de nem akartam túl korán befejezni, így volt, hogy napokig, néha hetekig nem írtam csak gondolkodtam, hogy hogyan folytassam. Általában előre eljátszottam a fejemben a történéseket. Olyankor volt időm a folytatáson gondolkodni, mikor rutinszerű dolgokat csináltam, mint például a házimunka, a séta vagy este lefekvés után, mielőtt elaludtam volna.

Mikor tud időt szánni az írásra? Hogyan illeszti be a munkája, családja mellé, illetve a hétköznapjaiba? Mennyi időt vett igénybe az Egan krónikák megírása?

Középiskolában nagyon sok novellát írtam, de mikor elkezdtem dolgozni már nem volt energiám. Volt hogy annyit dolgoztam, hogy időm se nagyon volt. Mikor megszületett a kisfiam itthon maradtam vele. Nagyon nagy szerencsém van vele, nagyon jó gyerek, sok szabadidőm van mellette. Nagyjából fél éves volt, amikor úgy döntöttem, előveszem a régi laptopom, leporolom és tényleg nekiállok az írásnak. Körülbelül 2-3 hónap alatt írtam meg. Szerkeszteni nem nagyon kellett, mivel az első mondattól az utolsóig teljesen sorban írtam, mint ahogy az ember egy könyvet olvas el. Úgy foglalkoztam az írással, mint a munkával. Napi 8-10 órákat írtam, viszont amikor nem jött az ihlet, nem erőltettem. Abban a 2-3 hónapban volt, hogy 1-2 hétig be sem kapcsoltam a gépem.

Miért választott a kiadáshoz írói nevet, és hogyan talált rá a Lily Defiant-re?

Szeretem a nevem. De túl hosszú, hogy regényíróként elég jól csengjen. Más részről az a tapasztalatom, hogy egy angolos hangzású név jobban vonzza az olvasókat. És ebben az én szubjektív véleményem is benne van. A Lily a keresztnevem jelentésének (liliom) angol fordítása, a Defiant (dacos) szóra pedig az egyik kedvenc sci-fi sorozatomban figyeltem fel rá először. Így hívták benne az egyik űrhajót. Nagyon megtetszett és sok játékban használtam nickname-ként. Ennek köszönhetően sok barátom hozzám társította a szót, vagy már ezen a néven ismertek meg.

Milyen megfontolások alapján döntött úgy, hogy a regényt a főszereplő szemszögéből, egyes szám első személyben írja? Könnyebb vagy nehezebb egy történetet így megírni (mint mondjuk E/3-ban)?

Egyik barátnőm szerint, aki már elolvasta a regényt, magamról mintáztam a főhőst. Talán ezért is írtam egyes szám első személyben. De azért is, mert szeretek így írni. Sokkal jobban megtudom osztani az olvasókkal a főszereplő érzéseit és gondolatait. Abban reménykedek, hogy az emberek közelebb kerülnek a történethez, és nem csak simán elolvassák, hanem bele is élik magukat. 240 oldalon keresztül maguk is átélhetnek egy izgalmas és akciódús kalandot. A nehézség az volt benne, hogy nem csak a főszereplő jelenlétében történtek olyan dolgok, amik kellettek a történethez. Igyekeztem minél jobban megoldani ezt a problémát, remélem az olvasóknak tetszeni fog.

Hogyan született a „tündéri”, mégis baljóslatú borító?

Csak remélni tudom, hogy a történetem megihlette a hihetetlenül tehetséges grafikust. Itt szeretném megköszönni Bagyinszki Valériának, aki mesés borítót alkotott a regényemhez. Emiatt rengetegen érdeklődnek az Egan krónikák iránt. Mikor megkaptam az első terveket, két vázlat közül kellett választanom. Akkor már tudtam, hogy alaposan végigolvasta a regényt. A másik terv is gyönyörű volt, de ez adta vissza a könyv hangulatát. Nagyon örülök, hogy Valéria dolgozott az én regényem borítóján, hiszen sikerült megelevenítenie az érzéseimet.

Milyennek képzeli el az ideális olvasóját? Milyen korosztályból való, inkább női vagy lehet férfi is? Az eddigi visszajelzések alapján érték esetleg már meglepetések e téren?

Az ideális olvasóm álmodozó, aki szeret új világokat megismerni. Ezen túl szerintem a regényem unisex és kortól független. Olvasta a velem egy idős barátnőm és a 70 éves nagybátyám is. Mind a kettőjüktől pozitív visszajelzést kaptam. A regény üzenete mindenkinek szól. Igyekeztem úgy írni, hogy nők, férfiak, fiatalok, felnőttek és idősebbek is egyaránt élvezzék.

Írói Facebook-oldalán panaszkodott, hogy a könyvesboltokban csak eldugva lehetett megtalálni a könyvét. Mit tehet egy szerző, hogy jobban szem előtt legyen a regénye? Ön mit tesz, hogy még többekhez jusson el a könyv híre?

Igen. Sajnos ez csalódás volt a számomra. Hiszen melyik könyvesboltnak érdeke egy alul-felül és három oldalról lezárt szekrénybe rakni bármelyik eladandó könyvét? Azt megértem, hogy kezdő íróként, az első regényemet nem fogják előkelő helyre tenni, de bántott, hogy bizony még a borítóját sem láthatja senki. A szerencse az, hogy a mai világban már könnyen eljuthat az emberekhez az interneten keresztül. Mióta megjelent a regényem rengeteget dolgozok azon, hogy minél több emberhez eljusson. A közösségi oldalakon megkeresek minél több olvasni szerető csoportot, és ott ismertetem a tagokkal. Eddigi visszajelzések alapján ezekben a csoportokban nagy az érdeklődés a könyvem iránt. Egy amatőr kritikus is megkeresett, hogy szeretné elolvasni és véleményezni a blogján. Szerintem egy könyveladásban az az egyik legfontosabb, hogy minél többen találkozzanak vele, legalább a borítójával és a címével. A másik nagyon hasznos reklám az ajánlás. Ha egy ember elolvassa és tetszik neki, akkor ajánlja a barátainak, ismerőseinek, kollégáinak. Ezért vagyok nagyon hálás a családomnak és a barátaimnak, akik minden erejükkel azon vannak, hogy minél több emberhez eljusson a híre.

Tervez-e folytatást a történetnek, vagy egyáltalán egy újabb regényt? Hogy áll vele?

Igen, tervezek. Már az elején tudtam, hogy könyvsorozatot szeretnék írni. Ahogy befejeztem a Történet egy tündér tollából című résznek az írását, szerkesztését és az egyéb munkálatokat, nekiálltam a folytatásnak. Már bőven a közepénél tartok és remélem, hogy lesz majd kereslet rá. Az Egan krónikákon kívül más regényeket is szeretnék majd írni. Egyet már el is kezdtem, aminek nincs köze sem ehhez a könyvhöz, sem a kelta mitológiához, sőt még a fantasyhoz sem. Azt majd a második rész befejezése után fogom folytani.