Amikor humorosnak szánt történetet írunk, ugyanúgy végezzük el a szereplőalkotási munkát, mint egy komoly regény vagy novella esetében! A főszereplő legyen nagyon igazi, nagyon kigondolt – de neki magának nem feltétlenül kell humorosnak lennie. A helyzet meg nem értéséből adódó zavar épp eléggé humorossá teheti a történetet! Ilyen esetben a legjobb eszközünk, ha a szereplő túlgondolja vagy túlreagálja a történéseket, a reakciója túlzó lesz.
Melyik az az 5 fajta humorú szereplő, amitől megmosolyogtató lesz a történetünk?
- Lehet a főszereplő kifejezetten humoros, és reagálhat poénokkal, szóviccekkel. Ebben az esetben nagyon kell figyelnünk rá, hogy ez ne legyen túl sok.
- Lehet a főszereplő okos, ez esetben a megjegyzései szarkasztikusak, odaszúrogatósak. Ezt a fajta humort az olvasó nagyon szereti, sértésbe azonban ne menjen át.
- Lehet a főszereplő balga, és a történet komikuma abból adódik, hogy ő nem érti meg, ami körülötte, vele történik, illetve félreért dolgokat. Ez a típusú szereplő lehet vidám és naiv (mint egy aranyos, ám óriási kutyakölyök), de nagyon jól működnek a komoly és minden történést eldramatizáló szereplők is (mintha Drakula lépne be a mai világba, ragaszkodva hozzá, hogy mindent ért, miközben ez nincs így.) Az utóbbi esetben a szereplő továbbra is mindig higgye azt, hogy ő a legokosabb a teremben.
- Lehet a sztrori alapja két teljesen eltérő szereplő. Zárjunk össze két olyan embert (pl. egy szobában dolgoznak, egy liftben vagy kocsiban utaznak, közös feladatot kapnak), ahol legalább az egyikükre igaz, hogy egy adott tulajdonság a végletekig irritálja – és a másik szereplőnek pont ez a tulajdonsága legyen meg.
- Bármilyen meglepően sarkos tulajdonság lehet humoralap. Például Phoebe a Jóbarátokban rettentően őszinte és egyenes. Amikor Monica fiúja megkörnyékezi, Phoebe felmegy Monicához: „Hoztam neked sütit, kóstold meg, milyen finom!” Monica megkóstolja. Tényleg nagyon finom, majd elájul. Még sosem evett ilyen jót, mondja. Phoebe erre válaszul folytatja: „A fiúd tegnap kikezdett velem.”
A szereplő reakciója a körülötte történő eseményekre adja meg a humor sava-borsát. Viccesen oda nem illő reakciót adjunk annak a szereplőnek, akiről azt szeretnénk, az olvasó nevessen rajta. Például:
• A főszereplő véletlen két különböző zoknit vett föl reggel. Amikor erre valaki rákérdez, a főszereplő zavarba jön, de aztán azt mondja: „Persze, ez az új trend!”
• A négygyerekes család kirándul, és a szülők egyszer csak azt veszik észre, mind a négy kisgyerek eltűnt körülöttük. Az első pillanatban megijednek, aztán mindketten elmosolyodnak, összepacsiznak és felkiáltanak: „Randi!”
Hogyan írjunk humoros párbeszédet a szereplőink közt?
A történet leíró része akkor lehet humoros, ha a narrátor sajátos írói hanggal beszél, és ez az írói hang humoros. Lehet ez közvetlen, de lehet körülményes, akár modoros is; akár elegáns vagy fennkölt. Ha hasonlít a saját beszédmodorunkra, amikor viccesek vagyunk, akkor lesz a leginkább önazonos.
A történetbe humort csempészni a szereplők párbeszéde által könnyebb. Ugyanis a narrátorhoz nem mindig illik a humor, ám a szereplők beszélhetnek úgy, hogy az olvasót megmosolyogtassák.
A szereplők közti párbeszédre eleve tekintsünk úgy, mint egy játszmára, amit mind a ketten meg akarnak nyerni. Mind a két szereplő motivációja az legyen, hogy övé legyen az utolsó szó, ő kerekedjen felül, neki legyen igaza. Mint az alábbi példában:
„– Fiam, azt mondtad, átmentél a vizsgán, pedig nem is.
– Nem, apa, te mondtad, hogy átmentem. Pedig nem is.
– Akkor ugyanarról beszélünk, mert megbuktál, és kész!”
Használjunk a párbeszédben szarkazmust.
Azaz a szereplő nyugodtan mondja éppen az ellenkezőjét annak, amit gondol. Például két munkatárs ül egy irodában. Nem szeretik egymást. Az egyik előléptetésre számítva csalódik, és jön vissza az irodába: „– Jaj, nem léptettek elő.
Mire a másik: – Jaj, de sajnálom.”
Ha a másik munkatárs a főszereplő, és egyébként rátermettebb is az előléptetésre, akkor ez a beszólás az olvasónak vicces lesz.
Vagy amikor egy férfi panaszkodik a nő ismerősének a kocsmában, hogy a főnökei milyen brutálisan kemények vele:
„– Azt hiszik, hogy ugráltathatnak, csak hogy utána beszólhassanak valamit. De hallod, ez a sör, amit hoztál, tök meleg, nehéz lett volna hideget hozni?
– Aha, most már értem, milyen nehéz is az életed.”
Ne legyen konkrét sértés, csak piszkálás. Ha már sértő, akkor azt a másik tekintse dicséretnek, pl.:
„– Olyan eszes vagy, mint egy pizza.
– Á, szóval szerinted eszes vagyok?”
De ne legyen minden karakterünk szarkasztikus, csak egy. Vagy egy szereplő kicsit és egy másik nagyon. Attól is függ, milyen hosszú a történetünk, és hány szereplős. (A regény vagy novella megírásához ajánlom ezt a korábbi cikkemet is.)
És ne feledjük: egy pici humor minden történetnek jól áll, csak stílus kérdése az egész!
