„Az elsődleges kézirat nem piszkozat volt, hanem maga regény”

Hat nagyalakú füzet telt meg a regény szövegével, amit aztán három részre vágott, a kiadó javaslatára – meséli Balogh Szilárd, akinek most jelent meg az így trilógiává vált történetének első kötete, a Hajnalig I. A Könyv Guru Kiadó gondozásában kijött regény szerzőjével beszélgettünk a történetet ihlető egzisztenciális csalódásairól, a hályogkovács módjára zajló alkotási folyamatról, a vajdasági mentalitás jellegzetességeiről és arról, hogy miért kellett kétszer begépelnie a több száz oldalnyi szöveget a számítógépbe.

Egyszerre rejtélyekkel teli krimi és romantikus regény a Hajnalig I. története. Hogyan jött az ötlet, hogy ezeket keverje, és nem félt, hogy nehéz lesz a kétféle műfajt összeegyeztetni?

Bármilyen furcsán is hangzik, de fogalmam sem volt arról, hogy tulajdonképpen mit csinálok, sajnos még a létező műfajokkal sem voltam teljesen tisztában, így tehát félelem sem volt bennem, hogy összeegyeztessem ezeket. Egyszerűen csak leültem az íróasztalomhoz, kinyitottam a nagyformátumú füzetet és írni kezdtem golyóstollal (amit mi ,,örökírónak” is nevezünk). Nem tudtam, hogy mi lesz ebből az egészből, hogy a végére jutok-e valaha is, hát még, hogy megjelentessem! Írtam, amikor az időmből tellett a ,,lesz, ami lesz” hozzáállással.

Hogyan alakult ki egyébként a történet? Mi adott ihletet hozzá?

Sohasem voltam túlságosan emberközeli, ugyanakkor bizonyos időközönként vágytam rá, hogy változtassak ezen. Korán érő típusú vagyok, zárkózottságom ellenére már kisgyerekként, s talán túlzott intenzitással kezdtem érdeklődni a női nem iránt. Ennek tudható be, hogy az általános iskola első éveiben a lányok nagyon szerettek, de annál inkább utáltak a fiúk. A nők iránti vonzalmam fokozódott a középiskolai éveken át egészen a huszas éveim elejéig, ám minden próbálkozásom ellenére egyetlen hölgy sem viszonozta érzéseimet, tisztelet a néhány kivételnek. Norbihoz hasonlóan én is huszonkét évesen csókolóztam először. A bulikon szabályosan láthatatlan voltam, miközben a bárpultot (sankot) támasztottam, egymást nyaló-faló szerelmespárok vettek körül. A fiúk iránt irigységet, a lányok iránt gyűlöletet kezdtem érezni, belülről pedig valósággal emészteni kezdett a tudat, hogy felnőtt férfi létemre még mindig szűz vagyok. Ez az érzés váltotta ki belőlem az írást. Szinte minden azonnal összeállt a fejemben, csak időre volt szükségem, hogy kiírjam magamból.

Miért döntött úgy, hogy egyből trilógiát írjon? És nem tart attól, hogy az olvasók csalódottak lesznek, mert a regényben felvetett kérdések szinte egyikére sem ad választ/megoldást a kötet végén. Miért ezen a ponton szakította félbe az elbeszélést?

Mikor a kézirattal elkészültem, hat nagyformátumú füzetet töltött ki, és a regény minden harmadánál – vagyis a második és a negyedig füzet végén – olyan pontnál tartottam, ahol izgalmas lenne megszakítani a történetet. Viccesen fel is ötlött bennem, hogy ennyi erővel ez egy trilógia is lehetne, majd – láss csodát – a kiadó szó szerint ezt javasolta. Nem volt tehát kérdés számomra, hogy az első harmad hol érjen véget: a második füzet utolsó mondatával. Mivel ez minden tervezés nélkül alakult így, bízom benne, hogy az olvasók nem lesznek csalódottak. Úgy vélem, minél többet agyalunk valamin, annál rosszabbra fordulnak a dolgok. A regényem megszakításánál épp ellenkezőképpen jártam el. Azért gondolom, hogy ez egy izgalmas pont, mert Norbi a motorversenyen való részvélelével esélyt kap az élettől, hogy a nyilvánosság előtt szerepeljen, mégpedig olyan tevékenységgel, amiben sikeres, csak ezt senki sem tudja róla. Teljesülhet régi álma, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. A második rész tehát a versennyel kezdődik majd.

Miért egy fiktív település lett a történet helyszíne? Van egyébként egy olyan valóságos kisváros, amiről mintázta Uruguayt?

Az első részben ugyan még nem, de a folytatásokban akadnak majd olyan történések, amelyek sértőek lennének bizonyos személyek (főként a helyiek) számára, amennyiben a regény helyszíne egy létező település lenne. Ennek elkerülése volt az egyik ok, amiért kitaláltam ezt a falut, a másik pedig, hogy mindig is egy ,,saját kis világról” ábrándoztam, ahol a szereplők cselekvéseit, és magukat az eseményeket is én irányítom. Erre azért vágytam leginkább, mert a valóságban soha senki nem vett észre, és nem hallották meg, ha mondtam valamit.

Magát Uruguayt tehát a fantáziám szülte cselekmények teszik olyanná, amilyen, talán csak a név keletkezésének története az, amit a valóság ihletett. A Vajdaságban létezik egy falucska, Brazíliának hívják, ugyanis a múlt század első felében egy csapatnyi ember – a létszámot nem tudom pontosan – ebbe a dél-amerikai országba indult a jobb megélhetés reményében, de nem jutottak messzire, mivel egy gazdag földbirtokossal találkoztak, aki lebeszélte őket tervükről. A letelepedéshez elegendő területet bocsátott rendelkezésükre, és a csapat nem folytatta az útját. Házakat építettek, az újdonsült falu pedig a Brazília nevet kapta az eredeti úticél alapján. Uruguay keletkezésének és elnevezésének is hasonló története van. Uruguayhoz (az igazi országhoz) pedig annyi közöm van, hogy a dédnagyapám Montevideóba utazott vendégmunkásként még 1929-ben. Nagymamám, az ő lánya, csak ezután született meg és soha nem is találkozott az édesapjával, ugyanis egy idő után elmaradtak a levelek. Állítólag betegség áldozata lett, de halálának pontos okát és dátumát a család sohasem tudta meg.

Timi és Norbi alakuló kapcsolata körül rengeteg szereplőt mozgat, és több témát érint a regény: a párkapcsolaton túl például a szülő-gyerek viszonyt, a barátságot, fiatalok vetélkedését, az öregedést, a gyászfeldolgozást. Mennyire volt nehéz ezt a sok szálat feldolgozó történetet megtervezni, hogy ennyi minden beleférjen? Milyen módszerrel dolgozott, hogy ne keveredjen el a szereplők és témák között?

Nem szeretnék pökhendinek tűnni, de nem volt semmilyen külön módszerem. Semmit sem tudtam arról, hogyan kell egy regényt megírni, de csodálatos élmény volt. Valahányszor az íróasztalomhoz ültem, ráéreztem, hogy most a történet mely részével, illetve mely szereplőivel kell foglalkoznom. Az volt a legjobb az egészben, hogy nem kellett gondolkodnom. Szeretem a karaktereimet, a jókat és rosszakat egyaránt, bárkiről is írtam éppen, jól éreztem magam.

Hogyan tudná röviden összefoglalni az első kötet tanulságát?

Erről egyáltalán nem gondolkoztam még. Talán annyi, hogy Norbi nem tudja lezárni a múltat pusztán azzal, hogy megverte Dávidot. Gyermekkori sérelmeiért ugyanis csak részben okolhatja a volt osztálytársat, sorsáért maga Norbi is felelős. Hogy tiszta lappal folytathassa életét, főhősünknek önmagával is meg kell küzdenie. S hogy erre milyen formában kap lehetőséget, arról a befejező részben szereznek majd tudomást az olvasók.

Személy szerint hogyan kötődik a Vajdasághoz, ahol a regény története játszódik? Mik azok a vajdasági sajátosságok, amik a regényben is feltűnnek, és amikre a határon inneni olvasók figyelmét érdemes felhívni, ami esetleg más (mentalitásban, szóhasználatban, gondolkodásban, életmódban), mint ahogyan Magyarországon élnek, gondolkodnak az emberek? Feltűntek például olyan szavak, kifejezések, mint a „magisztrális út”, „nena”, „uniós rendszám”, „bandzsal”, „sank”, amiket Magyarországon nem használunk.

Születésemtől kezdve Vajdaságban élek, egy bácskai mezővárosban, Temerinben. Ami az ismeretlen kifejezéseket illeti, ezekhez ragaszkodtam, viszont a vajdasági beszédstílust nem tükröztem hűen. A leírásokban és a párbeszédekben ugyanis egyaránt az irodalmi nyelvet használtam. Beszédemben mindig, íráskor viszont soha nem élek a tájszólás lehetőségével. A mentalitásbeli különbségekről annyit, hogy, ne értsen félre, de talán van abban igazság, hogy mi itt a délvidéken ,,edzettebbek” vagyunk.

Nálunk Szerbiában ugyanis még mindig a ,,balkáni kultúra” van érvényben, vagyis a mindennapi életben is a kelleténél kicsit brutálisabban kell fellépni ahhoz, hogy elérj valamit.

Az utóbbi néhány évben kielégítőek a szerb-magyar együttélési viszonyok, a munkahelyem semmi, és már anno a középiskolában is csak elvétve akadtak problémák. Gyermekkoromban azért más volt a helyzet, a 2000-es évek elején még relatívan közel voltunk a háborúhoz, térségünket erős nacionalizmus jellemezte. Szülővárosomban, Temerinben egyedi megoldás született: a szerb és a magyar ajkú gyerek, két különálló, egymástól távolabb eső általános iskolába jártak, nem véletlenül…

El lehet-e árulni, hogyan született meg és mira utal a kötet címe?

A kötet címe arra utal, hogy bárhol bármit is művelnek a szereplők az éjszaka folyamán, mindig hajnalban, sőt olykor egészen a reggeli órákban indulnak haza. Minden történés eltart ,,hajnalig”, ez a folytatásokban sem lesz másképp. Számomra ugyanis mindig különös varázsa volt annak, ahogyan fiatal lányok és fiúk összeölelkezve, vidáman távoznak egy buliról záróra után, vagy egy szabadtéri fesztiválról hajnali öt óra körül. Még ilyenkor is átjárja őket az egész éjszakán át tartó szórakozás öröme. Sajnos, jómagam csak külső szemlélőként éltem meg ezt az euforikus állapotot, nem adatott meg, hogy mások társasásgában hagyjak el egy szórakozóhelyet. Mindig egyedül indultam haza, illetve az első reggeli buszra.

Mennyi időt vett igénybe a regény megírása? Mikor talál időt az alkotásra a hétköznapi munkája, tevékenységei mellett?

2016. novemberében mondtam fel a munkahelyemen, a helyi kekszgyárban – egyébként ez ihlette a regényben szereplő üdítőgyárat -, a Hajnaligot 2017. augusztus 28-án kezdtem írni, tehát munkanélküliként, így az időbeosztással nem volt gond. Bármikor tudtam írni, amikor csak kedvet kaptam hozzá. Ez az állapot persze nem tarthatott soká, 2018. január 12-én álltam munkába ismét, ezúttal egy önkiszolgálóban. Az új környezethez való hozzászokás, valamint a beilleszkedés a kollégák közé számomra különösen sok lelki energiát igényelt, így a regény egy hónapig érintetlenül hevert a fiókban. Ezután jöttem rá, hogy noha a délelőtti váltás után délutánra túl lestrapált vagyok az íráshoz, a délutáni váltás előtt – reggel -, lévén, hogy kipihenten ébredek, képes lennék rá. Így a műszakváltások miatt minden második héten tíztől délig ugyanúgy haladtam a regénnyel, mint korábban. A teljes kézirattal 2019. május 10-re készültem el, de ezután jött csak a neheze. Valóságos rémálom volt a teljes regény számítógépbe való begépelése, tudniillik a technikai vívmányokkal mindig is hadilábon álltam. Az sem mellékes, hogy óriási meggondolatlanságból az eredeti kéziratot pusztán piszkozatnak tekintettem, és gépelés közben annyi felesleges szócséplést, történést adtam hozzá, hogy csak az első füzet tartalma 300 A4-es oldalra jött ki! Egy giccses trutymalékot csináltam a regényemből, majd 2020 tavaszán furcsa gyomorgörcs és fejfásás kezdett gyötörni. Mikor végre legyőztem az egómat, és beismertem magamnak, amit legbelül amúgy is tudtam, egy szempillantás alatt visszatért az egészségem. Mindent kitöröltem a számítógépből és előlről kezdtem a gépelést, de immár szóról szóra másolva a füzetekből. Mert az elsődleges kézirat nem piszkozat volt, hanem maga regény. Helyenként persze elkerülhetelen volt apró változtatásokat végeznem, de hazugság nélkül kijelenthetem, hogy a kiadóhoz elküldött szöveg 98%-ban megegyezik a füzetekben olvashatóval.

Mikorra várható a Hajnalig I. következő része? Hogy áll most a munkálatokkal? És összesen hány részesre tervezi a regénysorozatot?

Örülnék, ha a második rész jövő tavasszal jelenne meg, remélem ezzel a kiadó is egyetért majd. Mint említettem, már három éve kész vagyok a teljes történettel, és a gépeléssel is elkészültem 2020 őszére. Jelenleg a második harmadot ellenőrzöm, mondatról mondatra haladva olvasom, hogy annak idején nem hagytam-e ki valamit a szövegből véletlenül. Az eredetileg egy könyvnek szánt Hajnaligból trilógia lesz, tehát még két kötet várható az elkövetkező időszakban.