„Mindig lesz miről írni, de nem minden áron”

„Nem volt más megoldás, csupán félretenni az egészet, nyitni egy üveg whiskyt és hagyni, hogy a történet találjon meg” – meséli Mátyás Zoltán, mit tett, amikor elhagyta az ihlet könyvírás közben. Az ilyen körülmények között létrejött novelláskötete, az Allergiás reakció az életre most jelent meg a Könyv Guru Kiadó gondozásában, és a szerző kérdésünkre arról is beszélt, hogy milyen „életszagú” alapanyagból születtek a tabudöntögető kis írások, ki cenzúrázta többet a sokszor naturális szöveget – ő vagy a kiadó, hogyan tartotta tiszteletben a szereplők személyiségi jogait, és milyen különleges formában gyűjtögette az alapanyagot a kis történetekhez.

Szürreális és sokszor naturális fantáziák elevenednek meg a novelláiban, olyanok történetei, akik „elveszítették a kapcsolatukat a valósággal”. Milyen ötletből, élményből született meg a kötet koncepciója?

Az utazásaim során folytatott spontán beszélgetésekből, elveszett emberek történeteit hallgatva. Ezeket összegyúrtam a saját élményeimmel és a végén megszületett a kötet.

Azt írja a borítón, hogy a novellák alapanyagát beszélgetésekből, nem pedig hétköznapi eseményekből merítette. Tudatosan gyűjtötte az anyagot, vagy egy idő után érezte úgy, hogy ezeket már le kéne írnia? És hogyan lehet elmeséltetni ilyen történeteket emberekkel?

Sokáig csak hallgattam a történeteket, bárokban, munkahelyen, metrón, akár egy hétköznapi bevásárlás során. Beszélgettem róluk, időnként elmeséltem őket másoknak is. Hetekkel, hónapokkal később egy bárban vagy összejöveteleken páran megkérdezték: Miért nem írom le ezeket? Gyűjtöm egy kötetben? Idővel tudatosan tereltem a beszélgetéseket abba az irányba, ahol újabb sztorik felbukkanását reméltem. Sokszor sikerrel.

Inkább a sokkolás a célja ezekkel a kis írásokkal, vagy valamiféle alapélmény átadása, megismertetése egy szélesebb körrel is?

Sokkolni semmiképpen sem szerettem volna, és most sem érzem úgy, hogy ez lenne a lényeg. Egyszerűen csak leírok dolgokat. Örülök, ha valaki elolvassa és akár csak egy percig is elgondolkodik a történetekben tévelygő emberek sorsárol.

Bár tabudöntögetőnek szánta a kötetét, volt-e olyasmi, amiről úgy érezte, hogy nem kellene mégsem leírni? Hol húzta meg a határt? És ilyenkor inkább kihagyta, vagy valahogy körbeírta?

Sokszor kellett átírnom, kihúznom, vagy meg sem említeni olyan dolgokat, amiket már én sem publikalnék, saját néven. A határ? Mások személyiségi jogai fontosabbak voltak, mint egy-egy történet leírása. Barátságok megőrzése. Mindig lesz miről írni, de nem minden áron!

A kiadó részéről volt-e egyébként bármi kérdés, felvetés, javaslat a szókimondó, naturális részleteket illetően?

Nem, nem volt. Eleinte aggódtam, hogy talán túl merész egy-egy történet. Túlságosan is szókimondó. Végül magam húztam ki olyan sorokat és kifejezéseket, amikre valószínű sokan ugrottak volna.

Miért kerültek be a fejezetek címébe ország- és városnevek, illetve évszámok? Ezek szerint nem mindegy, hogy mi, mikor és hol történik?

Alapvetően de. Mégis úgy éreztem, a helyszín és a dátum megadása ad egy alaphangulatot és megkönnyíti a történettel való ,,kapcsolat” kialakulását.

És mi a szerepe a fejezetek között többnyire feltűnő rövid, vers vagy mottószerű szövegeknek?

Megtöri a folytonosságot. Szünetet iktat a fejezetek közé. Egyfajta előszele a készülő verseskötetnek, amelynek címe: ,,Amikor a kanárik elhallgatnak”.

Hogyan született a cím és a kreatív borítóillusztrációi?

Egy régi jó barátom, aki a kezdetektől fogva olvasgatott oldalakat, verseket a kèszülő könyvből, amikor kézhez kapta a végleges kéziratot, hosszas monológban fejtette ki a vélemenyét. A negatív véleményét. A reakciója meglepett, hisz ő maga is drogfogyasztó, részese annak a világnak, ami tükröződik az oldalakon. A vele folytatott beszélgetés alkotta meg a végleges címet, hisz a történeteket, még ha szürreálisak is, maga az élet alkotta. Így adta magát a cím. Allergiás reakció az életre. A borító pedig nem saját ötletből született, és örülök ennek. Egy grafikus vette kézbe a boritó tervezését, akivel személyesen nem találkoztam.

Mennyi idő alatt jött össze ez a bő kéttucat novella? Hogy talált időt a hétköznapi feladatok mellett az írásra? Milyen nehézségek merültek fel írás közben, és hogyan oldotta meg őket?

Az elmúlt három évben foglalkoztam vele komolyabban. Munka közben főleg, ahol egy-egy ötlet vagy akár egy fél oldal is leírásra került a nálam lévő naplóba. Fecnikre. Szalvétára, sokszor a karomra írva gyűjtöttem, rendszereztem a történeteket. Nehézségek? Sokszor elakadtam. Belekavarodtam a történet részleteibe. Akkor nem volt más megoldás, csupán félretenni az egészet, nyitni egy üveg whiskyt és hagyni, hogy a történet találjon meg.

Maradtak még írásai, amelyek nem kerültek be ebbe a kötetbe? Tervezi azokat is kiadni? Esetleg más jellegű, műfajú kötetet is tervez?

Jelenleg is dolgozom egy összefüggő történeten, ami jóval több odafigyelést igényel, mint az Allergiás reakció. Remènyeim szerint két éven belül elkészülök vele. Jelenlegi munka címe: Az őrület kényelmében.