„Gyerekkoromtól kezdve szomjasan keresem az élet igazságait”

„A népszerűség mint szempont bennem sohasem merült fel, amikor írtam, mindig a szívemből jövő gondolatokat és érzéseket fogalmaztam meg, minden eladhatósági megfontolás nélkül” – vall az írás iránti szenvedélyéről Solti Gabriella, akinek a napokban jelenik meg Élet-ének című kötete az Ad Librum Kiadónál. A verseket, műfordításokat és aforizmákat is tartalmazó összeállítás szerzője Könyv Gurunak adott interjújában mesél arról, miként hatott műveire, hogy éveket töltött különböző országokban, miért szereti az aforizma műfaját és hogyan tervezi újraírni az Anna Kareninát.

Élet-ének című kötete „harminckét év gyöngyszemeit” gyűjti egybe. Mire utal a cím és miért érezte most időszerűnek a verseket, műfordításokat és aforizmákat egybegyűjtve kiadni?

A címben két „üzenetet” rejtettem el. Az egyik arról szól, hogy ebben a kötetben minden vers, műfordítás és aforizma az Életet énekli meg, arról szól, azt dicsőíti. A másik pedig arra utal, hogy az életem egyes helyszínein mindig egy kicsit más lettem; ezeket az „élet-éneket” villantja föl ez a néhány alkotás. A kiadás aktualitását az adja, hogy eljött az az idő, amikor már meg tudtam állapítani az alkotásaimról, hogy valóban értékesek-e, és kiállták-e az idő próbáját. Csak azok a verseim, műfordításaim és aforizmáim kerültek bele ebbe a kötetbe, amelyek több év, vagy akár több évtized elteltével is ugyanúgy melengetik a szívemet, mint amikor megírtam őket.

Magyarországon kívül Voronyezsben és Párizsban született a kötetben megjelenő verseinek egy része, de Belgiumban is töltött huzamosabb időt. Hogyan került ezekre az igencsak különböző helyszínekre, és miként hatottak a költeményekre, az írásaira az egyes helyszínek?

A Voronyezsi Állami Egyetem bölcsészkarán tanultam állami ösztöndíjasként, öt év alatt bölcsész, orosz nyelv és irodalom szakos diplomát szereztem ott. Három évvel azután, hogy onnan hazajöttem, a férjemet a munkája Párizsba szólította, így ott élhettem vele négy éven át. Nemrégiben pedig Brüsszelben teljesített egy újabb négy éves külszolgálatot, de ez alkalommal csak egy évre tudtam kiköltözni hozzá. A helyszínek, ahol éltem, alapvetően határozták meg az írásaim hangulatát, témáját és stílusát. Ahogy említettem, minden egyes városban egy kicsit más lettem, mivel alapvető lelki szükséglet a számomra, hogy az engem körülvevő miliővel harmóniában éljek – így elkerülhetetlenül mindenhol kialakult bennem egy új „én”, s ez mély nyomott hagyott az alkotásaimon is.

Tud példát hozni arra, milyen nyomokat hagytak a különféle helyszínek a versein?

Amikor a verseim születtek, csak nagyon ritkán éreztem úgy, hogy egy konkrét cím kívánkozik hozzájuk. Az esetek többségében nem valamiféle meghatározható témáról készült a vers, hanem egyszerűen csak egy érzést akartam kiírni magamból, ami számomra is bekategorizálhatatlan volt.

Oroszból is közöl műfordításokat. Mi volt előbb: a fordítások vagy a saját versek? És miért kezdett fordítani?

A saját versek voltak előbb, csak akkor kezdtem műfordításokat is készíteni, amikor már megtapasztaltam a versírás sok örömét és fájdalmát, és így hitelesen tudtam megidézni és visszaadni egy-egy orosz költő eredeti művét az ahhoz kapcsolódó érzéseivel együtt. Az orosz költők iránti mély tiszteletem és rajongásom volt az oka, hogy elkezdtem fordítani, és mert izgatott a kihívás, hogy magyarul át tudjam adni egy-egy vers teljes értelmét, stílusát és hangulatát. Óriási élmény és gazdagság az, ha valaki olyan mélységeiben meg tud ismerni egy idegen nyelvet, ahogyan nekem sikerült az orosz nyelvet elsajátítani. Néhány esetben egyszerűen az motivált, hogy bosszantottak a gyenge fordítások, ahol nyilvánvaló volt, hogy a fordító nem érti teljesen, miről is szól az adott alkotás.

A kötet nagyobb részét aforizmák teszik ki. Sajátos, ma már nem divatos műfaj ez. Mikor és milyen körülmények között születtek ezek a gondolatai? Lehetséges, hogy a naplójából válogatta ki ezeket?

Én nem hiszem, hogy az aforizmák manapság ne lennének divatosak, hiszen például a közösségi médiában is lépten-nyomon szembejön egy-egy bölcs gondolat, és igen népszerű lett mostanság több magyar szerző is aforizmás köteteikkel. Ugyanakkor a népszerűség mint szempont bennem sohasem merült fel, amikor írtam, mindig a szívemből jövő gondolatokat és érzéseket fogalmaztam meg, minden eladhatósági megfontolás nélkül. Az aforizma számomra különösen kedves, a hozzám legközelebb álló műfaj – ebben találtam meg a gondolataim, felismeréseim legjobb kifejezőeszközét.

A napi munkám mellett az írás nem könnyű (például egy készülő regényben hosszú ideig, szinte állandóan benne kellene élni, ami nagyon megzavarhatja az ember „polgári” munkáját),

de ez a műfaj a tömörsége miatt még pont belefér egy-egy estémbe vagy hétvégémbe. Gyerekkoromtól kezdve szomjasan keresem az élet igazságait, és amikor egy-egy ilyenre rátalálok, hatalmas boldogság az, ha szavakba tudom önteni, és így meg tudom osztani egy-egy felismerésemet a világgal. Nincs jelentősége annak, hogy ezeket a naplómba írtam-e le, vagy csak futólag egy fecni papírra (volt ilyen is-olyan is).

„Keleten leszólnak, miközben titkon irigyelnek, nyugaton dicsérnek, miközben titkon lenéznek – legjobb, ha otthon maradsz” – szól egyik aforizmája. Több ízben is ír a külföldi létről, a verseiben is utal erre. Mi az a tapasztalat (ezen az említetten túl), amit át akar adni huzamosabb külföldi tartózkodásaiból?

A legfontosabb tapasztalatom a tartós külföldi léttel kapcsolatban a hazai „közös tudatalattiból” való kiszakítottság fájdalmas érzése, és a hosszú átmenet, amíg az ember a másik ország „tudatszőttesébe” bele nem harmonizálódik. Így lesz mindenhol más emberré az utazó… De ha ez megtörténik, a hazatérés utána sajnos ismét rendkívül fájdalmas. Ugyanakkor az új ember, aki külföldön megszületik bennünk, hatalmas lelki gazdagodás.

Kiknek szánja a kötetet, hogyan képzeli el a célközönségét?

Irodalomszerető, érzékeny lelkű, a világ dolgain elmerengeni tudó emberek bizonyára örömmel olvassák majd ezt a kötetet.

Próbálkozott hosszabb lélegzetvételű prózával is? Hétköznapi munkája mellett mikor jut(ott) ideje az alkotásra?

Igen, van egy regényem, melyet a voronyezsi és párizsi éveim ihlettek. Egy olyan regény megalkotása volt ezzel a célom, ami felemelő megoldást ad arra, hogyan emelkedjünk túl az élet sokszor embert próbáló nehézségein. Sajnos nincs még befejezve teljesen, mert csak akkor tudok hosszabb lélegzetvételű prózát írni, amikor nem kell bejárnom dolgozni minden nap. Egész életemben a bankszakmában dolgoztam, és rendkívül nehéz átállítani a lelkemet a napi 8-10 óra banki munka után az írásra és fordítva. Egy hosszabb prózában tartósan benne kell élni, ezért nem tudtam még a munkám mellett befejezni ezt a regényt. Ugyanakkor egyre erősebben érzem, hogy az idő sürget, és erősödik bennem a vágy, hogy meg tudjam valósítani az írásra vonatkozó terveimet is, ezért igyekszem majd valamilyen megoldást találni.

Ír-e még verseket manapság is?

Verseket sajnos nem írtam már jó ideje. A vers számomra rendkívül erőteljes, szenvedélyes műfaj, és nagy hőfokú érzések kellenek hozzá. Ilyen elemi erejű emóciók mostanában ritkán vannak az életemben – ez most egy ilyen időszak.

Tervezi-e további kötet kiadását?

Igen, számos tervem van! A már említett regényem befejezésén túl tervezem még, hogy írok egy könyvet, ami a függőségekből való szabadulást lenne hivatott segíteni, továbbá van egy nagyon izgalmas regényötletem a természetbe való visszatérés eddig senki által meg nem fogalmazott, szívmelengető jelentőségéről. Legnagyobb tervem egy Tolsztoj-parafrázis, egy modern, boldog végkifejletű Anna Karenina. Ezen kívül két témán gondolkodom még, az egyik egy novella lenne egy emberről, aki pontosan érzi a felé áramló, kimondatlan érzéseket, a másik pedig egy gyönyörű-fájdalmas vallomás egy lányról, aki négyévesen elveszti az édesapját, de tizennyolc évesen rátalál. Az orosz nyelv iránti rajongásomból pedig talán születhet még egy kisebb könyv, az Óda az orosz nyelvhez.

Aktív Szerző könyvkiadási program az Ad Librumnál