Hogyan hasznosítsuk újra a kidobott szövegeinket?

Ki ne húzott volna már ki bekezdéseket, sőt, akár egész oldalakat a készülő könyvéből? Bizony lelkileg nem épp felemelő pillanat megnyomni a „delete” gombot, és esetleg több órányi fejtörés eredményét szélnek ereszteni. A mai szövegszerkesztők ráadásul sokkal könnyebbé teszik a dolgunkat ilyenkor, szinte fájdalommentesen lehet megszabadulni a sikerületlen mondatok halmazától. Pedig, amiről egy megvilágosodott pillanatunkban úgy érezzük, hogy szemét, annak később még jó hasznát vehetnénk. Vannak, akik ezért azt vallják, hogy egy író ne dobjon ki semmit, mentsen el (vagy tegyen jegyzetben félre) mindent, amit egyszer leírt, mert soha nem tudhatja, mikor veheti annak újra hasznát. Nézzünk néhány helyzetet, amikor tényleg segítségünkre lehet egy korábbi írásrészlet (vagy annak akármilyen picike darabja)!

Lopjunk saját magunktól

Ne feledjük, amit egyszer leírtunk, valamilyen okkal tettük, feltehetően végiggondoltuk, megformáltuk a szöveget. Vagyis valami érték mindenképpen van benne, még ha nem is abban a szövegben, amelyikbe eredetileg szántuk. Lehetséges, hogy volt benne egy jó leírás (akárcsak egy frappáns szókapcsolat), vagy találóan jellemeztük egy szereplő lelkiállapotát, esetleg egy végül kihagyott párbeszédnek volt két szellemes mondata. Ezek sokszor passzolhatnak egy újabb történetbe, akár némileg megváltoztatva, de ötletszinten mindenképp. Miért ne hasznosítanánk újra egy egyszer már kigondolt fordulatot?

Reciklálhatunk szereplőket vagy helyszíneket is

Nem feltétlenül kell a saját ötleteket egy az egyben átvenni (kétségtelen, hogy egy ilyen átvétel esetleg egy egyszer már kudarcosnak bizonyuló gondolkodási sémába vezethet vissza minket), lehet inspirálódni is általuk. Ha például egy hősünket (vagy antihősünket) hoznánk vissza egy másik kötetbe, használhatjuk csak a külsejét vagy a gondolkodásmódját, más részleteket meg elhagyhatunk. De a helyszínnél is válogathatunk, és a behavazott hegyi falu vagy a bűzös mocsár egészen más környezetbe is kerülhet, mint eredetileg. A lényeg, hogy megfelelő szabadsággal nyúljunk a korábbi ötletekhez, és ahelyett, hogy leragadnánk azoknál, hagyjuk, hogy ihletet adjanak.

Szabad csak a neveket használni

Meglehet, hogy csak egy-egy nevet kölcsönzünk a korábbi ötleteink közül. Neveket persze könnyű kitalálni, gondolhatnánk, de vannak olyan műfajok, például a fantasy, amelyekhez egész világokat kell felépíteni, és ilyenkor bizony jól jön, ha nem kell minden karakternek újra és újra elgondolkodni már az elkeresztelésén is. Előfordulhat, hogy egy korábban kihagyott szereplő az új kötetben (talán az előző folytatásában?) találja meg a helyét, és ehhez a név a kulcs. Hasznos ötlet lehet az általunk használt neveket külön listában gyűjteni, és jelölni, melyik történetünkben, hol és milyen minőségben bukkantak fel. Ha van egy ilyen lista, akkor ebből a szereplők összeállításánál bátran válogathatunk, és használhatunk régi és új figurákat.

Történetszálak is kaphatnak új szerepet

Aki teljes fejezetet, esetleg egy mellékszálat kihagy a készülő regényéből, szinte mindig biztos lehet benne, hogy még valahol hasznára lesz a leírt részlet. Ezeket mindenképpen tegyük el (már csak azért is, mert esetleg az eredeti regény végső változatába talán mégiscsak bekívánkozik)! Egy újabb könyvíráskor az ilyen, komplett szövegrészek – mint egy régi bútor a felújítás során – teljesen új szerepet kaphatnak, akár úgy, hogy a bennük szereplők vagy a cselekmény körülményei teljesen ki is cserélődnek. A váz mindenképpen nagyon értékes, ne hagyjuk veszni! És amiből összeállt egyszer egy fejezet méretű szöveg, az bizonyosan nem selejt, legfeljebb nem illett az adott történetbe.

Értékmérő lehet belőlük

Ha végképp semmire sem jók a kidobált részletek, végső soron arra is használhatjuk őket, hogy növeljük az önbizalmunkat általuk. Hiszen, amikor újraolvasunk egy régi, rossz szöveget, leginkább a sopánkodás és a fellélegzés keveréke uralkodhat el rajtunk: „Te jó ég, milyen szörnyű, de milyen szerencse, hogy sosem jelent meg!” Méghozzá azért, mert időközben annyival jobbak lettünk, hogy ez már nem lett volna méltó hozzánk. Joggal tölthet el bennünket büszkeséggel, hogy mennyit fejlődtünk időközben. Ne sajnáljuk a fáradtságot olykor beleolvasni a saját zsengéinkbe, mert nemcsak másokéiból, hanem ezekből is sokat tanulhatunk.

* * *

Végül érdemes azon is elgondolkodni, milyen formában tároljuk a kidobásra szánt, de mégis megőrzött szövegeinket, vázlatainkat. A számítógép mappáiban gyorsan összekeveredhetnek ezek a részletek, és ahhoz, hogy valóban meríteni is tudjunk belőlük, ne csak a helyet foglalják, valamilyen rendszerben kellene tartani őket. A nevek, mint már említettük, lehetnek például külön fájlban, és tárolhatjuk újabb és újabb dokumentumokban a leírásokat, helyszíneket, párbeszédtöredékeket, szereplő karaktereket stb. Így legalább az első lépést megkönnyítjük, amikor keresgélni kezdünk. De kitalálhatunk más osztályozást is, a lényeg, hogy tartsuk magunkat ahhoz, és el is rakjuk a kitörölt részeket, ne pedig utólag sajnáljuk, hogy már a kukában sincsenek meg…