Hozzak létre Facebook-csoportot?

A Facebook nemrégiben tette lehetővé, hogy az írói oldalunkhoz csoportot társítsunk. Bármilyen csoportot hozzálinkelhetünk, amelyet mi hoztunk létre vagy adminként jegyezzük. Ha a társítás után belépünk a csoportunkba, ott választhatunk, hogy az új posztunkat saját néven írjuk ki, vagy az oldalunk nevét használjuk. A korábbi posztoknál is hozzászólhatunk saját néven vagy írói oldalként, az adott poszt jobb alsó sarkában lévő kicsi fotó és a mellette lévő nyíl segítségével választhatjuk ki, hogy melyik név és profilfotó kerüljön a kommentünk, posztunk elé.

Mindennek a kivitelezése igen egyszerű. Az írói oldalunkon található egy „Csoport” nevű fül, erre kattintva egy új képernyő jelenik meg. Ez mutatja az általunk létrehozott csoportokat, itt ki tudjuk választani, hogy ezeket hozzá szeretnénk-e linkelni az oldalunkhoz. A linkelés úgy egy perc alatt megtörténik, és a következő posztunk máris mehet írói néven a csoportba.

Ha nem volt eddig csoportunk, akkor ugyanezen a képernyőn létrehozhatunk egyet, a megfelelő gomb megnyomásával. Az ismerőseink közül adjuk hozzá azokat, akik követik munkásságunkat, és máris kész a csoport, bárki csatlakozhat: az is, aki nem személyes ismerősünk.

Mutatok egy képernyőképet, így néz ki az újítás:

 

Akinek már van az írói munkásságához kötődő csoportja, az nyilván látja, mi az összekötés előnye: az írói oldalunk neve jobban rögződik a csoportunk tagjaiban, ismerősnek érzik, érzelmeket kapcsolnak hozzá, és ha jobban kötődnek az oldalhoz, akkor szívesebben olvassák és hamarabb vásárolnak is, ha új könyvünk jelenik meg.

Az tehát nem kérdés, hogy az összekötés marketing előnye nagy. De vajon érdemes csoportot létrehoznunk, ha még nincs?

Mit kezdjen egy író egy csoporttal?

A csoportnak az a fő jellemzője, hogy egy adott témával kapcsolatos poszt indulhat nemcsak az admintól, azaz a szerzőtől, hanem bármely tagtól a csoportban. És ez is a cél: egy jó csoportban többen is megszólalnak, posztolnak, nemcsak az admin. Azok a jó csoportok, ahol legalább a tagok fele olvassa a csoport bejegyzéseit, a tagok negyede posztol és hozzászól.

Ez azonban nem indul be csak úgy. Ha arra keresünk ötleteket, hogy mitől lesz mozgalmas az oldal, akkor tulajdonképpen azon gondolkodunk, hogyan mozgósítsuk a követőinket – ami biztos, hogy jó eredményre vezet. A csoportban közelebb kerülünk olvasóinkhoz, itt nem a hivatalos posztolok egy cuki képet és te lájkolod-viszony áll fenn, hanem egyenrangúak a felek. A csoportban szívesebben is nyilvánítanak véleményt az emberek, mint az írói oldalon, használjuk ezt ki!

Mit posztoljunk a csoportban?

  1. Írjunk ki ide regényrészletet, novellát, verset és kérjünk róla véleményt! Írjuk meg ugyanazt a történetet kétféle befejezéssel, vagy különböző nevet adva a főhősöknek, és kérdezzük meg a tagokat, melyik változat tetszett nekik jobban!
  2. Ha új könyvön dolgozunk, a csoportban is szavaztassuk meg a borítóváltozatokat, címváltozatokat, kérjünk véleményt a fülszövegről!
  3. Posztoljuk itt is a blogposztjaink linkjét!
  4. Hirdessünk játékot a csapat tagjainak! A nyeremény lehet akár egy közös kávézás.
  5. Kérdezzük a tagokat: mi a kedvenc könyved? Mi a kedvenc magyar könyved? Ki a kedvenc íród? Mindez miért? Mi a legutóbbi könyv, amit olvastál? Film, amit néztél? Ha buszon utazol, hány olyan embert látsz, aki könyvet olvas? Számtalan, olvasással kapcsolatos kérdést tehetünk itt fel, ami nem is a mi könyvünkkel kapcsolatos, hanem így tulajdonképpen az olvasás szeretetét közvetítjük.
  6. Ha mi olvastunk egy könyvet, írjunk róla a csoportunkban. Kérdezzük meg, ki olvasta, nekik hogy tetszett?
  7. Osszuk meg mások témába illő cikkét, posztját. Ezáltal nemcsak a mi hangunkon szólnak a posztok, így változatosabb lesz a csoporthang is.

Hogyan működtessük a csoportot?

  1. Bátorítsuk a tagokat posztolásra. Időnként emlékeztessük őket, hogy ha jó könyvről olvasnak, ajánlják, vagy ha érdekes cikket találnak, itt is osszák meg nyugodtan. Alakítsuk ki a szabályokat, mi az, ami reklámnak számít és nemkívánatos, illetve mi az, ami emeli a színvonalat.
  2. Ha valaki posztol, mindig válaszoljunk rá! Ha válaszolunk, hozzászólunk, abban legyen kérdés – a kérdések késztetik az embereket válaszolásra, nem a bölcs kijelentések.
  3. A csoportban ugyan nem lehet ütemezni posztokat, de nem is szükséges, hogy minden reggel 9-kor megjelenjen valami. Ha hetente egyszer felteszünk egy izgalmas posztot, az épp elég. Fontos viszont, hogy kövessük az aktivitást, illetve jól gondoljuk meg, kit veszünk fel a tagok közé.
  4. Ha egy tag nem viselkedik elég diplomatikusan, kérésünk ellenére sem, nyugodtan töröljük a csoportból. Az oda nem illő posztokat is töröljük – illik azonban jelezni a posztolónak, miért távolítottuk el a bejegyzését.

Melyek a csoport létrehozásának trükkjei?

  1. Fontos, hogy magunkon kívül más admint ne vegyünk fel a csoportba, csakis moderátort – a moderátornak épp olyan jogai vannak, mint az adminnak, kivéve az admin törlését. Ez az egyetlen, amit nem tehet meg. Gondoljunk bele: ha az új admin a régi admint törölheti, és a két barát összevész… majd az eredeti tulajdonost törli a másik admin, akkor odalesz a szépen felépített csoportunk!
  2. Arra is figyeljünk, hogy a csoportunk zárt csoport legyen. Ez azt jelenti, hogy a posztokat csakis a tagok látják, de maga a csoport látható a Facebookon, tehát egy rajongó meg fogja találni, ha rákeres.
  3. Állítsuk be, hogy a csoportba jelentkező tagokat csak admin hagyhatja jóvá: ezáltal látunk minden jelentkezőt, és mi dönthetjük el, akarjuk-e őt a csoportunkban vagy sem.

A csoport fenntartása tehát nem nagy munka, viszont azt is kalkuláljuk bele, amikor létrehozunk egy ilyet, hogy ha jól megy, és mondjuk játékokat találunk ki, amelyekre be is indul a tagság, akkor könnyen lehet, hogy mindennap foglalkoznunk kell vele, és legalább fél órát. Cserébe persze egy olyan közösségnek lehetünk tagja, ahol az emberek egymásnak ajánlják a könyveinket – tehát mindenki maga döntse el: megéri?

Nádasi Krisz