„Igyekeztem arra fókuszálni, hogy a vámpírlét hányféleképpen nehezítheti meg valakinek az életét”

A vérszívók és a gasztronómia közti „érdekes kapcsolatot” is boncolgatja W. L. Know első regénye, a most megjelent Gourmet. A Könyv Guru Kiadó gondozásában napvilágot látott kötet szerzőjével arról is beszélgettünk, hogyan született meg a történet csírája egy kreatívírás-tanfolyamon, mitől egyediek az ő vámpírjai, mit köszönhet Bram Stokernek és Tom Cruise-nak, és miért jó, ha este kinn tombol a vihar, ő pedig egy csésze gőzölgő teával az íroasztalánál ülhet.

A regénye főszereplőjét, a remek szakácsot és étteremtulajdonost, Jerome Villeneuve-öt megtámadja egy vámpír, kiszívja a vérét, és innentől megváltozik az élete – álom és valóság határán folyik tovább. Hogyan jött a regény ötlete? Mi adott ihletet a történethez?

A történetnek számos ihletője volt, legfőképpen talán az Interjú a Vámpírral, az Amerikai Psycho és a Hannibál tévésorozat. De az már más kérdés, hogy a fejemben lévő milliárdnyi ötletfoszlányból miért pont ezt dolgoztam ki. Az egyetemen tanultam, többek között, kreatív írást is. És volt az évfolyamnak egy projektje, ahol együtt közösen írunk egy kriminovellát. Ezt minden évfolyam megteszi, egy folytatásos történetet alkotva így. Nos, én itt ismerkedtem meg Cserháti Éva írónővel, akivel tudtunk konzultálni írás közben. Rengeteget tanultam tőle a karakterek megalkotásáról. Én, egy kezdő nagyravágyásától fűtve, rengeteg ötlettel előálltam, a karakter szemszögek és az idősíkok manipulálását illetően. És Cserháti Éva volt az, aki rávilágított, hogy jók voltak ezek az ötletek, de egy közösen írt, rövid határidős krimit túlságosan megbonyolítana. Arra biztatott, írjam meg a saját sztorimat külön. Így született a Gourmet.

A vámpír-lét érdekessége, hogy az élet és a halál mezsgyéjén zajlik. Mi az izgalmas kihívás ebben egy író számára? És mi az, amiben újszerű, eredeti a hasonló vámpíros történetekhez képest a Gourmet?

A vámpír-téma kétélű fegyver egy író számára. Nagyon sokféleképpen meg lehet ragadni, és ez teszi rettentően izgalmassá. Bram Stoker Drakulája egy szörnyeteg, inkább pusztító erő, mint egy személy. Ugyanolyan keletről jövő halálos veszedelem, mint Attila hunjai vagy a Nagy Pestisjárvány. Egyébként egyes irodalmárok szerint Stoker vámpírképe a szifilisz allegóriája. Ezzel szemben Anne Rice vámpírjai emberibbek, ugyanúgy éreznek, szeretnek és akár vissza is vágynak a halandó életbe. Megint más a vámpírkép a Vajákban, ahol számos vért szívó lény gyűjtőfogalma a vámpír, az egészen bestiálistól a teljesen emberszerűig. És sorolhatnám karácsonyig a különböző változatokat a képességére, gyengeségeire, vagy a vámpírság eredetére. De pontosan ez a nehézsége is, hiszen a bőség zavarában nem könnyű definiálni, hogy melyik aspektusát akarjuk megfogni a vámpírságnak. Meg annyi mindent elmondtak már róluk, hogy nehéz újat mondani. Én igyekeztem ezeknek a szerteágazó nézőpontoknak egyfajta szintézisét megalkotni a különböző szereplők szemszögeinek segítségével. Mert hát

egy áldozat szemszögéből a vámpír nyilván egy bestia, de vannak barátai, akiknek árnyaltabb képük van róla.

Ezen kívül a vámpír és a vérivás viszonyát próbáltam egyénien ábrázolni, bár annyi sztorit írtak már meg korábban, hogy tudtomon kívül biztosan kitalálhatta már ezt is valaki. Általában a vámpír gyenge, ha nem iszik vért, és erős lesz, ha iszik. Nálam bizonyos szempontból ez fordítva van. Ha isznak a vámpírok, akkor olyanok lesznek, mint egy idealizált emberkép. Élesebbek az érzékszerveik, jobbak reflexeik, erősebbek, gyorsabban gyógyulnak. Ha elég sokáig nem isznak, akkor nagyobb erőre tesznek szert, mint az ivással, eltépik a fémet is akár. De ennek sajnos ára van. Teljesen leállatiasodnak a négykézláb mászás szintjére és válogatás nélkül ölnek, amíg a vérszomjuk nem csillapodik. A jó minőségű tea az éhségükön nem segít, de ezt az állatias gyilkolási vágyat segít lecsendesíteni.

Milyen apróságokra kell ügyelnie a szerzőnek, ha egy ilyen, a valóságban nem létező élőhalott/vámpír világot mutat be? Mi volt a legnehezebb ebből a szempontból a regényírás közben?

Egy szóval azt mondanám: következetesség. Ez persze igaz akkor is, ha teljesen valóságos történeteket írunk, de a való élet az csak úgy van. Azt nem kell kreatívan elképzelni. De a spekulatív fikcióban akár marslakókat, akár vámpírokat képzelünk el, azoknak mi vagyunk a megalkotói. Mi döntjük el, hogy milyen szabályok szerint játszanak. És vigyáznunk kell, hogy ne térjenek el azoktól a szabályoktól. Ez egyre nehezebb, minél több fantasztikus elemet viszünk bele. Ezért is helyeztem a történetet a való világ egy már megtörtént korszakába. Elsőre ez is kemény feladat volt.

Ihlető forrásai között Bram Stokert és Anne Rice-t említi. Milyen jellegű ismereteket, ötleteket merített tőlük? Melyik a kedvenc vámpíros története? Regény vagy film?

Szerintem valamilyen szinten mindenki, aki vámpírtörténeteket ír, hálával tartozik Bram Stokernek. Közel sem ő volt az első, ezt le kell szögezni. Megelőzte a Carmilla vagy Polidoritól a Vampyre, de született számos francia, német és orosz vámpírregény meg színdarab is. Viszont a Drakula volt az, ami legalább egy évszázadra meghatározta a vámpír és a vámpírvadász klasszikus archetípusát. Így kerülhetett be úgymond a mainstream popkultúrába. Anne Rice már sokkal direktebb ihlető volt. Már említettem, hogy az ő vámpírjai emberiek, tele vannak szenvedéllyel és sokkal jobban foglalkoztatja őket a vérszívás morális implikációja, mint Drakula grófot. Írói szemmel sokkal vonzóbbak ezek a vámpírok. A drámáról sokkal jobb írni. Ezért is szeretem őket mint fantázialényeket. A sárkányok sosem sopánkodnak azon, hogy „Jaj, egy repülő, tűzokádó félisten vagyok, a tápláléklánc csúcsán! Bárcsak halandó lennék!” Ezek miatt is nagy kedvencem az Interjú a Vámpírral. Néha azért kellett elvetnem bizonyos ötleteket, mert túlságosan hasonlítottak volna rá. Szerintem mindenkinek el kell olvasnia, aki szereti a vámpíros történeteket. Vagy legalább a filmet nézzék meg. Tom Cruise meglepően jó mint gonosz vámpír. Mondjuk Lestatot játszani szerintem amúgy is hálás feladat.

A regényében fontos szerepe van a főzésnek, gasztronómiának. Miért fontos ez Önnek, és csak a fikció szintjén foglalkozott vele, vagy a való életben is számít, mit eszik, esetleg maga is főz?

A vámpírok és a gasztronómia szerintem érdekes kapcsolatot alkotnak. A legikonikusabb jellemzőjük pont a táplálkozási szokásuk. Ráadásul a gyengeségeik között is előkelő helyen szerepel egy fűszernövény. Igyekeztem arra fókuszálni, hogy a vámpírlét hányféleképpen nehezítheti meg valakinek az életét. Az öröklét a kitaszítottnak árt, aki próbálja definiálni magát, de a kategóriák változnak. Az örök fiatalság annak tesz keresztbe, akit gyerekkorában haraptak meg. Na és az, hogy nem ehet már mást, csak vért? Ugyan kinek ártana jobban, mint egy szakácsnak? Igyekeztem tudatosan építeni a karaktereket, hogy a tulajdonságaik befolyásolják a személyiségüket, meg a történetben elfoglalt helyüket, és fordítva. Én magam szeretek főzni, főleg a kísérletezést, a mártások ízesítését és fűszerezését élvezem. De közel sem vagyok konyhatündér. Jerome szintjére el sem fogok jutni, de az nem is cél. Fejlesztem magam, hogy jól főzzek, és az elég.

Honnan jött a Gourmet cím? Milyen értelmezéseit lehet adni az olvasónak?

A cím már azután született, hogy eldöntöttem, miről fog szólni a regény. És hát egy szakácshoz, aki az ízérzékéért küzd, szerintem nagyon jól illik. Igyekeztem rövid, frappáns címet adni, amelyet ráadásul sok nyelvben le sem kell fordítani. Tehát ha megjelennek idegennyelvű kiadások is, akkor könnyebb dolga lesz a fordítónak. Az angol nyelv esetében ez én magam leszek. A végzettségem szerint amúgy is angol fordító vagyok, kár lenne ezt más kezébe adni. Az író szándéka amúgy is világos számomra. Az szerintem elkerülhetetlen, hogy az olvasónak prekoncepciói legyenek egy cím láttán. Ezt nem is kell megtiltani nekik. Az viszont érdekel, hogy mennyire lesznek ezek a jóslatok helyesek.

Álnéven jelentette meg a regényét. Hogyan választott írói nevet, és miért érezte fontosnak, hogy ne a saját nevén publikáljon?

Bár a magyarban ezt álnévnek hívjuk, de szerintem az én esetemben ez nem fedi annyira a valóságot. Nekem eszembe sincs senkit megtéveszteni. Akik ismernek, azok amúgy is nagyon hamar rájönnek, hogy ezt a könyvet bizony a Szűcs Balázs írta. De megintcsak, ha arra gondolunk, hogy esetleg megjelenik idegen nyelven is, vagy magyarul tanulni vágyók kezükbe veszik a könyvet, akkor gondban lehetnek a nevem kiejtésével. A W. L. Know már sokkal nemzetközibb. Hogy mit jelent, az egyelőre hadd maradjon az én titkom.

A regény végén köszönetet mond a kiadói szerkesztőnek, Cserháti Éva írónőnek és a tesztolvasóinak is. Milyen segítséget kapott tőlük? Mi az, amire egy külső szem tudja felhívni a figyelmet?

Rengetegféle módon segítettek. Egyrészt az tény, hogy ha az ember évekig nézegeti ugyanazt a szöveget, akkor már kezd összefolyni a szeme előtt és szüksége van egy külső szemlélőre a hibák kiszűréséhez. Másrészt az íróknak sok olyan szereplőt is hitelesen kell ábrázolniuk, akik nem olyanok, mint ők maguk. Máshogy élik meg az életet, máshoz értenek. Ilyenkor jönnek nagyon jól azok a családtagok és ismerősök, akikre támaszkodhatok.

Mikor tud a munkája mellett időt szakítani az írásra? Mennyi időt vett igénybe a 400 oldalas Gourmet elkészítése? Milyenek Ön számára az ideális körülmények az alkotáshoz?

Sokszor nem volt időm rá. Persze hétköznap is tudtam haladni vele, de inkább a hétvégéken. Egyébként szerintem sokkal több, mint 400 oldalt írtam, csak azt az olvasó nem látja. De a szöveget folyamatosan újra és újra kellett írni. Nem az első vázlatot küldtem be a kiadónak. Ha jól számolom, akkor három évembe telt eljutni az írás kezdetétől oda, hogy beküldhettem a kiadónak. Ekkor kellett szembenézni a következő kihívással. Ami az ideális körülményeket illeti, ha szemtelen akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy az az ideális, amikor van ihlet. De ez egyébként igaz is. Ha nincs bennem flow, akkor nehezebb haladni. De ha fel kell vázolni egy forgatókönyvet, hogy mi jó az íráshoz, akkor az így nézne ki: este van, kint tombol a vihar, én meg az íróasztalom előtt ülök egy bögre gőzölgő teával, a fülemben meg szól a zene. Csináltam is hozzá egy külön YouTube lejátszási listát.

Készül folytatni a Gourmet-t? Vagy esetleg másik történetbe kezd?

Nem tervezem magára hagyni ezt a világot. Már a tervezési fázisban van egy regény, ami lazán, de kötődik a Gourmet sztorijához. Maradtak még benne bőven kiaknázatlan lehetőségek, és kísérletezni is szeretnék pár dologgal. Szóval nem fogom egyhamar befejezni a vámpírokról írást.