„Amikor elkezdek egy történetet írni, általában nem tudom, mi fog történni a következő oldalakon”

Már szívfájdalom nélkül törli azokat a mondatokat, amelyekről érzi, hogy csak neki fontosak, de a történetet megakasztják – meséli Halusz Léna, akinek most jelent meg második mesekönyve, az Állatkommandó – Az elromlott kívánságkút. A Könyv Guru Kiadó gondozásában publikált kötet szerzőjével arról is beszélgettünk, hogyan őrzi meg szellemi frissességét szövegírói munkája mellett, milyen vicces új szereplők tűntek fel az új kötetben, olykor az olvasók ötletei alapján és milyen mesekönyvek hiányoznak a piacról.

Legutóbb két éve, az Állatkommandó első kötetének megjelenése alkalmából beszélgettünk. Milyen visszajelzéseket kapott azóta Melák, a nyomozókutya, Gizda, a kandúr-pandúr, Csúzli, a papagáj és a többiek nyomozós történetére? Mit szerettek az olvasók a legjobban a sztoriban?

Az állatkommandósokat, a három főszereplőt. Meglepett, hogy egyforma rajongótáboruk van, azt hittem, egyikük vagy másikuk ki fog emelkedni egy kicsit, de nem így lett. Úgy látszik, mindhárman egyformán szeretnivalóra sikeredtek.

Volt olyan visszajelzés, aminek hatására változtatott valamit a folytatáson?

Az állatkommandós mese mindegyik része más és más, persze a főszereplők maradtak, és ismerős figurák is felbukkannak. Nem befolyásolt semmi, hogy valami jelentőset változtassak, csak az illusztrációk újultak meg. Az első mesekönyv rajzait is nagyon szeretem, de Mirka, az illusztrátor mutatott pár képet, amin újfajta technikával kreálta meg az állatkommandósokat. Nekem is nagyon tetszik.

Az új kötet az elromlott kívánságkútról, illetve annak „megjavításáról” szól (elnézést a spoilerért), sok-sok kalandon át. Hogyan született az új történet?

Amikor elkezdek egy történetet írni, általában még azt sem tudom, mi fog történni a következő oldalakon. Menet közben alakul a sztori. Valószínűleg az első kötetben megemlített kívánságkút adta az ötletet, hogy erről egy egész mesének kell születnie. Mert ki ne akarná, hogy ilyen egyszerűen teljesüljenek a kívánságai?

Be tudná pár szóval mutatni a második kötet legfontosabb új szereplőit? Ismét csak úgy, spontán születtek a fejéből, ahogy a sztori kívánta, vagy volt valami valós alapja is egyiknek, másiknak?

Spontán születtek az új szereplők is, ahogyan haladt a történet, köztük Abrakadabra, a nyugdíjas varázsló, akit civilben Kovács Pista bácsinak hívnak, Zizi, a királylány, aki második osztályba jár, és cukrász akar lenni, mint az apukája, Csupacsé Csilla, aki csupa cé meg csé betűs cuccokat rajzol, Spuri, a maratonra edző strucc, Piktor Viktor, aki tűzoltó és festőművész is egyben, vagy dr. Duma Gyula, alias Locsifecsi bácsi, aki a múzeum fő-fő teremőre, és rengeteget beszél, de csupa érdekes dologról. Bandzsa Halandzsa is nagy kedvencem lett, aki mellett sosem lehet unatkozni, vagy Kikérem néni, aki mindent kikér magának. Ami extra és egy kis kulisszatitok: egyik nagyon szeretett ismerősöm az első mesét dedikáltatta az unokájának, közben viccesen megjegyezte, hogy a következő mesébe beleírhatnám az ő kutyusát és madarát is – meg is tettem. Miri és Csőrike egy igazán izgalmas résznél bukkannak fel.

Honnan merít ötleteket a poénos párbeszédekhez, a vicces fordulatokhoz? Mivel a „civil” munkájában is kreatív szövegíróként dolgozik, hogyan őrzi meg a szellemi frissességét? Hogyan védekezik a kiégés ellen? Honnan szerez inspirációt?

A szövegírói munka és a mese- vagy regényírás számomra nagyon különböznek. Előbbinél az ügyfél, a megrendelő igényei szerint írok, utóbbiaknál csakis úgy, ahogy és amit én szeretnék. Az igaz, hogy gyakorlatilag reggeltől estig írok állandóan, a kiégés veszélye nem fenyeget. Sokkal inkább az idő, illetve annak hiánya okoz problémát. Nehéz a munka, család, háztartás, a rendszeres sport, az állatok ellátása mellett időt szakítani a meseírásra. A fizikai fáradtság, kimerültség okoz gondot nálam, nem a szellemi. Annyi ötlet, történet, könyv van a fejemben, amit valószínűleg akkor sem lenne időm mind megírni, ha csak ezzel foglalkozhatnék.

Már a második mesekönyve jelent meg. Mi az, amit tanult ebből a folyamatból? Mennyire ír (mesét) másként most, mint két-három évvel ezelőtt? Jobb mesét ír ma, mint az Állatkommandó előtt?

Mindig arra törekszem, hogy egyre jobban írjak. Ha van az emberben tehetség, kitartás, és minél többet gyakorol, minél többet ír, akkor jobbá kell váljon. Remélem, én is így haladok előre. Kicsit közhelyesre sikerült ez a válasz, ezért mondok egy példát. Már jobban kiszúrom-kiszűröm azokat a részeket, legyen csak egy szó vagy több mondat, ami igazából csak nekem a szívem csücske, mert úgy érzem, milyen frappáns, de megakasztja a történetet. Ezeket szívfájdalom nélkül törlöm.

És a kiadási folyamat (szerkesztés, illusztrációk, kiadóval való együttműködés) milyen tanulságokkal szolgált?

Nagyon gördülékenyen és gyorsan haladtunk a kiadóval együttműködve, nem is kívánhatnék egyszerűbb folyamatot. Az illusztrátorral, Mirkával is nagyon jó együtt dolgozni, szeretem a rajzait meg a személyiségét is. Nekem csak írnom kell a történeteket, a kiadó munkatársai és az illusztrátor is profin végzik a munkájukat.

Mennyire figyeli a kortárs magyar mesekönyveket? Mi jellemzi a mesekönyv-piacot és -kínálatot? Melyik korosztály van a legjobban ellátva, és mi hiányzik Ön szerint?

Valószínűleg a kisovisoknak készül a legtöbb mese, mert akkor még az anyukák is többet hajlandók olvasni a gyerekeknek. Talán pont az a korosztály, amelynek az én mesém is szól, a nagyovisok és kisiskolások azok, akik még igényelnék a fantáziájuk átmozgatását, de már kevésbé van otthon esti mese, önállóan pedig még kevesen olvasnak közülük. A mesekönyv-piacról, bár nem vagyok naprakész, általánosságban az a véleményem, hogy zömében vagy nagyon egyszerű, szinte lebutított vagy szájbarágós mesék születnek, vagy a másik véglet, ami egy felnőttnek talán élvezetes és érthető, de az adott korosztálynak nem igazán. Persze köztes mese is akad azért, csak kevesebb, mint kellene.

Új, izgalmas nyomozást ígér a könyv végén. Hogy áll az új kötettel, és el szabad-e árulni valamit az új történetről? Egyébként hány folytatást tervez, látja már, hová futhat ki az Állatkommandó?

Szerintem egy ilyen állatos nyomozótrió végtelen történetet elbír, de majd kiderül, mennyire szeretik meg a gyerekek, és mennyire várnak folytatást. Négy-öt rész alapötlete már a fejemben van. A következő részben Zizi, a királylány kéri az állatkommandósok segítséget, mert nem akar eltűnni a képzelt barátja. Egy túlságosan ragaszkodó képzelt barát pedig elég sok vicces és izgalmas pillanatot tud okozni.