Ízelítő / Katonaévek
A Személyes Történelem kiadó legújabb darabja Tóth György és Tóth Györgyné Katonaévek 1965-1968 című könyve. Ebből hoztunk most részletet.
Katonaévek 1965-68
Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik szívesen kutakodnak egy tovatűnt világban, akiket érdekelnek a nagyszüleiknek és a szüleiknek az érzelmei, gondolatai, véleményük, örömük és bánatuk.
A könyv nem két ember életrajza, csak huszonhat hónapot vesz górcső alá, ami mindkettejük számára meghatározó volt. Ezt a huszonhat hónapot erős érzelmi kitörések uralják. Mindkét szereplő kapaszkodókat keres, amit részint egymásban találnak meg, máskor pedig a humor, az önirónia ad vigaszt. „Gyönyörű álmom volt.” – írja Gyuri a levelében. Az olvasó végre megnyugszik és elmosolyodik, hogy végre a honvédségnél történhet jó dolog is. „Azt álmodtam, hogy leszereltek gyomorfekéllyel!” Így kapjuk meg a választ a feltételezett jóra. A katonaságnál eltöltött huszonhat hónap alatt, két szerelmes egymásnak írt levelei által, keresztmetszetet kapunk nemcsak a katonaságról, hanem az egész kádári társadalomról is az 1960‑70-es években.
Előszó
Közel negyven évet vártam, hogy elővegyem, elolvassam és rendezzem azt a több száz szerelmes levelet, amit egymásnak írtunk, amikor Gyuri katonaként szolgált. A késlekedésnek több oka is volt.
Amíg fiatalok voltunk, eszünkbe sem jutott, hogy rendezzük ezeket a leveleket. Mással voltunk elfoglalva: az élettel. De amikor az élet kezd elmúlni, fontos lesz a múlt, és sürgőssé válik, hogy magunk körül rendet rakjunk. Ehhez szempontokat kell kitűzni. Ha a sajátjainkat nézzük, nem biztos, hogy meg tudunk szabadulni azoktól a kacatoktól, amit hosszú évtizedeken át felhalmoztunk. Mert ezek számunkra még értéket jelentenek, de akik utánunk jönnek, azoknak már csak mihaszna lom. Nagy igyekezetünkben előfordulhat, hogy a fürdővízzel együtt kilottyantjuk a gyerekünket is. Ez majdnem meg is történt. A levelek közül sokat elégettem téli, hideg estéken gyújtós alá téve, hogy az általa fel-fellobbanó tűz utolsó parazsainál arcomat süttessem. Aztán az egyikbe beleolvastam és az emlékek elkezdtek zsongani bennem, kíváncsivá tettek, és már tudtam, hogy nem fogom tovább tűzre vetni.
Más oka is volt a késlekedésnek. Olyan sok idő telt el 1966 óta, hogy elfelejtettem, milyen tizennyolc évesen szerelmesnek lenni. Milyen szerelmesen egymástól külön eltölteni huszonhat hónapot az értelmetlen katonai szolgálat miatt. Arra még emlékeztem, hogy ez a több mint két év rettenetesen nehéz és hosszú volt, de a részletekre már nem. Féltem szembesülni ezzel a huszonhat hónappal. El sem tudtam képzelni, mit lehetett hétszázötven napon keresztül írni egymásnak. Rettegtem, hogy állandóan ismétlődő, émelyítően édes, érzelgős leveleket fogok olvasni. Nem így történt. Rég elfeledett titkokra bukkantam. Olyan titkokra, melyekre soha nem derült volna fény, ha nem olvasom el újra ezeket a leveleket. Megdöbbentem azon, hogy az emlékezet szitaként működik. Sok megható, kedves, szép és vidám emlék szűrődött át a szita apró lyukain. Már-már felszívódni látszott, amikor rájuk találtam. Örülök neki, tiszta szívemből. Különösen annak, hogy néhány napot újra együtt lehettem a szüleimmel.
A rendezés nem volt könnyű feladat. Túl sok szempont kínálkozott. Ezért úgy döntöttem, hogy a teljesség igénye nélkül mindegyikből felvillantok egy-egy parányi szeletet, ami a legérdekesebbnek tűnik. Ezzel emléket állítva a múltbéli szereplőknek, eseményeknek, épületeknek. (…)
Az 1967-es év már lényegesen felszabadultabb. Ahogy közelgett a leszerelés, úgy vált egyre könnyebbé a hátralévő idő. Gyakrabban tűnik fel a humor, mint gyógyír.
Élmény volt a levelek olvasása. Érdekes módon kívülállóként figyeltem önmagunkat, és mindvégig izgatottan vártam a leszerelés időpontját, amikor ez a két fiatal végre összeházasodhat. Furcsa, de azért rettegtem, nehogy valami bajuk történjen. Együtt sírtam és nevettem velük.
Gyakoriak a leveleimben a Gyuri helyesírása miatti korholásaim. Gyorsan kiderült azonban számomra, hogy én sem vagyok hibátlan helyesíró. Leveleinket nem lektoráltuk, benne hagytuk az összes helyesírási és fogalmazási hibát, mert azt gondoljuk, hogy hibáinkkal együtt kell vállalnunk önmagunkat. Egymás csiszolgatása még a mai napig is tart. Talán, ma már időnként kicsit csikorog, de az ebből kialakult végeredményt elfogadjuk.
Gyakran előfordul velünk, hogy váratlanul megszólal egyikünk, és egy régen megtörtént eseményről kezd beszélni. Mire a másik azt mondja: ,,Honnan tudtad, hogy én is éppen erre gondoltam?” Ilyenkor mosolyogva háborgunk, hogy az embernek már a gondolatai sem lehetnek szabadok. Ennek korai csírái már a levelekben is fellelhetőek.
Végezetül mindkettőnk egy-egy leveléből szeretnék idézni, amit közösen választottunk mottónak.
Mari /1967. május 1. „Minden emléket el kell zárni egy sötét kamrába, és nem szabad rágondolni. Azután egyszer elővenni, ha már könnyebb lesz, és akkor meg lehet mindet csodálni. …”
Gyuri /1967. július 10. „Idővel, hosszú évek múlva a múlt elszökik előlünk, mint ha betelne az emlékezet, s már nem lenne helye az emlékeknek. Néhányat elhagyunk útközben, de azt, ami örök, a szerelmet magunkkal fogjuk vinni. …”
Égerszög, 2005. november
Gyuri /augusztus 7.
Az utóbbi napokban kijött rajtam a honvédség. Már a számat harapdálom, ne hogy valamit csináljak. Ha valaki hozzám szól, széttépem! Legyen az tiszt nem érdekel! Most már elegem van ebből az állati sorsból! Tudomásom szerint nem erre születtem. Állandó kib… kerül szembe az ember. Tegnap délután például futkosót rendeztek a körletben. Minden tíz percben fel kellett mosni a folyosót. Este negyed tizenegykor adták azt a parancsot nekem, hogy portalanítsam le az ajtókat a körletbe. Még szerencse, hogy előtte ittam egy kis sört, és nem fogta fel az agyam a kib…s fogalmát. Most már tudom, hogy kiszúrás volt az egész.
Valentinyit ismered. Sashalmi, esetlen gyerek. Tegnap tett egy szép megjegyzést a főnökre és ezt egy suttyó, paraszt közülünk visszamondta a főnöknek. A Valentinyire rég óta pikkelnek már. Ez az eset adott arra alkalmat, hogy összeüljön a nagy tanács, és a Valentinyi fölött pálcát törjön. Most abban állapodtak meg, hogy becsukják öt napra, már ül is, de még egy eset és hadbíróság elé állítják. Valószínű, hogy egy hónapon belül oda is fog kerülni. Akár hogy fog vigyázni, be fog következni a hadbíróság.
Más! A századparancsnok minden embert a legkisebb hülyeség miatt is az elhárító tiszthez (katonai politikai rendőrség) küldi. Már vagy tízen voltak nála. Ez vitette el a Matyit is. Szóval az van, hogy a századparancsnok mindenkit hadbíróságra akar küldeni. Ez bizonyos mértékben fog is neki sikerülni. Velem is kiszúrtak. A jövő héten pont azokra a napokra osztottak be szolgálatba, amikor próba van. Ez mind azért van, hogy ne tudjak elmenni zenélni…
Már nagyon elegem van a zenélésből is! Mennyire utálok itt mindent, azt el sem hiszed. …
Mari /október 15.
… Tegnap este úgy fél nyolc körül a következő történt. Hallottam, hogy bejön valaki a kapun. Azt hitte, hogy már becsukódott maga mögött a kapu. Valószínű nem számított arra, hogy halkan, de összekoccant, jellegzetes zajt adva. Az ablak nyitva volt és a redőny le volt húzva. Ebben nem is találtam semmi különöset, csak abban, hogy nem lépett teljesen a lábára, ha nem lábujjhegyre, mert cipője nyikorgott. Szóval az volt a furcsa, hogy olyan hatást tett, mint ha lábujjhegyen járna. Azután teljesen elhalt a zaj. Vártam, hogy bejöjjön valaki, de nem jött. Leoltottam a villanyt, és egy egészen kicsit felhúztam a redőnyt a szobában, hogy kilássak. Gondoltam, ha bejött, ki is kell mennie. Nem is tévedtem. Azonnal jött is vissza, de úgy látszik, észrevette, hogy kinézek és jobbnak látta, ha máshol megy ki. Hogy hol, nem tudom. De biztos vagyok benne, hogy volt ott valaki, mert ahogy kinéztem, láttam egy mozgó alakot. Illetve csak a fejét. Nem az arcát, csak a haját. De abban a pillanatban vissza is ugrott. Szerintem férfi lehetett. (Ez egy elég furcsa történet, különösen ennyi év távlatából. Érdekes egybeesés apám összeomlásával. Apámat ui.? be akarták szervezni ügynöknek az ötvenes évek végén, és sokáig különböző időpontokban, ami éjszakánként volt, meg is kellet jelennie, hogy ellenőrizzék. Elmondása szerint nem adott jelentéseket, ami persze nem biztos, hogy igaz. Az, hogy zaklatták, hiszen párttag is volt, az elképzelhető. Az is, hogy megfigyelték, hiszen annak idején házkutatás is volt nálunk. Fegyvert kerestek. Lehetségesnek tartom, hogy az összeroppanás nem volt véletlen, és az éjszakai látogató pedig, nem betörő vagy esetleg kéjenc volt. Valószínű, hogy megfigyelte a hatalom.) …