„Jegyzetfüzettel a hónom alatt járkáltam mindenhová”

„Igyekeztem a helyzeteket a legoptimálisabban „kikerekíteni”, színesíteni, szem előtt tartva a hitelességet is” – érzékelteti Sára Anna, alias Bedéné Szokolay Henriette Anna, hogy a felmenői történetét írva mennyire kellett a fantáziáját használnia. A Könyv Guru kiadó gondozásában most megjelent kötetéről, Az emlékek kulcsáról beszélgetve a szerző egyebek mellett mesélt az idősíkok keverésének problémájáról, a száz évvel ezelőtti párkeresésről, és arról, miért nem „csak” női regény a családja története.

Hogyan és mikor jött az ötlet, hogy megírja nagyszülői generációjának a történetét? Miért választott regényes formát ehhez?

Az ötlet, hogy papírra vessem anyai nagymamámról és testvéreiről emlékeimben élő történeteiket, több, mint 10 éve fogalmazódott meg bennem. Mivel a hétköznapi élet, család és munka, nem igazán „íróbarát” életforma, ezért sokáig egy noteszba írtam fel egy-egy mondatot, amikor éppen egy velük kapcsolatos, rájuk jellemző régi történet jutott eszembe. Ezt legtöbbször egy hasonló helyzet, vagy a kezembe kerülő személyes tárgyaik hozták elő.

S hogy miért éppen regény? No, erre talán nincs is egyértelmű válaszom. Sokáig külön álló történetekben gondolkoztam, igazából fogalmam sem volt, hogyan kezdjem el. Egy alkalommal megláttam egy regényíró pályázatra szóló kiírást. Nem sokat tétováztam, most itt az alkalom, nincs több kifogás a halogatásra. Az alapötletem megvolt, hát regisztráltam. Mivel elég rövid beadási határidő volt, nem készültem el kifogástalanul az írással, viszont ez a lehetőség megadta a kezdő löketet, hogy akkor most megírom és kiadom. Nem csak a fióknak szántam a művet. Így hát további fél évet dolgoztam rajta, javítgattam, finomítottam.

Érdekes vonulata a könyvének a hatlányos családban a gyerekek kiházasítása, és az ezzel kapcsolatos gondok (például a háborús időszakokban). Milyen tanulságokat lehet levonni a száz évvel ezelőtti hozzáállásból manapság, amikor igencsak másképp zajlik a párkeresés, családalapítás?

A házasságok bizony más szempontok szerint köttettek 100 évvel ezelőtt. Természetesen ők is szerettek, ábrándoztak, de amennyire tudtak, alkalmazkodtak az elvárásokhoz. Fontos szempont volt az öröklődő javak biztonságban tartása. Mindemellett a lányokat arra nevelték, hogy jövendőbeli férjüket nem elég szeretni, el is kell fogadniuk az ő döntéseiket. A megértés és tolerancia mindkét fél részéről elsődleges elvárás volt, de talán ez maximálisan a lányokra vonatkozott. A férjek kötelessége volt a család eltartása, biztonsága megteremtése. Mindenki tudta mi a dolga, meddig tart a hatásköre. Irigylésre méltó a rendkívül erős, a családot összetartó, egymást mindenben segítő, támogató életvitelük. Persze akkor is voltak rossz házasságok, de sokkal nagyobb tűrőképességgel rendelkeztek egymás iránt. Összességében nagyobb körültekintéssel, több felelősségtudattal történt a párkeresés, mint manapság.

Mennyire tartja „csak” női regénynek a kötetét? Kiknek, és milyen korosztálynak szánja Az emlékek kulcsát?

Első ránézésre valóban „csak” női regény, de ha jobban megnézzük, akkor a korszak iránt érdeklődők, esetleg a gasztronómia kedvelői, az akkor aktuális öltözködésre kíváncsiak, vagy az egészségügyben járatos olvasók érdeklődésére is számot tarthat a könyv. Ebből adódóan idősebbnek, fiatalabbnak egyaránt ajánlom.

Milyen kutatásokat kellett végeznie a történet alapanyagához? Döntően családi emlékeket keresett, vagy kellett történelmi eseményeknek is utána néznie? Milyen forrásokból dolgozott?

Minden hiteles íráshoz elengedhetetlen a kutatás. Nekem szerencsére rengeteg megőrzött levél, napló, tárgy, fénykép, régi újságok, kalendáriumok (amelyek feljegyzéseit tanulmányoztam) van róluk a birtokomban. Sok-sok gyerekkoromban hallott történetből próbáltam felépíteni a regényt. Mindehhez nagy segítséget jelentett az internet, ahonnan pontosabb adatokat, helyszínleírásokat, ötleteket merítettem a kidolgozáshoz.

Hol kellett a fantáziájával is kiegészíteni a történetet?

Ahogy az ajánlóban írom: talán így, vagy majdnem így, de mindez megtörtént. Vagyis, hiába a sok hallott történet, a sok tárgy, amelyekről általában tudom, hogy hol, hogyan keletkeztek, valóban szükség volt a fantáziára. Mert bizony a nagyon személyes, intim dolgaikról nem beszéltek, az ő korukban ez nem volt ildomos. Igyekeztem a helyzeteket a legoptimálisabban „kikerekíteni”, színesíteni, szem előtt tartva a hitelességet is.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget az írás során, és miként oldotta meg ez(eke)t a problémá(ka)t?

Attól, hogy az alapötletem készen állt, egy hónapig csak „fejben” írtam. Elsőkönyvesként fogalmam sem volt, hogy kezdjem, milyen formát válasszak. Egyszer aztán beugrott, hogy két idősíkba helyezem a történteket. Váltakozva jelenítettem meg a közelmúlt és a távoli múlt eseményeit. Emiatt nagyon kellett figyelnem, hogy időrendben és témában is kövessék egymást az események. Jól átkapcsolhatónak kellett lenni a két idősík között. Így aztán egy kis jegyzetfüzettel járkáltam a hónom alatt mindenhová és úgy rendeztem sorba a történeteket.

Miért választotta az idősíkok keverését mint szerkesztési módot? Mennyiben okozott nehézséget „ugrálni” fejezetenként az időben? Folyamatosan írta így a szöveget, vagy a két időszakot elválasztva készítette el, és csak utólag fűzte egybe őket?

A két idősík megnehezítette az írást, de a választásomat az indokolta, hogy folyamatos, összefüggő históriát nem tudtam volna összeállítani a rendelkezésemre álló történeteikből. Folyamatosan írtam, az említett kis füzetben előre összeállított címekből idő- és események alapján. Piros tollal írtam a régmúlt címeit, zölddel a közelmúltét, kékkel pedig sorszámoztam.

Hogy talált rá a címben is említett kulcs szimbólumra, amely az emlékezés forrása a regény során? Valódi vagy képzeletbeli kulcsról van szó?

A címadó „kulcs” szimbolikus és valóságos. Nálam van az a bizonyos kulcs, ahogy a többi említett tárgy: a pénzérméből készült gyűrű, karlánc, festmény, oklevelek, kitüntetések, fotók is.

Tulajdonképpen családtörténetet írt, mégsem saját nevén jegyzi a könyvet. Miért és milyen szempontok alapján választott álnevet a kiadáshoz?

Az írói álnév ötlete onnan származik, hogy az eredeti nevem igen hosszú, nem szerencsés a könyvborítót ezzel elfoglalni. Kézenfekvőnek látszott dédnagymamám lánykori neve. Ráadásul az Anna keresztnév azóta 4 generáción keresztül végigvonul, ahogy az én második nevem is Anna. Így lettem Sára Anna.

Hogyan keresett kiadót a kötetének, és milyen – hasonló kötetek szerzőivel – megosztható tapasztalatai voltak a könyvkiadás, könyvszerkesztés során?

Könyvkiadás terén semmilyen tapasztalatom nem volt, ismeretségi körömben sem volt ehhez tanácsadó. Maradt a világháló. Keresgéltem, véleményeket olvastam, megtaláltam a legszimpatikusabb, számomra legmegfelelőbb kiadót, a Könyv Gurut, aki fölvállalta a könyvem kiadásához szükséges minden munkafolyamatot. Rendkívül korrekt, segítőkész csapat segítette első könyvem megjelentetését.