Kapitány voltam – Interjú dr. Váczi István volt rendőrkapitánnyal
A legjobb rendőrvicceket az élet írja – vallja a leszerelt rendőrkapitány, aki könyvet írt a rendőrök mindennapjairól.
Több mint kétezer példányban elkelt, és már négy utánnyomást élt meg dr. Váczi István volt komlói rendőrkapitány Kapitány voltam című könyve. Aki leleplezéseket, összefonódásokat, sötét rendőrségi titkokat vár a 200 oldalas vallomástól, csalódni fog. Mégis érdemes esélyt adni a könyvnek: a rövid történeteket olvasva ugyanis hamar kibontakozik egy vidám, kissé kaotikus, mégis elgondolkodtató történet arról, hogyan telnek a magyar egyenruhások mindennapjai egy olyan rendszerben, amely éppen a rendre és a szigorra épül.
Bár sokan leszereltek már a rendőségtől, tehát lennének, akik elmondhatnák, mi minden történik egy rendőrrel munka közben, mégsem vagyunk elhalmozva rendőrök által írt könyvekkel. Mi lehet ennek az oka?
Azt nem tudhatom pontosan, hogy mások miért nem írtak még olyan stílusú rendőri történetekről szóló könyvet, mint én. Azt azonban utólag már látom, hogy a kézirat elkészítéséhez is nagyon sok dolog kell, nem elég egy halom viccesnek tűnő nyers történet. Nem is beszélve a korrektori, lektori, grafikai, nyomdai, pénzügyi, informatikai és marketing feladatokról. Nyilván figyelni kell a szolgálati titkok adta korlátokra és az olvasóknak a szórakozás iránti igényére is. Nem egyszerű dolog.
A magyar irodalomban van tehát egy űr, amit most az ön könyve tölthet be. Ezért kezdett bele, vagy valami egészen más motiválta?
Kezdő rendőrként a kezembe akadt egy jegyzőkönyv, amelybe a következő sorokat pötyögte be valaki nagy műgonddal: „És akkor óvatosan megközelítettem a házat. A kutya nem ugatott, mert nem volt.” Valószínűleg ott dőlt el, hogy ezek a kincseket nem fogom veszni hagyni. Igaz, eredetileg úgy terveztem, majd akkor írom meg a könyvet, amikor nyugdíjba vonulok – a rendőrségi pályafutásom lezárásaként. De végül máshogy alakult.
Mi történt?
Közel 13 éve voltam rendőrkapitány Komlón, amikor egyik napról a másikra (indoklás nélkül) 2019 januárjában leváltottak. Annak ellenére, hogy a városban elkövetett bűncselekmények száma sokkal kevesebb volt, mint az elmúlt 8 évben bármikor. Ugyanakkor a felderítések száma is nőtt. Ezután olyan helyet ajánlottak fel a rendőrségen belül, amelyet nem fogadhattam el, így inkább leszereltem.
Nem volt elhamarkodott a döntés? Nem bánta meg?
13 évig voltam rendőrkapitány és 25 évig rendőr. Nekem ez volt az életem. Az utóbbi egy évben azonban azt éreztem, hogy egyre kevésbé tudok azonosulni bizonyos rendőrségi folyamatokkal, és egyre több szakmai jellegű vitám volt. Erre jött még rá egy bizonyos szakmán kívüli, méltatlan támadás az irányomba, amelyben a rendőrség, nem hogy mellém állt volna, de még kényszerhelyzetbe is hoztak. Ezért nem ért annyira váratlanul, hogy visszavonták a vezetői megbízatásomat. Persze más az, amikor valaki készül egy eseményre, és más amikor az a maga valóságában meg is történik. Ahogy telik az idő, azt gondolom, hogy jó döntés volt inkább egyenes gerinccel távozni a szervezettől, mintsem feladni számomra fontos elveket. Szerintem nem én, hanem a rendőrség változott sokat. Ez már nem az hely volt, ahova én felszereltem. Ami biztos, az életem ezen szakaszának vége, ennek lezárására is jó ez a könyv.
Aki megszokta, hogy mindig készenlétben álljon, naponta döntéseket hozzon, koordináljon, parancsokat osszon, több mint 140 főt vezényeljen, folyamatosan naprakész legyen, annak furcsa lehet hirtelen leadni a fegyvert, az egyenruhát, és szerencsét próbálni a civil életben. Hogyan lehet átvészelni egy ilyen nagy váltást?
Humorral. Ha nem tudnék néha magamon is nevetni, sokkal jobban megviselt volna. De a több mint két évtizedes szolgálat alatt is sokszor csak ez tartotta bennem, bennünk a lelket. Ezért is írtam pont erről a könyvemben. Nemcsak összegezni akartam a rendőrségnél töltött éveimet, de megmutatni azt az oldalát is ennek a munkának, amelyet sokan nem ismernek.
Pontosan mi az, amit a kívülállók nem tudhatnak a rendőrökről? Hiszen számtalan film, sorozat foglalkozik velük, talán többet is szerepelnek, mint a legtöbb foglalkozás együttvéve. Mi újat árulhat el róluk ez a könyv?
Én nem azt akartam megmutatni, amit bárki láthat. Azokról az élethelyzetekről szerettem volna mesélni, amelyek a legjobb rendőrviccek alapját szolgálják. Azokról, amelyek nem félnek megmutatni, hogy mind esendők vagyunk, hibázunk, de képesek vagyunk korrigálni, felállni és menni tovább. Ezért szerepelnek olyan rövid történetek a könyvben, amelyeket a kollégáimmal együtt éltünk meg az elmúlt 25 évben. Legyen szó arról, hogyan esett be egy kolléga egy kuplerájba egy vörös függönybe kapaszkodva, hogyan ájult el egy kolléga a gyerekeknek kitett ugrálóvárban, miután ráugrottak a fejére, vagy, hogy miért nem engedték be a megyei főkapitányt egy parkolóba. Azt szerettem volna, ha az olvasók velünk együtt nevetnek, ha közelebb érzik magukhoz a rendőröket, mint eddig bármikor az életük során. A nevetés után pedig talán egy kicsit olvasnak a sorok között is. Elvégre a rendőrség munkája mindenkinek az életét befolyásolja.
Nem félt attól, hogy így kellemetlen helyzetbe hozza a társait, esetleg nevetségessé teszi a rendőrséget magát?
A történetek nem egy-egy embert tesznek nevetségessé, hanem egy-egy vicces helyzetet mutatnak be. Ilyenek pedig szinte az élet minden területén előfordulnak. Miért pont a rendőrség lenne kivétel? Arról nem is beszélve, hogy a történetek zöménél én magam is jelen voltam. Véleményem szerint inkább azok teszik nevetségessé a rendőröket, akik olyan feladatokat hajtatnak végre velük, amit szerintem nem szabadna. Vagy olyan felszerelést adnak nekik, amelyet jó érzésű civil ember nem venne a kezébe vagy húzna magára. Ráadásul a piaci ár sokszorosáért, utasításra. Lehet, hogy egyszer ez is megérne egy külön könyvet.
Hogyan fogadta a könyvét a szakma? Milyen visszajelzéseket kapott a rendőrségtől?
Ritka kivételektől eltekintve a szakmabeliek örültek neki. Ismeretlen rendőrök írtak rám, hogy nagyon jól szórakoztak a sztorikon, és hogy igen, náluk is voltak hasonlóak. Persze, van az a beosztási szint, ami felett csak magánbeszélgetés során gratuláltak hozzá, de hát ők még állományban vannak, vigyázniuk kell, kinek mit mondanak. Nagyon sokan pedig azért kerestek, hogy bizonyos velük kapcsolatos történetek miért nem kerültek bele a könyvbe, írjam már meg azokat is.
Úgy tudjuk, már az ORFK címére is rendeltek a könyvből pár példányt. Nem fél, hogy betiltják?
Az nagy reklám lenne, szóval valószínűleg nem fogják. Bár igaz, egy ismerősöm, miután elolvasta a könyvet, felhívott és nevetve mondta, hogy eddig fogalma sem volt, miért váltottak le, de most már kezdi kapiskálni. Látva a rendeléseket, az ORFK Teve utcai címe mellett még az a furcsa érzés, amikor a vevő egy bíróságra, ügyészségre vagy éppen egy börtön címére kéri a könyv házhoz szállítását.
Ön szerint működhet jól egy olyan szervezet, ahol ennyi vicces és furcsa dolog történik?
Persze, természetesen. Főleg, hogy utólag már sok történet vicces, de amikor benne voltunk az adott helyzetben, akkor nem feltétlenül tűnt annak. Szerintem ahhoz, hogy a rendőrség jól működjön, nagyon sok feltételnek kell teljesülnie. Ezek egyike, hogy mind a szervezet, mind az azt alkotó személyek tanuljanak a hibákból. Nem a hiba a szégyen, hanem ha nem teszünk annak megismétlése ellen. A rendőrség pedig egy különösen veszélyes hivatás. Soha senki nem lehet benne biztos, hogy mit hoz a következő perc, kivel szemben, milyen ügyben kell eljárni. A rendőrök pedig nagyon egymásra vannak utalva, ezért a rendőrségen nem közhely az, hogy a rutin öl.
Mit gondol, kinek szól leginkább a könyve? Fiataloknak? Időseknek? Olyanok, akik szeretik a rendőröket, vagy akik idegenkednek tőlük?
Elsősorban azoknak, akik szeretik a humort, akik szeretnének a rendőrség szigorú és kemény álarca mögé nézni – ami sokszor egyáltalán nem is szigorú és kemény. Bár számítottam arra, hogy elsősorban rendőrök, volt rendőrök lesznek majd az olvasóim, de igyekeztem a történeteket úgy megírni, hogy mindenki számára érthető legyen. Azoknak is, akik nem űzik ezt a szakmát, vagy akik életükben nem jártak még semmilyen hatósági intézményben. A visszajelzések alapján ez sikerült is: a legjobb példa számomra az a 81 éves hölgy, akinek soha semmilyen köze nem volt a rendőrséghez, értette és élvezte is az összes elbeszélést.
Annyi történet van a könyvben, van személyes kedvence?
79 történet van a könyvben, kivétel nélkül mindegyikhez komoly érzelmek fűznek. Ha csak egyet kellene kiemelnem, akkor az Eltűnt a kígyó sztorit mondanám. Egyszer a rendőrkapitányság ügyeletese éjnek idején hívott telefonon és jelentette, hogy van egy kis baj. Eltűnt egy, a rendőrségre nem sokkal előtte bevitt kígyó az épületben, amelynek lehetséges, hogy halálos a marása. Egyből felébredtem.
A könyv megvásárolható a kapitanyvoltam.hu oldalon.