Milyen hosszúak legyenek a fejezetek?

Számít egyáltalán, hogy milyen hosszú egy fejezet? Ahogyan egy könyvnek is lehet beszélni az “ideális hosszáról”, ugyanúgy nagyon is van értelme annak, hogy az író tudatosan bontsa részekre a regényét, és ügyeljen arra, milyen terjedelmesek ezek a részek.

Mindenekelőtt természetesen tisztában kell azzal lenni, hogy a fejezetekre bontás nem önkényes művelet, a szerzőnek legalább az alábbi három szempontot figyelembe kell vennie, amikor lezár egy részt, és nyit egy újat. A fejezetek:

  • segítenek az írónak az olvasót a történetben tartani;
  • segítenek tiszta lapot teremteni, hogy az olvasó ne legyen túlterhelve információkkal;
  • segítenek ritmust adni a történetnek, és fenntartani a feszültséget.

Ezeket együttesen fejben tartva lehet csak a választott műfajunknak, és a konkrét történetnek megfelelő tagolást választani. Innen már könnyű belátni azt is, hogy viszonylag kényes egyensúlyt kell megtalálni írás közben. Hiszen mivel egy fejezettörés voltaképpen valamiféle ugrásra, váltásra készíti fel az olvasót, ezért a túl rövid fejezetek zavaróak lehetnek, a szerzőnek pedig nincs ideje “lendületet venni” a történettel, hogy a könyvet kézbe vevő személy figyelmét meg tudja igazán ragadni. Ezzel szemben a túl hosszú fejezetek nem engedik levegőhöz jutni az olvasót, a “letehetlennek” szánt, végeérhetetlen részek fárasztóak, végső soron unalmassá válhatnak.

Egy szó, mint száz, igen fontos figyelni a szavak számát egyes fejezetek írása (pontosabban: inkább szerkesztése) közben is. A híres (és sikeres) regények fejezeteinek az összehasonlítása során leszűrhető tapasztalat, hogy

az átlagos hossz valahol 3000 és 4000 szó között van, de 1500-nál kevesebbet, illetve 5000-nél többet ritkán írnak a szerzők.

A kivételek közé tartozik Gabriel García Márquez Száz év magánya, aki (angol változatában) átlagosan több, mint 7000 szóból épített fel egy-egy fejezetet. A másik oldalon pedig kiemelkedik Douglas Adams Galaxis ​útikalauz stopposoknak című munkája, amelyben 1300 szó körül alakulnak többnyire a különálló részek. Vagy az extremitás: James Patterson, a világ legsikeresebb szerzője 250-500 szavas fejezetekkel dolgozik.

Az átlag természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezeket felülírni. J. R. R. Tolkien rendszeresen 5000 szón felül hozta ki a fejezeteit, mégsem bírják letenni az olvasók. Ugyanakkor tény, hogy ha a bestsellereket nézzük, inkább a rövidebb fejezetek jellemzőek- Különösen manapság, hiszen végül is nem szabad elfelejteni, hogy a Netflix sorozatok és a 3-5 perces Youtube-videók világában élünk.

További szempont, hogy a fejezetek hosszának egy regényen belül sem kötelező ugyanolyannak lenni. Jane Austen például a Meggyőző érvekben, ahogy halad előre a cselekmény, egyre hosszabb részekkel készíti elő a lezárást. Vannak viszont, akik a sztori ritmusát követve rövidítik menet közben a fejezeteket, hogy az olvasóban ezzel is keltsék a feszültséget. Akárhogyan is, általános igazság, hogy a rövid fejezetek inkább a gyors, feszes tempó érzetét keltik.

Az is tény, hogy manapság inkább a rövidebb fejezetek a “divatosak”, aminek többféle praktikus oka is van. Nézzünk ezek közül néhányat! A rövid fejezetek:

  • tiszteletben tartják az olvasók szűkre szabott idejét. Sokaknak csak 10 percük van, hogy kinyissanak egy könyvet, például este az ágyban, vagy munkába menet a tömegközlekedési eszközökön. Nekik kifejezetten segítség, ha ennyi idő alatt egy kerek rész végére érhetnek;
  • egyébként is fellélegzést biztosítanak az olvasónak. Nem kívánhatjuk, hogy bárki, aki megvette a könyvünket, teljesen a mi törénetünkbe akarjon belefeledkezni (bármennyire is csábító ez a gondolat). Vagyis a figyelmének rendszeres, és nem túl hosszú igénybevétele után hagyni kell időt a történtek, a gondolatok megemésztésére is;
  • könnyebben olvashatók, de emiatt szívesebben is olvassák őket, magyarán többet is akarnak belőlük. Paradox módon a rövid fejezetekből többet olvasnak, hiszen sikerélményt jelentenek, a gyors haladás érzetét keltik, és ha jól vannak felépítve és megfelelő fordulatok, feszültség kíséri az egyes részek végét, mágnesként vonzzák az olvasót;
  • megkönnyítik a visszatérést a könyvhöz. Egyszerre nem kell túl sokat megjegyezni, és attól sem kell tartani, hogy majd váratlanul, a hétköznapi teendők, történések miatt egyszercsak valami fontos közben kell félretenni a történetet. Vagyis szabadon hagyja az olvasót.

Gondoljuk tehát alaposan végig, mi a célunk a könyvvel, milyen műfajban alkotunk, és hogyan szeretnénk fenntartani az olvasóink figyelmét. Mindezek segítenek majd abban, hogy megtaláljuk a fejezeteink ideális hosszát, ezt követően elgondolkodhatunk azon is (akár ennek a posztunknak a nyomán), milyen szempontok alapján szerkesszük meg az egyes részeket.

Borítókép: Patricia Serna / Unsplash.com