Krisz ötletei / 13+1 könyvborító huszonéveseknek

Foglalkoztam már vele, mitől jó egy „new adult”, röviden NA könyv, azaz a fiatal felnőtt korcsoportnak szóló irodalom, de fontos, hogy amennyire behatárolt ezeknek a könyveknek a tartalommal kapcsolatos minden jellemzője, ugyanez jellemző a borítóra is.

Kétféle NA borító van.

Az egyik a romantikus történeteké, amelyeket – ugyan alig több mint tízéves az NA megnevezés – máris külön kategóriaként említenek:

college romance

azaz főiskolás romantika. Az alábbiak erre jellemző borítók:

A romantikus könyvekre (akkor is, ha ezek hősei nem egyetemisták, mert például történelmi regényről vagy fantasyről beszélünk) jellemzőek az alábbiak:

  • fotó felhasználásával készül (szinte sosem illusztrált a borító);
  • egy vagy két emberalak látható rajta (ha ketten, akkor ez a szerelmespár, ha egy, akkor ez vagy a női, vagy a férfi főszereplő, de az utóbbi gyakoribb);
  • az alakok arca (szeme) ritkán jelenik meg;
  • a férfi általában félmeztelen;
  • a könyvcím és az író neve nyomtatott betűvel szerepel;
  • sokszor fekete-fehér, szürke vagy szürkített, halvány a háttér;
  • sokszor élénk színű a könyvcím.

A fenti listában számomra legérdekesebb az arctalanság: a felnőtteknek szánt romantikus könyveken ugyanis szinte soha nem látunk arcot, szemet – és ez a trend gyűrűzik a fiatal felnőtt kategóriába is, sőt, a magyar könyvekre is. Íme néhány hazai könyv (magyar szerzőktől), amin látszik, hogy tisztában van ezekkel a trendekkel:

És akkor nézzük a másik kategóriát:

az elgondolkodtató történeteket

Egyértelmű, hogy ezek a regények komolyabbak, mert sokszínű, változatos, jellemfejlődést és történetet ígérő borítókat találunk itt; bár jellemző rájuk, hogy homályosak, elmosódottak, legalábbis nem olyan éles kontúrokkal dolgoznak, mint a YA könyvek (összehasonlításképp ajánlom a YA borítókról szóló cikket itt).

Lássunk néhány érdekes borítót:

A borítókra jellemző, hogy:

  • ritkán van rajtuk fénykép;
  • ha van illusztráció, akkor ez kis méretű;
  • a szöveg vagy kézírásos, művészien rendezetlen, vagy csupa nagybetűs nyomtatott;
  • a színek ritkán élénkek (ha igen, akkor ennek oka van, a tartalomból kiderül).

Kifejezetten trendi, hogy a borítón szinte egyáltalán nincs semmilyen kép, csak a szöveg:

Összességében a fiatal felnőtteknek szánt elgondolkodtató könyvek talán abban különböznek a felnőtteknek szánt magas irodalmi művektől, hogy színesebb, részletgazdagabb a borító, így a boltba lépve érezzük, hogy ez a könyv inkább a húszas vagy a negyvenes korosztályt célozza-e.

Magyar szépírók közül a fiatal felnőtteket szólítják meg például az alábbi könyvek, ezeknek a borítóját is nézzük meg: mennyire jellemző rájuk az amerikai trend?

A fentieket érdemes figyelni, ha NA könyvünk borítóját tervezi a kiadó, illetve ha olvasóként ilyen korcsoportban keresünk könyvet.

Jó szórakozást a válogatáshoz!

Nádasi Krisz