„Egy olyan emberi sors, amit a tankönyvekben biztosan nem talál meg”

„Az olvasó egy olyan könyvet tart a kezében, amely a múlt hiteles lenyomata, egy kordokumentum, amely az 1944-es évet, annak abszurd és kegyetlen vonásait a leghétköznapibb módon mutatja be.” Ezekkel a szavakkal ajánlja új kötetét a Személyes Történelem kiadó. A Halló! Itt Péter! Péter beszél! – Egy budapesti zsidó család története az 1944-es esztendőben több szempontból is különleges olvasmány. A könyv ugyanis nem most született, hanem nagyjából 75 évvel ezelőtt, a második világháborút követő hónapokban. Szerzője, Balázs Dezső budafoki ügyvéd, aki elmeséli az 1944-es év históriáját, elsősorban a saját és családja életét a vészkorszak legnehezebb időszakában. A történet azonban nem csupán lenyomata a származásuk miatt üldözött magyar állampolgárok megpróbáltatásainak, az életben maradásért vívott – hol leleményes, hol szívszorító – küzdelmüknek. Különösen drámai fordulatot ad neki, hogy 1944. november 7-én eltűnük a szerző 18 éves fia, Péter. A kötet további részében az olvasó tanúja lehet egy amúgy is üldözött apa kétségbeesett kutatómunkájának, amellyel megpróbál szeretett fia nyomára bukkanni – vállalva ezért az életveszélyt, az Andrássy út 60-ban, vagy a Csengery utcai nyilasházban.

A Halló! Itt Péter! Péter beszél megjelenésére valamikor 1946 és 1948 között került sor, de még akkor, amikor Balázs Dezső nem tudta, mi történt a fiával. 1948 áprilisában viszont már odáig jutott a történtek felderítésében, hogy feljelentést tett Zentai Károly, a Magyar Királyi Honvédség zászlósa ellen, aki a vádirat szerint az Aréna úti laktanyába hurcolta a kőműves segédként dolgozó Pétert, majd ott két társával együtt agyonverte. Az ügyre 2005-ben a Simon Wiesenthal Központ hívta fel újra a figyelmet, amikor azonosították az Ausztráliában élő Charles Zentait, mint az egykori zászlóst. Az egykori történtek felderítésére azonban nem került sor, mivel Zentait hosszú évek jogi huzavonáját követően sem adták ki Magyarországnak, így 2017-ben anélkül hunyt el, hogy tisztázhatta volna a szerepét Balázs Péter meggyilkolásában. Akárhogyan is, az olvasó nem tud szabadulni az eredeti kiadáshoz készült előszó szavaitól, amelyet Kéthly Anna, a szociáldemokrácia nagyasszonya fogalmazott: „Ég a lelkekben mindaz, ami történt, nem tudunk és nem akarunk felejteni”.

A reprint megjelenése alkalmával az örökössel, Balázs Dezső unokájával, Balázs Györggyel készítettünk rövid interjút.

Miért gondolta, hogy éppen most, háromnegyed évszázaddal az eredeti történések és az eredeti kiadás után jött el az ideje, hogy ismét publikáltassa a kötetet?

Ez a könyv az én örökségem, és úgy gondoltam, fontos, hogy ma is olvashassák az emberek. Az időzítés pedig két dolgon múlt. Egyrészt most lett pénzem a kiadásra, másrészt, amikor korábban felmerült a publikálás ötlete, akkor az ismerőseim és barátaim erről lebeszéltek.

Miért érzi ma is relevánsnak a történetet?

Szerintem nagyon érdemes elgondolkodni a nagyapám és a nagybátyám életén. Az olvasó ebből a szinte hihetetlen történetből megtanulhatja, hogy igenis tudni kell úgy élni, hogy ne éljünk vissza mások életével. Egy mai fiatalnak pedig szerintem úgy tudnék kedvet csinálni, hogy ez az a könyv, amely segít elhinni a második világháború történetét. Egy olyan emberi sors, amit a tankönyvekben biztosan nem talál meg.

Milyen volt az emlékezete a családjukban Péternek, meggyilkolt nagybátyjának?

Tulajdonképpen nem nagyon beszéltek róla. Az édesapám tudta, a nagymamám tudta, a családtagok tudták, mi történt vele, de nekünk, gyerekeknek nem igazán meséltek róla. Ha nem is tartották titokban, de nem beszéltek róla. És bár ezt a könyvet én is csak huszonéves koromban olvastam el, Pétert azért jóval korábban „ismertem”. A neve ugyanis fel volt írva a vészkorszak áldozatainak egyik budapesti köztéri tábláján, és már az 1960-as években, 7-8 éves koromtól évente egyszer felkerestük ezt a helyszínt édesapámmal.

Tudja-e, hogyan sikerült megnyerni annak idején nagypapájának Kéthly Annát, hogy ő írja a kötet előszavát?

Pontosan nem tudom, de bizonyára személyes ismerősök voltak, hiszen nagyapám, Balázs Dezső is a Szociáldemokrata Pártban tevékenykedett.

Volt-e köze a családjának ahhoz, hogy 2005-ben a Simon Wiesenthal Központ elővette Zentai Károly ügyét? Kereste-e önöket a központ, illetve a magyar állam, Zentai kiadatásának kapcsán?

Nem, a családunknak ehhez semmi köze nem volt, a központ munkatársai a saját kutatásuk alapján vetették fel Zentai felelősségét, és minket nem kerestek fel. Ahogyan a magyar állam sem vette fel velünk a kapcsolatot, amikor éveken át kérték Zentai kiadatását Ausztráliától.

Hogyan keresett most kiadót a kötetnek?

Egy ismerősöm ajánlott egy könyvkiadót, akinek a képviselője irányított ehhez a kiadóhoz.