Mit ne várjunk soha a szerkesztőnktől/kiadónktól?
Az írás nem akkor ér véget, amikor leütjük az utolsó (három) pontot a regényünk végén, hanem amikor megjelenik a könyvünk. A kettő között azonban sokszor fájdalmasan hosszú és nehézkes folyamat zajlik: a kiadási procedúra. Kezdő írók különösen nincsenek hozzászokva ennek menetéhez, és gyakran érezhetik úgy, hogy nem foglalkoznak velük, hogy megalázzák őket, hogy semmibe veszik őket, hogy reménytelen a helyzetük, hogy átírják teljesen a szövegüket és még sorolhatnánk. Kétségtelen, hogy nem könnyű a kiadókkal a kapcsolat, és Magyarországon különösen sok a negatív tapasztalat a szerzők részéről, mondván, sok kiadó válaszra sem méltatja őket. Ezen sajnos mi nem fogunk tudni változtatni, azon viszont igen, hogy ha sikerül élő kapcsolatba kerülni egy szerkesztővel, akkor hogyan érdemes viselkedni, hogy minél gördülékenyebben és gyorsabban eljusson a könyvünk a boltokba. Ezúttal nézzük meg, hogyan álljunk a szerkesztési folyamathoz, és főként, hogy miket érdemes elkerülni a szerkesztővel, kiadóval való kommunikáció során.
Tartsuk tiszteletben a határidőket
Bár idehaza nem általános, de azért van több olyan kiadó, amelyiknél meg van határozva, mennyi időn belül reagálnak a kéziratra. Ezt mindenképpen tartsuk tiszteletben, és várjuk ki (egy kis ráhagyással), mielőtt érdeklődnénk a szövegünk felől. Sosem árt tudatosítani ilyen helyzetekben, hogy az író ugyan egy személlyel, a szerkesztővel áll kapcsolatban, ám a szerkesztő számos kuncsaft ügyével foglalkozik, és nem az a fő feladata, hogy pár naponta válaszolgasson az egyes szerzők érdeklődéseire. A szerkesztők nem kedvelik azokat az őket állandóan nyaggató írókat.
Nincs kézirat, ami „csont nélkül” megy át
Szép lenne, de aligha fordul elő olyasmi, hogy egy szövegben ne kellene javítani valamit. Ez igaz még az irodalmi nagyságokra is, nemhogy a kezdő szerzők műveire. Tehát ne várjuk, hogy a leadott alkotásunk minden igazítás nélkül máris nyomdába megy! Ha nem is feltétlenül stilisztikai szempontból, de helyesírásban, formázásban, esetleges tartalmi következetlenségekben szinte biztos, hogy igazítani kell a szövegen. Vagy egyszerűen csak azért, mert a kiadó általában jobban tudja, mit szeretnek az olvasók. Ezeket a javításokat tekintsük természetesnek, és a legtöbb esetben legyünk hálásak értük. Vagy vitatkozzunk értelmesen róluk, ha úgy érezzük, nem jogos a javítás. De egyet mindenképpen tartsunk észben: ha pontosan úgy akarjuk nyomtatásban viszontlátni a művünket, ahogy leadtuk, akkor jobb, ha magánkiadásban jelentetjük meg.
Ne várjunk írásos lektori véleményt
Jó lenne, persze, ha részletesen elmagyarázná nekünk valaki, milyennek tartja az írásunkat, mi benne a jó és min lehetne még javítani. Erre sajnos hiába várunk egy kiadónál. Ott – már ha egyáltalán kapunk valami választ – általában az „igen”, „nem” vagy a „ha javít rajta, akkor talán” reakciókra számíthatunk. A szerkesztők általában túlterheltek (persze, ki nem az), ezért ha mégis kapunk az előbb említetteknél bármilyen, részletesebb értékelést, legyünk hálásak érte, de semmiképpen se próbáljuk kicsikarni. (Ahogyan azért sem érdemes háborogni, ha nemleges választ kapunk, hiszen ilyenkor nem személyünkben utasítanak el, hanem csak a könyvünkre mondanak nemet, aminek egyébként számtalan oka lehet – a minőségi problémáktól egészen odáig, hogy nem illik bele a kiadó profiljába). Ha részletes véleményt szeretnénk, keressünk bétaolvasókat, vagy adjuk oda egy szabadúszó szerkesztőnek, aki – természetesen díjazásért cserébe – alaposan kivesézi a szövegünket.
Sose kérdezzünk olyat, amire már válaszoltak
Sose tartsuk fel olyan kérdésekkel a szerkesztőt, amire már valamiképpen adott választ. Ez a válasz persze általában nem a szövegre adott reakciójába volt belefoglalva, hanem azokba az irányelvekbe, amiket a kiadó az írók számára lefektet. Vagyis minél részletesebben tájékozódjunk a kiadó honlapján, olvassunk el minden részletet a kiadás menetével kapcsolatban, a kézirat benyújtásáról, vagy a határidőkről. Ha ugyanis olyat kérdezünk, ami ezekben is elolvasható, azzal a szerkesztőnek azt üzenjük, hogy egyrészt mi azt gondoljuk, hogy ránk nem vonatkoznak a mindenkire vonatkozó szabályok, másrészt pedig hogy még arra sem vesszük a fáradtságot, hogy a kiadó által összeállított tudnivalókat átböngésszük. Egyik üzenet sem szerencsés…
Ne kérdezgessük rendszeresen a megjelenés pontos idejét
Ez a kérdés is inkább csak a szerkesztők bosszantására jó, mint az ügymenet siettetésére. A könyvek eljuttatása a publikálásig számtalan részfeladattal jár, amelyeknek egy részét (például a nyomdai átfutást) maga a kiadó sem mindig tudja befolyásolni. Ráadásul a sok cím kezelése is rengeteg, előre nem látható csúszással, változással járhat. Ha megvan a kiadási megegyezés és egy körülbelüli dátum, akkor jobb, ha türelemmel várunk, mintha pár naponta kérdésekkel bombázzuk a szerkesztőt. Magyarországon a kiadók amúgy is (mármint normális, vírusmentes időkben) az évente esedékes három-négy könyvvásárhoz igazítják a kiadásokat, így sejthetjük, hogy azon a tájon jelenik majd meg a mi könyvünk is.
Ne kérdezzük meg, hogyan lehetnénk jobb írók
Ilyesmit is gyakran feltesznek szerkesztőknek, de ahogyan a részletes lektori véleményt sem tőlük kell várni, erre a kérdésre sem fogunk választ kapni. Nekik nem dolguk írótanácsokat adni, nem dolguk támogatni valakinek az első szárnypróbálgatásait, nem dolguk tanárbácsit játszani. Szakmai tanácsokat írótársaktól kérjünk, keressünk olyan blogokat, honlapokat, amelyek ilyen ötletekkel segítenek, és mindenekelőtt olvassunk jó íróktól minél többet!
Hova tudnánk vinni a kéziratunkat
Ha elutasító választ kapunk, nem illik megkérdezni, hogy akkor hova máshová tudnánk vinni a könyvet. Legalábbis ne mi vessük ezt a témát fel! Van olyan szerkesztő, aki ugyanis magától ajánl valamit (elsősorban olyankor fordulhat ez elő, ha nem a kiadó profiljába illeszkedő kézirattal csöngettünk be). De sokszor túl elfoglaltak ahhoz, hogy ezen töprengjenek, vagy, ha annyira idegen az ő területükről a szöveg, akkor nincsenek is képben, hol lenne a legjobb helye. Mi azonban azért se tegyük fel ezt a kérdést, mert azzal olyan benyomást keltünk, mintha mi nem akarnánk elvégezni a saját feladatunkat, azaz, nem akarunk utánanézni, melyik kiadó mivel foglalkozik, és melyik profiljába illik a mi művünk. Egyszóval: feltenni ezt a kérdést olyan, mintha azt kérnénk, dolgozzanak helyettünk.
Borítókép: Ben White / Unsplash.com