„Naponta 40-45 ezer karaktert írok, ha esik, ha fúj”
Lankadatlan munkakedvvel alkot nyolcvanhoz közeledve is Nemere István, akinek legújabb, immár a 772.(!) könyve – Ütött az órád. Krimi az encsencsi szeszgyárban címmel – a Könyv Guru Kiadónál látott napvilágot. A világ legtermékenyebb szerzőjével arról beszélgettünk, hogyan gyűjt anyagot, miként tartja magát fitten munka közben, és előfordul-e vele is olykor, hogy nincs kedve írni, vagy nem jut eszébe semmi. (Az interjú második részében, egy hét múlva egyebek mellett szó esik majd az álneveiről, a soha meg nem kapott írószövetségi tagságáról és arról is, hány könyvének a címét tudná felsorolni.)
A legújabb regényéhez, ha jól tudom, elment anyagot gyűjteni Encsencsre, a kis nyírségi faluba. Milyen muníciót gyűjtött a terepen? És mennyire gyakori, hogy kilép a dolgozószobájából és személyesen gyűjt anyagot a készülő könyvéhez?
Egyáltalán nem gyakori, sőt ma már nagyon ritkán fordul elő. Valaha, mondjuk 50 évvel ezelőtt képes voltam négy évig mentőzni, hogy aztán írjak egy hatásos riportot, amiből nagy botrány kerekedett és ismertté tette a nevemet. De vigaszul szolgálhat, hogy nem kellett messzire mennem, mert én is abban a megyében lakom. Egy 500 lelkes szabolcsi faluban élek és dolgozom – a kettő nálam egy és ugyanaz.
Szeszcsempészek, háromgenerációs vendetta, zsarolás és vízi hulla is előkerülnek új magyar krimijében. Hogyan tervezi meg egy regény történetét? Mennyi időt vesz igénybe a cselekmény ívének kitalálása? Mennyire szokott menet közben alakulni a történet?
Lehet tervezni, hogy a főhősnek el kell mennie A-ból B-be, de nem tervezem szorosan azt, hogy oda hogyan jut el, mivel találkozik útközben stb. A regény cselekményét azért nagyjából ki kell találni előre, olykor még írok egy vázlatot is. Van, hogy 5 perc, van, hogy két nap – többre általában nincs szükségem. És persze van, hogy végül is nagyon mássá lesz a sztori, mint ahogyan kezdetben képzeltem. Ez az egyik jó oldala a regényírásnak.
Miben különbözik az a munkafolyamat, ahogyan előkészít egy romantikus regényt vagy krimit attól, ahogyan megtervez egy non-fiction könyvet?
Számomra nincs különbség a műfajok között, persze egy romantikus Melissa Moretti-regényt sokkal könnyebb megírni, bár az eddigi 111-ből szinte mindegyikben más és más a főszereplő foglalkozása, ehhez bele kell mélyednem egy-egy szakmába is. A kriminél pedig fontos, hogy a történet logikus legyen.
Korábban azt nyilatkozta, hogy minden nap hajnali öttől délután kettőig dolgozik. Most, közeledve a nyolcvanhoz, még mindig bírja a tempót, vagy már lassított egy kicsit?
Nem csökken a tempó, ma is 05.00-kor van a kezdés és délután valamikor a vége, ez változó.
És mennyi a napi penzuma? Mennyit tud írni átlagosan? És mi volt a rekordja?
Bár tudom, hogy magam alatt vágom az ágat, ha mennyiségekről beszélek, de azért elárulom: naponta 40-45 ezer karaktert írok, ha esik, ha fúj. Nem tartom számon a rekordokat, legalábbis azt nem, hogy egy nap mennyi sikerül.
Öttől délután kettőig: azaz kilenc órát dolgozik. Hogy képzeljük el ezt a kilenc órát, hiszen egyhuzamban igen nehéz ennyit írni? Van kialakult „órarendje”, beiktatott pihenők, szokásos rituálék (pl. kávé, zene, testmozgás), amikkel frissen tartja magát és a szellemét?
Tulajdonképpen felsorolta az összeset. Hajnalban torna, később séták a kertben, séta az egyik kutyával a faluban, zenét már nem hallgatok munka közben, arról leszoktam. Van egy tejeskávé ebéd után, és persze vannak étkezési szünetek.
Mivel dolgozik: egy egyszerű szövegszerkesztővel, vagy valamilyen írói szoftverrel? Van-e valamilyen rendszere, ahol gyűjti az ötleteit, gondolatait, esetleg félkész szövegeit?
A rendszer a fejemben van, az elektronika csalfa, a számítógép lop, csal, hazudik, mindezt megtapasztaltam már. Egyszerű szövegszerkesztővel dolgozom, kézzel jegyzetelek, és sok anyagot teszek el az archívumomba, az ötleteimet és bármit.
Nehéz elképzelni, hogy minden áldott nap könnyen megy az írás, ennyi évtizeden keresztül. Vannak Önnek is nehéz pillanatai (írói blokk), amikor nincs kedve, ötlete, ihlete írni? Mihez kezd ilyenkor? Hogyan szerzi vissza a munkakedvét – és az ötleteit? Ha pedig nincsenek ilyen periódusai, akkor minek tulajdonítja ezt? Esetleg tesz valamit azért, hogy ne is fordulhassanak elő ilyenek?
Hogy a végén kezdjem a választ: nem kell tennem semmit, mert ilyesmi még nem fordult elő velem. Írnivaló annyi van, hogy nem győzöm, sok ötletet fájó szívvel lökök félre, közben megesik, hogy 10 évig hiába házalok valamivel és nem kell senkinek… Nem kell visszaszereznem a munkakedvemet, mert azt még eddig nem veszítettem el öt percre sem. Nekem az írás az élet, és az életben sem tartunk szüneteket.
Amikor megkérdezik, hogy tud ennyi műfajban írni, azt szokta válaszolni: ennyi minden érdekli. De hogyan tud töltekezni? Honnan merít ihletet? Van-e lehetősége ennyi munka mellett még „élettapasztalatot” is gyűjteni, vagy többnyire könyvekből, forrásmunkákból, illetve a fantáziájából töltekezik?
Is-is. Harmincvalahány éves koromig 18 munkahelyem volt, annyi szakmát űztem (persze nem értettem mindenhez). Volt hát élettapasztalat, voltam katona, boncsegéd, biztosítási ügynök, sajtótitkár, éltem külföldön, és így tovább. Ihletre nincsen szükségem, azt meghagyom a költőknek. A dokumentum-kötetekhez anyagot gyűjteni sok forrásból lehet úgy is, hogy el sem hagyom az íróasztalomat. Két év alatt 4 könyvet írtam a Covid-járványról, és amint kitört a Pegazus-botrány, már a piacon volt a róla szóló könyvem, amiben megszólaltak az érintettek is. Ami pedig a fantáziát illeti… A fantáziám az egyik legfontosabb munkaeszközöm, amim van, azt ennek hála szedtem össze.
Mit gondol, mennyi ismétlődés van a történeteiben? Mennyire kapja magát azon, hogy ugyanarra a srófra jár a feje”? És hogyan próbálja elkerülni, hogy panelekből dolgozzon?
Ha valaki közel nyolcszáz könyvet írt, akkor talán elkerülhetetlenek bizonyos akaratlan ismétlődések. De igyekszem kerülni őket, és a paneleket is. Úgy vettem észre, nekem nagyon szemfüles és kritikus olvasóim vannak, rögtön kiszúrják, ha ilyesmit tapasztalnak. Tehát úgy miattuk, mint a többiek miatt is igyekszem nem ismételni magamat.
Borítókép: Facebook
