„Nem azért írtam, hogy író legyek és könyvet adjak ki, hanem mert élveztem, hogy írhatok, és alakíthatom a szereplőim sorsát”

„A probléma az volt, hogy ciklikusan elment a kedvem és az ihletem is, így nagyjából egy hónapnyi írást követően 2 hónapig rá sem néztem a regényre” – mesél az írói lét gyötrelmeiről Pap Endre, akivel első regénye, a Verseny a Halállal kapcsán beszélgettünk. A Könyv Guru Kiadó gondozásában megjelent fantasykötet szerzője beszél a cselekményszerkesztés bonyolult folyamatáról, az „idő” szerepéről a regényben és az író életében, valamint arról, hogy miért az anakronisztikus világok a legizgalmasabbak ebben a műfajban.

Szörnyvadászok, félelmetes teremtmények, gyógyíthatatlan betegség, véres küzdelmek, szerelem, barátságok, ármány – minden adott egy bonyolult, izgalmas történethez a könyvében. Hogyan és mikor jött az alapötlet? Hogyan kezdte írni a regényét?

Hogy mikor jött az alapötlet, azt rendkívül nehéz megmondani. Az évek során rengeteg történet pattant ki a fejemből, melyek cselekményét vagy cselekménydarabkáit egymásba átültetve és folyamatosan újragondolva fejlesztettem. Az első regényötletem még általános iskolás koromban pattant ki a fejemből. Persze a gondolatban felvázolt történetből a pár oldalnyi nyers szöveget leszámítva nem lett semmi. Viszont az akkori, szintén fantasy alapgondolatot évekkel később felhasználtam újra egy másik próbálkozásom során: átgyúrtam a cselekményt, hozzáraktam új szálakat, formáltam a karaktereket, illetve további résztvevőkkel bővítettem a gárdát. Ez a folyamat ismétlődött újra és újra, mígnem a 2018-as évben nekiálltam megalkotni azt a világot, amiben a Verseny a Halállal játszódik. Fogtam az összes korábbi történetem és regénypróbálkozásom során megalkotott legjobb elemeket (a karaktereket, a motivációkat, a történeti csavarokat), majd ráhelyeztem őket egy kitalált varázsvilágra. Ezt követően pedig leültem egy üres papírlap fölé, és törni kezdtem a fejem, hogy mégis mit kezdjek a szereplőimmel. Mindenképp egy egyszerű, viszont távoli, és nehezen elérhető célt kívántam kiszabni nekik, hogy már a regény kezdetétől fogva ott lebegjen a kérdés: vajon sikerül-e nekik?

A fantasy-történetekhez jó fantázia (is) kell. A saját ötletein kívül milyen forrásokból merített?

Nincs új a Nap alatt, mindenki ihletet merít egy vagy több korábbi alkotásból. Rám legelőször a WarCraft és StraCraft univerzum gyakorolt hatást. Mivel én már a számítógépek világába nőttem bele, ezért kisgyerekként sokat játszottam az imént említett két játékkal, amik annyira megtetszettek, hogy aztán a világukban játszódó könyveket is elolvastam. A StarCraft könyveket mind, a WarCraft könyvekből csak egyet. Hasonlóan nagy hatással volt rám – mint szerintem minden fantasy íróra – a Gyűrűk Ura világa, főleg, miután elkezdtem olvasni a könyveket. Fentieken túl igazából az összes elolvasott könyvet megnevezhetném, mert biztos vagyok benne, hogy akarva-akaratlanul is merítettem belőlük. Így például Leslie L. Lawrence, Peter V Brett, Nicholas Eames és Christopher Paolini szintén közreműködtek abban, hogy végül megalkothassam a Verseny a Halállalt. Minden egyes elolvasott könyvem ott van az írásomban, mert, ha nem olvastam volna el őket, sosem jövök rá, és tanulom meg, hogy hogyan kell felépíteni egy világot a maga karaktereivel és cselekményével úgy, hogy az izgalmas és olvasmányos legyen.

Hogyan építette fel a Verseny a halállal világát? Mennyit kellett tervezgetnie, milyen jegyzeteket készített előzetesen?

A tervezési folyamat rendkívül hosszú volt, visszanyúlik a legelső regényötletemig. A Verseny a Halállal mint konkrét regény konkrét tervezési folyamata azonban a következőképpen alakult. Az alapötletet és a fő cselekményszálat pár nap alatt vázoltam fel egy papírlapra. Két buborék volt: az első, ahonnan indultak, a második, ahová érkeztek a szereplők. Ezt követően

a két buborék között húztam egy egyenest, ami az utat jelképezte, majd ezt az egyenest elkezdtem feltölteni eseményekkel.

Ezek voltak a szereplők elé gördülő akadályok. Miután a magam elégedettségi szintjéhez képest elkészültem a vázlattal, elég nehézséget támasztva az utazóim elé, leültem, és egyszerűen nekifogtam az írásnak. Viszont ahogy haladtam előre a történetben, úgy változtattam és fejlesztettem a korábban már kitalált történeten. A vázlat bizonyos részleteihez néhol hozzátettem, néhol elvettem belőlük. Összességében a regény rengeteget változott a legelső vázlattól a végső formájáig, és minden egyes változtatásnál vissza kellett térjek a tervezéshez, mert a legapróbb eltérés is boríthatta akár az egész cselekményt.

Mi volt a legnehezebb része ennek az „építkezésnek”, és mit élvezett a legjobban?

Tudtam, hogy a szereplőim a történet elején elindulnak a világ másik végére, majd visszatérnek onnan és megvívják a döntő csatájukat. Ennyi, pont. A nehéz az volt, hogy az utazásuk köztes részeit olyan tartalommal töltsem fel, ami fenntartja az érdeklődést. Különösen nehéz volt a regényben a múló idővel gazdálkodni, megtervezni, hogy az indulástól eltelt hányadik napon éppen hol járjanak a hőseim. Erre azért kellett különösen nagy hangsúlyt fektetnem, mert a cselekmény magját a gyilkos kór lefolyási ideje adja, amit nem húzhattam az örökkévalóságig. Nem adhattam a szereplőknek fél évet arra, hogy megtegyék a vándorútjukat oda és vissza. Pár hetük volt csupán, és nekem ez idő alatt kellett őket eljuttatnom a világ végére és vissza. A regény megalkotásának a teljes folyamatát élveztem a térkép megrajzolásától kezdve az utolsó mondat leírásáig, mert nem azért írtam, hogy író legyek és könyvet adjak ki, hanem mert élveztem, hogy írhatok, és alakíthatom a szereplőim sorsát. Élveztem, hogy akadályokat görgetek eléjük, majd megoldatom velük azokat.

Nemcsak saját világot teremtett, de érdekes neveket is adott a szereplőinek: Artemis Brown, a főszereplő, de Onux, Blanx, Tiatah, Roro, Zen és a többiek. Hogyan születtek ezek a nevek? Van valami szimbolika/jelentés bennük?

A névválasztásom rendkívül egyszerűen zajlott: ami az én fülem számára hangzatosan csengett és tetszett, az lett. Ennek az oka az, mint már említettem: a regényt eredetileg csupán magamnak írtam, a saját szórakoztatásomra. A nevek mögött nincs különösebb jelentés. Némelyiket a korábbi regényötleteimből emeltem át, némelyiket direkt a Verseny a Halállal-hoz generáltam. Egyedül Roro esetében volt megkötve a kezem: neki muszáj volt olyan nevet adjak, amit ő maga nem tud kimondani. Úgy éreztem, ez kell ahhoz, hogy teljes legyen a karaktere.

Egyszerre „középkorias” a könyvének környezete, vannak speciális szavak, fogalmak, nevek, de azért a szereplők mégis nagyon mai (mai magyar) nyelven beszélnek. Tudatos volt ennek a mondhatni anakronisztikus feszültségnek a kialakítása?

Számomra

a legizgalmasabb világ az, amiben az ókor vagy a középkor elemei keverednek a távoli jövővel.

Persze biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz összehozni ezt a két eltérő szegletet egy fedél alá úgy, hogy az emészthető legyen, és minden részlet klappoljon. Én nem is próbálkoztam meg vele a regényben, de szándékosan nem akartam megmaradni csak és kizárólag a középkori közegben. Természetesen az a fő csapásirány, de szerintem érdekesebben hat úgy a szereplőgárda és a háttérvilág, ha meg van hintve egy kis modern korral. Közelebb kerül hozzánk a történet és a humor is könnyebben becsempészhető a sorok közé.

Vannak kedvenc olvasmányai a műfaj klasszikusaitól? Kiket tekint példaképeinek?

Ha fantasyt kell mondanom, akkor Peter V. Brett démoncikluskönyvei és Nicholas Eames regényei a kedvenceim. Viszont számomra az örök klasszikusok, amiket bármikor újra tudok olvasni, a StarCraft könyvek. Az írók világából nem tudok megnevezni példaképet.

Hogyan talált időt írásra hétköznapi tevékenységei, kötelezettségei közepett? Mennyi időt vett igénybe az 500 oldalas regény megírása az ötlet megszületésétől a kézirat leadásáig?

Egyszer azt olvastam, hogy minden nap írni kell. Mindegy, hogy mennyit, de írni kell, különben sosem készül el a regény. Sajnos a fentieknek nem tudtam eleget tenni, ezért is telt el több mint 5 év az első betű leütése és a kézirat leadása között. Még az egyetemi éveim alatt fogtam neki a regénynek. Akkor viszonylag sok időm volt az írásra: hétköznap esténként és hétvégente napközben. A probléma inkább az volt, hogy ciklikusan elment a kedvem és az ihletem is, így nagyjából egy hónapnyi írást követően 2 hónapig rá sem néztem a regényre. Emiatt elhúzódott a folyamat.

Hogyan keresett kiadót, és mi tanulságot szűrt le maga számára a kiadási folyamatból?

Miután kész voltam a regénnyel és az már bő fél éve hevert a fiókban, egy napon jött az ötlet, hogy tegyek vele egy próbát a kiadás terén. Nem kellett sokáig keresnem a kiadót, mert szinte azonnal ráleltem a Könyv Gurura egy youtube videóban. Azt követően tájékozódtam a weboldalukon, majd jelentkeztem a kézirattal, ami sikeresen levizsgázott.

Meséljen kicsit a terveiről! Készül következő regényre? Esetleg folytatásra? Ha igen, hol tart a munkával?

Szeretek írni, és mindenképp szeretnék is még írni, viszont az életem jelenlegi szakaszában nemigen tudok – vagy akarok – kellő időt fordítani rá. Áll félkészen egy hasonló terjedelmű, teljesen külön fantáziavilágban játszódó történetem, amit szeretnék egyszer befejezni. Továbbá úgy gondolom, hogy a Verseny a Halállal világa is tartogat még magában lehetőségeket. Van is elképzelésem, hogy miről szólhatna a következő történet, azonban előbb rá kell vegyem magam, hogy visszatérjek az íráshoz. Az elmúlt évben sajnos eltávolodtam mind az olvasástól, mind az írástól… De remélem, minél előbb visszatalálok.