„Rájöttem, hogy fáradtan nem szabad a számítógéphez ülnöm”

„Memóriám még jól működik, de észrevettem, hogy ő is »szelektál«” – meséli Felföldi Jenő, aki 80-hoz közeledve kezdte összerendezni fordulatos élettörténetét. A Visszatekintés szépkorúan című, a Személyes Történelem kiadó gondozásában megjelent önéletírás szerzője az interjúban beszél arról, milyen módszerrel segítette az emlékezete működését, milyen szempontok szerint választott címet, és hogy mennyire segített a történtek felidézése az élete során őt ért fájdalmak feldolgozásában.

Sok drámai történés érte élete során, különösen a családjában, házasságában. Hogy látja: segített a fájdalmak leírása a történtek feldolgozásában?

Magát azt a tényt, hogy leírtam életem történetét helyesnek, megnyugtatónak tekintem. Más lehetőségem nem adatott életvitelünk kései szakasza félrecsúszásának „tisztába-tételére”. A kérdés külön említi a családi, házassági viszonyokat. Magam értékelése szerint a házasságunk, családi életünk jó, normális volt – ismerőseink szerint mintaszerű. Tisztázni szeretném: életem késői szakaszában csakis a házasságunk megszűnése után történt, átélt kellemetlenségeket – mondhatni, drámai eseményeket – tekintem abnormálisnak. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy könyvem megírását nagymértékben az motiválta. Az idő majd igazolja, hogy könyvem megírása segített e a fájdalmak feldolgozásában.

Nagyon változatos élete volt, fontos történelmi korszakok tanúja is volt. Milyen fő tanulságot fogalmazott meg a visszatekintése végén?

Ezt igen nehéz kérdésnek tartom. Eltelt életem során sok politikai, gazdasági formációban volt részem, és nagyon nagy különbözőségeket tapasztalhattam meg, mondjuk tíz, tizenkét éves koromtól. Nem akarnék belebonyolódni a „magas politikába”. Csak a magam szintjén megéltek alapján mondhatok véleményt egyik vagy másik rendszerről. Kezdhetném az Elemi Iskolában alkalmazott „hazafias” neveléssel. Az ott elvetett „magvak” esetemben kihajtottak, fává növekedtek, és élnek mai napig is. A világháború utáni – számomra idegen – rendszerhez kényszerűségből igazodnunk kellett, különben nem lett volna életterünk. Annak a rendszernek is vége lett. A mostani „világátalakulásról” jobb nem beszélni. Kis Hazánk jelenleg – kemény szorongatások közepette – igyekszik a normalitás talaján, béke szigete lenni. Milyen fő tanulságokat fogalmazhatnék meg – nagyon, nagyon röviden, hozzáértés hiányában – a visszatekintés végén? Emberek! A becsülettől, a szorgalmas teremtőmunkától soha el ne térjenek! Ezt tudnám – szépkorúan – ajánlani mindenkinek.

A könyvében már-már szociografikus aprólékossággal meséli az életének, az életmódjuknak, az egyes helyszíneknek a részleteit. Mennyire volt tudatos, hogy a történet elbeszélésén túl ezekre a részletekre is figyel? Mi volt a szándéka az életkörülményei leírásával?

Az életkörülmények, életkörülményeim bemutatása, leírása tudatos volt. Szándékom az, hogy a tisztelt olvasót közelebb hozzam az eseményekhez, cselekményekhez. Úgy gondoltam (gondolom), hogy tisztább, élvezhetőbb, – talán hitelesebb is lesz – a kép, ha az ember megismeri azt a környezetet, helyszínt, körülményeket, ahol az események lejátszódtak. Úgy hiszem, hogy ha egy-egy eseményt „csak úgy leírnék”, azt érezhetné az olvasó, hogy az eset bárhol, bárkivel megtörténhetett, vagy akárcsak kitaláció is lehet. De meggyőződésem, hogy a helyszín és a körülmények ismerete, megismerése érdekes is lehet, főleg olyan ember számára, aki nem élt hasonló körülmények között, nem ismerhette azt az életformát.

Mivel a közvetlen családjával sajnos megszakadt a kapcsolata, kiknek szánja a könyvét? Kik forgathatják haszonnal?

Könyvemet nem kizárólag családom és ismerőseim számára írtam. Boldog lennék, ha mások is elolvasnák, értékelnék önéletírásomat, annál is inkább, mivel az sokkal többet tartalmaz, mint a saját életem ismertetése. Azt hiszem – talán kicsit öntelten -, hogy könyvemben szinte minden korosztály találhat számára érdekes szakaszokat, eredeti eseteket, tanulságos, dolgokat.

A könyv címe inkább általános megfogalmazás. Voltak más címötletek is? Miért döntött emellett?

Sokáig tipródtam, mi legyen a végleges, lehetőleg eredeti címe. Első: „Az én kis memoárom” volt. Memoárt „Nagy emberek” írnak – én nem vagyok az. Azért lett „én kis”. De végül elvetettem. Második cím: „Írásra adtam a fejem”. Ezt más módon meg is tartottam – az első fejezet címe lett. Végül a „Visszatekintés szépkorúan” mellett döntöttem, véglegesen. A „visszatekintés” nem látszik valami eredetinek, de úgy vélem, a „szépkorúan”-nal összetéve jó lehet. Hiszen 80 év feletti vagyok.

Mennyi időt vett igénybe a közel 500 oldalas önéletírás elkészítése? Mi volt a munka legnehezebb része? Hogyan sikerült túllendülnie rajta?

Sokáig írtam. A tényleges, számítógépre való beírás eltartott vagy két évig. Közben többször leálltam adatokat pontosítani, meg testvéreimmel nosztalgiázni, konzultálni régmúlt eseményekről. Többször elakadtam, meg „feladtam”, majd újrakezdtem. Rájöttem, hogy fáradtan nem szabad a számítógépemhez ülnöm, mert azokat a részeket, amelyeket nem fitten írtam, később ki kellett törölnöm, nem illettek oda. Volt, hogy készítettem külön jegyzeteket, de előfordult, hogy a külön jegyzet anyaga, stílusa nem illeszkedett a már kialakítotthoz. Később rájöttem, hogy legjobb közvetlenül a gépbe írni, mert ott egyszerűbb a javításokat, módosításokat elvégezni. Gyakran írtam be utólag eszembe jutott vagy kapott adatokat, eseményeket. A már leírt, letisztázott anyagot többször elolvastam, és mindig találtam benne javítani, módosítani valót. Végül csak összeállt. Olyasmit hoztam létre, melyhez nem volt gyakorlatom.

„Memóriám – hitem szerint – még működik” – írja az előszóban. Lenyügöző, milyen pontosan emlékszik eseményekre, helyszínekre, beszélgetésekre. Kellett esetleg valamit a fantáziájával kiegészíteni, vagy ilyen élénken megmaradt minden a fejében? Milyen forrásokat, jegyzeteket, relikviákat használt fel az emlékezete felfrissítéséhez?

Memóriám még jól működik, de észrevettem, hogy ő is „szelektál”. Vannak dolgok melyekre „kristálytisztán” emlékszem, akár 50, 60 év távlatából is. De, hogy a múlt hónapban melyik boltban vásároltam azt a cipőt, amelynek most levált a talpa, arra már nem mernék mérget venni. Tapasztalatom szerint bizonyított tény, hogy számomra érdekes, vagy fontos események mélyen bevésődnek memóriámba, azokra több évtized múltán is bizton emlékszem. Gyakorlatban azt jelenti, hogy például tényleg ott történt, akkor történt, de „Misa bátyám nem azt mondta, meg mutatta”, hanem egészen mást. Persze,hogy használtam más kifejezéseket, esetleg olyanokat is melyek 60-70 évvel ezelőtt nem voltak használatosak. No meg használtunk alkalomadtán „barábel kifejezéseket” is, amit manapság a számítógép letiltana. Az is igaz, hogy esetenként leírtam – adott szituációhoz alkalmas – általam költött kifejezést, gondosan kerülve a hamisítás lehetőségét. Az általam leírt párbeszédek ténylegesek, azonban a kimondott szavak elhangozhattak más kifejezésekkel is. Fontos, perdöntő mondásokat igyekeztem eredetiben idézni, megtartani. Gyerekkorom eseményeinek felidézésében két húgommal folytatott nosztalgiázásunk is sokat segített.

Hogyan keresett (és talált) kiadót a kötetének? Milyen tapasztalatokat szerzett ezalatt?

Miután elkészültem a kéziratommal – az interneten keresve – bejelentkeztem több kiadónál. Azt választottam, amelyik hamarabb jelentkezett, és barátságosnak, segítőkésznek mutatkozott.