Regényújság / A hülyeségen túl ÷ Egészségügy, másként
“Mindannyiunk életében már gyermekkorunkban elhangzik egy mondat: Fiam, Te nem vagy normális!
Mivel ezt többnyire saját szülőnk vágja a fejünkhöz, egy percig se kételkedjünk benne, hogy ez így is van! Az idő múlásával a fenti mondatban foglaltak egyre inkább bebizonyosodnak. (Régen rossz, ha mondjuk már kettő van…)
A későbbiek folyamán már akár leletekkel is tudjuk bizonyítani, hogy találó volt a megállapítás. Nem kell ezt szégyellni, titkolni sem érdemes. Úgyis látszik rajtunk. Képzelhetjük, hogy a mi esetünkben nem így lesz, de ez csak önámítás lenne.
A fiatal (-nak még jóindulattal sem nevezhető) elsőkönyves szerző az emberi hülyeség problematikáját feszegeti. (Már amennyiben ez gondot okoz!?) Attól, hogy mások tudják rólunk, hogy agyilag gagyik vagyunk, még élvezhetjük az életet! Sőt…” Olvashatjuk Peter Woodpecker könyvének hátlapján. A hülyeségen túl című könyv tizedik fejezete következik.
Magamról tudom, hogy szörnyű, ha valaki a saját nyavalyáiról mesél. Ennél borzasztóbb csak az, ha családi videókat kell nézni, ismerős családnál. Megpróbálok néhány vidámabb epizódot felidézni egészségügyi kalandjaimból.
Még a diliházas időkben kaptam egy autogén-tréning kazettát. Azt mondta a doki, este lefekvés előtt hallgassam, jobb lesz tőle a közérzetem. Míg Vera fürdött, beraktam a kazettát.
– Feküdj nyugodtan, kapcsold ki a külvilágot. Ne törődj semmivel, csak lazíts. – kezdte a kazetta. Ekkor a nyitott ablakon beszűrődött a közeli állomásról: ”A 3-as vágányra gyorsvonat érkezik Létavértes-Nagykereki felől. A vágány mellett, kérem, vigyázzanak!” Lazítok, rohadtul, ahogy csak az aranyerem engedi… „Szolgálati közlemény! Sanyi, hozd vissza a kombinált fogómat, mert pofánváglak!”
Ennyit a lazítógyakorlatokról.
***
Pár éve egy orrfújás után csengeni kezdett a fülem. Olyan volt, mintha tücskök költöztek volna bele. A fülészeten megvizsgáltak. Ki kéne mosni a fülét, egy hét múlva jöjjön vissza, mondták. Tisztára mosott tücskökkel jelentkeztem egy hét múlva. Más doki volt. Mossuk ki a fülét, majd meglátjuk utána! Csillogtak a füleim, de a műsor maradt odabent. Ekkor adtak egy kis értágító gyógyszert. Ez a rovarokat nem zavarta, csak a vérnyomásom lett alacsony. Időnként a boltban ugráltam és helyben szaladgáltam, hogy kicsit normálisabb legyek. Futás közben a tücskök cintányért vettek a kezükbe, még nagyobb lett a zsivaj belül. Már szinte lötyögtek az ereim, annyira kitágultak. Idővel abba is hagytam a kezelést, együtt élek velük azóta…
***
Más alkalommal egy kis aranyeres probléma miatt jártam a proktológián. Behívnak a rendelőbe, mondja a nővérke, feküdjön oldalt az ágyra, tartsa nagyra a száját! Addig oké, hogy nem háton kell feküdnöm, legalább e miatt nem szédülök, de a seggemet szájon át tetszik vizsgálni? Ja, maga arra jött!? Akkor menjünk szobára, adok egy beöntést! Ez arra jó, ha az ember azt hiszi, hogy belül tök üres, kiderül, hogy mégis marad valami… Egy darabig ki-be mászkáltam a mellékhelyiségbe. Lassan mindenem szép tiszta lett, köszönet az orvostudománynak! – Kész vagyok!
– Tolja le a nadrágját, és négykézláb másszon az ágyra, rögtön jön a doktor úr.
Úgy tíz percig így voltam, néha hátralestem, nehogy valaki orvul megtréfáljon. Kis idő után jött, egy kerti slagot próbált oda betuszkolni, amin eddig minden kifelé távozott. Egy kis sűrített levegővel segítette az ügyletet, örömmel nyugtáztuk, hogy semmi bajom nincs, ami idővel nem múlik el magától, vagy egy kis műtéttől! A vizsgálat után, ugyan a szegény páciens tudja, hogy belül nincs semmi, mégis nehéz a szelemet a palackban tartani. Magyarul a fingás kerülget, kérdés, hogy a távozó levegővel jön-e más is…
***
Javasolta valaki, hogy a fülcsengés egyetlen gyógyszere a sonotherápia. Ez egy mágneses-elektromos kezelés, ami a hajszálereket is kipucolja (na tessék, egy újabb mosás. Csak ne fosás legyen a vége!). Előtte viszont egy szakorvosi vizsgálat kell. A doki aranyos volt, csak annyit mondott, hogy:
– Tőlem rázathatja magát az árammal, de előbb szedjen egy kis vitamint. Felírok egy tápszert, amit gyerekeknek ajánlanak, de, ha azt írom, hogy maga sokat fogyott az utóbbi időben, a TB is támogatja! Csak 2 deci az egész, de ne igya meg egyszerre, mert úgy felpuffad, mint egy lufi!
20 flaskával írt fel, tényleg úgy fingottam tőle, mint az elefánt, A fülem maradt, de kihíztam a ruhatáram. A rázatás sem segített. A leletekkel egy belgyógyászhoz kellett mennem, aki pajzsmirigy specialista. Rögtön látta az előző leletből, hogy „sokat fogytam”, így a mirigyemre gyanakodott. Egy héttel később már a laborban voltam. Egy kis jódot adunk a vénájába, az majd jól látszik a röntgenen! A vénám nem túl üde, többszörös véradó vagyok. Akkor a kézfejébe adom! Ahogy beszúrta a tűt, még a pukkanást is hallottam, szétdöfte a vénámat. Mire kiértem a rendelőből a kézfejem a duplájára dagadt. Mondta is Vera, ismerem a nőt, vele is dolgoztam a Klinikán, akkor sem talált el soha semmit. Mivel a jód a kezemben állt egyben, a vizsgálat negatív lett. A „fogyás” miatt viszont kaptam két orvosságot. Az egyik a túlműködés ellen, a másik mellette! Kihagytam…
Pár hónappal később egy ideggyógyász ultrahangot csinált a nyakamról.
– Nézze a monitort, milyen szép kis göb van a pajzsmirigyén!
Néztem. Olyan volt, mint a Gödöllői Agráregyetemen lévő hatalmas kompozíció, csak kicsiben.
– Még nem vizsgálták a mirigyét?
– Nem a fenét, csak szarul, de nem megyek vissza reklamálni! Doktor úr? Nem lehet, hogy pánikbeteg vagyok?
– Á, dehogy! Maga egy normális ember, jó humorral. Tájékozott, értelmes! Kár, hogy pont egy idegorvos mondja rólam, már kezdtem büszke lenni magamra.
***
Egy masszőr vásárlóm párszor gyömöszölte a nyakam, ami arra volt jó, hogy többször lettem rosszul, mint azelőtt. Lehet, hogy a nyakcsigolyák okozzák a problémát?
Reumatológia, persze, egyértelmű, meszes a nyakam. Minden 50 évesnek illik meszesnek lenni! Ez alól kivétel Vera, akinek csontritkulása van…
– Felírok magának 10 EDIT-et, és ultrahangos kezelést!
– Egy Edit is elég, csak jó nagy mellei legyenek!
Sajnos, nem nő volt, hanem egy elektromos kezelés. Két „babzsákot” raktak a nyakamba, amit egy kis áram rázott 20 percig. A kezelés után úgy éreztem, mint akit folyamatosan ráz a 220 volt. Rángatózott a vállam és a nyakam.
***
Érgyógyász. Maszek rendelés, sorolom a bajokat. Tücskök, vakondlátás, meg hasonló állatok. Sima ügy, nyaki szűkület okozza a problémát, csinálunk egy CT-t, meg MRI-t. „Gondoltam, neki megvan a kapcsolási rajz, én meg amúgy is műszerész vagyok!” (Maksa)
Az eredmény után meg is csinálom, ezt itt kiveszem, ezt átkötöm, erre masnit kötök, tapogatja a nyakamat. Az eredményeket CD-n adták a vizsgálatok után. Megyek vissza a dokimhoz.
– Leletek?
– Ez az, – adom át a CD-t. – Az otthoni számítógépen megnéztem a CD-t. Két félbevágott, lukas pingpong labda nézett ki a fejemből. Hú, de szarul néztem ki!
– Ez mi, nincs normális lelet?
– Doktor úr, ez az! Én otthon már láttam!
– Marika? Van a gépünkben olyan, amivel mi is meg tudjuk nézni? – kérdi az asszisztensét.
– Fogalmam sincs, doktor úr! Kérek egy kis helyet a gép mellett, majd én megnézem – vettem át az irányítást. Bejött az első kép.
– Nézze már, Marika! Micsoda képek! De ez melyik része a betegnek?
És még ez akar megműteni! Mi a garancia, hogy ha végre megtalálja, amit keres, attól jobban leszek?
– A műtét előtt viszont vissza kell mennie a főnökömhöz, az adja az engedélyt! – ezzel búcsúztunk.
A prof kapásból csináltatott egy UH vizsgálatot, a saját emberével. Nézi a leletet.
– Magát ki küldte hozzánk?
Mondom.
– És… meg akarja műteni?
– Igen.
– Magának semmi baja, legalábbis a nyakának. Más baja ettől még lehet. Szedjen vitaminokat.
– Attól jobban leszek, megszűnnek a látás zavaraim?
– Azt nem hiszem, de ez már nem az én gondom! – rakott sínre a prof. Ebben speciel teljesen igaza volt.
***
Néha kaptam különféle gyógyszereket, amiknek a dobozán elolvastam a „mellékhatások” rovatot. Volt pár, amit be sem szedtem: „Mellékhatások: impotencia, átmenetileg.” Vakon is bízom magamban. Néhánnyal a kevésbé barátságtalanok közül próbálkoztam, de mindig vagy lassított felvétellé váltam, vagy túlpörögtem magam.
Kínomban felkerestem egy fővárosi nagymenőt, aki már nem fogad új betegeket. Engem mégis fogadott, miután elolvasta a levelemet. Csak annyit írtam benne, hogy „a nőgyógyászat és a kórbonctan kivételével már voltam mindenhol. Szedtem olyan gyógyszert, amire az volt írva, ha kezdek rosszul lenni, utolsó erőmmel még vegyem a kezembe a gyógyszer dobozát, hogy a mentősök lássák, hogy mitől lettem rosszul. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet súlyos a bajom, 20 év alatt már csak kitüremkedne belőlem valahol.”
Rendes volt, adott egy gyógyszert, azt szedtem egy évig. Jobban is voltam, a látásommal sem volt bajom. Havonta találkoztunk, kérdés csak az volt, hogy mennyi ideig kell szednem, és mi lesz, ha egyszer abbahagyom.
Egy ismerős doktornő egy ultrahangos vizsgálat után csak annyit mondott:
– Azt javasolom, csak akkor menjen orvoshoz, ha nagyon muszáj!
Ő csak tudja, ő is közéjük tartozik. Mondta volna úgy 20 évvel ezelőtt! Mikből maradtam volna ki?
@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva.
A KÖTET ELŐZŐ FEJEZETE ITT OLVASHATÓ.