„Sokszor keverem olyan helyzetbe is a szereplőket, melyeket előzetesen nem terveztem”

„Szeretem „útkeresési, erkölcsi nevelési” regénysorozatként emlegetni Emma történeteit, egy amolyan ifjúsági köntösbe bújtatott filozofikus kérdésfelvetésként” – határozza meg új regénye műfaját Derenkó Dániel. Az erdő vándorai kötete a napokban jelent meg a Könyv Guru kiadó gondozásában. A szerzővel egyebek mellett beszélgettünk arról, milyen nehézségeket jelent egy többkötetes regénysorozat történeteinek összehangolása, miféle nagy kérdéseket feszegetnek az Emma Delington-sorozat kötetei, és miért okozhat gondot egy rendhagyó műfajú regénynek kiadót találni.

Új regényének központi motívuma az emlékezet. Miért fontos ez az Ön számára, és milyen üzenetet szűrhetnek le belőle az olvasók?

Az emlékezet csupán az egyik központi motívuma a történetnek. Főszereplőim három gyerek, akik mind saját problémával küzdenek. Az egyiküket a családi széthullás fenyegeti, a másik súlyos beteg, a harmadik pedig, Emma, elveszti az emlékeit. Ennek az emlékezetvesztésnek azért van jelentősége, mert a regénysorozat egyik fő kérdése, hogy meddig őrizheti meg az ember önmagát a világgal szemben. Ha tudjuk, kik vagyunk, honnan jövünk, ismerjük a múltunkat, a gyökereinket, amelyekbe kapaszkodhatunk, akkor valószínűleg stabilabban ellent tudunk állni a világból érkező negatív hatásoknak. Tovább őrizhetjük meg magunkban azt, amit a családunktól, a szüleinktől kaptunk, legyen az akár jó, akár rossz. Persze folyamatosan változunk, napról napra, de vajon ez a változás felerősödik, felgyorsul, ha nincs mihez kötődnünk? Amikor kétségek születnek bennünk magunkat illetően, az hogyan hat a személyiségünkre? Múltunk elvesztése van-e egyáltalán valami hatással ránk? Az olvasó kap egyfajta választ erre a kérdésre ebben a regényben, de ez nem biztos, hogy véglegesnek mondható, hisz még sok van hátra Emma teljes történetéből, és egyre keményebb próbák elé állítja majd őt az élet.

Az erdő vándorai a 2011-ben megjelent első regénye, a Családi csorba folytatása, Emma Delington történetének következő része. Hogyan tudná bemutatni a két történetben megjelenő világot, szereplőket?

Nincs nehéz dolgom, ugyanis aki valamennyire is ismeri a XX. századi világtörténelmet, az könnyedén el tudja képzelni a Családi csorba helyszínét, a II. világháború után újjáéledő poros és romos Londont. Az erdő vándoraival kapcsolatban is egyszerű bemutatnom a helyszínt, hiszen egy átlagos holland városkában játszódik a történet nagy része, Maastrichtban, ahol a munkanélküliség miatt lázonganak az emberek, és amely város határában egy békés erdőben működő iskola jelenti Emmának a menedéket a világ zavaró zajaitól. A szereplők is jórészt átlagos emberek, teljesen hétköznapi jellemzőkkel, de külön érzésekkel, vágyakkal, csalódásokkal, törekvésekkel. Akárcsak az életben. A főszereplőm, Emma is majdhogynem átlagos. Csupán eszével, bátorságával tűnik ki, és azzal, hogy mennyire érzékeny a körülötte zajló eseményekre. Illetve még valamivel. Szüleitől erős hitet kapott az Úrban. Csodálatos, ahogy ő hisz. Nem a klasszikus módon, hanem a saját gyermeki módján. Folyton próbálja megtalálni azt az utat, amely a legkedvesebb lehet az Úr és halott szülei előtt. Ezért sokszor azt teszi, ami másoknak (is) jó, és nem feltétlenül (csak) magának. Egyszer kitöltöttem vele egy személyiségtesztet, és az eredményét a blogomon közzé is tettem. A Védőügyvéd személyiségtípusba sorolták, melynek egyik jellemzője, hogy ezek az emberek „úgy gondolják, azzal lehetne jobbá tenni a világot, ha sikerülne a szeretet és együttérzés erejével meglágyítani a zsarnokok szívét.” A kérdés megint az, hogy meddig lehet így élni. Eljön-e majd az a pont, mikor már nem másokért fog cselekedni, hanem magáért?

Olvashatja-e valaki úgy is Az erdő vándorait, hogy nem ismeri az első részt?

Igen. Mikor írtam ezt a könyvet, számítottam rá, hogy jó páran úgy veszik majd a kezükbe, hogy nem olvasták az első részt, és a folytatást is úgy írtam/írom, hogy azok is érthessék, akik nem ismerik az első két kötetet.

Milyen műfajba sorolná a regénysorozatát? Kiknek ajánlja?

Nagyon örülök ennek a kérdésnek. Épp most írtam nemrég ezzel kapcsolatban egy blogbejegyzést, ugyanis az elmúlt napokban találtam olyan online könyvesboltokat, ahol fantasy regényként van besorolva. De valójában nem, vagy legfeljebb csak nagyon kevés fantasy elemet tartalmaz, és azt is elrejtve. A benne szereplő „boszorkány” is tulajdonképpen csupán egy a világból kiábrándult öregasszony varázserő és repülő seprű nélkül, aki csak annyiban hasonlít mesebeli társaihoz, hogy nem kedveli már a gyerekeket. A többi fantasy elem sem feltétlenül az, aminek látszik. Szóval nem igazán szeretném, ha fantasy regényként határoznák meg, mert csak egyetlen ilyen elem van benne, és ahhoz nagyon szemfülesnek kell lenniük az olvasóknak, hogy ezt pontosan beazonosítsák. Én jobban szeretem „útkeresési, erkölcsi nevelési” regénysorozatként emlegetni Emma történeteit, egy amolyan ifjúsági köntösbe bújtatott filozofikus kérdésfelvetésként. De ilyen műfaji meghatározással nem biztos, hogy az olvasók sokra mennek. A hagyományosabb műfaji kategóriák közül még talán az ifjúsági regény húzható rá a leginkább, de mivel olyan témákat is feldolgoz vagy érint a regénysorozat, mint például a halál, a munkanélküliség, a vallás, a háború, ezért talán az idősebbeknek is szólhat. Valójában nem is életkori határokat kéne megjelölni. Olyan olvasóknak ajánlanám, akik szeretik egy picit mélyebben értelmezni az élet eseményeit, akik szeretik egy picit tanulmányozni a körülöttük és bennük zajló történéseket, miközben szoríthatnak a szereplőkért a kalandok során.

Ki az írói példaképe, kiktől merít ihletet, kiket olvas szívesen?

Jó lenne, ha most sorolhatnám a neveket és a kedvenc címeimet. De az az igazság, hogy amióta gyógypedagógusként elkezdtem dolgozni, kevés könyv került a kezembe. Amikor adódik egy kis szabadidőm, akkor is inkább a saját regényeimen dolgozom. Pedig mikor iskolába jártam, sokat olvastam. Nem igazán válogattam. Mindenevő voltam. Tetszett például Robert Merle Állati elmék című műve, vagy Orwell 1984-e és Állatfarmja is, de nagyon jó volt A barlangi medve népe is Jean M. Aueltől. Egyszer majd talán, ha befejeztem Emma történetét, ismét több időm lesz olvasni, mielőtt újabb regények írásába kezdenék.

Egy sorozatot bizonyos szempontból könnyebb megírni, mint egy önálló regényt, de bizonyára akadnak nehézségek is egy folytatás elkészítésében. Ön számára mik jelentettek könnyebbséget és mik nehézséget? Hogyan oldotta meg a nehézségeket?

Nem tudom, hogy mennyiben könnyebb vagy nehezebb megírni egy sorozatot egy önálló regénynél. Valójában ennek a sorozatnak minden egyes része önálló kötetként is felfogható, hiszen mindig más a helyszín, és a szereplők közt is csak nagyon kevés állandó van. Szóval önmagukban is teljes egésznek tekinthetők. Ami nehézséget jelent, az az elkészülési idő. Munka mellett írok, és már évek óta dolgozom ezen a sorozaton, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Úgyhogy időnként elő kell vennem az előző részeket, hogy felelevenítsem, mi az, amit már elmondtam, és hogyan mondtam el. Szeretnék következetes maradni, ezért figyelnem kell arra, hogy a még ki nem adott kéziratok esetében – melyeket még folyamatosan javítgatok – illeszkedjek az előző részekhez, és megalapozzam a későbbi kötetek történéseit is. Előre és hátra is kell tekintenem. Csak így tudom majd érvényesíteni a sorozat mögött húzódó koncepciót.

Milyen munkamódszerrel dolgozik? Milyen az a környezet vagy hangulat, amelyben a legtermékenyebben tud alkotni?

Mint ahogy a legtöbb szerző, sőt, talán az összes, én is azt szeretem, ha nyugalom van körülöttem. Ha senkitől sem zavartatva leülhetek a gép elé, és órákon át nem kell semmi mással foglalkoznom, csak a hőseimmel és a történettel.

Szeretem előre megtervezni a főbb jeleneteket, ennek ellenére sokszor keverem olyan helyzetbe is a szereplőket, melyeket előzetesen nem terveztem, és a hőseimnek és nekem is gondolkodnom kell, improvizálnom, hogy hogyan is kerüljenek ki az adott szituációból, hogyan is döntsenek. Éppen ezért nem is biztos, hogy rögtön helyes úton indulnak el, hogy elsőre sikerülnek a terveik. Lehet, hogy többször meg kell próbálniuk eljutni a megoldáshoz, a céljaikhoz. De a valódi életben is így vagyunk ezzel.

A regény vége sejteti az újabb folytatást. Hogy áll a következő résszel? Milyen irányba viszi tovább a történetet?

Még két könyv kézirata van készen, melyeken még ugyan javítgatok, de remélhetőleg a nyáron be tudom fejezni az utolsó simításokat is. Aztán hozzákezdenék az ötödik, lezáró könyvhöz, mely talán ”epikussá” tenné az egész történetet, ha használhatom ezt a szót. Azt hiszem, az irány nagyjából látszik az eddig elmondottakból is. Szeretném tovább vinni a fő kérdést, azaz, hogy ez az erős, eszes és bátor lány meddig képes megőrizni tiszta, szerető szívét a világban. Lesz-e valami, ami képes őt megtörni? Ebből a kérdésből pedig majd egy újabb szál fog kibontakozni, melynek alapjai már ebben a könyvben, Az erdő vándoraiban is szerepelnek, igaz elrejtve. Ez viszont egyelőre még titok. A következő kötetben már sokkal nyíltabban megjelenik ez a szál. A főbb kérdéseken túl pedig egyéb kérdések is felvetülnek majd a fogyatékosságról, a vallásról, a szabadságról, a szerelemről és a háborúról.

Erre is hét évet kell várni majd az olvasóknak?

Nem. Ha csak rajtam múlna, és ha minden jól alakul, akkor a következő rész a jövő év elején már meg is jelenhetne. De ez annyi minden más függvénye is.

A két kötet különböző kiadóknál jelent meg. Milyen tapasztalatai vannak egy ilyen műfajú regény kiadásával kapcsolatban?

Az első könyv kiadásánál szerencsém volt. Bár attól függ, honnan nézzük. De tény, hogy rögtön az első kiadó, amelyiknek elküldtem, az meg is jelentette. Ennél a második könyvnél már többet küzdöttem. Több kiadónál is jelentkeztem vele, hónapokig próbálkoztam, blogot indítottam, reklámoztam, átírtam a kéziratot… Szóval nem volt egyszerű. A műfaj meghatározásának nehézsége az eladást sem könnyíti meg. Ha valahová muszáj besorolni, akkor ifjúsági, de nem egészen. Első ránézésre semmilyen. Sem ilyen, sem olyan. De erről már beszéltünk a műfajnál. Érthető tehát, hogy a kiadók kissé félnek felvállalni egy ilyen regényt. És meg kell, hogy valljam, egy kicsit én is tartok attól, hogy milyen befogadóképesség is lesz egy ilyen regénysorozatra. Viszont nagyon bízom benne, hogy a történet mögötti üzenet, Emma üzenete, előbb vagy utóbb, de célba ér.